Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-28 / 228. szám

1995. szeptember 28., csütörtök A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Küldjön egy képet! Boszorkány futás Tavaly nyáron rendezték meg a mesterszállási fa­lunapot, ahol a játékos sportversenyek egyik száma volt a boszorkányfutás. Felléptek az itt vendégeskedő baszk és török népi tánco­sok is. A jászjákóhalmi páros látható a képen - száguldva a cél felé. Kellemes emlékekkel tértünk haza a hangulatos rendezvényről. Fodor István Jászjákóhalma Néhány napja fogta - kukoricával és puffasztott rizzsel - ezt a 30 kilogrammos halat a Holt-Tiszán Szelei Kiss György. A fárasztása majd háromnegyed órán át tar­tott, de sikerült győzedelmeskedni felette. Ma már a fa­gyasztóládában várja sorsának végső beteljesülését. (Beküldött fotó) Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Torgyán úr szíves figyelmébe! Adatok a leltárhoz Nekem sem tetszik, hogy a piacgazdaságot, a kapitalizmust a Horn-kormány is - úgy, mint elődje - főleg a kétkezi munkások, parasztok kisvállalkozók, a szellemi munkavállalók és al­kotók áldozatvállalásával akarja megvalósí­tani, és alig vagy nem is képes megterhelni a gazdagokat, pedig elismerten nyugati mértékű a jómódjuk. Nem az osztályharc motivál, de keresem a kormányintézkedésekben a MUNKA és a TŐKE arányos teherviselésének jegyeit, ami különben polgári értékmérő. A jövőt illetően sem vagyok bizakodó, mert a tőkés rend elemzői közül szá­mosán, így J. K. Galbrait, az USA előző kormá­nyainak tanácsadója is állítja: ...,,a kapitaliz­mus sehol nem nyújt megfelelő védelmet az ala­csonyabb jövedelműek számára”. Bírálom a kormányt, de mégsem azonosulok Torgyán Józseffel, aki ez év augusztus 27-én a Vasárnapi Újságban azt is mondta, hogy átadta a miniszterelnöknek a „rombolás leltárát": Ilyet talán Boross úrhoz, volt kormányának tagjaihoz kellett volna eljuttatni, mert 1990-ben ők vállalkoztak a népköztársaság gazdaságá­nak lebontására. Tény, hogy ez a gazdaság nem működött hibátlanul, de voltak eredményei is, megőrzésre méltó elemei, világszínvonalon mű­ködő részei. Többek között ilyen volt az önfi­nanszírozó, a költségvetésbe aktívan befizető és devizaszerző mezőgazdaság is. Az 1990-1 $92- es években a már minden oldalról megsebzett, de még társadalmi tulajdonú gazdaság képes volt a keleti piacszerzést (szétverték a KGST-t) 1992-re az igényes nyugati piacon behozni, sőt az 1990. évi összes exportot egymilliárd dollár­ral felülmúlni. Pozitívak voltak a külkereske­delmi és a fizetési mérlegeink. A költségvetési hiányunk 1990-ben (1,4 milliárd forint) még a GDP-nk 0,1 százalékát sem érte el. Ugyanekkor Belgium ilyen mutatója 7 száza­lék volt. Az adósságállományunk (külső és belső) a rendszerváltás évében a GDP-nk 61 százalékát tette ki. Ugyanez Belgiumban 132,2, Olaszországban 106,8 százalék volt. Ezeket a tényszámokat a gazdaság lebontásánál figyel­men kívül hagyták. Olyan törvényeket szavaztak meg a privatizáció és a kárpótlás megvalósítá­sára, amelyek megoldásukban gazdaságilag károsak, erkölcsileg pedig elfogadhatatlanok voltak. Ennek volt a következménye (nem pedig a piac hiányának), hogy 1990-hez viszonyítva most legkevesebb 20 százalékkal kisebb a nem­zeti össztermék. A termelés visszaesése és a külkereskedelem oktalan mértékű liberalizálása meghatározók voltak abban, hogy 1994-re a külkereskedelmi mérleg hiánya 3.9, a fizetési mérleg hiánya 4 milliárd dollárt ért el. Mind­ezek előidézői voltak annak, hogy a külső bruttó államadósság az 1990. évi 20.3 milliárd dollár­ról 1994-re közel 30 milliárdra, a belső állam­­adósság pedig 660 milliárd forintra emelkedett. Ezenkívül ott van a „privatizációs értékvesz­tés”. Elsikkadt vagy elsikkasztották az érintett nemzeti vagyon több mint egyharmadát? E közismert és más adatok alapján Torgyán doktor miért nem készít leltárt az előre megfon­tolt rombolásról? Hiszen ennek alapos gyanúja is fennáll. Attól tartok, hogy a rombolásban való rész­vétellel Torgyán úr is gyanúsítható az akkori, szintén ellenzéki magatartása ellenére is. Sok tényanyag minősíthető úgy, hogy zavart, félelmet, gyűlöletet keltő akciói, a közvélemény jóhiszemű vagy szándékos félretájékoztatása segítették, siettették a működő gazdaság szétve­rését. Nem várt arra, hogy egyes szerves fejlő­dés folyamatában jöjjön majd létre az áhított és a réginél jobban működő új. A kisemberek, a kérges kezű kisgazdák érdekében elhangzó, ba­los színezetű szlogenjei a hangvételük miatt is csökkent értékűek. Am hihetőbbé tehetné a szavait, ha nagy va­gyonok igazságos megadóztatására, a rejtett és a spekulatív gazdaság megzabolázására konk­rét törvényjavaslatokat terjesztene elő a parla­mentben, mert ezek enyhíthetnék a kisember terheit. Miért nem teszi próbára a szocialistá­kat meg az előző kormányban részt vevő mos­tani ellenzéket? Hiszen most az MDF, de a KDNP is szavakban a népköztársaságban szer­zett vívmányok megőrzésének bajnokaiként mu­tatkoznak. A győzelme esetére ígéri a konkrét lépéseket! Na de van-e garancia arra, hogy majd akkor a kisember érdekében, a körülötte szerephez jutott és nem is éppen kérges kezű kisgazdák ezeket meg is valósítják? Szurcsik István, Túrkeve Egy terjedelmes hirdetmény margójára Még nem pihen a komp... Születésnap közeledik Kedves köszöntőre készül a Székely család/ Tiszaszent­­imrén. Kilencvenedik szüle­tésnapját ünnepli özv. Szé­kely Dánielné e hónap 29- én. Ebből az alkalomból ha­zalátogat fia és felesége, gyermekeik, az unokák és dédunokák. 1983-ban ma­radt özvegyen Székely Dá­nielné. Abban az évben ér­ték meg a hatvanadik házas­sági évfordulójukat az akkor 83 éves férjével, édesapá­val. Egy fiuk született, akit nagy áldozatvállalással ta­níttattak az állam- és jogtu­dományi egyetemen. Gratulálunk a kilencve­nedik születésnaphoz! Kívá­nunk jó egészséget és bol­dog öregkort az ünnepek­nek. Ezt kívánják az unokák, dédunokák, fia és menye is. A szerkesztőség Csillagos ötöst érdemelnek Tószegen lakom, immáron nyolc éve; 1988 óta élek a köz­ségben. Az itteni emberekről igen jó véleménnyel vagyok: segítőkészek, emberségesek, kedvesek. Úgy érzem, összetar­tozunk. Ebben a nagy munka­­nélküliségben sem vesztették el fejüket, így vagy úgy, de meg­próbálnak ezzel együtt élni és segíteni egymáson. De ebből a kis közösségből szeretnék mégis kiemelni egy családot: Szilágyi Lászlóékat. Eddig egy kis pinceboltjuk volt a lakásuk­nál, ahol minden megtalálható és megrendelhető volt, amit csak kívánni lehetett, s főleg, amit pénztárcánk is megenge­dett; udvarias a kiszolgálás, s ha oda betértünk, megfeledkez­tünk a napi gondokról, mert mindig kaptunk egy-két jó szót az eladóktól. De nem is ez az. amiről írni akarok. 1995. augusztus 28-tól új ABC-t nyitottak, és ezzel együtt munkahelyet teremtettek jó pár munkanélikülinek. Ezúttal szeretnénk kifejezni köszönetünket; olyan embere­ken segítettek ezzel, akiknek 3-4 gyermekük is van, akiknek eddig nagyon be kellett osztani a munkanélküli-segélyt. Sze­retném, ha névtelen maradnék, nem azért, mert nem vállalnám fel, hanem mert nem csak az én véleményem ez, hanem sok-sok falumbélié, és nemigen férne rá a névsor egy lapra. Azt kíván­juk, bár minden községben lenne ilyen vállalkozó, akkor csökkenne a munkanélküliek száma is! Szerkesztette: Kácsor Katalin Amint azt már más alkalommal írtam, itt, Bácsalmáson is rend­szeresen olvasom az Új Népla­pot. így tavaly tavasszal is ér­deklődve olvastam a vezsenyi komp körül kibontakozó polé­miát, hogy lesz-e vállalkozó a komp üzemeltetésére. Azért is kísértem figyelemmel a törté­néseket, mert amióta itt élek a családommal, mindig itt kelünk át, évente kétszer-háromszor. így rövidebb az út, no meg a gyerekeknek is élmény „hajó­val” átkelni a Tiszán. Igaz, egy híd jobb lenne, de ennél fonto­sabb helyeken sem terveznek hídépítést, így továbbra is él­vezhetjük a komp nyújtotta előnyöket. Hanem legutóbb, szeptember 2-án a komp személyzetével beszélgetve szóba került az üz­letmenet, a várható nyitva tartás is. A mindig szolgálatkész „matrózok” válasz helyett az Új Néplapot nyomták a kezembe, az aktuális oldalon kinyitva, egy terjedelmes árverési hir­detményre mutatva. Kiderült, hogy a vezsenyi önkormányzat „végkiárusítást” tart, talán a működőképessége fenntartása érdekében. Ki tudja? Az vi­szont biztos, így megy ez most hazánkban, kicsiben és nagy­ban egyaránt. Kérdés csak az: hogyan tovább, ha már mindent eladunk, és a befolyt összeg el­fogy? Szerepelt a felsorolásban a vezsenyi komp is potom öt­milliós kikiáltási áron. Ezért voltak letörve a komp­kezelők. Elmondásuk szerint ez eszméletlenül magas ár. Ki az az ember, aki erre ennyi pénzt áldoz? - tették hozzá kérdőn. Hiszen mint mondták, akinek ennyi pénze van, az beteszi a bankba, és a kamataiból is jól megél. Hát ezért letört a sze­mélyzet, ezért bizonytalan a komp jövője. Kérdés az, hogy meddig és milyen formában üzemel a vezsenyi komp, s mi­kor pihen meg - talán végleg. Egy biztos, a jelenlegi üze­meltetőknek kenyeret, nekem hidat jelent a vezsenyi komp a gondtalan gyermekkor, a múlt és a jelen között. Talán a vezsenyi önkormány­zat is csak azért emelte a kikiál­tási árat a csillagos égig, nehogy akadjon egy vevő. Talán nem akad, és a téli szünet után ta­vasszal, az eddig is bevált bérleti formában üzemeltetve a kom­pot, ismét száraz lábbal kelhe­tünk át a Tiszán. Híd nélkül, akár gyalog, akár autóval. Prókai Károly, Bácsalmás Visszaemlékezés - történeti hűséggel A Magyar Szabadságharcos Szövetség és utódszervezetei életéből Közel negyvenoldalnyi emléke­zést gyűjtöttem, gyűjtöttünk össze azoktól a volt bajtársaktól, akik 1948-ban megalakították a Magyar Szabadságharcos Sző-, vétségét. Mivel írásos anyag eb­ből az időből nem maradt, csak az elmondottakra hagyatkozhat­tam a visszaemlékezések gyűj­tésében, s jómagam is, mint ala­pító tag, több mint negyven év távlatából, tisztán visszá tudok emlékezni egészen 1990-ig, a szövetség megszűnéséig. Azt terveztük, hogy 1988- ban, a szövetség fennállásának 40. évfordulójára egy könyvet adunk ki a szolnoki szervezetek munkájáról. Sajnos pénz hiá­nyában nem valósulhatott meg a terv. Úgy gondoltam, ha össze­sűrítve is, meg kell emlékez­nünk azokról az élő és nem élő bajtársakról, akik önzetlenség­ből, társadalmi munkában vé­gezték munkájukat a különböző szakágakban az általános iskolás korúaktól kezdve a felnőttekig. Ezért fogtam tollat. 1945 után a hazafiság és a honvédelem eszmei tartalmának változása szükségessé tette egy olyan szervezet létrehozását, amely a honvédelmi nevelés eszmei-gyakorlati megvalósítá­sában - a hadsereggel együtt­működve - társadalmi bázist, hátteret jelentett. A jó szerve­zőmunka eredményeként 1948. február 29-én megalakult a Ma­gyar Szabadságharcos Szövet­ség. Taglétszáma már megalaku­lásának évében 1440-re gyara­podott, különböző körök jöttek létre az üzemekben. Az első ilyen kiképzési kör a Járműja­vító lett. A város MSZHSZ- szervezetei ekkor még nem vol­tak erősek, de igyekeztek a sajá­tos történelmi-társadalmi hely­zetben működésüket úgy irányí­tani, hogy minél több edzett fia­talt képezzenek ki a hadsereg utánpótlására. Elsősorban a lö­vészeti képzés terén kellett elő­relépni. Sajnos a városban csu­pán egy lőtér volt, a MÁV Jár- _ műjavítóé, ami igen rossz álla­potban volt a háború után. 1948 szeptemberében alakult meg újra a MÁV lövészszakosztálya 15 céllövővel, vezetőjük Boncs Rudolf lett. 1949-ben a moto­rosállomás létrehozásával meg­indult a motoroskiképzés Vígh Károly vezetésével, két lemez­­villás Csepel motorkerékpárral és egy teherautóval. MSZHSZ- alapszervezetek más sportágak­ban is megkezdték a szakmai ki­képzést: rádiózás, ejtőernyőzés, modellezés, repülés terén. Az első rádiósszakosztályt a MÁV Járműjavítóban Szentesi Győző mozdonylakatos hozta létre 1949-ben. A Magyar Szabad­ságharcos Szövetségtől sportre­pülést és modellezést az 1948- ban megalakult Országos Ma­gyar Repülő Szövetség vette át. Jelentős állomás volt a szol­noki modellezés történetében, amikor a szolnoki Fa- és Fém­ipari Szakiskola (ma gépipari technikum) mérnök-tanárai és igazgatója, Körtvéllyesi Dezső, Kisbocskói István. Boronkai La­jos, Tompos Zoltán vezetésével megalakították a modellező szakkört. Az MSZHSZ alap­szervezeteiben és szakköreiben a kiképzés színvonala 1951 vé­gére javult; a kiképzésbe bevon­ták a tartalékos tiszteket és tiszt­­helyetteseket is. Sajnos a poli­tika beleavatkozott a szövetség életébe: az MDP központi veze­tősége 1955. január 24-ei ülésén elhatározta az MSZHSZ és a Magyar Repülő Szövetség egye­sítésével a Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség létreho­zását. A lövésizet volt a legered­ményesebb sportág Dénes Pál vezetésével, több esetben vettek részt országos bajnoki verse­nyeken, eredményesen. 1956-57-ben a lövészet szüne­telt. A repülőklub is eredményesen működött, létszáma 140-re duz­zadt; 3789 felszállást hajtottak végre. Az ejtőernyős-kiképzés tervét 140 százalékra teljesítet­ték, harmincán kezdő, százöten továbbképző ugrást hajtottak végre. 1958-ben létrejött a tarta­lékos tisztek-tiszthelyettesek ön­kéntes tagozata, amelynek fel­adata volt a tartalékos tisztek, tiszthelyettes bajtársak összefo­gása és továbbképzése. A MÖ­­HOSZ-szervezetnek Szolnok vá­rosában 17 alapszervezete volt. 1957 őszén a szövetségtől levált a repülőszövetség, és a MÖ­­HOSZ átkeresztelődött MHS-re. Ez a szövetség munkájának nem tett jót, mert új szervezeti lépése­ket kellett végrehajtani a klubok­nál. Sajnos az 1956-os esemé­nyek miatt a modellezés is visz­­szaesett, de az 1958. évi értékelés szerint országosan még így is a III. helyen végzett. Kiss Károly az autómodell-Európa-bajnoksá­­gon hármadik helyezett lett. Honti László 1966-ban országos és nemzetközi bajnokságot nyert repülőmodellezésben. Majd újra az átalakulás szakát éltük át, mert az MSZMP politikai bizottsága 1967. június 20-ai ülésén úgy ha­tározott, hogy az MHS-t Magyar Honvédelmi Szövetség néven je­gyezzék be. Sajnos ennek létre­jöttével megszűnt a tömegszer­vezeti forma, és az egyszemélyi irányítás lépett életbe. Szolnokon 1961-ben indult meg a könnyűbúvár-tevékeny­ség, az első szakosztály a követ­kező tagokkal alakult meg: Tí­már József, Török György, Ha­raszti Tamás, Vámos Antal. Az OB-n is részt vett a klub. jó eredménnyel. Országos bajnoka­ink voltak: Hir Magdolna (ma a Hetényi kórház orvosa) és Balázs Zoltán. A város legtöbb klubjában előadások, kiállítások filmvetí­tések, vitafórumok zajlottak. Rendszeressé váltak a laktanyai látogatások, a katonai pályára irányuló, egyhetes felkészítő tá­borok, amelyeknek a tiszaligeti volt KISZ-tábor adott otthont. Mindezek a rendezvények jól szolgálták a honvédelem ügyét. 1990-ben, a rendszerváltáskor kár volt szétoszlatni az MHSZ-t, mert más néven, új vezetőkkel, kisebb létszámmal újjá és poli­tikamentessé lehetett volna ala­kítani. Úgy gondolom, hogy köszö­net illeti azokat a résztvevőket, akik önzetlenül, társadalmi munkában dolgoztak több mint 40 éven keresztül: Lendvai Já­nos, Holló János, Tolnai Antal nyá. őrgy., id. Molnár Mátyás, Boda Ferenc, Tóth János, Czitán Mátyás, Ozsgyán Mihály nyá. őrgy. Lévai Béla, Barna Rudolf, Pintér Lajos, Ugrin Benő, Rontó László, Hajdú Ferenc, Kovács Balázs bajtársak - hogy csak néhány nevet említsek. Tiszta szívemből kívánok va­lamennyiüknek hosszú és bol­dog életet, erőt és egészséget. Bánvölgyi Tibor Szolnok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents