Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-19 / 167. szám

6. oldal Kevesebb lesz a kukorica? A tavalyinál kisebb kukori­catermést ígér a Kopint-Da- torg legfrissebb elemzése. Az adatok szerint mint­egy 1,1 millió hektáron ter­melnek az idén kukoricát, s várhatóan ötmillió tonnányi lesz a termés. Jelenleg 11 ezer 400, illetve 12 ezer 200 forintot adnak. A tőzsdén októberi jegyzésre 8800-tól 10 900 forintig kötnek üzle­teket. A jövő májusi ár pe­dig 13 ezer, illetve 13 ezer 300 forint között mozog. A várható terméscsökke­nést a szakemberek azzal indokolják, hogy a gazdák az idén kevesebb fémzárolt vetőmagot használtak il­letve a legnagyobb felhasz­nálónak számító sertéste­nyésztés kisebb állomány­nyal dolgozik. A becslések szerint a múlt évi termésből mintegy 300-500 ezer tonna kuko­rica maradt eladatlan. Az idei kivitel sem sikerült jól, mivel a kereskedők nem voltak megelégedve az ex­porttámogatás mértékével. Bizonytalanná tette az ex­port helyzetét az is, hogy a külföldre szállító cégek nem tudhatták, lesz-e május után exporttámogatás. Az árat mindenesetre lenyomták. A kukorica idei garantált ára 9600 forint tonnánként. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,91 Osztrák Schilling 12,93 USA-dollár 126,58 ECU (Európai Unió) 168,41 Gazdasági Tükör Az információs forradalom lassan, de biztosan minket is elér Korszakos változásra várva Olyan változás előtt állunk, amely csak az egykori ipari forra­dalom korszakalkotó mivoltához mérhető. A jövőben az in­formáció birtoklása és ennek hozzáférhetősége jelenti a gazda­sági előrelépést. A felkészülést segítheti az a nemzeti informa­tikai stratégiai terv, amely ősszel kerülhet a kormány elé. Tárcaközi bizottság dolgozik a terv elkészítésén, erről számol­tak be tegnapi sajtótájékoztató­jukon az érintett minisztériu­mok képviselői. A stratégiai terv kijelöli a feladatokat az információs tár­sadalom megteremtéséhez - mondta Lotz Károly közleke­dési, hírközlési és vízügyi mi­niszter és segítheti a kor­mányt döntéseiben. Olyan változás küszöbén ál­lunk, amely csak az egykori ipari forradalomhoz mérhető, és hazánk továbbra is szeretné megőrizni vezető szerepét a távközlésben, legalábbis ami a környező országok rangsorát il­leti. Nem késlekedhetünk to­vább, a fejlett országok már jócskán előttünk járnak. Ma még a társadalom csupán kis részének nyilvánvaló, hogy a XXI. században az informá­ció birtoklása és ennek hozzá­férhetősége jelenti a haladást, a gazdasági előrelépést. Éppen ezért a legszélesebb rétegekben kell felkelteni az információ iránti igényt - mondta Bölcskei Imre, a KHVM hírközlési he­lyettes államtitkára. Török András, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára az Inter­net információs hálózat kap­csán elmondta, hogy Magyar- országon az akadémiai és egye­temi szférában minden kutató, oktató és hallgató számára el­érhető az Internet, de már meg­jelentek a kereskedelmi Inter­net-szolgáltatók is. Ok a nagyközönségnek kí­nálják szolgáltatásaikat, sokak számára még elérhetetlen áron. Átlagos használat mellett ugyanis havonta 30-40 ezer fo­rintért lehet az Internet távköz­lési hálózatán keresztül hozzá­férni a világ legkülönfélébb in­formációs adattáraihoz. Ma már egyre olcsóbb a há­lózatkiépítés, ám mind több pénzbe kerül működtetése, il­letve az információk rendszere­zése, utalt az arányok megvál­tozására Tölösi Péter, a Matáv logisztikai igazgatója. Befőzési szezon gyümölcs nélkül Kecskemétre görög őszibarackot importálnak ? Elérkezett a munkacsúcs a konzervgyárakban, ám az idei dömpingszezon főszereplője, a megszokottól eltérően, nem a gyümölcs, hanem a zöldség. Az egykor a gyümölcster­mesztő tájkörzet termékeire alapozott Kecskeméti Kon­zervgyárban ugyan már néhány év óta tapasztalják a gyümölcs- félék fogyatkozását - földiep­ret, málnát környékbeli terme­lőktől már tavaly sem tudtak felvásárolni -, az idén már sú­lyos gondokat okoz az alap- anyaghiány. Meggyből például — amely­nek feldolgozása már befejezé­séhez közeleg - a tervezett mennyiségnek alig feléhez tud­tak hozzájutni, jóllehet a szezon vége felé már 70-110 forintot is kínáltak kilójáért. A hírős város híres-nevezetes kajszijára, valamint őszibarack­jára a Kecskeméti Konzervgyár eleve nem is számít, hiszen a Kis­kunságban tavasszal a fákat szinte százszázalékos fagykár érte. Tekintettel azonban arra, hogy a bébiételekhez és -ita­lokhoz szükséges nyersanya­got mindenképpen szeretnék beszerezni, ha másutt, például a Dunántúlon nem kapnák meg elérhető áron, a görög import lehetősége is szóba kerülhet. A most már hetente csak vasárnap leálló gyár folyama­tos műszakjaiban a munka­csúcsot jelenleg az uborka, és a naponta immár 90 tonna mennyiségben érkező zöldbab feldolgozása jelenti. Ezt a két zöldségfélét szerződött part­nerektől vásárolják fel, ubor­kát a környékbelieken kívül még Szabolcsból is hoznak. Daragó Dénes, a konzerv­gyár termelési igazgatója az eddigi szállítások alapján úgy ítéli meg, hogy az idén mind­két növény - az uborka és a zöldbab - bő termést ad, s ami a feldolgozó számára a legfontosabb: nagyon jó mi­nőségű. Időszerű növényvédelmi munkák Az elmúlt két évben hazánkban eddig nem ismert kártevő, a gyapottok-bagolypille elszapo­rodását és a kártétel növekedését figyelhettük meg. A korábbi is­meretek alapján trópusi, szub­trópusi kártevőként tartották nyilván, és olyan ismereteink voltak, hogy melegebb idősza­kokban bevándorlás után talál­ható meg kultúrnövényeinken. Az utóbbi évek megfigyelései alapján azonban a laboratórium­ban és laboratóriumkertben ne­velt és megfigyelt egyedek a mi éghajlati körülményeink között is átteleltek, s a jelenlegi szex- csapdás megfigyeléseink alapján folyamatos első nemzedék rajzá­sát regisztrálhattuk. Ez alapján csak bevándorlás és a mi éghaj­lati viszonyaink közötti áttelelő nemzedék elpusztulásról alkotott vélemény részben megdőlt. A károsító polifág faj her­nyója számos termesztett és va­don termő növényen megél. Leg­ismertebb károsított növénye a gyapot, de gyakran okoz kárt a dohány-, szója-, kukorica-, ci­rok- és borsóültetvényekben. A megyében 1994-ben megtaláltuk a kártételét kukorica-, paprika-, paradicsomterületeken és fiatal telepítésű (egyéves) gyümöl­csösben. Az idén már naprafor­góban, babban és borsóban is ká­rosít az első nemzedék fiatal hernyója. Az elmúlt évi megfi­gyelések alapján gyakorlatilag minden mezőgazdasági szántó­földi kultúrában, ahol fiatal ge­neratív részek vannak, a károsító hernyók kártételére számítani lehet. Orosz megfigyelések alapján mintegy 120 növényfajon figyel­ték meg a károsítását. Nálunk, Szolnok megyében is egyre ki­terjedő - előfordulására és kárté­telére lehet és kell számítani. Az elmúlt évben a csemegekuko­rica-területeken a növények megrágásával, a szemek ürülék­kel való szennyezésével főleg minőségi károkozása fordult elő. A lárva kártevő, mely változa­tos színű valódi hernyó. Mintegy 4 cm magasságú. A hernyók kö­zött zöld, bamászöld, szürkés, li- lásbama színű egyedek is megta­lálhatók. A hernyók hátán három sötétebb sáv, közöttük két vilá­gosabb sáv található. A károsító elleni védekezés nincs megoldva, jelenleg is vizs­gálatok folynak a hatékony vé­dekezés kidolgozására. Megfi­gyeléseink alapján fénycsapdára kevesebb, míg szexcsapdára na­gyobb mennyiségben repülnek az imágók. A lárvák elleni keze­lést ezekre a megfigyelésekre lehet alapozni. Mivel a kártevő ellen jelenleg engedélyezett szer nincs, így aki védekezni akar ellene, annak eseti engedélyt kell kérnie a me­gyei NTÁ-tól. Az elmúlt időszak csapadékos időjárása több gombabetegség esetében járványveszélyes álla­potot idézett elő. Megfigyelése­ink alapján máris igen erős az almafa-varasodás fertőzése. Fokozott figyelmet kell fordí­tani a már korábban is jelzett pe- ronoszpórafélékre (szőlőben). Várható paradicsomban és bur­gonyában a fitoftorás megbete­gedés gyors terjedése. Nem sza- bád figyelmen kívül hagyni, hogy a csapadékos időjárás ked­vez a baktériumos betegségek kialakulásának és gyors terjedé­sének. Paprikában máris van erős fertőzés, de megjelenése várható uborkában és paradi­csomban, babon is. A felsorolt károsítok okozzák jelenleg legnagyobb növény­egészségügyi gondokat. Ugyan­akkor védekezni kell többek kö­zött a levéltetvek, a gyümölcs­molyok, a lisztharmat, a körtele- vélbolha ellen is. Kasza Imre JNK-Szolnok Megyei NTÁ A Cenzor Bróker Kft. jelenti az értékpapírpiacról Változás a Budapesti Értéktőzsdén Múlt hét pénteken szünnap volt a Budapesti Értéktőzsdén. A tőzs­dei automatikus kereskedési rendszer eddigi hibáinak kikü­szöbölésére elkészített új számí­tógépes program tesztelése ugyanis egymást követő három napot igényel. A tőzsdéről szól az a hír is, hogy közgyűlése elfogadta a há­romszekciós tőzsde gondolatát. A háromszekciós tőzsde rész­Ä Fenyő- lEBEs| fűrészáru 1"-os és 2"-os fűrészáru, szarufák, gerendák nagy választékban és 1"-os zsaluzóanyagok telepünkön kaphatók. BUTI KFT. | Ebes, Útőrház 57. í~ Telefon: 52/366-146 * vényszekciója kizárólag a bró­kercégekből állna, az állampapír­szekcióban a brókercégek mellett a bankok is szerephez jutnának, míg a származékos szekció egyéb lehetséges tagokkal egé­szülne ki. Ezek az újdonságok a kezdeti időben a befektetők szá­mára jelentős változást nem okoznak, viszont a tőzsde struk­túrájában komoly változás jöhet létre. A júliusi részvényjegyzések sorát az OTP Bank hétfőn kez­dődött nyilvános kibocsátása folytatta. A londoni székhelyű Nomura gazdaságkutató intézet véleménye szerint ez az egyetlen olyan eladható nagyobb bank, melyet az állam pénzügyi injek­ció nélkül értékesíthet, és ame­lyik a külföldiek érdeklődésére is számot tarthat. A HB Westminster II. rész­vény jegyzése múlt héten már el­érte a 300 millió névértéket. A részvény utáni jelentős érdeklő­dés a konstrukció sajátságából adódik. Hiszen a 175 százalékon megvásárolt kárpótlási jegy el­lenértékéből, megfelelő arány­ban, kamatozó részvényt lehet jegyezni. A tőzsdei kereskedés egyik leglikvidebb papírja, a Prímagáz a múlt héten továbbra is megtar­totta a 3100 forintos átlagárat. A hazai piac 75 százalékát uraló cég 1995-ben tovább növelheti piaci részesedését. Részvényen­ként az idén átlagosan 372 forin­tot, jövőre 592 forintos nyeresé­get prognosztizálhat a társaság, továbbra is vonzó befektetésnek számíthatnak a cég részvényei. Nem mondható el ugyanez a Pannon Váltónál, melynek ára 620 forintra zuhant a múlt héten. Továbbra is 2700 forintos átlag­árral cseréltek tulajdonost az Egis-részvények. Némileg csök­kent a Pick-részvények árfo­lyama csütörtökre. A múlt hét elején még 6890 forinton is ke­reskedtek a húsipari cég papírja­ival. A csütörtöki záróár pedig csak a 6710 forintot érte el. Újra csak lejjebb adott az árából az IEB, egyes kötések alig haladták meg a névértéket a hét végére. A tőzsde múlt heti egyik legna­gyobb vesztese a Balaton Fü- szért, melynek ára 350 forinttal csökkent, így 4100 forinton zárta az elmúlt heti kereskedést. * Megfordulni látszik a diszkont kincstárjegy hozama. Az eddigi csökkenő átlaghozam után ki­sebb növekedést tudtak elérni az értékpapír-forgalmazók a múlt héten megtartott 3 hónapos auk­ción, ahol az átlag hozam 32,67 százalékra állt be. A következő aukcióra nem változott az ajánla­tok benyújtásának sávja. Az ér­tékesítésre felajánlott 10 milliárd forintra csak 8,7 milliárd forint ajánlat érkezett, ami módosítja az állam kamatcsökkentő kon­cepcióját. Molnár Péter 1995. július 19., szerda Kclet-Európa az erős gazdasági növeke­dés korszaka előtt áll, s az olyan országok, mint Ma­gyarország, Csehország vagy Lengyelország jó he­lyet tudhatnak magukénak a „feltörekvő piacok” kö­zött. Mégis: a térség még mindig csak nagyon cse­kély részét, kevesebb mint egy százalékát kapja a vi­lágban mozgó befektetési összegeknek, s még az Eu­rópai Unió is - amely mind földrajzilag, mind straté­giailag nagyon közel van az egykori kommunista Euró­pához - kevés pénzt ruház be a régióban - írta hétfői számában a Le Monde című francia napilap. A cikk sze­rint az EU-országok közül a befektetők első helyén Né­metország áll, amelyet csak igen távolról követ Ausztria, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia. A fekete arany után újabban az igazi arany miatt is reflek­torfénybe került Dél-Ame- rika egyik virágzó országa, Venezuela. Az olajforrásaira építkező venezuelai gazda­ságot váratlanul érte, hogy nemrégiben újabb, óriásinak hitt lelőhelyekre bukkantak és az országot szinte ellepték a külföldi szerencsevadá­szok, akik a gyilkosságoktól sem riadnak vissza. Az újke­letű aranylázról beszámoló Reuters hírügynökség emlé­keztet: Venezuelában koráb­ban is volt aranybányászat, de a legjobb években is csak 8-10 tonnát termeltek ki. Az újabb lelőhelyek alaposabb vizsgálata után azonban me­rész terveket dédelget a ca- racasi vezetés. A kormányzat arra számít, hogy sikerül összehozni azt a 400 millió dolláros külföldi beruházást, amelynek eredményeként az évezred végére évi ötven tonnára növelhetnék a terme­lést. A becslések szerint a készlet tízezer tonnára rúg, mai áron ez 100 milliárd dol­lárt ér. A multinacionális spanyol cégek - például a Telefonica, a Nutrexpa és az Endesa - mellett a ki­lencvenes években rengeteg kisvállalkozás is kitört a nemzetközi piacra. Az utóbbi években spanyol vál­lalatok külföldi érdekeltsé­geikbe majdnem 2 billió pe­zetát fektettek be, s ennek egyharmadát tavaly. Szinte kizárólag családi vállalkozá­sokról van szó, melyek saját erőből fejlődtek odáig, hogy több országban is leányvál­lalatot, fiókot vagy elosztó­láncot nyissanak. Nem jegy­zik őket a tőzsdén, nem áll mögöttük sem külföldi, sem banktőke, és állami támoga­tást sem kapnak. E családi vállalkozások együttes bevé­tele alig haladja meg az évi 35 milliárd pezetát, terméke­iket mégis az egész világon árusítják, és mindegyiknek legalább két telepe van kül­földön. A Világbank 100 dolláros kölcsönökkel kívánja hoz­zásegíteni a fejlődő világ legszegényebbjeit, hogy kis­vállalkozóvá válva megáll­jának a saját lábukon - jelen­tette be Ismail Serageldin, a bank alelnöke. Olyan, 200 millió dolláros programról van szó, amelyet a Világ­bank egyes fejlett országok­kal karöltve valósítana meg a harmadik világ elesettjeinek felemelésére. Serageldin szerint a példa nélkül álló kisvállalkozás-fejlesztési alappal 10 év alatt végső so­ron 50 millió emberből le­hetne vállalkozót faragni, aki képes, önmagát ellátva, mél­tósággal élni. Szó sincs adományokról, a kölcsönö­ket kamatostul vissza kell fi­zetni - mondta az alelnök. <4 A HYUNDAI MEGHÓDÍTJA MAGYARORSZÁGOT! A BODEX KERESKEDOHAZ KFT. TISZTELETTEL MEGHÍVJA ONT HYLH1DHI JÁRMÜVEK TELJES TIPUSVALASZTEKANAK BEMUTATÓJÁRA. IDŐPONT: 1 995. 07.20-21 -ig 9-18 ÓRÁIG HELYSZÍN: SZOLNOK, HILD JÁNOS TÉR (VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELŐTT) HA A BEMUTATÓ IDEJE ALATT RENDEL BÁRMELY TÍPUSBÓL, AKKOR 10.000 Ft-ÉRT EGY 100.000 Ft ÉRTÉKŰ SUNNY ROBOGÓ TULAJDONOSA LEHET! BODEX AUTÓ HYUNDAI MÁRKAKÉPVISELET 5000 Szolnok, Thököly u. 83. Telefon/fax: 5Ó/378-987. FIATALOK FIGYELMÉBE! A szolnoki SKÁLA ÁRUHÁZ emeletén megnyitottuk a shopunkat, ahol a legújabb divatot követő farmernadrágok, farmeringek, zoknik, ingek, pólók, bermudák széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. EGYES TERMÉKEK ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓK. 1 SORSOLÁS!!! V B-BOX shopban vásárlók között minden hónapban 1 db B-BOX terméket sorsolunk ki. /s a szerencsének...

Next

/
Thumbnails
Contents