Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-08 / 184. szám
1995. augusztus 8., kedd Sport 7. oldal III. Hozam-kupa nemzetközi kosárlabdatorna Szolnokon A Maccabi Rishon köszöni, de nem jön „Szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy a klub vezetése összeült, és úgy döntött, hogy lemondja a részvételt a tornán. A fő ok, hogy a hotelben nincs légkondicionáló, és kicsik az ágyak. Köszönöm a szíves vendéglátást, remélem, még találkozunk.” Ennyi annak a telefaxnak a tartalma, amelyet Izraelből küldött Benzi Danziger úr a Szolnoki Olaj KK kosarasainak, miután menedzseri feladatainak végeztével hazatért kétnapos Ti- sza-parti látogatásából. Személy szerint ugyan meg volt elégedve a szolnoki körülményekkel, ám az elnök és az edző egybehangzó vétója meghiúsította azt, hogy hat év után ismét izraeli csapatot láthassanak a megye- székhelyen. Csak jelezzük, a közelmúltban a Benfica, a Beograd, a Peristeri, de még az Anti- bes gárdája is megfelelőnek tartotta a Pelikán Szálló szolgáltatását, amelyben valóban nincsenek két méter feletti ágyak és temperálóberendezés, de Rigó József igazgató minden szobának hűtőszekrényt és műholdas adás vételére alkalmas színes televíziót biztosított volna, mint ahogy korábban is tette.- Mit tehet ilyenkor a rendező egyesület? - kérdeztük a Attila „bácsi” utolsó fellépésére pénteken kerül sor legilletékesebbtől, Kékesi István klubigazgatótól.- Kerestem egy másik csapatot - volt a tömör válasz. Személy szerint is sajnálom a Rishon visszalépését, de azt is tudomásul kell venni, a mai világban együtt kell élni az ilyen és hasonló szemlélettel. Először az Albacompot szerettük volna megnyerni beugróként, de a fehérváriak nem vállalták. A Csepel együttese azonban szívesen igent mondott a hívó szóra az egyébként idén már a női csapatokkal (Kolozsvár, MÁV MTE, Szarvas, Közgáz- Matáv) „népesített” rangos nemzetközi tornára, amely péntektől vasárnapig tart a Tiszali- geti Körcsarnokban. A férfimezőny tagjait a kupavédő Pezi- nok, Nagykőrös, Csepel és a házigazdák alkotják. Az első játéknapon búcsúzik a piros-feketéktől a veterán bedobó, az egykori válogatott triplakirály, a 35 esztendős Tóth Attila, aki este 20.00-kor a Nagykőrös ellen lép utoljára pályára. Részletes program, augusztus 11, péntek: Kolozsvár-Köz- gáz-Matáv 14.30, Szar- vas-MÁV MTE 16.15, Megnyitó 18.00, Csepel-Pezinok Í8.15, Sz. Olaj KK-Nagykőrös 20.00. Szombaton: Közgáz-Ma- táv-Szarvas, 14.30, Pezi- nok—Nagykőrös 16.15, MÁV MTE-Kolozsvár 18.00, Cse- pel-Olaj KK 20.00. Vasárnap: Kolozsvár-Szarvas 8.00, Nagy- kőrös-Csepel 9.45, MÁV MTE-Közgáz-Matáv 11.30, Olaj KK-Pezinok 13.15, eredményhirdetés 15.00. Az Olaj KK árváltoztatás nélkül megkezdte a bérletek árusítását (naponta 9-től 13-ig a ligetben Vasas Kornéliánál), 3300, 2400 és 2000 forintos áron. A Hozam-kupára 100, illetve 140 forintért lehet belépőt váltani. Nem történt semmi, „csak” fiatalítás Kedvet kaptak a focihoz Ugyan még csak a negyedik X feté közeledem, de gyerekkoromhoz képest mégis nagyot változott a sportágak nemek szerinti megoszlása. A hatvanas években még elképzelni sem tudtam volna, hogy az ezredfordulóhoz közeledve a nők bokszolni, súlyt emelni, cselgán- csozni fognak. Hiába tartja azonban ezeket a szakágakat a közvélemény a legkeményebbnek, azt hiszem, a férfiak mégis a labdarúgásra a legféltékenyebbek. Az erősebb nem képviselői szép lassan ugyan beletörődtek, hogy a nagypályán már szervezett keretek közt zajlanak a női mérkőzések, ám a városi kispályás bajnokságok egyelőre „szűz” területnek számítottak. De csak mostanáig, mivel két bátor szolnoki leányzó - név szerint Bállá Beáta és Gácsi Kiss Erika - azt vette a fejébe, hogy a Városi Sportcentrum segítségével őszre megszervezi és beindítja a női liga küzdelmeit. Öthat csapat nevezése esetén akár kétfordulós bajnokság lebonyolítására is mód nyílhat szeptembertől. Ehhez amatőregyüttesek - akár DSE-k vagy DSK-k is beszállhatnak - jelentkezését várják a Városi Sportcentrum címén, illetve az 56/428-726 és az 56/421-688-as telefonszámon. Ellentmondásos hírek érkeztek az elmúlt hetekben Tiszaföld- várról. A jól értesültek ugyanis tudni vélték, „áll a bál” az NB II.-ben szereplő kézilabdázóknál. Sőt, olyan hírek is napvilágot láttak, hogy végnapjait éli a népszerű együttes. A mi érdeklődésünket is felkeltette az ügy, kíváncsiak voltunk, vajon mi is történt valójában. A nemzetközi kézilabdatoma apropóján jártunk a városban, így igen hamar megtaláltuk az illetékest Cseuz György szakosztályvezető személyében.- Meglepődve hallottam, hogy egyesek milyen rémhíreket terjesztenek a csapatot illetően - kezdte Cseuz úr. Semmi különös nem történt, csupán jelentős fiatalításon ment keresztül a TVSE. Mindehhez edzőváltás is kapcsolódott, amit néhányon nehezen tudtak feldolgozni magukban. Nemes Tibort Nagy József váltotta fel, aki több tehetséges, fiatal játékost hozott magával Martfűről. Pontosabban a srácok ragaszkodtak mesterükhöz, akitől nem kívántak megválni.- Úgy hírlik, a menesztett trénerhez is hasonlóan kötődtek egyesek?- Valóban, hiszen két idősebb kézilabdázó nem vállalta tovább a szereplést. Szerencsére a többieket sikerült meggyőzni, így tehát úgy fest, nem marad el az előrelépés.- Mire alapozza optimizmusát?- Az elmúlt időszakban az edzéslátogatottság finoman szólva is gyatra volt. Most ott tartunk, hogy a Nagy József vezetése alatt dolgozó 22 fiú szinte egyetlen tréningről sem hiányzik.- A bajnokságban mire lehet képes a megreformált gárda?- Kezdetben a tisztes helytállást tűztük ki célul. Mára megnőtt az étvágyunk, és szeretnénk az 1-5. hely valamelyikét elcsípni. A régiek mellett Vida István, Erdélyi Zsolt, Kiss Krisztián, Gürtler László, valamint ifj. Nagy József próbálja megvalósítani a: elképzeléseket. A szűkös anyagiak ellenére - az együttes fennállása óta először — zsebükbe nyúltak a támogatók. Az erősítések közel 160 000 forintot emésztettek fel, ami a 600 000 forintos éves költségvetéshez mérten nem kis összeg. Reméljük, a befektetés mielőbb megtérül, és akkor... II. Jász-Tel Rt.-Szekuritás-kupa Egy napon át tologatták a bábukat A jászok világtalálkozójának sportprogramjából a nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna és a Jász Kupa meghívásos díjugrató lovasverseny mellett a II. Jász-Tel Rt.-Szekuritás- kupa pénzdíjas, 24 órás sakkverseny emelkedett ki. Talán a pénzdíj - a Jász-Tel Rt., polgármesteri hivatal és a Szekuri- tás Kft. biztosította - s talán a kéthetes eseménysorozat vonzotta Jászberénybe a fekete-fehér mezők lovagjait, akik a rendező Szekuritás Sakk Kör minden várakozását felülmúlva, összesen ötvennyolcán ültek asztalhoz, hogy 24 órán keresztül viaskodjanak egymással a helyezésekért. Szombaton délután egy órakor Molnár László a rendezők nevében köszöntötte a versenyen induló sakkozókat, majd Sinka István, a hazaiak egyik kitűnősége ismertette a szabályokat. Egy parti kétszer öt percig tartott, s minden tizedik játszma után tartottak egy rövi- debb szünetet. Este kilenc óra tájban pihenhettek egy kicsit többet a játékosok, amikor meleg vacsora elfogyasztására volt lehetőségük. A mezőny nemcsak számában, hanem színvonalában is meglepetésként érte a jászberényieket. Az, hogy a tavalyi verseny győztese, Kádas Gábor új- szászi mester ott volt, természetesnek számított. Ezúttal azonban nem akármilyen ellenfeleket kapott. A legmagasabb értékszámmal - 2440 pont - két Magyarországon játszó külföldi nemzetközi mester, Vladimir Ohotnik és Anatolij Neverov rendelkezett. Szintén nemzetközi mesteri címmel büszkélkedhet Czebe Attila, aki a 20 éven aluliaknál már nyert magyar bajnoki címet, és még ott volt a mezőnyben öt lengyel sakkozó is Strumienből. Közülük Alexander Pisarek neve csengett legjobban a sakkban jártas hozzáértők számára. Az ötvennyolc fős mezőnyben egyébként tizenketten az ifjúsági korosztályt képviselték. Nekik nem kellett nevezési díjat fizetni, míg a felnőtteknél ez 600 forint volt. A verseny úgy alakult, ahogyan azt várni lehetett az előzetes esélylatolgatások alapján. Ohotnik nemzetközi mester az első játszmák után az élre állt, s bár előnye nem volt túl nagy, végig vezetett. Vasárnap reggel a 75. forduló után például 2,5 ponttal vezetett Emődi Barnabás előtt. Ekkor már csak ötvenötén voltak versenyben, ugyanis hárman menet közben feladták a küzdelmet. A házigazda jászberényiek közül a legjobban Sinka István állt, a 15. hely környékéről próbálta meg feljebb tornázni magát. A 24 óra a 110. forduló után járt le, s ekkor ért véget a verseny. Mivel a nagy érdeklődés miatt nevezési díjból a vártnál több folyt be, így az eredetileg 30 ezer forintos alapdíjat 41 ezer forintra emelték. Az első nyolc helyezett vehetett át pénzdíjat. A verseny győztese 10 ezer forinttal lett gazdagabb, s ezer forint jutott még a nyolcadiknak is. Ä II. Jász-Tel.-Szekuritás- kupa végeredménye: 1. Vladimir Ohotnik (Fabulon) 105, 2. Czebe Attila (Szubro) 95, 3. Emődi Barnabás (Újszász) 92,5, 4. Binder Tamás (Pásztó) 91, 5. Kádas Gábor (Ujszász) 89, 6. Bors Tamás (Fabulon) 88,5 pont. A 7. helyen Anatolij Neverov, a nyolcadikon Alexander Pisarek végzett. A legjobb hazai versenyző Sinka István lett, aki végül a 12. helyen zárta a versenyt. Csapatban a Fabulon győzött 268,5 ponttal, a 269,9 pontot gyűjtött újszá- sziak és a 255,5 pontos Szubro előtt. Több különdíjat is átadtak az eredményhirdetés során. Muhari István (12 éves) a legfiatalabb játékos díját kapta, s ajándékot vehetett át K. Szabó Judit és Sárkány Petra, akik a hölgyeket képviselték a mezőnyben. A legjobb hazai versenyzőnek járó különdíjat Sinka István, míg a legjbbb Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő versenyzőnek járó jutalmat az újszászi Kádas Gábor kapta. Szántai Autósport, Forma-l-sarok Négy nap múlva időmérő edzés Mogyoródon Már csak négy nap, és ismét a Hungaroringre irányul a világ autósport-szerelmeseinek figyelme. Az elkövetkező néhány napban igyekszünk a legfrissebb Forma-l-es hírekkel szolgálni olvasóinknak, nem titkoltan azzal a szándékkal, hátha valaki kedvet a kap, s kihasználva a jó időt, a helyszínen szurkolja végig az időmérő edzéseket, illetve a versenyt. Magyarország idei két legrangosabb eseményét - a hunga- roringi Forma-l-es futamot és a Rolling Stones budapesti fellépését - rendező cégek együttműködési megállapodást írtak alá. Ezek szerint az Ostermann Formula-1 Kft. hetven darab jegyet bocsátott az augusztus 8-i, népstadionbeli koncert látogatói számára. A belépőket a ShowTime Budapest Kft. sorsolta ki - közjegyző jelenlétében -, a nyertes jegyek sorszámát az augusztus 9-i napilapok közük. A verseny mindhárom napján lábteniszviadalokra kerül sor a Bronz-tribün közelében kialakított tengópályán. A közönség közül bárki nevezhet - a Hungaroringen kell jelentkezni - a csatákra. A kisorsolt nevezők mellé a magyar és az osztrák öregfiú labdarúgó-válogatott egy-egy tagját - pl. Eszterházy Márton, Nyilasi Tibor - párosítják. Az így kialakult duók küzdenek a Promoter által kiírt kupáért. A nem személygépkocsival érkezők a Gödöllői Volán autóbuszjáratait vehetik igénybe. A buszok a Budapest Sportcsarnoktól indulnak - pénteken és szombaton ritkábban, míg vasárnap igény szerint -, és a szilasligeti buszfordulóig viszik az utasokat. A végállomás körülbelül 100-150 méterre van a pályától. Végül álljon itt emlékeztetőül a tavalyi, 9. Magyar Nagydíj néhány legfontosabb adata. A pálya hossza: 3968 méter. Versenytáv: 77 kör, azaz 305.064 kilométer. Leggyorsabb kör: Michael Schumacher (Benetton-Ford) 1:20.881 perc. Pole position: M. Schumacher (1:18.258 perc). A verseny végeredménye: 1. M Schumacher 1:48:00.185 óra, 2. Dämon Hill (Williams Renault), 20.827 másodperc hátrány, 3. Jos Verstappen (Benetton Ford) 1:10.329 perc h„ 4. Martin Brundle (McLaren Peugeot) helyezett, de nem ért célba, 5. Martin Blundell (Tyrell Yamaha) 1 kör h., 6. Oliver Panis (Ligier Renault) 1 körh. (gelei) Centiken múlott az ezüstérem Kevés magyar atlétáról mondható el, hogy folyamatosan a világ élvonalában szerepel. Ezek közé tartozik Gécsek Tibor. A szombathelyi kalapács vető Tokióban negyedik, Stuttgartban harmadik volt, és most a göte- borgi világbajnokságon is bronzérmet szerzett. . - Némileg zavaró volt, hogy sokat csúszott a program. Rendesen bemelegítettünk, majd azt mondták, fél óra múlva , kezdünk. Azután újabb csúszás, és visszavezettek minket a várakozóhelyre.- Az említett várakozás mennyire játszott szerepet a végső sorrend kialakulásában?- Mindenképpen számított. Ez persze az ellenfeleimet is megviselte, sok minden múlott azon, ki mennyire tudja ezt idegileg feldolgozni. Abduvalijev például nagyobb tartalékkal rendelkezett.- Kiss ebben az évben legyőzte önt, most negyedik lett. Ä következő világversenyeken is lesz két magyar döntős?- Ameddig én csinálom, remélem, igen. Kiss Balázs rendkívül tehetséges, 23 éves, az idő neki dolgozik. Mindenképpen serkentő számomra, hogy van egy hazai vetélytárs, aki fel' tudja venni velem a versenyt. Abduvalijevnek van még két- három éve, Asztapkovics már 32 éves, utána Kiss Balázsé a jövő. Mögötte egyelőre nincs hasonló tudású versenyző. Svájcból elköltözik az olimpiai bizottság? Juan Antonio Samaranch. a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette:- Könnyen előfordulhat, hogy a NOB elköltözik hagyományos székhelyéről, a svájci Lausanne-ból. A spanyol sportdiplomata arra panaszkodik, hogy az idén január elsejétől bevezetett általános forgalmi adó miatt személyes munkatársainak jelentősen több munkát kell végezniük, rhint 'eddig. Samaranch levélben fordult a Szövetségi Tanácshoz, hogy akárcsak a többi nemzetközi szervezetnek, a NOB-nak is engedjék el a forgalmi adó befizetését. Jééé! Újból új bolt! DISZKONT Jééé Diszkont nyílik Mezőtúron a Dézsa György u. 21. szám alatt! Augusztus 9-től élelmiszerek, vegyi áruk nagy választékával és kedvező árakkal várjuk vásárléinkat! Mennyi!^^ És csak ennyi! Jééé Diszkont. Mezőtúr, Dózsa György u. 21.