Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-18 / 219. szám
2. oldal Körkép 1995. szeptember 18., hétfő A baloldali platform nem támogatja a NATO-tagságot „Pártos” hétvége, éles kritikákkal A hét végén ismét több parlamenti párt tárgyalt időszerű bel- és gazdaságpolitikai kérdésekről. Az ellenzék bírálta az Alkotmánybíróságnak címzett kormány-állásfoglalást. Az MSZP Baloldali Tömörülés platformjának országos tanácskozásán hangoztatták: bár méltányolni kell a tőke profittörekvéseit, a munkaadóknak, a befektetőknek szociális téren az eddiginél nagyobb kötelezettségeket kellene vállalniuk. Az erről szóló elvi nyilatkozatot az MSZP novemberi kongresszusán tárják a tagság elé. A platform kinyilvánította, hogy - eltérően a kormány álláspontjától - nem támogatja hazánk NATO-hoz való csatlakozásának tervét, mert úgy véli, „ezzel elveszítenénk a határon túli magyar kisebbségeket”. Az SZDSZ-frakció hétvégi tanácskozásán elsősorban gazdaságpolitikai témákról tárgyaltak. Az eszmecserén jelenlévő pénzügyminiszter továbbra sem osztotta az SZDSZ véleményét az önkormányzatok finanszírozásának mértékét illetően, és a családi támogatások rendszerét is a kisebb koalíciós párt véleményétől eltérően képzeli el. Az Alkotmánybíróság döntéséről kiadott kormányközleményt minősítve Bauer Tamás ügyvivő azt mondta: SZDSZ-es miniszter nem látta megjelenés előtt a közleményt, egyébként is helytelenítik az „üzengetést”. A Fidesz-Magyar Polgári Párt kétnapos zamárdi tanácskozásán élesen bírálták a kormánynyilatkozatot csakúgy, mint a kabinet egész gazdaságpolitikáját, amelyet - mint megfogalmazták - „szitává lőtt” az Alkotmánybíróság. A kereszténydemokraták keményen bírálták a kabinet reflektálását az Alkotmánybíróság legutóbbi döntésére. Hangoztatták: a jövőben csak akkor vesznek részt a miniszterelnök által kezdeményezett tárgyalásokon, ha a kormány nem támadja az alkotmányos alapintézményeket. Belügyminiszteri határszemle A szerbek ellenőrizte, horvát területtel érintkező dél-baranyai határvidék védelmére rendelt határvadász alakulatokat szemlélte meg Kuncze Gábor belügyminiszter szombaton. Elismerését és köszönetét fejezte ki a katonáknak helytállásukért, s több tisztet előléptetett. A holocaustra emlékeztek Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben a Mártírok Emlékművénél tartottak megemlékezést vasárnap. Domán István főrabbi emlékeztetett arra, hogy térségünkben szaporodnak az antiszemita megnyilvánulások, s e fölött nem hunyhat szemet a hatalom.. Elhunyt Petrik József Hatvanöt éves korában elhunyt Petrik József Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A népszerű rádiósorozat, a Szabó család Ferkójaként is országosan ismert színész, rendező pályája első szakaszában az Operett-, a Víg- és a Petőfi Színház tagja, majd csaknem másfél évtizeden át a Déryné rendezője volt. Ferkó szerepétől megválva a közelmúltban vette át a Szabó család rendezését. Folytatódik a Marinko-per Mintegy kéthónapi szünet után ma folytatják Magda Marinko és társai büntetőperének tárgyalását a Fővárosi Bíróságon. Az elsőrendű vádlottat - mint ismeretes - több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolják. Börtönőr öngyilkossága A Veszprém megyei büntetés-végrehajtási intézetben szombaton mellbe lőtte magát L. Ferenc bv-őrmester, s a helyszínen meghalt. A vizsgálat szerint az idegenkezűség ki van zárva. Gyorsvonat-személyautó ütközés A Budapest és Celldömölk között közlekedő gyorsvonat elé hajtott a Csajág és Balatonkenese közötti vasúti átjárónál vasárnap egy személyautó. A személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült. Tudományos központ Franciaország a most elkezdett kísérleti atomrobbantások befejeztével „tudományos központtá” akarja átalakítani a csendes-óceáni Mururoa szigetén lévő kutatóhelyét. Jacques Godfrain francia együttműködési miniszter kijelentette: az összegyűjtött ismeretanyagot „az egész emberiség számára hasznossá” kívánják tenni. Támogatás a Saabnak * A svéd kormány átfogó támogatást nyújt a Saab gyárnak, hogy megvalósulhasson a Wallenberg-csoport és Magyarország közötti, a JAS katonai repülőgépekről kötött elvi megállapodás. Keleti Györgyöt stockholmi látogatásra hívta meg kollégája, Thage Peters. A honvédelmi miniszterek együttműködési szerződést írnak alá, amelyben Magyarország vállalja, hogy nem adja tovább a Svédországtól kapott katonai titkokat. Lezuhant négy repülő Négy katonai gép összeütközött és lezuhant Mexikóvárosban a függetlenségi háború kezdetének 185. évfordulója alkalmából tartott légibemutatón. A szerencsétlenség következtében hat pilóta életét vesztette. Német bunkervita Kormányzati atombunker felújítását tervezi a német kabinet. Bonn több mint 200 millió márkát akar költeni a létesítményre, amely háromszáz méter mélyen, egy szőlővel bontott magas hegyoldalon található. Szakértők javasolják, hogy a kormány a felújítás helyett inkább az egykori szocialista német állam volt vezetőinek valamely Berlin közeli atombunkerét vegye kezelésébe. Merénylet Izmirben Pokolgép robbant a törökországi Izmir város egyik kávéházában vasárnap délelőtt. Négy ember életét vesztette, huszonötöt sérülésekkel kezelnek. A kávéházat gyakran látogatták szabadságos katonák, és a feltételezések szerint ezért vált a merénylet célpontjává. Kínai vécétérkép A világon elsőként vécétérképet adott ki a sanghaji városvezetés. Az ország legnagyobb városának több lakosa van, mint Magyarországnak. A 13 millió sanghajira és a turistákra 1104 nyilvános illemhely jut, de ezeknek csak egynegyede a női. Shawntel Smith lett Miss Amerika 1996. Az oklahomai születésű királynőnek Heather Whitestone, Amerika tavalyi szépe teszi fejére a koronát. fotó: feb/reuter Ráadásul hétig 1 29 r5 jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1996/IX. Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havonta kibocsátott állampapír mostantól két héten keresztül kapható. Hogy még könnyebben hozzáférhető legyen. Miért kedveli nagyon sok ember ezt a befektetési formát? ESP Mert az egyéves futamidejű értékpapír megemelt évi 29,5%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően magas erre az időszakra. Mert a Kamatozó Kincstárjegy biztonságát az állam garantálja. ESP Mert tőzsdei forgalmazásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank kijelölt fiókjaiban napi áron adható és vehető. E3P Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figyelem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőknek.) Mert - mint az alábbi listából kiderül sok forgalmazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1996/IX.) 1995. szeptember 18-29-ig jegyezhető. Kibocsátási árfolyam: 1995. szeptember 18-22. között 99%, 1995. szeptember 25-29. között 99,5%. A kamatozás kezdő időpontja: 1995. október 4. Évi kamata 29,5%. További aktuális információk: 266-6044 A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 5001 Szolnok, Szapáry u. 31., Szolnok, Nagy I. krt. 2/A, Jászberény, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Karcag, Jászapáti, Tiszaföldvár • MKB Rt. 5000 Szolnok, Baross u. 10-12. • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. • Magyar Hitelbank Rt. 5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 6-8. • Cooptourist Rt. (a New York Broker Kft. ügynökeként) 5000 Szolnok, Szapáry u. 31. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG mt / M JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, \ ^1^1 11/11 ) Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére ^ terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. ^iM » Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133