Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-27 / 227. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. szeptember 27., szerda Budapesten tartják jövő év júniusában az európai parlamenti elnökök két­évente esedékes találkozóját - egyebek között erről is szó esett azokon a tárgyaláso­kon. amelyeket Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke folytatott kedden Stras­­bourgban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vezetőivel. Megkezdődtek kedden New Yorkban a boszniai béketárgyalások. A találko­zón az amerikai külügymi­niszter mellett a délszláv háborúban érintett három ál­lam - Bosznia, Horvátor­szág és Jugoszlávia - kül­ügyminiszterei, továbbá a nemzetközi összekötő cso­port tagállamainak képvise­lői vesznek részt. Bukarestbe érkezett Pin­tér Sándor országos rendőr­­főkapitány és helyettese, Túrós András, hogy megbe­széléseket folytassanak a magyar és román rendőrség közötti együttműködésről. A témák között kiemelten kezelik a szervezett bűnözés elleni küzdelem módszerei­vel és eszközeivel kapcsola­tos kérdések megvitatását. Kína cáfolja, hogy nukle­áris technológiát adott volna át Iránnak. A pekingi kül­ügyminisztérium szóvivője kijelentette: országa soha­sem exportált urán előállítá­sára, dúsítására vagy nehéz­víz gyártására alkalmas be­rendezéseket. Pártot alapít Ross Perot. a korábbi független ameri­kai elnökjelölt. A „Függet­lenségi Párt" az Egyesült Államok harmadik nagy pártja lenne. Perot, aki a legutóbbi amerikai elnök­­választáson a szavazatok tizenkilenc százalékát sze­rezte meg, jövőre hatvan­két százalékra számít. Több államra érvényes közös vízum szükséges csaknem száz ország polgá­rainak ahhoz, hogy belép­hessenek az Európai Unió országainak bármelyikébe. Magyarországot a döntés nem érinti, mert magyar ál­lampolgárok a jövőben is vízum nélkül utazhatnak az európai országokba. Életműdíjat adtak át Cic­­ciolinának Bolognában a nemzetközi pornói) Imfesz­­tiválon. Staller Ilona a né­zők szavazatai alapján a pomófilmek „Oscar-díjá­­nak" tartott „Impulse d’Oro” kitüntetést vehette át a szigorú erkölcsű zsűritől. Klaus Kinkel német külügyminiszter kidolgozta elképzeléseit Boszniai békemenetrend Washingtonban, Moszkvában, Bonnban újabb béketervek ké­szülnek a boszniai rendezésre. Legutóbb Klaus Kinkel német külügyminiszter állt elő részletes elképzeléseivel. A német politikus szerint a megoldás folyamata négy sza­kaszra tagolódna. 1. ) Általános tűzszüneti megállapodás. 2. ) Olyan béketerv elfoga­dása, amely magában foglalja a területi rendezést, valamint Bosznia jövendő alkotmányos rendjének kialakítását. Az alapelv az, hogy az or­szág területének 51 százaléka a muzulmánoknak és horvátok­­nak, 49 százaléka á szerbeknek jutna. Kisebb módosítások el­képzelhetők lennének, ha azok­hoz valamennyi fél hozzájárul. 3.) Új biztosítékok a harcok kiújulásának megakadályozá­sára. Ezt szolgálná a PIF (Peace Implementation Force) meg­alakítása, egy olyan nemzetközi békefenntartó erő létrehozása, amely az amerikaiak kívánsága szerint NATO-parancsnokság alatt állna, de szoros kapcsolat­ban lenne az ENSZ-szel. Oroszországgal és az Iszlám Konferenciával. Az esetleges összeütközések elkerülését szolgálná a más vál­ságtérségekben már bevált csa­patszétválasztás, az egyes felek fegyverzetében a felső plafo­nok meghatározása, s a három­fázisú, ellenőrzött fegyverzet­csökkentés. E közben lépéseket tennének a menekültprobléma megoldására is. 4.) Megkezdődik az újjáépí­tési program (WAP). A huma­nitárius jellegű támogatásból mindenki részesülne, az újjá­építési segélyt a legjobban le­rombolt vidékek kapnák. A nemzetközi közösség külön erőfeszítéseket tenne, hogy a jugoszláv utódállamok beil­leszkedhessenek Európába, aminek feltétele az emberi jo­gok és kisebbségi normák tisz­teletben tartása. A hírek szerint' hamarosan nyilvánosságra hozzák az orosz rendezési javaslatokat is. R. E. Megkezdődött Olaszországban az évtized pere. A vádlott Giulio Andreotti, volt olasz miniszterelnök. A védőügyvédéi között ülő közismert politikust a maffiával való szoros kapcsolattal, összejátszással és más bűncselekményekkel vádolják. fotó: feb/reuter Terebélyesedik az elnöki csemete, Udai Húszéin hatalma A diktátor „nagyra nőtt” fia Nem sikerült sem fegyverekkel, sem ENSZ-szankciókkal megbuktatni a világpolitika egyik legszélsőségesebb szerep­lőjét, az iraki diktátort. Most könnyen előfordulhat, hogy Szaddám Húszéin vesztét saját fia fogja okozni. A Huszein-klán ügyei gyakorta szerepelnek a világsajtóban, kü­lönösen azóta, hogy a nagyha­talmú vő, Húszéin Kamel Ma­iid, a tömegpusztító fegyverke­zésért felelős miniszter, illetve az elnöki biztonsági szolgálat vezetője a szomszédos Jordá­niába szökött. A „gyalázatos árulás” rop­pant hatalomhoz juttatta az el­nöki sarjat, Udai Huszeint. Az erőszakos férfiú másodvirágzá­sát éli, hiszen egyszer már kie­sett a kedvencek közül. 1988- ban lemészárolta apja testőrét. fő ételkóstolóját. Állítólag azért, mert ő boronálta össze apját legfrissebb barátnőjével, aki később az elnök második feleségévé lépett elő. Anyja kegyvesztettségét torolta meg Udai a testőrön. Egyébként páncélozott fekete BMW-jével, éjszakai kicsapongásaival tette magát hírhedtté és félelmétessé az elnöki poronty. A „tékozló fiút" akkor szigo­rúan megbüntették: több mint két hónapot(!) kellett börtönben töltenie. majd Európába, Genfbe száműzték. Innen sike­rült visszatornáznia magát az iraki közéletbe, furcsa módon éppen akkor, amikor 1990-ben lerohanták Kuvaitot. Meghatározó befolyásra tett szert az iraki gazdasági életben: az olajcsempészetben, a szál­lítmányozásban. valamint a ha­zai médiában. Az olimpiai mozgalom szégyenére még az ország olimpiai bizottságának is elnöke lett. Udai immár a politikai élet­ben is súlyos személyiség: minden kétséget kizáróan ő a második legnagyobb hatalmú ember Irakban. Ám még ma­gának Húszéin elnöknek is sú­lyos gondokat fog okozni: ho­gyan sikerül megfékeznie „nagyra nőtt” fiát? Az Egyesült Államok bírálja a pazarlást Túl drága a világszervezet Warren Christopher ame­rikai külügyminiszter sze­rint „áramvonalasítani"' kell a világszervezetet. Az ENSZ közgyűlésén el­mondott beszédében kifogá­solta, hogy például legalább tucatnyi, egymástól független szervezet felelős a fejleszté­sért. „Elegendő volna egyet­len, hatékonyan működő ügy­nökség, amelyet a főtitkár irányítana” - javasolta. A miniszter szerint mel­lőzni kellene az ENSZ állal szervezett nagy konferenciá­kat. Csak 1992 óta több olyan igen költséges nemzetközi ta­nácskozást támogatott az Egyesült Nemzetek Szerve­zete, mint a riói környezetvé­delmi, a bécsi emberjogi, a kairói népesedéspolitikai, a koppenhágai társadalomfej­lesztési és nemrég a pekingi nőkongresszus. Nem vonta kétségbe e „nagy találkozók” hasznosságát, de - mint mondta - ezek mérhetetlenül nagy költséggel járnak. Warren Christopher a köz­gyűlés előtt megerősítette: az USA „eleget tesz kötelezett­ségeinek”, kifizeti az ország 1,6 milliárd dolláros tartozá­sát is. Ugyanakkor „a tehervi­selésnek napjaink gazdasági realitásait is tükröznie kel­lene. Amerika a jövőben az ENSZ békefenntartó tevé­kenységének költségeiből a jelenlegi 30 helyett csak 25 százalékot vállal magára”. A franciák megsemmisítik a taposóaknákat Párizs követendő példája A francia küldött bejelen­tette, hogy országa felhagy a taposóaknák minden típusá­nak gyártásával, és folyama­tosan megsemmisíti a raktá­ron lévő készleteket. A bejelentés azon a konferen­cián hangzott el, amelyen a taposóaknák és más hagyo­mányos fegyverek gyártásá­ról, az eladás szigorításáról tanácskoznak. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár videoüzenetében kedden a ta­posóaknák „egyszer és min­denkorra szóló megsemmisíté­sét” szorgalmazta. Gáli drámai kijelentéssel hívta fel a figyel­met a rendkívül veszélyes esz­közökre: a konferencia három hete alatt 1600 embert gyilkol­hatnak meg a rejtőzködő aknák - mondotta. A világszervezet főtitkára egyúttal sürgette a katonák szeme világát kioltó lézerfegy­verek gyártásának betiltását is. Aláhúzta, hogy ez a fegyver kü­lönösen nagy veszélyt jelenthet a terroristák kezében. A bécsi konferencián a Nem­zetközi Vöröskereszt főtitkára szükségesnek tartotta a taposó­aknák teljes körű betiltását. Sze­rinte nem megoldás az úgyneve­zett „intelligens”, vagyis „önel­lenőrző" aknák használata sem, mert nem biztos, hogy egy idő­vel elhelyezésüket követően va­lóban automatikusan hatástala­nítják magukat. Mi áll Mohi hátterében? Osztrák környezetvédők leleplezése Európai országok tiltakoz­nak a szlovákiai Mohiban épülő atomerőmű ellen. Főként a szomszédos Auszt­ria aggodalmaskodik, mert tart attól, hogy a létesítmény katasztrófák okozója lehet. Á műszakilag erősen kifogásol­ható erőművet ellenzi az Eu­rópa Parlament is. A londoni székhelyű Európa Bank beje­lentette, hogy nem pénzeli to­vább az építkezést. A szlovákokat azonban nem győzte meg a nemzetközi fel­háborodás. „Új” energiakon­cepciót dolgoztak ki, amely csak mellékesen helyezi kilá­tásba más energiaforrások esetleges felkutatását. A Global 2000 nevű oszt­rák környezetvédő mozga­lomnak most tudomására ju­tott, hogy Pozsony új hitele­zőkkel tárgyal. A már koráb­ban is emlegetett cseh állami bank és Oroszország mellett feltűnt a lehetséges partnerek között a német Siemens és a francia Framatome nevű cég. Az osztrákok pénzügyi szempontból is képtelenség­nek tartják az építkezés foly­tatását, mert a szlovák ener­giaágazat nem fizetőképes. Az építtetők állítólag úgy akarnak ezen segíteni, hogy harminc százalékkal megdrá­gítják a villanyáramot, és a befolyó pénzből törlesztik az építkezésre felvett hitelt. Kína 1997-ben rekordot dönt Egyre magasabb építmények szerte a világon „Ez a város - írta 1985-ben egy barátjának Arlida Ariff egye­temi hallgató - nagyon zöld és épületei alacsonyak.” A ma harmincéves maláj mérnöknő most az évszázad legmagasabb felhőkarcolójának építkezését vezeti. Az egyik kistigris virágzó földjén, Kuala Lumpurban nő ki a földből a világ eddigi leg­magasabb épülete, a 450 méte- ■ rés ikertorony. A párizsi Eiffelt viszonylag gyorsan lehagyták a modern felhőkarcolók. Az 1930-ban épült New York-i Chrysler-pa­­lota 319. az egy évvel később, ugyancsak az amerikai metro­polisban elkészült híres Empire State Building 381 méter ma­gas lett. Az 1973-ban New Yorkban épített világkereske­delmi központ 412, az ugyan­ebben az évben Chicagóban át­adott Sears Tower pedig már 443 méter magasra emelkedett. Kuala Lumpur elhatározta, hogy túlszárnyalja valamennyi előző épületóriást. Amikor az építkezés elkezdődött, buldózer tarolta le „Kuala Lumpur tüde­jét”, azt a több mint negyven­hektáros parkbirodalmat, ahol egyebek között a híres Selan­­gori Turf Club elegáns lóver­senypályája feküdt. Valamit fel kellett áldozni a szenzációs al­kotásért. Amikor ez megvolt, a leg­korszerűbb masinák megásták, mint a mérnöknő mondja, „Ázsia legnagyobb gödrét”. Egy ilyen kolosszusnak statikai okokból megfelelő alap kell: a húszméteres mélységben meg­alapozott konstrukciót négy­száz betonoszlop tartja. Erre már felhúzható az ál­lami olajmamutról elnevezett Petrona toronykettős, a maga csekély nyolcvannyolc (!) eme­letével. Mármint tornyonként. Értelemszerűen az emeletek száma megszorzandó kettővel. Egy helyi lap joggal nevezi a gigászt „trópusi Bábelnek, vá­rosnak a városban”. ■Igaz, nem sokáig lesz világ­csúcstartó. Kínában már épül a Csungking Torony, ami hét tel­jes méterrel még magasabb lesz, mint a maláj üveg- és be­tonköltemény. Igaz, ezt csak 1997-ben adják át, a malájföldit pedig már jövőre. (FEB) Havel és Soros Prágában tanuló szarajevói diákokkal. A cseh elnök a vá­rosról szóló kiállításon találkozott a menekült diákokkal, akiknek tanulmányi költségeit So­ros György csehországi alapítványa fedezi. * fotó: feb/reuter JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP ai, Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistev András Tervezőszerkesztő: Moliai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I.. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti á Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír’ Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út,5. Tel.: 57/412-564, Kunszejitmárton. Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint; negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forin.t. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevéteJeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents