Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-24 / 146. szám
I Nézőpontok 5. oldal Szombati Jegyzet Zárkózott nyilvánosság A Kedves Olvasó bizonyára ismeri azt a fajta kutyapórázt, amelyik egy ideig zavartalanul engedi futkározni a vidám négylábút, ám amikor az túlságosan beleélné magát a nagy szabadságba, a gazdája egy gombnyomással megállásra kényszerítheti. A meglepett eb szinte orra bukik a váratlan féktől, és zavartan bámul „eltartójára”: ezt most miért tetted? Nos, valahogy így vagyok én a nyilvánossággal. És most nem arra gondolok, hogy a szerkesztőségen belül a „gazda” megálljt parancsolna - minden munkahelyen működik ugyanis egy belső normakontroll, s ez alól egy redakció sem kivétel. És nem is a legtöbb emberben meglévő erkölcsi értékrendszer parancsáról van most szó, hanem arról, hogy azok, akik folyton-folyvást hivatkoznak a szinte közhelyszámba menő nyilvánosságra, azok hasonlóan cselekednek velünk, újságírókkal, mint a kutyáját sétáltató gazda. Mert azzal elvi szinten mindenki egyetért, hogy az újságíró mégiscsak a nyilvánosságot képviseli, és ezzel együtt a sajtószabadság nemes eszméjét is sokan magukénak vallják. Engedik is futkározni, szima- tolgatni a toliforgatókat legtöbbször az adatok birtokában lévő beavatottak, azonban mikor úgy érzik, hogy túl messzire ment már el és valami kényes ponthoz ér, abban a pillanatban - a nyilvánosságra nyelvet öltve - megnyomják azt a bizonyos gombot a pórázon: „Eddig és ne tovább!” Jellemző a fentiekre az önkormányzati - illetve a parlamenti bizottsági - zárt ülések, amelyek igencsak elszaporodtak az utóbbi időben. A zárt ülés - többek között - azért zárt, hogy ott a képviselők munkájukat a nyilvánosság befolyásolásától mentesen végezhessék. Ez sok esetben elfogadható. Ám azt, hogy utána ne tudhassa meg az a választópolgár, aki besegítette szavazataival a székébe a képviselőt, hogy miként döntött és miért döntött úgy, ahogy, azt nehezen tudom elfogadni. Ezért is kár azt keresgetni a képviselőknek, hogy a zárt ülésen elhangzottakat hogyan, miként szivárogtatta ki (figyelem, ez napjaink - az átvilágítás mellett - egyik politikai divatszava!) valaki, és honnan szerzett tudomást erről a sajtó. Ha most cinikus lennék, csak annyit mondanék: tessék kérem jobban szigetelni azokat az ajtó- és ablakréseket, ha érzékenyek vagyunk a huzatra! , Egy másik példa: nemrég egy botrányszagú szülői értekezlet előtt mutattak ajtót az újságírónak, mondván, hogy nem a sajtót, hanem a szülőket hívták. No persze, bármelyik igazgató megteheti, hogy az iskoláját sajátjaként kezelje. Egy oktatási intézménynek egyébként is illene nyitottnak lennie, ha jövő nemzedékének tudati és erkölcsi nevelése van rájuk bízva. És itt megint csak egy valamit nem vesznek észre az ilyen „kitiltós” emberek: nem az újságírót dobják ki, hanem a nyilvánosságot. És azt is elfelejtik, hogy mindenféle elhangzott - igaz vagy igaztalan - vádra legbeszédesebb cáfolat, ha ők is élnek a nyilvánosság nyújtotta lehetőséggel. A választások idején a jelenlegi kormányzó pártok nagyon ígérgették, hogy ha ők alakítanak kormányt, akkor munkájuk során minden döntés, illetve döntés-előkészítés a legnagyobb nyilvánosságot fogja kapni. Mégis, mintha ennek az ellenkezőjének lennénk tanúi (elég csak a Budapest Bank-ügyre utalnom). A napokban terjesztett be a parlament elé a kormány az állam- és szolgálati titkokról szóló olyan új törvénytervezetet, amelyet ha megszavaznak, az újságok szinte nem írhatnak majd másról, mint arról, hogy kék az ég és zöld a fű - mert a legtöbb, úgynevezett rázós téma hétpecsétes titokként lesz kezelendő. Legalábbis vannak, akik ezt szeretnék. Személy szerint egyébként sem tudok igazán más fajsúlyos titkot elképzelni a - túlzásokba nem vitt - államtitkon kívül. Nagyon sok minden a közvélemény elé tartozik. A társadalom elől el lehet zárni információkat, ám ideje lenne végre az embereket felnőttként kezelni, hiszen ők úgyis eldöntik, mi érdekli őket végső soron és mi nem. Nem kell megjátszani azt, hogy csak a hatalmi tényezők, a képviselők rendelkeznek az egyetlen és világos tudással, egyszóval észre kellene venni, hogy nem náluk őrzik a Kába kövét. Ugyanis akik annak idején megválasztották őket, azok számon is kérhetik cselekedeteiket, döntéseiket. Akár a sajtó nyújtotta nyilvánosságon keresztül is. És aki ezen csodálkozik, meglepődik, azt nem tudom valódi politikusnak, közéleti embernek tekinteni. Persze nem elég a nyilvánosságot akarni, azzal élni is tudni kell - a másik oldalról is. Az információkra kiéhezett újságolvasók szeretnének minél több „belső titkot” megtudni - miközben őket sok esetben nagyon nehéz megszólaltatni. Legutóbb, mikor arról próbáltam embereket az utcán megszólítva megkérdezni, hogy mi a véleményük a köztársaságielnök-választásról, igencsak megizzadtam. A megszólított járókelők közül csak nagyon kevesen vállalták - névvel és portréval - a véleményüket. Tudom, az emberek belefáradtak a politizálásba - azon is elgondolkodhatnánk, hogy ez kinek a bűne -, és nem is érdekli őket az egész. Talán ha húsbavágóbb kérdéseket teszünk fel nekik, akkor közlékenyebbek. Most cáfolhatatlanul meggyőződhettem róla, hogy mennyire nehéz az „utca emberét” szóra bírni. Márpedig nekik tudniuk kell: nélkülük nagyon nehéz bármit is elérni. Megszámoltam: e jegyzetben 12-szer írtam le a nyilvánosság szót. Nem azért, mintha nem találnék rá megfelelő szinonimát, hanem azért, hogy minél többször olvassuk el, ízlelgessük a hangzását, és próbáljunk meg hozzászokni. Mert úgy tűnik, frázisok és szlogenek szintjén már megy a dolog, a gyakorlati megvalósításban azonban még - ahogy napról napra tapasztaljuk - nagy gondok- bajok vannak mindkét oldalon ... A szolnoki József Attila úti (volt) szovjet laktanya árnyékudvarában / Almok, álmok, vállalkozói álmok... A magánosítás szárny aszegett madár, noha a képzelet sólyomszárnyakon jár- Vállalkozásom kudarcának érzem, ami történt - mondja a szolnoki Sólyomker Bt. tagja, Sólyom Mihály rezignált hűvösséggel. Abban a hitben voltam, amit az önkormányzat leír és lerajzol, szent és sérthetetlen. Bizalmat kaptam, betartottam a hivatalos lépcsőfokokat. Felújítottam az épületet, ami már nem lehet enyém. Azt sem értem: hogyan értelmezzem azt, hogy bérelhetem tovább, amikor arról is szó volt, hogy lebontják? Évente mintegy hatmillió csirkét dolgoznak fel A fél országot teríti Zagyuarékas A tisztaság elsőrendű követelmény a dolgozóknál 1995. június 24., szombat A Zagyvarékasi Baromfi Kft. mintegy félezer munkást foglalkoztat. Helyből, de Újszászról, Szászberekről, Jász- alsószentgyörgyről, Jászla- dányból és Abonyból is járnak ide dolgozni. Napról napra ösz- szesen nyolc busz hordja-viszi az embereket. Szezonban naponta harmincezer csirke fejezi be itt rövid földi létét, ami esetükben mindössze negyvenkét- negyvenkilenc napot jelent. A megboldogult szárnyasok részben exportra - Svájcba, Németországba, Ausztriába, Olaszországba, Romániába, Oroszországba - kerülnek. Ezek kibelezett, egész csirkék. Darabolt társaik közül az úgynevezett mellfilé német, osztrák, francia, svájci exportra utazik. A csirkeaprólék pedig hovatovább a magyaroké, ezt bírja el a pénztárca. Természetesen azért belföldi forgalmazásra is kerülnek egész csirkék. A terítési kör bővül, hiszen Budapesten kívül szállítanak Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szol- nok, Pest, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékbe, sőt nyaranta a Balatonhoz is. A szállítás úgy történik, hogy a kiskereskedők bejönnek az áruért, ott rakodnak. De rendelkeznek hat négytonnás hűtőkocsival is, sőt ha ez nem elég a kiszállításhoz, segít Török- szentmiklós mert közös a belföldi értékesítési szervezet. Az idei úgynevezett baromfivész négy-öt hetes részbeni visszaesést okozott, de azóta ismét zavartalan a munka menete. Változatlanul nyitva a házi boltjuk, ahol olcsóbban vásárolhatnak az emberek. Hogy a számokról is essék szó: évente hatmillió csirkét, kilencezer kacsát és hétezer libát vágnak le Zagyvarékason. D. Sz. M. Helyreigazítás A Szolnoki Városi Bíróság az alábbi közlemény közlésére kötelezte lapunkat: „Az Új Néplap A bársonyszék körül 1994. december 17-én megjelent cikkében Nagy Gáborral kapcsolatban valótlan tényeket közölt: A cikkben foglaltakkal ellentétben a várossal szembeni 10 millió forintot meghaladó tartozás nem Nagy Gábort terheli, hanem az Elektrosoft Rt.-t, melynek Nagy Gábor egyik társtulajdonosa. Ugyancsak az Elektrosoft Rt. vállalta a városi önkormányzattal kötött szerződésben az ökopark létesítését, amely nem valósult meg. Nem bizonyított a cikk azon megállapítása, hogy Nagy Gábor „nem kevés illúzióban ringatta a szolnoki vizeseket”, és az sem, hogy a Hetényi Géza Kórház 30 millió forintos veszteséget szenvedett volna amiatt, hogy a megyei önkormányzat 1994. október 7-i közgyűlésén hozott döntésével az akkori kórházigazgatót tisztségéből nem mentette fel, s hogy ezen döntésnek a fő részese Nagy Gábor volt.” Tisztújítás A Magyar Élelmiszer-ipari Tudományos Egyesület JNSZ megyei területi szervezete Szolnokon, a Technika Házában tartotta meg az ötévenként szokásos tisztújító taggyűlését. A vezetőség összetétele gyakorlatilag nem változott - így ismét Márki Szabolcs lett az elnök, titkárnak újra Káldi Imrét választották. A vezetőség egy új taggal bővült, a szakcsoportok közötti kapcsolattartást koordináló területi összekötő Szabó Béláné lett. Minden szépen indult. Csak éppen a szolnoki, József Attila úti volt szovjet laktanya területe egy részének pályáztatását tulajdonrendezési, telekmegosztási bonyodalmak követték. Na és volt (van) egy tárcaközi bizottsági döntés, amit a pályázat kiírásakor a pályázókkal senki nem ismertetett. így aztán az egyik vállalkozó jól, míg a másik pórul járt. De kezdjük a legelején. * Sólyom Mihály:- Amikor 1993-ban a pályázatot beadtuk, az önkormányzat kijelölte a laktanyának azt a belső, központi területrészét a főépületekkel, amit saját magának megtartott - ide tervezik az inkubátorház kialakítását -, a többi, külső területre engedte, hogy a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ) értékesítési pályázatot írjon ki.- Ön is vevő szeretett volna lenni?- Én már ’92. március óta béreltem egy 520 négyzetméteres alapterületű épületet a külső részen. Nagyon rosszul nézett ki. Felújítottam, villanyt, vizet, gázt vezettem be, mintegy 200 ezer forint értékben. Alkatrészboltot üzemeltettem benne, amit több mint egy éve bezártam, mert az épület megközelítése a Százados út felől igen körülményes. Úgy terveztem, hogy időskorúak otthonát alakítok ki a házban, orvosi ellátással, ápolónői felügyelettel, közös konyhával, társalgóval. Közel félszáz nyugdíjast lehetne benne elhelyezni.- Pályázott a megvételére?- Közösen pályáztunk ’93 novemberében a KVSZ kiírása alapján a laktanya körüli területre a Nagy és Társai Bt.-vel, illetve a Skíz Kft.-vel együtt. Rajtunk kívül több pályázó is volt. Pár hét múlva lepődtünk meg, amikor arról kaptunk értesítést, hogy a pályázatot semmisnek nyilvánították. Kévéséi lhette a KVSZ a hárommilliót? Közölték azt is, a 10 százalék bánatpénzt megkapjuk, és újabb ajánlatot tehetünk. A 270 ezer bánatpénz - igaz, majd egy év múlva és kamat nélkül - valóban megjött.- A Nagy és Társai tulajdonjogot nyert. Ezek után hogyan?- Elváltak útjaink. Ők a Skízzel együtt újra pályáztak közösen, én viszont külön. Egyénileg adtam be a pályázatomat hárommilliós összeggel.- Amit elutasítottak. Milyen indokkal? Levelet mutat Sólyom Mihály. Feladó a KVSZ: „Megkíséreltük az adásvételi szerződés létrehozását. Többszöri próbálkozás ellenére nem sikerült, az önkormányzat által megszabott feltételek miatt. Városrendezési okokra hivatkozva az önkormányzat elzárkózik az érintett épületek bérbeadásától is. Ez alól kivételt képez a Nagy és Társai Bt. által bérelt épület.” A pályázatomat elfogadták, ám az önkormányzat az eladás feltételét jelentő telek- megosztástól elzárkózott, holott a KVSZ a városnak az erre vonatkozó szándékát a terület vázrajzából ismerte — teszi hozzá Sólyom Mihály.- Amit nem értek: tulajdonos nem lehetett, ám a határozatlan időre szóló bérleti szerződést most, ’ 95-ben mégis megkötötte Önnel a város.- Nemrég rendeződött a KVSZ és az önkormányzat tulajdonvitája. A vitatott földterület, ahol én is bérelek, a városé lett. Én sem értek sok mindent. Annál inkább, mivel kaptam egy érdekes levelet még tavaly júliusban a szolnoki önkormányzattól, amiben azt írták, hogy az általam megvásárolni kívánt épületet a tárcaközi biSólyom Mihály: „Vesztesnek érzem magam” zottság döntése alapján le kell bontani. A telekmegosztás ezért nem jöhetett létre - írták -, ami feltétele lett volna annak, hogy a KVSZ eladhassa nekem az ingatlant.- Ön tulajdonjogot kívánt szerezni egy nyilvános pályázat nyomán, és meg is felelt a feltételeknek. Ennek ellenére csak bérlő maradhat. Ráadásul határozatlan ideig, amit bármikor felmondhatnak. Csalódott?- Vesztesnek érzem magam. Véleményem szerint a KVSZ hibázott, amikor egy meghirdetett pályázatot érvénytelenített. S aztán az önkormányzat miért nem járult hozzá a telekmegosztáshoz, ha ez a terület akkor nem kellett neki? Vagy már akkor meg kívánta szerezni? Kellene vagy 20 milliót az épületre költenem, hogy az idősek otthonát kialakítsam. így nem vághatok bele. Ha legalább 50 éves bérleti szerződésem lenne, s a bérleti díjba beszámítanák, amit ráköltök ... *- Miért nyilvánították semmisnek az első pályázatot, ha már kiírták? Gergely János, a KVSZ (Budapest) referense:- A pályázatot nem nyilvánítottuk semmisnek. A beérkezett pályázatok a KVSZ Hasznosítási Tanácsa által elbírálásra kerültek. A pályázat eredménytelenül zárult, vagyis ártartalma nem érte el az elfogadható szintet. A pályázók átgondolták lehetőségeiket, megemelték vételárajánlatukat. Ebben a szakaszban a Sólyomker Bt. már önálló ajánlatot tett.- Nem volt túl korai a pályáztatás '93 őszén? Arra gondolok, hogy az érintett földterület csak ezt követően - most, '95 tavaszán - került a szolnoki ön- kormányzat tulajdonába. Nem emiatt adódtak a korábbi adásvételi bonyodalmak?- Az ingatlan teljes földterülete a pályáztatás idején a magyar állam tulajdonában és a KVSZ kezelésében volt. Az önkormányzat birtokában ekkor csak a területen lévő négy olyan épület volt, amelyet a KVSZ az 1023/1991. (V. 25.) Kormányhatározattal adott át a városnak. A pályáztatást követően a szolnoki önkormányzat által hozott - dokumentált - döntések kizárták a Sólyom Bt. és a Skíz Kft. vételi lehetőségét. A két említett cégnek más, hasonló ingatlanainkat ajánlottuk fel. A Skíz Kft. ezt a lehetőséget elfogadta és a Mester úti laktanyában vásárolt a KVSZ- től épületet és földterületet. A Sólyomker Bt. nem élt ezzel a lehetőséggel. *- Miért nem járult hozzá a város a KVSZ-szel megkötendő adásvételi szerződéshez elengedhetetlenül szükséges telek- megosztáshoz a Sólyomker Bt. esetében? A Nagy és Társai cégnél miért járult hozzá? Pappné Mátyus Irén, a szolnoki polgármesteri hivatal vagyonhasznosítási osztályának vezetője:- A szovjet csapatok kivonulása után tárcaközi egyeztető bizottság vette sorra az itt maradt ingatlanokat. Ekkor térképezték fel azokat az épületeket, amelyeket az egyes laktanyákban engedély nélkül, a magyar hatósági előírásokat megkerülve építettek, és amelyek lebontásáról határoztak. Ilyen volt a Sólyomker Bt. által bérelt építmény is. A lebontás a szovjetek kötelessége lett volna, ami nem történt meg. A kivonulás után a lebontáshoz a város ragaszkodott. Ezért a KVSZ pályáztatásakor ezen épületek értékesítéséhez az önkormányzat nem járult hozzá, hanem élni kívánt elővásárlási jogával. A Nagy és Társai szerencsésebb volt, mert fennmaradható épületet nézett ki magának.- A KVSZ küldött egy levelet Sólyom úrnak - aki korábban tőlük bérelte az épületet -, miszerint a szolnoki önkormányzat az épület bérbeadásától is elzárkózik. Ellentmondást érzek itt, hiszen a város két hónappal ezelőtt mégiscsak kötött határozatlan idejű bérleti szerződést a Sólyomker Bt.-vel.- Gyanítom, azért írta ezt a KVSZ, mert akkor már tudhatta, hogy a város élni kíván elővásárlási jogával, és úgy gondolta, nem szerencsés, ha ezt bérleti szerződéssel terhelten kapja meg az önkormányzat. Ideiglenes bérleti szerződést kötöttünk Sólyom úrral arra az időszakra, amíg végérvényesen el nem dől ennek az épületnek a sorsa. Ez az ingatlan, a földterület és felépítmény, most került érvényes adásvételi szerződéssel a KVSZ-től a város tulajdonába. * Vagyis: szerencsés esetben - de csak akkor - minden kezdődhet elölről. Részletes rendezési tervet követően elméletileg a Sólyomker Bt. által bérelt épület fennmaradhatósága - a tárcaközi bizottsági döntés megváltoztatása esetén - nem kizárt. Elméletileg az új gazda, a város értékesítheti az építményt, aminek esetleges pályáztatása esetén Sólyom úr újra pályázhat? Hogy annak idején a KVSZ elfelejtette a bérlő, majd pályázó figyelmét felhívni arra, hogy lebontásra ítélt épületet kíván megvenni? Ez csupán részlet- kérdés? Ne feledjük: az igazság általában a részletekben rejlik. Simon Cs. József (Fotó: Mészáros János) Egy biztos: az épület nem tehet a sok hercehurcáról
