Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-31 / 204. szám
1995. augusztus 31., csütörtök Sport 11. oldal Női kosárlabda NB I. A csoport Király-lányok korona nélkül Szolnoki MÁV MTE-Diósgyőri KSK Sem 59-81 (33-50) Szolnok, n. V.: dr. Gencsev, Gidófalvy. Szolnoki MÁV MTE: Gai- louma 9/3, Szavercsenko 7, KRASZNAI 16/3, SZABÓ 16, Papp 12. Csere: Tóth, Nagy- pál. Edző: Szalay Ferenc. Diósgyőri KSK: ORBÁN 14/12, MOSLEY 37/3, Zsolnai 7, Rausch 6, SITKÉI 11. Csere: Hollósy 6, Tasnádi. Edző: Király Sándor. Nem titkolták, nehéz mérkőzésre számítottak a hazaiak, hiszen az elmúlt bajnokság alapján, no meg egyébként is: a DKSK igazi rutinos proficsapat. Amely a nyár folyamán tovább erősített azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jövő tavaszai ne fordulhasson vele elő ugyanaz a malőr, ami miatt legutóbb nem kerülhetett a döntőbe, és csak a bronzérmet szerezhette meg. Mégis a játékengedélyek hiányában a két új ász, Balogh Gabi és a színes bőrű amerikai Hardmond nem szerepelhetett a borsodi együttesben, amely bizony az első pillanattól hatalmas tempót diktált. Sitkéi és Rausch pillanatok alatt tetemes előnyt szerzett együttesének, aztán a másik színes bőrű, a tavaly már bizonyított Mosley is kezdte belőni magát. Szalay mester időkérésének nem sok foganatja volt, hiszen lányai - akik szemmel láthatóan messze vannak még a csúcsformától — továbbra sem tudták felvenni a versenyt. A DKSK mindkét palánk alatt jól kamatoztatta maGailouma sem volt még csúcsformában gassági fölényét és fizikai erejét, dobóbiztonságban pedig ugyanúgy felülmúlta a kissé félszeg szolnokiakat. Az elektromos időjelző defektje immár sokadszor szakította meg a játékot, de a vendégeket ez még akkor sem zavarta, mikor az évek óta köhögő masina az ő idejükből próbált elrabolni. Hogy mindez a nézőket irritálja, azzal továbbra' sem törődik az üzemeltető. A kellemetlen közjáték idejét arra használta fel Szalay Ferenc, hogy együttesét bátrabb cselekvésre sarkallja, ám a szünetig kevés nyitott fülre talált. Fordulás után Orbán négyes triplasorozata sem sokkolta a fokozatosan harciasabbá váló piros-kékeket, közülük elsősorban Krasznai és Szabó eredményessége igazolta, hogy kár volt eltékozolni az első játékrészt. Az idő utáltával egyre jobban elkényelmesedett a Diósgyőr együttese, és a lelkesedésben, valamint bátorságban feljavuló Tisza-partiak egy-egy rövid periódus alatt lépést tudtak tartani nagy hírű ellenfelükkel. Természetesen a győzelmi esélyek még szemvillanásnyira sem voltak láthatók, de miután a MÁV MTE az úgynevezett „nagyhalak” elleni találkozókat a felkészülés részének tekinti; a tanulságok levonásával könnyen megtalálható a boldogulás útja. Szombaton Szekszárdon folytatják pontvadászatukat a szolnokiak, akik a szerda esti tapasztalatok hasznosításával könnyen megszerezhetik első győzelmüket az új bajnokságban. Szalay Ferenc: - Más sebességű kosárlabdát játszott ellenfelünk az első félidőben, amitől a kelleténél jobban megijedtünk. Szünet után azonban már kisebb volt a különbség a két csapat között, amellett biztató jeleket is láttam a mieinknél. Király Sándor: - Balogh Gabi azért nem szerepelt, mert a liga elnöke, aki egyben a Szarvas ügyvezetője is, egyszerűen nem adta ki a játékjogát. Ezúton kérem a szövetséget, hogy mielőbb vizsgálja ki az ügyet. N. I. Vasárnapi ,^ocirandevú” a Fáy utcában December kilencedikére, az ENSZ megalakulásának 50. évfordulójára a Nemzetközi Labia rúgó Szövetség (FIFA) meg- űrdette a „labdarúgás világnapit”. Az MLSZ más célt tűzött naga elé akkor és azzal, amikor /ásárnap „Focirandevú” néven izórakoztató műsort kínál a fő- zárosban.- A sportág további népsze- üsítése a célunk - fogalmazott Zzékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese, a futballvasámap őszervezője. Vasárnap 10 írára a Fáy utcába, a Vasas- tadionba várják az érdeklődőket. A színes szórakoztató mű- or keretében átadják az Orth jyörgy-díjakat. A Szuper Ku- lát veheti át a Ferencváros zakvezetése, továbbá köszönik az 1994/95-ös bajnoki idény lólkirályát, Preisinger Sándort ZTE) is. Czékus Lajos el- aondta: a több mint tíz órát elölelő műsor összeállításában Női foci NB II. Abádszalók-Juventa- Bonyhádi Quinter SC 0-4(0-l) Abádszalók, 100 n„ v.: Molnár. Abádszalók: Sípos Bohács, Pál (Gacsalné), Gönczi (Kovács), Kupái K., Bozsó (Szabó), Dányi, Antal, Kupái E., Ökrös (Kontra), Borbély. Edző: Pál Antal. Jók: Kupái K., Gönczi. Bozsó. Halmi Gábor, a Revü Art Iroda vezetője vállalt oroszlánrészt. Tíz órakor négy gyermekcsapat villámtornája kezdődik el. A kétszer 15 perces félidőket „vállaló” nebulók az UTE, a Ferencváros, az MTK és a Vasas Casinó Vigadó klubszíneit viselik. A futballcsata után Csongrádi Kata színművésznő ad műsort, a vasárnap gyermekvendégeit szórakoztatandó. Tizenegy órakor gyermekek hozzák be a gyepre az MLSZ- lobogót és a fair play játékra /.buzdító” zászlót, majd Benkő László, az MLSZ elnöke mond beszédet. Tizenegy harminckor megnyitják az „Ereklyék a magyar labdarúgás történetéből” című kiállítást. Tizenhárom órakor Budapest-Vidék női ifjúsági válogatott mérkőzés kínál szurkolási lehetőséget (kétszer 20 perc a játékidő), 14 órakor pedig Pécsi Ildikó ország- gyűlési képviselő beszélget el a Kábítószer birtoklása miatt letartóztatták Vemon Max wellt, aki korábban évekig játszott az amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA egyik sztárcsapatánál, a Houston Rocketsnél. A kosarast azért állították meg a rendőrök, mert áthajtott a piros lámpán, majd tüzetesebb megvizsgálat után, egy kis zacskóban marihuánát találtak az autójában. A kosarasberkekben csak Mad Maxnek becézett sporszínpadon labdarúgó-feleségekkel, 16 órakor a Ferencváros öregfiúk csapata méri össze tudását az UTE-„old boyok- kal”, miközben Aradszky László és Zalatnay Sarolta ad ízelítőt repertoárjából. Tizenhét órakor a rendőrválogatott csatázik a cigányválogatottal. Koós János és Dékány Sarolta énekes produkcióját 18.30 órakor a korábban említett díjak átadása követi. Az Orth-trófeát Benkő László és Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára nyújtja át, ugyanők a Szuper Kupával emlékeztetik legutóbbi diadalukra a Ferencvárost, majd Deák Ferenc, az egykori népszerű válogatott futballista a gólkirályt köszönti. Tizenkilenc órától a Pa-Dö-Dö együttes műsora lesz soron, 20 órakor Demjén Ferenc és a Rip-Rop Boys ad minikoncertet. Akiknek kedvük van, a Hajdú utcai területen táncot is rophatnak. toló öt és fél évet húzott le a Houston Rocketsnél, s nem először gyűlt meg a baja a rendőrséggel. Korábban egyszer ellenállt az egyenruhásoknak, amikor fegyvert találtak a kocsijában, februárban pedig 10 mérkőzésre eltiltották és 20 ezer dollárra megbüntették, mert az egyik mérkőzésen fölrohant a lelátóra, és bántalmazott egy nézőt. Most 1000 dollár óvadék fejében szabadon engedték. Marihuánát találtak „Mad Max”-nél A TVSE őszi kézilabda-sorsolása Női NB I/B. szeptember 16., szombat 5.00: Túrkeve - Szeged, II. '.eptembeí 24., vasárnap 1.00: Sírok - Túrkeve, III. xptember 30., szombat 15.00: úrkeve - Kőbánya, IV. októ- ;r 7., szombat 15.00: Túrkeve Gyömrő, V. október 14., ombat 15.00: Miskolc -Túr- :ve, VI. október 21., szombat 1.00: Túrkeve - TFSE, VII. ctóber 28., szombat 10.00: ác - Túrkeve, VIII. november , szombat 15.00: Túrkeve - tsad, IX. november . 11., szombat 16.00: Jánoshalma - Túrkeve, X. november 18., szombat 10.30: Túrkeve - Jászberény, XI. november 26.; vasárnap 15.30: Nyíregyháza - Túrkeve, XII. december 2., szombat 14.00: Túrkeve - Váci Forte, XIII. december 9. szombat 11.00: Kiskundorozsma - Túrkeve. ^B II., Férfiak I. augusztus 27., vasárnap 10.45: Túrkeve - Makó, II. szeptember 3., vasárnap 11.00: Orosháza - Túrkeve, III. szeptember 10., vasárnap 10.45: Túrkeve - Martfű, IV. szeptember 17., vasárnap 10.30: Újkígyós - Túrkeve, V. szeptember 24., vasárnap 10.45: Túrkeve - Szeged, VI. október L, vasárnap 10.45: Túrkeve - Tiszaföldvár, VII. október 8., vasárnap 11.00: Sándorfalva - Túrkeve, VIII. október 15., vasárnap 10.45: Túrkeve - Hódmezővásárhely, IX. október 22., vasárnap 14.00: Gyula - Túrkeve, X. október 29., vasárnap 10.45: Túrkeve - Békéscsaba, XI. november 5„ vasárnap 17.00: Berettyóújfalu - Túrkeve. Hírcsokor külföldről Marseille. A csapat rossz szereplése miatt menesztik a francia másodosztályban érdekelt Olympique Marseille vezető edzőjét, Henri Stamboulit. A klubelnök bejelentette, hogy a szakvezető csütörtökön, a Toulouse ellen ül utoljára a csapat kispadján. Az utolsó csepp a pohárban a szombati Caen elleni 2-0-ás vereség volt, amikor ráadásul három marseille-i játékost is kiállított a bíró. Hamburg: A német futball egyik legnagyobb alakja, Uwe Seeler is pályázik a Bundesliga I. osztályában érdekelt Hamburg elnöki székére. Az 58 éves szakember egyik legemlékezetesebb szereplése az 1966-os angol-német világ- bajnoki döntő volt. London. Alain Prost, a négyszeres világbajnok francia autóversenyző hamarosan megteszi az első fontos lépést ahhoz, hogy visszatérjen a Forma-l-be. A McLaren szóvivője kedden bejelentette, hogy a gall pilóta csütörtökön megkezdi a teszteléséket a silverstone-i versenypályán. Bonn, Eldőlt, hogy Boris Becker és Michael Stich alkotja a német Davis Kupacsapatot az oroszok elleni elődöntőn, melyet szeptember 22. és 24. között Moszkvában bonyolítanak le. A hírt Niki Pilic kapitány tette közzé, azzal, hogy amennyiben a két sztár közül valamelyik megsérül, akkor Bernd Karba- cherre számít. Buenos Aires. Az argentin labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a Boca Juniors - itt folytatja pályafutását eltiltása után Diego Maradona - hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Ferrocarrillal. A Boca eddig három mérkőzést játszott, hét pontot gyűjtött, ezzel a negyedik helyen áll. A River Plate, a La- nus és a Velez Sarsfield előzi meg tíz-tíz ponttal. Focitáblázatok Megyei II. osztály Jászsági csoport 1. Besenysz. 3 3 - 17- 2 9 2. JSE II. 3 3 - 13- 2 9 3. Jásztelek 3 2 - 1 9- 2 6 4. J.fénysz. 3 2 - 1 8- 4 6 5.Jászdózsa 3 2 - 1 5- 3 6 6. Szajol 3 2 - 1 3- 1 6 7.Jászágó 3 2 - 1 7- 6 6 8. Z.rékas 3 1 2 2- 1 5 9. J.ároksz. 3 1 1 1 11- 4 4 10. Szászberek 3 1 1 1 4- 7 4 11. Jászkisér 3 1 - 2 2- 6 3 12. J.jákóhal. 3 1 - 2 5-10 3 13. P.monostor 3- 1 2 3- 6 1 14. Jászlad. 3- 1 2 3-15 1 15. Tiszajenő 3- - 3 0-11 0 16. J.szentan. 3- - 3 1-13 0 A 4. fordulóban: Jászladány - Jászágó, Jászfényszaru - Tiszajenő, Jászdózsa - Be- senyszög, Jászkisér - Jászárokszállás, Jász- szentandrás - JSE II., Jászjákóhalma - Zagyvarékas, Szászberek - Jásztelek, Pusztamonostor - Szajol. Ifjúságiak 1. Szajol 3 3 14- 2 9 2. Szászberek 3 3 9- 0 9 3. Jászkisér 3 2 15- 3 7 4. Jászágó 3 2 1 7- 4 6 5. P.monostor 3 2 1 6- 4 6 6. J.fénysz. 3 1 26- 4 5 7. Jászlad. 3 1 27- 6 5 8. Besenysz. 3 1 1 1 11- 7 4 9. J.ároksz. 3 1 1 1 9- 6 4 10. J.szentan. 3 1 1 1 7-11 4 11. JSE II. 3 1 2 4- 4 3 12. Tiszajenő 3 1 2 4- 8 3 13. Jásztelek 3 1 2 3- 8 3 14.Jászdózsa 3- 3 4- 8 0 15. J.jákóhal. 3- 3 2-11 0 16. Z.rékas 3- 3 1-13 0 Kunsági csoport 1. Kenderes 3 3 - - 10-2 9 2. Abádszalók 3 2 110-2 7 3. Kunmadaras 3 2 1 r 8-4 7 R. új falu 3 2 18-4 7 5. Homok 3 1 1 1 10-7 4 6. Kun FC 3 1 1 1 2-3 4 7. T.sz.imre 3 1 1 1 3-5 4 8. Túrkeve 3- 38-8 3 9. T.földv. 3 1 2 6-6 3 10. Fegyvernek 2- 23-3 ' 2 11. Cserkesz. 3- 2 1 3-5 2 12, Kengyel 2- 1 1 1-6 1 13. Tiszagyen. 3- 1 2 1-7 1 14. T.püspöki 3- 1 2 2-9 1 15. Nagyrév 2- - 2 3-7 0 A 4. fordulóban: Tiszapüspöki - Abádszalók, Tiszaszentimre - Fegyvernek, Túrkeve - Kengyel, Nagyrév - Kun FC, Rákó- cziújfalu - Kenderes, Tiszagyenda - Cser- keszőlő, Tiszaföldvár - Homok, Kunmadaras szabadnapos. Ifjúságiak 1. Kunmadaras 3 3- 19- 4 9 2. Kenderes 3 3- 12- 1 9 3. Kun FC 3 3- 9- 2 9 4. T.sz.imre 3 2 1 13- 2 7 5. Túrkeve 3 2- 1 10- 3 6 6. Fegyvernek 2 2- 4- 2 6 7. Abádszalók 3 1 1 1 4-fÖ 4 8. T.földv. 3 1- 2 7- 5 3 9. Homok 3 1- 2 OO "J 3 1 0. T.püspöki 3 1 2 8-16 3 11. Nagyrév 2 1- 1 3-12 3 12. Kengyel 2 - 2 3- 5 0 13. R.újfalu 3 - 3 3-10 0 14. Tiszagyen. 3 -Vj 2-10 0 15. Cserkesz. 3 - 3 3-19 0 Tiszaderzs csapatai visszaléptek a megyei II. osztályú küzdelmektől. Stefánka és Bodó diadala Kellemes nyári időben rendezték meg az első Canada Dry Parallel Slalom Gálát. Ebben a hazánkban még csak kevéssé ismert versenyágban (amelyben a múlt héten hirdettek Európa- bajnokot) vasárnap 165 férfi és 14 nő állt rajthoz a Bécsi úti pályán. A célnál felállított lelátókról népes szurkolósereg buzdította a fiúkat és a lányokat, akik látványos küzdelmekkel és nagyszerű versennyel hálálták meg a közönség kitartását. A versenyben harmadikként végzett Holczer „Toki” Tamás volt a verseny showmanje. Arra is volt még ideje, hogy kikiabáljon a nézőknek és az ugratóról különböző figurákat mutasson be, amit a közönség lelkes óvá-, dóval fogadott. Nagy üdvrivalgás és buzdítás kísérte a selejtezőkön második legjobb időt elérő Stefánka Zoltán futamait. Stefánka imponáló magabiztossággal jutott a döntőbe. Itt ellenfele a szlovák Dolák Krisztián volt, aki a legjobb időt futotta a selejtezőkön, és a további fordulókat is fölényesen nyerte. A döntőben két nyert futam kellett a győzelemhez. Az első futamot Stefánka nyerte. A másodikban is ő volt a gyorsabb, de kaputévesztés miatt a szlovák fiúnak ítélték a győzelmet. A mindent eldöntő harmadik futamban nagy küzdelem árán,’ szoros befutóval Stefánka győzött, ezzel elnyerve az első helyezettnek járó díjat. A nőknél vidéki párharc volt a döntőben, az egri Bodó Szilvia a miskolci Sikter Zsuzsával küzdött. Zsuzsa dolgát nemcsak ellenfele és a meleg nehezítette, hanem néhány héttel ezelőtt szerzett bordasérülése is hátráltatta a versenyzésben. Az első futamot Szilvia fölényesen nyerte, és Zsuzsának a második futamban is csak megszorítani sikerült az egri lányt. Eredmények: Nők: 1. Bodó Szilvia (Egri Hegyikerékpáros BK), 2. Sikter Zsuzsanna (Miskolci Kondezgyí- kok), 3. Boér Júlia (Slalom Club), 4. Vajda Márta (e.k.). Férfiak: 1. Stefánka Zoltán (Mali SC), 2. Dolák Krisztián (Szlovákia, Kassa), 3. Holczer Tamás (Slalom Club GT), 4. Orczy Gergely (Slalom Club Univega). Stefánka (balról) a győzelem felé szlalomozik Ketten kimaradnak a keretből Az atlantai Világ Kupa előtt Alighogy befejeződött a bécsi Európa-bajnokság, a magyar férfi vízilabda-válogatott újabb nagy esemény előtt áll. A kontinensviadalon ezüstérmet szerzett együttes szeptember 12-től 17-ig hat napon át Atlantában, a Világ Kupán szerepel. Igen nagy tétje van a tornának, hiszen a csapatnak ezen kell kvalifikálnia magát az 1996-os nyári olimpiára. Ehhez pedig az 1-5. hely valamelyikén kell végeznie. Persze, ha az amerikaiak is bejutnak a legjobb öt közé, akkor a 6. hely megszerzése is elegendő az olimpiai részvételhez, ugyanis az Egyesült Államok válogatottja természetesen - a házigazda jogán - biztosan ott lesz a jövő évi, világméretű eseményen. Horkai György szövetségi kapitány a Világ Kupa előtti felkészülésről beszélt.- A mai napon, csütörtökön kezdjük meg az edzéseket. Pénteken érkezik majd hozzánk a horvát válogatott, amellyel közösen készülünk, s vasárnap esetleg egy hivatalos mérkőzést is játszunk. A hétfői napra pihenőt kapott a csapat, majd kedden indulunk Atlantába, ahol egy hétig edzőtáborozunk a Világ Kupa előtt.- Ugyanaz az együttes vesz részt a Világ Kupán, amely az Eb-n szerepelt?- Mivel a szabályok szerint most csak tizenhárom játékos nevezhető, ketten kényszerűségből kimaradnak a bécsi csapatból.- Mit vár az eseménytől?- Nagyon nehéz dolgunk lesz, mivel három olyan válogatottal - orosz, spanyol, holland - vagyunk egy csoportban, amely „padlót fogott" Bécsben. Ennek ellenére természetesen az a célunk, hogy kvalifikáljuk magunkat az atlantai olimpiára. A Magyar Vízilabda Szövetség főtitkára, Szakadáti László már a 13 fős kerettel szolgált. Eszerint az Eb-csapatból ketten hiányoznak majd: Mártz Tamás és Varga Tamás. Utóbbi ugyan a társakkal tart, de a Világ Kupán nem játszik a nemzeti együttesben. A Világ Kupán szereplők névsora: Kosz Zoltán (Vasas- Plaket), Kuna Péter (Konta- vill-Szentesi SC) - kapusok, Tóth Frank (Vasas-Plaket), Monostori Attila (Kordax- BSC), Varga Zsolt, Gyöngyösi András, Németh Zsolt (BVSC-Westel), Kásás Tamás, Dala Tamás, Benedek Tibor, Vincze Balázs (UTE- Office and Home), Tóth László (FTC-Vitasport), Fodor Rajmund (Szegedi VE) - mezőnyj átékosok.