Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-21 / 195. szám

2. oldal Körkép 1995. augusztus 21., hétfő Kedden megkezdődhetnek a politikai tárgyalások a cse­csen és az orosz fél között - kö­zölték az orosz küldöttséghez közel álló forrásból vasárnap az Interfax hírügynökséggel. A névtelenül nyilatkozó tisztség- viselő elmondta, hogy Hozs- Ahmed Jarihanov csecsen kiil- döttségvezető és Vlagyimir Zo- rin, az orosz szakértői csoport vezetője szombaton nem hiva­talos találkozót tartott. Ezen mindkét fél megerősítette kész­ségét a politikai tárgyalások felújítására. Három orosz lefejezett hul­lájára bukkantak Rogunban, Tádzsikisztán fővárosától, Du- sanbétől száz kilométerre. Tá- dzsik tájékoztatás szerint az egyik áldozat a roguni villamos erőmű igazgatója, a másik a lá­nya, a harmadik a létesítmény egyik alkalmazottja. Izraeli-palesztin koncertet rendeztek szombaton Kelet-Je- ruzsálemben. A békefolyamat kezdete óta ez volt a két nép első közös zenei rendezvénye, amelynek zavartalan lefolyását nagy létszámú rendőri alakulat biztosította. Fontos, új adatokat adott át Irak a világszervezet küldöttsé­gének biológiai és rakétafegy- ver-prograntjáról - közölte Rolf Ekeus, az iraki leszerelési program ellenőrzésével megbí­zott ENSZ-bizottság feje va­sárnap. A diplomata szerint Bagdad biológiaifegyver-prog- ramjának csaknem minden fon­tos kérdéséről tájékoztatást adott és „jelentős, tisztázó jel­legű” információkkal szolgált korábbi atomfegyver-fejleszté­séről is. Táppénzcsökkentésre szánta el magát a német kor­mánykoalíció - írta a Bild am Sonntag című lap. A tervek sze­rint a munkavállalók betegsé­gük első 14 napjára akár 20 százalékkal is kevesebb táp­pénzt kapnának. A változtatá­sokat már a jövő évtől életbe akarják léptetni. Legalább 135 ember vesz­tette életét és mintegy kétszá­zan megsebesültek vasárnap hajnalban az indiai Agrában bekövetkezett vasúti szeren­csétlenségben. Az Újdelhitől 200 kilométerre fekvő városban két vonat összeütközött. Számítógépes tolvajok beha­toltak az amerikai Citibank elektronikus pénzátutaló rend­szerébe és megpróbáltak 11 millió dollárt ellopni. Az orosz nemzetiségű „rendszergaráz­dáknak” csak 400 ezer dollárt sikerült lehívniuk - átmeneti­leg. A hat tolvajt letartóztatták. A lopások és kísérletek még ta­valy történtek, ám csak a minap hozták őket nyilvánosságra. A tisztavatás ünnepélyes pillanatai fotó: feb/bodó Gábor Közös felelősség a jövendőért Az államalapító elődök üzenete mai tennivalóinkra figyelmeztet A múltat idézték, de a jelenhez szóltak augusztus 20-a leg­jelesebb állami és egyházi megemlékezései. A központi ün­nepséget Budapesten a budai Várban, a Szent István-szo- bor előtt rendezték meg. Itt Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke mondott beszédet. A többi között hangsúlyozta: - Egy nemzet életében kétszer nem játszódik le ugyanaz. De bármi játszódjék le, azt meg­határozza megtörténtének ideje s a hely, ahol lejátszódik. Kivált, ha e kettő határhelyze­tet jelöl. Mint Géza és Szent István idején. S mint napja­inkban. Nem azonosan, de ha­sonlóképpen. Mindkét esetben a Kelet kapuja csapódott be a hátunk mögött, s a Nyugat ka­puját feszegettük, feszegetjük magunk előtt.- Mai helyzetünkben a mi dolgunk, hogy megépítsük az utat, amely a jövő békés, biz­tonságos és módos Magyaror­szága felé vezet. A Szent Ist- ván-i időkkel ellentétben, ma nem a megmaradás kényszere, hanem a lemaradás veszélye késztet rá, hogy ezt az utat ne vágyálmokra, hanem napjaink szilárd és parancsoló erejű va­lóságára alapozzuk.- A kormánykoalíciónak kötelessége, hogy vállalja ha­zánk gazdasági szénájának a rendberakását, a társadalmi egyetértés talaján. Az ellen­zéknek kötelessége, hogy ne gátolja e folyamat minél si­mább, minél ésszerűbb, minél kevésbé fájdalmas véghezvite­lét - mondta az államfő. Esztergomban kétnapos em­lékünnepségen idézték fel Ist­ván és Gizella hercegnő 1000 évvel ezelőtti házasságkötését. A bazilikában a szentmisét Paskai László bíboros, prímás celebrálta. A Parlament előtt az állami zászló felvonásával kezdődött, s tisztavatással folytatódott az ünnepség. Az állami lobogó és a csapatzászló előtt fogadal­mat tettek a Magyar Honvéd­ség és a Határőrség fiatal tiszt­jei, majd Keleti György hon­védelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Minden fronton folytatódtak a fegyveres összecsapások Halálos balesetek a Balkánon Szarajevó közelében szombaton életét vesztette Robert Fra- sure, a nemzetközi összekötőcsoport amerikai képviselője és két honfitársa. A diplomatát és a boszniai fővárosba tartó amerikai küldöttség többi tagját szállító páncélozott jármű a bosnyák fővároshoz közeli Igman-hegvségben leszaladt az útról, és szakadékba zuhant. A balesetben egy francia béke- fenntartó is meghalt, többen megsebesültek. A balesetről szóló első hírügy­nökségi beszámolók szerint a jármű aknára futott, szaka­dékba zuhant, és fölrobbarit. Az ENSZ egyik - nevének el­hallgatását kérő - tisztségvise­lője vasárnap azt közölte Zág­rábban az ÄFP tudósítójával, hogy nem volt akna a delegá­ciót szállító gépkocsi alatt, és pusztán a nagy erejű ütéstől robbant fel a szakadékba zu­hant autó üzemanyagtartálya. Az amerikai küldöttséget vezető Richard Holhrooke amerikai külügyi államtitkár­helyettes, valamint a védelmi minisztériumot képviselő Wesly Clark tábornok egy má­sik járműben ült, és sem a bal­esetben, sem az azt követő robbanás következtében nem sérült meg. Holbrooke szerint a Szara­jevó környéki szombati tragi­kus baleset ellenére az Egyesült Államok tovább folytatja ren­dezési erőfeszítéseit. „Egy új tárgyalócsoporttal térünk visz- sza, vélhetően a jövő hét végén. Időközben továbbra is hasz­nálni fogjuk a diplomáciai csa­tornákat, s igyekszünk folytatni a párbeszédet” - mondta Szara­jevóban az amerikai diplomata, aki vasárnap hazautazott a bos­nyák fővárosból. A hét végén folytatódtak az összecsapások a horvátországi és a boszniai frontokon. Kelet- Szlavóniában és Baranyában a szemben álló horvátok és szerbek egymást vádolták a polgári célpontok elleni táma­dások végrehajtásával. Dubrovnik térségében is to­vább nőtt a feszültség, s már több mint tízezer horvát ka­tona tartózkodik a körzetben. Vasárnap az Adriai-tengerbe zuhant egy brit helikopter - kö­zölte az ENSZ illetékese. A jármű fedélzetén öt katona tar­tózkodott, és csak egyet tudtak kimenteni a helyszínre siető mentőalakulatok. Az ellenzék hevesen bírálta a koalíciót Pártok politikai üzenetei A közelgő őszi politikai nagy­üzem jegyében álltak válasz­tóik elé az ünnepi hétvégén a pártok képviselői. Felidézve, értelmezve augusztus 20-a je­lentőségét, megfogalmazták időszerű üzenetüket az ország lakóinak - és természetesen politikai ellenfeleiknek is. Ópusztaszeren, a Nemzeti Tör­téneti Emlékparkban a Magyar Szocialista Párt ünnepségén Horn Gyula miniszterelnök egyebek között hangsúlyozta:- Nemzetünk ismét forduló­ponthoz érkezett. Eldől, hogy felzárkózunk-e az európai fejlett nemzetek közösségéhez, vagy at­tól reménytelenül elszakadunk. Működőképes országot akarunk, de mindez áldozatokkal jár. Az áldozatok mértékét azonban a nemzet teherbírása is meghatá­rozza, s ennek figyelembevétele nemcsak a kormány, a pártok ér­deke, hanem Európáé is. A gazdasági helyzetről szólva kifejtette: gazdaságpoli­tikánknak csak része pénz­ügyeink rendezése. A kor­mányzati szándék a tartós gaz­dasági fellendülésre, a munka- nélküliség jelentős mérséklé­sére irányul. Helyre fogjuk állí­tani a munka becsületét, a vál­lalkozások értelmét - ígérte, majd kitért arra is, hogy törté­nelmi feladatunk a szomszéd népekkel való megbékélés.- A szerződéseket nem azért akarjuk megkötni, mert erre va­lamely európai vagy azon kí­vüli fővárosból utasítanak. A parancsot a történelem, a nagy elődök példája adja: a határo­kon túl rekedt magyarságnak csak egy boldoguló, a kisebb­ségekről meg nem feledkező anyaország nyújthat segítséget. * Szintén Ópusztaszeren mondott beszédet Torgyán József, a Kisgazda Párt elnöke. Szent István intelmeit felidézve rá­mutatott, hogy az idegenek be­fogadásával Szent István ki­rály nem az ország kiárusítását óhajtotta, s nem tolvajtársa­dalmat akart létrehozni, mikor az ázsiai közösségi viszo­nyokkal szakított. A pártelnök bejelentette: kormányra kerülésük után első dolguk lesz az állam által jelen­leg mesterségesen gerjesztett infláció azonnali megállítása, mégpedig új pénz bevezetésé­vel. Felül fogják vizsgálni a va­gyonátadással kapcsolatos szerződéseket. Győzelmük ese­tére teljes rendszerváltást és generációváltást. ígért. Utóbbi kapcsán kifejtette: elfogadha­tatlan, hogy azok, akik 62 éves korukig hirdették az 1000 év­vel ezelőtti ázsiai struktúrájú rendszer felépítését, osztály nélküli társadalmat hazudva a népnek, most bejelentik a kapi­talizmus építését. Határozottan leszögezte: a nemzetrontás, nemzetsorvasztás folyamatát a Független Kisgazdapárt meg fogja állítani. * Für Lajos, a Magyar Demok­rata Fórum elnöke Veszprém­ben, a királyi pár szobra előtt megtartott ünnepi megemléke­zésen azt húzta alá, hogy szét­hullik az a nemzet, amely nem hisz önmagában, Istenében, jö­vőjében. Felidézte Istvánnak Imre herceghez intézett intel­meit, miszerint az egynyelvű ország gyenge és törékeny, ezért fogadja be az idegeneket.- Napjainkban több szom­szédunknál éppen az ellenke­zője történik - mondta. Homo­gén, egynyelvű, egytöbbségű nemzetállamokat akarnak meg­teremteni a 20. század végén, kitéve ezzel közel négymillió kisebbségi magyart a teljes be­olvadás veszélyének. Tiltako­zunk minden olyan eljárás és módszer ellen, amely az etnikai tisztogatás eszközével, idege­nek betelepítésével rontja a vajdasági magyarság helyzetét - hangoztatta Für Lajos. * Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke pártja központi ünnep­ségén, Mezőkovácsházán han­goztatta:- Mi, a Munkáspárt tagjai büszkék vagyunk István ki­rályra, aki államot adott a ma­gyarságnak. A Munkáspárt olyan államot akar, amely nem engedi szétszakadni a társa­dalmat gazdagok szűk csoport­jára és becsapott szegények millióira. Bejelentette: pártja elutasítja a nyugati katonai szövetséghez való csatlakozást, ezért aláírás- gyűjtést indít, s szeretné elérni, hogy az Országgyűlés népsza­vazást írjon ki Magyarország NATO-tagságáról, legkésőbb 1996 elejére. * A Magyar Igazság és Elet Párt­jának várbeli ünnepségén Csurka István pártelnök kifej­tette, hogy az 1989-ben meg­kezdett út nemzetvesztőnek bi­zonyult és a régi rendszer elitjé­nek hatalomátmentését szol­gálta. Egyben kétségének adott hangot, hogy „a más formájú egypártrendszer liberál bolsevik- jai” váltógazdaság keretében át­adnák a hatalmat. Mint mondta, a hatalom birtokosai láthatóan félnek 1996-tól, a honfoglalás ezredik és az ’56-os forradalom 40. évfordulójától. * Cegléden megalakult a Magyar Egységért Mozgalom. A 300 induló taggal induló, egyesületi formában működő szervezet­nek az a célja, hogy egységbe kovácsolja a nemzet érdekében tenni akaró honpolgárokat. Két magyar tiszttel beszélget John Shalikasbvili tábornok, az amerikai egyesített vezérkar főnöke. Szalay Zoltán százados (jobbra) és Székely Ferenc főhadnagy egy békefenntartó egység hadgyakorlatán vesz részt Port Folkban. fotó: feb/reuter Kisebbségi vezetők köszöntése Augusztus 20-a alkalmából fogadáson látták vendégül a Parlamentben a határainkon túl élő magyar kisebbségek és a hazai kisebbségi ön- kormányzatok vezetőit. Gál Zoltán, az Ország- gyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: „A kisebbségi kérdés tekintetében nem ismerünk kettős mértéket. Számunkra egyaránt fontos köte­lezettség, hogy az itt élő nemzetiségek megfelelő jogaik birtokában otthon érezhessék magukat szülőföldjükön, a Magyar Köztársaságban, mint ahogy elháríthatatlan felelősséget érzünk azon honfitársainkért, akiknek szülőföldjét a történe­lem viharai más ország határai közé sodorták.” A páneurópai piknik jubileuma A keletnémet menekülők előtti határnyitásra em­lékeztek a páneurópai piknik hatodik évforduló­ján, szombaton Sopronpusztán, a vasfüggöny át­törésének helyszínén felállított kopjafánál. A Páneurópai Unió Magyar Egyesülete rendezvé­nyének csekély számú résztvevője előtt Gimesi Szabolcs, Sopron polgármestere hangsúlyozta: köszönet illeti azokat, akik a magyar nép nevé­ben vállalták a történelmi felelősséget. Riadalom a Déliben Bombariadó volt a budapesti Déli pályaudvaron szombaton. A telefonbejelentés 14 óra 30 perc­kor érkezett a rendőrségre. Ezt követően a ható­ság akciócsoportja a helyszínre sietett, és lezárta a pályaudvart. Az állomásról csaknem másfél óráig nem indulhattak a szerelvények. A 11 du­nántúli személyvonat az állomáson való veszteg- lés miatt átlagosan háromnegyed órát késett. Ökológus vendégek 35 országból Budapesten vasárnap megkezdődött a VII. eu­rópai ökológiai kongresszus. A tanácskozáson első alkalommal nyílik lehetőség az Európa nyugati és keleti felén dolgozó ökológusok szé­les körű eszmecseréjére. A kongresszus kereté­ben a biológiai sokféleséget fenyegető veszé­lyekkel, a globális folyamatokkal, a populá­ciókkal és az életközösségekkel foglalkoznak a szakemberek. Az összesen 32 szekcióban el­hangzó előadások az alaptudományi eredmé­nyek természet- és környezetvédelmi alkal­mazhatóságát is igyekeznek feltárni és bemu­tatni. A kongresszuson harmincöt ország mint­egy 650 tudósa vesz részt. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959. 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents