Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-28 / 201. szám

1995. augusztus 28., hétfő A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Éjszakai orgiák a buszpályaudvar környékén Ebben a kánikulai nyárban aki csak teheti, nyitott ablaknál próbál éjszakánként pihenni. Nem min­denkinek adatik meg azonban a csendes éjszaka. Lakásunk szomszédságában, az Ady Endre úti autóbusz-pályaud­varon akkor kezdődik az éjszakai orgia, amikor az emberek több­sége nyugovóra tér(ne). Fiatalok, idősebbek, nők, férfiak üvöltö­zése, kiabálása veri fel az éjszakai csendet. A mértéktelen italozás meghozza a bátorságot, megindul a diskurzus: felemlegetik alsó- és felmenőági rokonaikat, ököllel, késsel fenyegetik egymást. Az ünnep előtt, augusztus 18- áról 19-ére virradóra, éjjel 11- től hajnali fél ötig tartott a ran­dalírozók üvöltőpárbaja. Az or­dítozok nem válogattak a kifeje­zésekben: „Elvágom a torkod, te szemét, kitaposom a beled, dö­gölj meg anyáddal együtt!” Ilyen és ehhez hasonló kifejezé­sek „szórakoztattak” bennünket. A nálunk vendégeskedő ro­konaink azt kérdezték, hol jut­nak éjnek idején ennyi butító in­nivalóhoz ezek az emberek, és hogyan engedheti meg a Jász­kun Volán Rt. és a hatóság, hogy a belváros szívében ilyen tűrhetetlen állapotok uralkodja­nak? A közelmúltban a buszál­lomás ügyeletes diszpécsere a rendőrséget is kénytelen volt ri­asztani, mert egy békés, munká­ból hazafelé tartó fiatalembert megtámadtak, megvertek. Mi persze tudjuk, hogy az italt a nonstop működő várótermi bü­féből veszik, amit éjjel az utcai ablakon át szolgálnak ki. Aki a hajnali, kora reggeli buszokhoz igyekszik, gyomorforgató lát­ványban gyönyörködhet. A büfé melletti kis élelmiszerbolt, az oszlopok, virágtartók úsznak a vizeletben, egynémely, az uta­sok számára kihelyezett ülőal­kalmatosság a hányadéktól megközelíthetetlen; a környéket szétszórt szemét csúfítja. Meddig tűrhető ez az állapot? - tesszük fel a kérdést az illeté­keseknek! Nem lenne jobb este 10-11 óra körül lehúzni a rolót? Bizo­nyos, hogy határozott lépéssel egy csapásra megszűnne a lum­pen elemek belvárosi éjszakai randalírozása a buszállomáson és a környékén. Sz. R. Szerkesztette: Kácsor Katalin Még egyszer a Kárpát utcai gyilkosságról Az augusztus 16-án történt jászberényi, tragikus családi esethez a Kárpát utca lakói az alábbiak közlését kérik: * Augusztus 18-án az Új Néplap első oldalán „. .. Jó napot kívá­nok, megfojtottam a feleségem ...” címmel megjelent újságcikk a jászberényi Kárpát utca lakói körében nagy felháborodást kel­tett. Az újságíró nem a gyászoló családtól kért információt, pedig otthon tartózkodtak, hanem az utcán álldogáló emberek alapta­lan pletykáját hallgatta meg, olyan emberekét, akiknek vélemé­nyét egyébként sem kell komolyan venni. Az újságíró cikkében azt írta, hogy diszkózene áradt a ház ab­lakából; a diszkózene a végszomszédban szólt, bizonyítják ezt a szomszédok. Az emlegetett vallási gyülekezettel (nem „titokza­tos vallási szekta") kapcsolatos pletyka csak a primitív embe­rek körében terjedt el. Felháborító, hogy kívülállók azt nyilat- kozzák, az asszony rossz útra tért. Aki jobban ismerte a csalá­dot, az tudja, hogy ez nem igaz. Dolgozott az asszony, mellette ellátta a háztartást, főzött, mosott, gondoskodott gyermekeiről. A család pénzét sem hordta el otthonról, ezt a gyermekei tudják a legjobban, és nem az utcán pletykálkodó emberek. Kívülálló azt sem tudhatja, hogy a házasságuk miért jutott válságba, nincs is hozzá semmi köze! Az is hazugság, hogy a férfi abból a házból költözött el, ahol legénykorában lakott, mivel a család a Messzelátó utcából jött a Kárpát utcába. Senkinek nincs joga ítélkezni egy elhunyt emberről! Oláh Lajos és Oláh Lajosné Tóth József és Tóth Józsefné Nagypál Béla és Nagypál Béláné Szatmári Károlyné Kiss Lajos Csordás Imréné * Ha megsértettük volna a család tagjait, ezúton kérünk elnézést! Az újságíró dolga, hogy választ keressen azokra a kérdésekre, amelyek az embereket foglalkoztatják. Egy gyilkosság gyanúja nem mindennapi ügy; kényszerítő a kérdés: miért történhetett így? Az utca lakóinak egy része másként látja a dolgokat azok­hoz képest, akik kollégánkat tájékoztatták. Ezért adtunk helyt a kérésüknek. (A szerk.) Küldjön egy képet! A papírgyáriak tíznapos vendégsége Szlovákiában, a Magas-Tátrában tanyáztunk 1960-ban tíz napig a szolnoki papírgyár testvérüzemének meghívására. Baráti kapcsolatok szövődtek, szakmai tapasz­talatok cserélődtek egy-egy ilyen találkozó alkalmával. Bérezi Jenő, Szolnok A kengyeliek emberségből jelest érdemelnek Kengyel lakóközössége ember­ségből, segítőkészségből je­lesre vizsgázott, amikor az ön- kormányzat kezdeményezésére Vékony Tamás, ötéves kisfiú gyógyíttatására szervezett gyűj­tési akcióhoz szinte egy ember­ként hozzájárult. Az önkor­mányzat segítési akcióját har­mincezer forinttal indította el, és hét gyűjtőládát helyezett el a település különböző pontjain „Segíts, hogy életben marad­jak!” felirattal. A kisfiú súlyos betegségben szenved, s az egyébként nehéz anyagi hely­zetben lévő szülők a gyógyítás költségeit önerőből nem tudják fedezni. A lakosság átérezte mind a kisfiú, mind a szülők gondját, és talán saját magára vagy gyermekeire gondolva, ki-ki lehetőségéhez mérten hozzájá­rult a gyógyítás költségeihez. A segítő akció lezárásakor összesen százezer-ötszáz forint gyűlt össze, amit a szülőknek nyitott takarékkönyvbe helye­zett el az önkormányzat. Hálás szívvel mondok kö­szönetét a község lakosságának ezért a nemes cselekedetéért. Bebizonyították, hogy a jó ér­zés, az egymás iránt érzett fele­lősség a kengyeliek szívéből még nem halt ki, s a bajban számíthatunk egymásra. Czédly Gyula polgármester A Fehér Amúr sötét árnyéka Augusztus 8-án délután, egy mátrai kirándulás­ról hazafelé, meglehetősen éhesen tértünk be a tiszafüredi Fehér Amúr halászcsárdába. Alapos megfontolás után ki-ki kedve szerint rendelt, én rántott harcsát kértem. Miután megkaptuk a látszólag gusztusos és kiadós adagokat, jó étvággyal enni kezdtünk. A két szelet halból előbb a kisebbiket fogyasztottam el néhány szem krumplival, majd következett a második, a nagyobb szelet. Igen ám, de az első falatot is alig tudtam leküzdeni, mert ehe- tetlenül, undorítóan büdös volt. Ezt diszkréten közöltem a fel­szolgálónővel, aki megszagolta, elnézést kért, és elvitte a tányé­romat. Kicsit feldúltan ugyan, de türelmesen és roppant naivan vár­tam. Vártam, hogy visszajön a hölgy, esetleg más, újra elnézést kér a történtekért, és megkérdezi, hogy kérek-e valami mást a rom­lott étel helyett. No, nem így tör­tént. Teltek a percek, és semmi nem történt. Családom közben befejezte az étkezést. Egy másik felszolgáló - nem az, aki elis­merte az étel fogyaszthatatlanságát (megkoc­káztatnám, hogy nem dicsérték meg érte) - le­szedte az asztalt. És én itt döbbentem rá mérhe­tetlen naivitásomra.- Hiszen ezek úgy tesznek, mintha mi sem történt volna! A düh és a megalázottság keveredett ben­nem, amikor szóltam, hogy fizetni szeretnénk. Jött egy harmadik hölgy, és erős orrhangon megkérdezte: „Bi volt a probléma a harcsával?” Neki is elismételtem, hogy ehetetlen, mert büdös. Szerinte az „deb volt büdös”. Ők azt bent megszagolták, annak semmi baja nem volt. Tudom-e, hogy a halnak van egy jellegzetes íze? Bizonyítani semmit nem tudtam, mert a kérdéses harcsa már rég nem volt előttem. Próbáltam védekezni, cáfolni, hogy én nem csak ráfogtam a halra, hogy büdös - ő ugyanis ezzel vádolt mert miért tettem volna, hisz enni mentem, nem veszekedni, de az orrprob­lémás hölgy csak sorolta, hogy a halnak hal-, esetleg pocsolyaíze van és így tovább. Itt már nem vi­táztam, ilyen érvekkel szemben nem lehetett. A hölgyön látszott az eltökéltség, hogy itt nekem, a „kedves vendégnek” igazam nem lehet. Végül közölte, hogy a fél adagot meg kell fizetnem, mivel azt megettem. A tényszerűséget nézve ez jo­gos, valóban ettem az ételből. No, de én nem fél adagot kértem, én egészet ettem és fizettem volna, ha nem romlott ételt tesz­nek elém! A számlát a férjem rendezte, én zaklatottan távoz­tam. Már lehiggadva, a kocsiban néztem át a számlát (amin csak egy tollal firkált szám látható). Mai napig nem tudok napirendre térni a do­log fölött. Nem tudom, vajon mit tehet a vét­len, jóhiszemű, hasonló esetekhez nem szokott vendég, hogyan bizonyíthatja igazát, kihez fordulhat? Kiállítható-e olyan számla, amin semmi nem látszik, köteles-e a vendég ezt a fecnit el­fogadni és fizetni? S még valami: nyilván nem jogos, nem is okos a fent leírtakból Tiszafüredet, a várost megítélni. Tény viszont, hogy erről a helység­ről ez ideig egyetlen, de maradandó emlékem ez. Tény az is, hogy visszatérő vendég nem le­szek a Fehér Amúrban! Éppen úgy hajtok el a csárda mellett, mint tettem eddig számtalan esetben. (A név és a cím szerkesztőségünkben) Esélyem sem volt a munkahelyre A Tiszamenti Vegyiművek Rt. kazánfűtő-telepőr munkakörbe állást hirdetett. A hirdetést kö­vető első munkanapon 7 óra­kor már személyesen érdek­lődtem. Egy jelölt már meg­előzött, vele beszélgetett egy ottani vezető. Úgy tűnt, a fő­nök nem számított újabb je­lentkezőre, zavarban volt, de azért elmondta a feltételeket. Mivel tartós munkanélküli vagyok, érdekelt a dolog, és soroltam a végzettségemet (műszerész, kazánfűtő, tűzvé­delmi előadó stb.), de látható­lag ez őt nem érdekelte. Kö­zölte velünk, várjuk meg az üzemigazgatót, majd ő dönt. Fél 8 tájban beszélt az üzemi­gazgatóval, majd behívott bennünket, s közölte, a döntést rábízták, s nem engem, hanem a társamat választja, mert tíz évig együtt dolgoztak. A le­endő új kollégától közben megkérdezte, hogy megbeszél- ték-e a munkaköri teendőket az előző, nyugdíjba vonuló munkatárssal. Tehát mindenki ismert mindenkit. Nem értem a céget, miért kellett meghir­detni egy olyan munkakört, amit „suba alatt” is betölthet- tek volna ismeretségi alapon? Ami tanulságként levon­ható: hiába van valakinek a meghirdetett állásra végzett­sége, az ismeretség számít. (Név és cint a szerkesztőségben) Nyári pillenőjét töltötte Szolnokon, a Holt-Tisza part­ján a szegedi Kurunczi család. Kedvenc időtöltésük közé tartozott a horgászat. Ezt a 41 kilós, 170 centiméter hosszú harcsát 50 perc fárasztás után sikerült legyőzni. (Beküldött fotó) Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Vándortábor a szlovák paradicsomban A csapat tagjai egy erdei pihenő alkalmával A jászdózsai Dózsa DSE ter­mészetjáró szakosztálya immár hatodik éve szervezi a diákok nyári vándortáborozását. Az elmúlt években hazánknak egy-egy természeti értékekben gazdag táját kerestük fel, ám az idén nem kevesebbre vállal­koztunk, mint hogy július 4. és 16. között egyik szomszédos országunk talán legszebb táj­egységét, a szlovák paradi­csomot barangoltuk be. A hu­szonöt tagú kis csapat ismét rengeteg élménnyel gazdago­dott, s a környék történelmi, földrajzi és kulturális értékei­vel is megismerkedtünk. A ti­zenöt nap alatt kétszázötven ki­lométert tettünk meg gyalog, ebből 170-et külföldön, 80-at itthon, folytatva a tavaly meg­kezdett országos kéktúra-útvo- nal Aggtelek-hegységi szaka­szának bejárását. Szálláshelye­ink a Gyermekek Táborozásá­ért Alapítvány által biztosított kempingekben és táborokban voltak. Első napon felejthetet­len kirándulást tettünk a Száde- lői-völgybe. A hegygerincen felkapaszkodva hátborzonga­tóan izgalmas és félelmetes volt letekinteni a több barlang beszakadásából létrejött völgy kétszáz méteres mélységeibe. A következő napon a Mik­száth által „Gyönyörű er- dőcské”-nek fordított Krasz- nahorkán voltunk. Innen egész napos körutazást tettünk busz- szal, melynek során során De- dinkyből a Geravy-fennsíkra felvivő - néhol 20-30 méter magasságban libegő - sífelvo­nóra is fel kellett ülnünk. A következő megálló Dobsina volt, ahol a szó szoros értelmé­ben a jégbarlang csodás termé­szeti képződményei és a hideg borzongattak meg bennünket. Innen érkeztünk Betlanovcebe, ahonnan a Hemád-áttörés tú­raútvonalán szerettünk volna végigmenni. Nem tudtuk, mire vállalkozunk! A láncokkal biz­tosított, és a Hemád fölé mere­deken benyúló sziklafalakba vert vasrácsokon, létrákon és lépcsőkön vezető útakadályai­nak leküzdése során többször eldöntöttük, hogy ide bizony nem jövünk többet. Nem raj­tunk múlt, hogy nem így ala­kult. Mintegy 4 kilométer meg­tétele után megtudtuk, hogy egy nagy vihar okozta pusztí­tás miatt a továbbvezető utat lezárták, vissza kell fordul­nunk. A visszaút még rémisz- tőbb volt, s pár órai keresgélés után sofőrünkkel is szerencsé­sen találkoztunk. A vacsorára éjfél tájt kerítettünk sort, a bográcsban főtt borosnak jót tett a többszöri melegítés. A következő két éjszakát Betlér- ben töltöttük, ahol az Európa- díjjal kitüntetett Andrássy-kas- télyt csodálhattuk meg, s innen mentünk be Rozsnyóra, hogy a város nevezetességeivel is megismerkedjünk, s a forró napsütést egy kis strandolással enyhítsük. Utunk Gomba- szögra, majd Ochtinára veze­tett. Domicánál még megáll­tunk a Baradla-barlag megte­kintésére. Jósvafői szálláshelyünkre már az OKT által meghatáro­zott útvonalon mentünk. Az utolsó kilométereket fél­álomban tették meg többen, így nem csoda, hogy a délelőtt alvással telt el. Utolsó szállás­helyünk Égervölgyben volt, ahová igen kalandos úton jutot­tunk el. Vándortábor nincs el­tévedés nélkül - nekünk ez itt sikerült. Aznap éjszaka nem sokat aludtunk, tábortűz mel­lett sokáig beszélgettünk, mi­közben egymás lábát locsoltuk a sercegő szalonna zsírjával. Ismét elhatároztuk, hogy jö­vőre sehová sem megyünk, de ha mégis, akkor csak együtt és csak a Magas-Tátrába. Végezetül köszönjük mind­azoknak, akik lehetővé tették e táborozást: a szülőknek, a NI- SZA-nak, a Jászdózsai Tama- menti Tsz-nek, a Tajtavillnek, a Hotel Lehel Gyöngye szállo­dának, a Berény Tejnek és a Jász Tejnek, akik anyagiakkal támogatták és élelmiszerekkel segítették a program megvaló­sítását. Kosa Ferenc tanár táborvezető 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents