Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24 / 146. szám
1995. június 24., szombat Sport 15. oldal Hagyományteremtő mérkőzés Törökszentmiklóson Július 1. (17.30.): Megyei labdarúgó-válogatott - Cigány válogatott találkozó Segíts magadon, az Isten... „Kunhegyest szurkolók" aláírással kaptam személyhez szóló levele^ amelynek feladói az NB lll-as labdarúgók siralmas szereplése miatt kérnek arra, hogy sürgősen látogassam meg a KESE csapatát. Mert az igaz focibarátok szerint nagy bajok vannak az ifjú városban, s nem a csapat és az edző a hibás mindazokért, hanem az a szakosztályvezető. Névtelen levelekre nem sűrűn szoktam válaszolni, ám most mégis megteszem, ha már egyszer labdarúgásról van szó. Méghozzá olyan település focijáról, amely fennállása óta először mutathatta meg magát a harmadik vonalban. Magam is élénken emlékszem a tavaly nyári díszpompás, mellette rendkívül bensőséges hangulatú városházi fogadásra, ahol Szelekovszky István polgármester csaknem a keblére ölelte a megyei bajnokságot nyert társaság valamennyi, viruló arcú tagját. Nos, a kerék tovább forgott, jöttek a dolgos hétköznapok, és tavaly ősszel még úgy-ahogy az ünnepek is sorjáztak a hazai győzelmeknek köszönhetően. Hogy az idén tavasszal mi történt a csapattal? Csak sejteni tudom, hiszen én már a zsinórban elszenvedett harmadik tavaszi vereség után „kirohantam” a csapathoz segítő szándékommal. Hátha tudok közös nevezőt találni az egymáshoz talán nem vonzódó, ám döntéshelyzetben lévő személyekkel és persze magukkal a játékosokkal. Ismételni tehát nem akarom magamat, ezért a szurkolóknak jelen körülményeim között azt tudnám csak felajánlani, hogy beígérek valamit Szent Antalnak. Természetesen nincs kedvem viccelődni más bajával, de azt is látniuk kell a bizalmukkal megtisztelőknek, hogy azt utolsó forduló előtt negyvennyolc órával nemhogy a meg nem tollasodon tollnok, hanem maga Dárius sem sokat tudna tenni, ha feltámadna poraiból. A meg nem nevezett szakosztályvezetőről csupán annyit: tavaly is ö állt a bajnokcsapat élén, az idén pedig egymillió forint le szurkolására kötelezte el magát a KESE felé a pálya melletti kocsma tulajdonjogának fejében. És még valamit. A szurkolótábor miért az utolsó pillanatban kongatja meg vészharangját? Hol voltak az aggódók akkor, amikor esőben, sárban, fagyban biztatni kellett volna a csapatot, hogy legalább a hazai meccseken átsegítsék kedvenceiket a holtponton? Kedves szurkolók! Vasárnap olyan hangorkánnal kísérjék Szabó Gyuriék kilencvenperces, bentmaradásért folytatott kun- hegyesi harcát a szomszédos Tiszafüred ellenében, hogy a mo* raj elhalljék egészen Miskolcig. Ahol a Kunhegyessel azonos pontszámú, ám jobb gólkülönbségű Encs gárdája nehogy nyerni tudjon a szintén vészhelyzetben lévő Borsodi Volánnal szemben. (ni) Szeles Mónika visszatér A megyei labdarúgó-szövetség vezérkara egy rég elfeledett hagyomány felelevenítését vette a fejébe: az ötvenes években nagy népszerűségnek örvendő, majd 1962-től napjainkig érthetetlen módon mellőzött megyei labdarúgó-válogatott összehívását tervezte. Az ötletet tettek követték, s hogy a frissiben toborzott keret ne maradjon mérkőzés nélkül, hírverő találkozót szervezett, melyen az ellenfél a megyei cigány válogatott együttese lesz. Napjainkban egyébként is sok szó esik a kisebbségek hátrányos megkülönböztetéséről, a labdarúgó-szövetség tehát követendő példát mutat más társaságok számára. Mint Varga Fe- renctől, a szövetség főtitkárától, a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga területi bizottságának elnökétől megtudtuk, a rendezvény szervezésébe a Lungo Drom teljes jogú partnerként kapcsolódott be, így már csak a két „kapiLitván szárnyalás Tovább folytatta jó szereplését az olimpiai bronzérmes Litvánia az Athénben zajló férfi kosárlabda-Európa-baj- nokságon. A litvánok a második fordulóban éppen a hazaiak legyőzésével bizonyították, hogy a kontinensbajnokságon is éremre pályáznak. Ugyanebben a csoportban Izrael Svédország ellen aratott papírforma-győzelmet. Eredmények: A-csoport: Litvánia-Görögország 89:73 (38:33), legjobb dobók: Marci- ulionis 28, Sabonis 18, Kurtina- itis, Kamisovas 17-17, illetve Christodoulou 19, Yannakis 17. Izrael-Svédország 87:62 (42:34), ld.: Gamchi 22, Mor- dechai 18, ill. Sahlström 15. Jégkorong Az összesítésben már 3-0-ra vezet a New Jersey Devils az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében a Detroit Red Wings ellen, így az „Ördögöknek” már csak egy győzelem szükséges a Stanley- kupa elhódításához. A harmadik találkozón a New Jersey meggyőző 5-2-es győzelmet aratott, és szombaton hazai pályán megszerezheti a klub történetének első NHL-bajnoki címét. Az East Rutherfordban rendezett mérkőzésen kétség sem fért a hazaiak győzelméhez. A Claude Lemieux vezérelte gárda 2-2 góllal volt jobb az első két harmadban; a Detroit- nak csak 5-0 után sikerült a szépítés. Lemieux mellett, aki a rájátszásban már 13. gólját szerezte, a kapus Martin Brodeur volt a találkozó hőse. A hálóőr 22 lövést hatástalanított. A Red Wings csak a hajrában, két emberelőnyös helyzetet értékesítve tudta bevenni a kapuját.- Játékosaim igazán „éltek” a jégen, mindvégig ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést - lelkendezett Jacques Lemaire, a Devils trénere. tányt”, a helyszínt és időpontot kellett egyeztetnie az ötletgazdáknak. A megyei első osztály tavaszi sikercsapata, Jászalsószent- györgy adja az egyik, a másod- osztály egyik meglepetésgárdája, Tiszapüspöki a másik trénert. Sólyom Vilmos és Lengyel Ágoston szinte pillanatok alatt összeállította azt a keretet, amelyet pályára kíván küldeni a július elsejei, Törökszentmiklósi mérkőzésen. A meghívók már úton vannak az érdekelt felek felé, de akit csak lehet, személyesen is felkeresnek a szakvezetők. A két gárda július 1-jén, fél négykor randevúzik a törökszentmiklósi sportpályán, majd 17.30-kor a tervek szerint Varga Sándor, Marosvári Csaba és Szabad Miklós vezetésével pályára vonulnak a csapatok. Ezen a mérkőzésen búcsúztatják el a sokadik térdműtéten átesett, aktív pályafutását befejező, 42 Sokáig kétséges volt, hogy az NB I/A-ban a kilencedik helyen végzett Szolnoki MÁV MTE női kosárlabdacsapata indul-e a következő évadban. Miért? Az ok rendkívül prózai (sajnos), hiszen, mint már oly sokszor az egyesületek életében, ebben az esetben is a piszkos anyagiakon állt vagy bukott a szakosztály további sorsa. Örömmel jelenthetjük be a piros-kékekért aggódóknak, együtt az induláshoz szükséges összeg, köszönhetően az érintettek rugalmas együttműködésének. Végszóra szinte minden játékos aláírta szerződését, bár akadtak, akik nehezen emésztették meg az iratokba beépített „fékeket”. Gyakorlatilag nem változik a MÁV MTE összetétele, azonban néhány figyelemre méltó fejlemény azért akad. Kovács Tímea, a Soproni Postás irányítója elállt szándékától, így ő nem költözik Szolnokra. Kormány Mónika ügye sem tisztázódott, aki Szombathelyről ellenszolgáltatás nélkül jönne a Tisza partjára. Kurucz Anita anyai örömök elé néz, A Nemzeti Sporttanács június 12-ei ülése alapján vissza nem térítendő támogatást elnyert pályázók (Jász-Nagykun-Szolnok megye): 1. Szolnoki Női Röplabda Klub, Szolnok, 100 000 Ft, 2. Jászberényi Teniszrajongók Clubja Szabadidős Egyesület, Jászberény, 50 000 Ft, 3. Községi Sportegyesület, Nagyrév, 20 000 Ft, 4. Modellező Klub, Szajol, 20 000 Ft, 5. Mezőtúri Atlétikai Football Club Ökölvívó Szakosztály, Mezőtúr, 20 000 Ft, 6. Szászberek-Szász- akku SE, Szászberek, 30 000 Ft, 7. UM Szolnok Aerobic Klub, 50 000 Ft. 8. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Szabadidősport éves Csontos Lajost. A szünetben adják át a megyei első osztály gólkirályi címéért járó jutalmat a tószegi Tóth Tamásnak, lesz tizenegyesrágó verseny és gyermek-focibemutató is. A mezőny legjobbját az Új Néplap negyedéves előfizetéssel jutalmazza. A megyei válogatott kerete: Rézsó P. (Újszász), Fási (Mezőtúr) - kapusok. Kácser (Rá- kóczifalva), Rózsavölgyi (Sz. Borovi FC), Módos (Jászalsó- szentgyörgy), Nagy Gy. (Jászapáti), Szabó (Mezőtúr), Dobos (Törökszentmiklós) - védők. Kátai Zs. (Jászalsószent- györgy), Szántai A. (Jászapáti), S. Nagy K. (Kisújszállás), Múzsái (Mezőtúr), Varga L. (Jász- boldogháza), Vadkerti (Vegyiművek SK), Bodó (Törökszentmiklós) - középpályások. Mosonyi Cs. (Alattyán), Tóth G., Tóth Cs. (mindkettő János- hida), Bárány (Rákóczifalva), Anita Gailouma pedig jelezte, még egy esztendőt szívesen lehúz Szalay Ferenc edző irányítása alatt, igaz, személyesen még nem erősítette meg elhatározását. A csapat vezérkarában lényeges változás állt be - tudtuk meg Dóra Lászlótól. Szakosztályvezetőnek Bernáth AndSzövetség, Szolnok, 50 000 Ft, 9. Szolnok Városi Sportiskola, Szolnok, 120 000 Ft, 10. „Abád- szalókért” Szabadidős Egyesület, 74 000 Ft, 11. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség, 100 000 Ft, 12. Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjármű-technikai Szakközép- iskola, Túrkeve, 150 000 Ft, 13. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakközépiskola, Jászapáti, 300 000 Ft, 14. Szolnoki MÁV Lövészklub, Szolnok, 50 000 Ft, 15. Általános Iskola, Kunmadaras, 100 000 Ft, 16. MH Szolnoki Repülőtiszti Főiskola, Szolnok, 200 000 Ft. Kutyával ütközött a francia „kerós” Közúti balesetet szenvedett a franciák jó nevű kerékpárosa, Richard Virenque. A tavalyi Tour de France hegyi szakaszainak győztese éppen edzésről tartott hazafelé, amikor váratlanul eléugrott egy eb. Virenque-nek még fékezni sem maradt ideje, így nem tudta elkerülni a jókora bukást. Szinte minden tagja sajgott az eset után, ezért jobbnak látta, ha alaposan kivizsgáltatja magát kórházban. Megsérült a térde, a válla, a csípőjében pedig zúzódást állapítottak meg az orvosok. Mivel azonban semmije sem tört el, így tulajdonképpen még szerencsésen megúszta a négylábúval való nem mindennapi találkozást. Tóth T. (Tószeg), Mérész (Újszász) - csatárok. A megyei cigány válogatott kerete: Móga (Karcag), Farkas G. (Tiszaroff), Lóié F„ Ramos B. (Törökszentmiklós), Filip- csei (Jászalsószentgyörgy), Ramos A., Lengyel R., Lengyel 5., Kállai G., Lukács K„ Lukács T. (Tiszapüspöki), Rupa J. (Martfű), Puzsoma L„ Puzsoma O., Lakatos Z., Bóta J. (valamennyi Tiszaroff), Rostás (Jászalsószentgyörgy), Borbély 5., Baranyi R., Farkas Zs. (Jászfényszaru), Sánta Gy. (Jászdózsa), Nyeste Gy. (Alaty- tyán), Baktai B. (Kenderes), Németh Gy. (Tiszaderzs). A rendezvény sikerének érdekében több cég is a zsebébe nyúlt - így például a Pataki Építő és Felújító Bt., a Stukkó Építőipari és Kivitelező Kft., a Grafitéria Kft. de bárki jelentkezését szívesen veszik a szervezők. (géléi) rást kérte fel a klub, akit hamarjában hadra fognak, ugyanis a jövő héten Horváth Frigyessel, az MKOSZ főtitkárával tárgyal a sokat bírált csarnok ügyében. Július 3-án kezdi meg felkészülését a Szolnoki MÁV MTE, mely a '94/95-ös szezonban elért eredményét szeretné megismételni. (s. 1.) Downhill Bánkúton A jól sikerült budapesti gála után kezdetét veszi a kerékpáros Pepsi Max downhill országos bajnokság. Az első futamra vasárnap 10 órától a bánkúti síháznál kerül sor. A versenyen 400 méter szintkülönbségű pályán kell végigszáguldaniuk a résztvevőknek. A Miskolci Kondenzgyíkok által rendezendő viadalon a nevezési díj 500 forint, fejvédő, kesztyű és gerincvédő viselete kötelező. A jugoszláviai Szeles Mónika július 29-én, Atlantic Cityben tér vissza a teniszpályára. A 21 esztendős klasszis 1993. április 30. óta nem vívott mérkőzést, akkor késelték meg egy németországi, hamburgi eseményen; Szeles1 a 38 esztendős Martina Navratilova ellen játszik bemutató találkozót. Az összecsapás szervezője három játszmát „írt elő”. A bemutató mérkőzés kapcsán Navratilova a következőket nyilatkozta:- Óriási kihívás ez száIdén egyszer már járt Dél-Amerikában Szlovákia labdarúgóválogatottja. Akkor nem túl nagy örömmel utaztak haza az európaiak, hiszen barátságos mérkőzésen 5-0-ra kikaptak a világbajnok Brazíliától. Ézúttal sem úszták meg egy kiadós vereség nélkül, Argentínától hat gólt kaptak: Argentína-Szlová- kia 6-0 (0-0), 35 000 néző, gólszerzők: Gallardo (58., 70. - utóbbit 11-esből), Zanetti (62.), Batistuta (69., 90), ^Simeone (80.). Az első félidőben a délamerikai legénység nem tudta áttörni a szoros szlovák védőmomra, hiszen amikor tavaly novemberben elhatároztam, egyes mérkőzést soha többé nem játszom, maradj bennem egy hiányérzet. AzVnogy Szelessel pályafutásom végén nem találkozhattam, TAüAYOSAT Most itta; a lehetőség számomra, köszönöm a sorsnak, hogy összemérhetem tudásomat fiatal riválisommal. Az esélyekről mit sem mondhatok, hiszen nqm tudni, Mónika a jelentős kihagyás után hogyan forgatja majd az ütőt. gyűrűt. Szünet után a Fioren- tina légiósá, Gabriel Batistuta került az j események középpontjába. A hazaiak kitűnőségét egyre kevésbé tudták ellenőrizni. Batistutának nagy szerepe van abban, hogy az utolsó bő fél órára összeroppant Szlovákia, jöttek a gólok futószalagon. A Fiorentina klasszisa két gólt szerzett, ráadásul kiharcolt egy büntetőt is. A mérkőzés ilyetén alakulásához mindenképpen hozzátartozik, hogy a szlovák együttesből Jancula erőteljesen vitatta a 70. percben megadott büntető jogos voltát. Hét végi sportműsor Szombat Autósport. Roncsderbi. Kun- szentmárton, 12.00. Horgászat. Csépai háziverseny, utánpótlás. Iváni- víz, 6.45. Kajak-kenu. Agfa-kupa. Szolnok, holt-tiszai versenypálya, 9.00, döntők: 16.00. Lövészet. Falusi fiatalok céllövő fesztiválja. Jászla- dány, 9.00. Labdarúgás. NB III.: Szolnoki MÁV MTE-Recsk. Véső u., 17.00. Idegenben szerepelnek a szolnoki és szajoli cselgán- csozók Pakson az EORV-n, a Gáspár Racing Team autóversenyzői Pécsett. Vasárnap Horgászat. Csépai háziverseny, felnőttek. Iváni-víz, 6.45. Kajak-kenu. Agfa-kupa. Szolnok, holt-tiszai verseny- pálya, 8.00. Labdarúgás. NB III.: Jászberény-Pásztó, Kunhe- gyes-Tiszafüred, Karcag-Vámospércs. 17.00. A megyei I. o.-ért: Cibakháza-Kőtelek (Gyurkovics), Homok-Jászkisér (Török). Ifi: Kőtelek-Kenderes (Csató), Kun FC-Szajol (Vígh T.) 17.30. Idegenben szerepelnek a szolnoki és szajoli cselgán- csozók Pakson az EORV-n, a Gáspár Racing Team autóversenyzői Pécsett. XI Újra benépesült a szolnoki Holt-Tftsza, ahol az Agfa-kupa első számú felnőtt kajak-kenu világbajnoki válogatóversenyt rendezik. Felvételünkön a K2 1000 méteren győztes Csipes Ferenc-Horváth Gábor (Honvéd Westel) duó. fotó: barna Új fejezet kezdődik a női kosarasoknál? Dóra László szakosztályéinak örömmel nyugtázta, az ősz- szefogás meghozta gyümölcsét Támogatás a sportalapból Szlovákok nagy „zakója”