Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
1995. június 22., csütörtök A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Küldjön egy képet! Csoportkép a Parasztszövetség vezetőiről Egy minden áldozatra kész, harcos kis csapatat örökített meg a fotó. Ez a tizenhat ember a saját zsebéből fizette a fővárosba utazás költségeit, vállalta 1946 szeptemberében az oly nagy riadalmat keltett országos parasztnap megszervezését. 360 ezer vidéki parasztember ment el, a Hősök terén háromszázezer pesti és budai lakos kíséretében gyűltek össze. 1947-ben vállalták - az országos központ feldúlásával járó - üldöztetést is. Vállalták a felakasztott Donáth György, Nagy Ferenc, Kiss Sándor és mások üldöztetésével járó félelmet is. Mindaddig kitartottak, amíg Dobi István 1948. október 7- én, a Báthori utca 24. szám alatt be nem jelentette, hogy mindent zároltak és a mozgalmat felfüggesztették. Az álló sorban, jobbról az első a kép beküldője: Id. Kanta Gyula Berekfürdő Még mindig a partifecsketelepről Több alkalommal is foglalkoztunk a szandaszölösi par- tifecsketeleppel és rendezetlen környezetével. Cikkeink nyomán jó hírről számolt be természetkedvelő, az ügyet felkaroló olvasónk. Tisztelt Baranyi Úr! Sajnálom, hogy nem találkoztunk, amikor Szandaszőlő- sön járt. Partifecsketelep szemétteleppel (május 22.) c. cikkének hatására május 29-én kezdték el a szemét összetolá- sát egy nagy teljesítményű földgéppel. Ennek egy részét elszállították, a többi továbbra is ott van sajnos az út mentén. Tíz fecske és körülbelül öt-hat gyurgyalag fészkelőürege ment tönkre: a munkálatok során egyes üregek betömődtek, illetve ráomlott a homokfal egy része. Három gyurgyalag itt maradt, a többi sajnos eltűnt. Köszönöm segítségét! Üdvözli: Matyók Istvánné * Öröm számomra, hogy tehettem valamit ezekért a kedves madarakért. A. gyurgyalag Mikor ott jártunk a telepnél, azt is örömmel állapítottam meg, hogy a közeli fán egy gyurgyalagpár üldögél. Ezek a csodálatos színű légi akrobaták — kedvenc madaraim egyike - védettek, eszmei értékük százezer forint. Az Ön által leírtak a fészeküregek pusztulásáról sajnos elszomorítóak. Ez is azt mutatja: a jóakarat már meglenne, ám a kivitelezésen még akad csiszol- nivaló ... B. Gy. Az oldalt szerkesztette: Kácsor Katalin Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Beszéljünk nyíltan! Bizalomért létbiztonságot Mostanság nemigen esik meg, hogy csak úgy, már a reggeli napsugártól derűs hangulatom támadna. Megesküdnék rá, sokan vagyunk így. Mitől is lenne napsugaras hangulatunk? Hiszen este a Nap-zártában a Bokros-csomaggal rémisztgetnek, reggel a Nap-keltében szintén a csomag átkos tartalma a téma. Utolsó reményem a postaládában lapuló napilap. Csak azt tudnám, honnan a bugyuta remény, hogy azt legalább nyugodtan végigolvashatom Bokros-szindróma nélkül. Nem naivitás ez, kérem! - hanem egy egyszerű magyar embernek olyanfajta érzése, amit bizalomnak hívnak. Annak fejében, hogy a választások idején megelőlegezte a nép a Tisztelt Ház új „uram- parancsolóinak” a bizalmat. Ez a csomag már teljesen megüli a gyomrunkat. Ráadásul minden napra újabb és újabb „ajándék” pottyan ki belőle a még tűrőképes magyarnak. Jó taktika. Talán így nem tudja megítélni az a buta kisember, hogy a tegnapi vagy a mai csomagdarab a kegyetlenebb? így majdcsak elcsigá- zódik, és lassan beletörődik. Csak a remény marad már, hogy a hatalmas házban akad egyetlen EMBER, aki az örök vitatkozás helyett fogja a csomagot, és tartalmával együtt a Dunába dobja. Amit viszont nem értek: hogy került a képbe Bokros úr? Ha saját akaratából jött el a bankból vagy őt találták alkalmasnak a nép nyomorgatá- sára, miért kapott végkielégítést? Hát, így aztán lehet élni! Egyik nap kilépni milliós állásból, megkapni a végkielégítést, másnap pedig belépni egy még nagyobb posztra. Időközben megbüntették 20 ezer forintra! Nevetséges! - még szerencse, hogy ki tudta fizetni. Ha egy szerény kisvállalkozó rosszul állít ki vagy esetleg nem állít ki nyugtát, ötven- százezer a büntetése, és kockán forog a munkája. Bokros úr nagylelkűen bejelentette, hogy nem veszi fel ezt a potom összeget, hanem letétbe helyezi. Tessék mondani, hogyan kell ezt érteni? Míg el nem ül a felháborodás, letétben van (esetleg még kamatozik is?) - aztán majd felveszi? Netán azért van letétben, hogy a legjobban rászorulóknak adományozza? Nem hiszem. (Azóta tudjuk már, hogy még június elején elhatározta, alapítványnak juttatja az összeget, amely a magyar származású külföldi egyetemisták-fő- iskolai hallgatók itteni tanulmányait támogatja.) Egy régebbi tévéműsorban példát akart mutatni, és arról beszélt, hogy ő is támogatja nyugdíjas szüleit. Tessék mondani, milyen lapos erszényből? - mint amilyen sok-sok magyar ember zsebében lapul? A nevetés fogott el, amikor néztem a műsort, de aztán sírás lett belőle. Eszembe jutott, hogy holnap jön a postás - aki nekem 10 év óta rokkantnyugdíjat hoz, pedig még negyvenéves sem vagyok. Tizenháromezer sincs, de 20-40 forint mindig ott lapul a zsebemben borravalónak. Mert így illik, és tudom, hogy a postás fizetése is a mi borravalónkhoz van mérve. Ez a nyugdíj éppen hogy elég a vitaminokra, gyógyszerekre és kezelésekre. Rokkantnyugdíjból vagy éhen lehet pusztulni vagy gyógyszer híján megdögleni. (Elnézést a stílusért, de így igaz.) Hogy mégis miből élek? A férjem verítékkel megkeresett fizetéséből, ami kemény 30 ezer forint. Ebből élünk ketten, plusz egy munka nélküli és egy kiskorú gyerek. Hóm és Bokros urak most az ország ,,ATY- JAI”, mi most (nem csak rokkantak) a biztonságot és jót várjuk tőlük. S mivel én is szívemen viselem az ország sorsát, gondolkodjanak el eme példabeszéden: Régen, a háború után - meg a háború előtt is - a nagyon szegény családokban hat-hét, sőt több éhes kis száj várta haza a fáradt, kimerült apát. Ez az apa az izzadsággal megszerzett kenyérből először nekik adott, s csak ha maradt, akkor harapott ő. Ha nem maradt, szorított egyet a nadrágszíján. Próbálják meg ugyanezt Önök is, Uraim! Az országot nem mi juttattuk idáig, de mi szenvedjük meg! Ne taszítsák a nyomorba az embereket, Tisztelt Honatyák! Álljanak meg egy szuszra! Hiszen tudják, Isten is megpihent a hetedik napon, pedig ő csakis jót cselekedett.- nimezs A viselkedésről Rendszeresen olvassuk lapjukat. Különleges örömmel fogadtuk a Zsörtölődőben június 8-án megjelent írást, a Siratóéneket. Szívesen olvasnánk máskor is hasonló témákról. Mi túl vagyunk a negyvenen, és sajnálkozva tapasztaljuk, hogy napjainkban a nők nem kapják meg azt a tiszteletet, figyelmességet, amit jogosan elvárnának a férfiaktól vagy a fiatalabb nemzedéktől. Úgy érezzük, mi nők, édesanyák, lányok bebizonyítottuk már, hogy nem csak otthon a háztartásban, hanem a munkahelyünkön is tisztességgel helytállunk. Nagy örömet szerzett száTáborba készülnek A szolnoki gyermekvárosban lakó gyermekek tíz kellemes napot töltenek a nyár derekán a Balaton partján, Ábrahámhegyen. Ellátásuk, a programok megszervezése igen nehéz feladat lenne az otthon számára, ha nem segítene jó néhány szolnoki cég. Hálásan köszönjük a Szolinfot Kft.-nek, a Hozam Rt.- nek, a Mól Rt.-nek, a Lízing Invest Pénzügyi és Befektető Rt.-nek, a Cukorgyár Rt.-nek és a Top Trio Bt.-nek, hogy gyermekeink táborozásához anyagiakkal is hozzájárultak, tíz kellemes és boldog napot nyújtva ezzel az otthon kis lakóinak. Gál Mária táborvezető munkra e cikk, mely éppen erre a társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet. Baráti körben, együtt szeretnénk kérni, hogy más alkalommal is foglalkozzanak hasonló jelenséggel, mert úgy látszik, szükség van arra, hogy gyakrabban szóljunk róla. Köszönjük, hogy az újságíró feldobta ezt az elgondolkodtató, lassan már örökzöld témát, okulásképpen mindazoknak, akiknek erre szükségük van. (Kilenc aláírás, mindannyian hölgyek) * (A cikk írójához érkezett levelekre az alábbi jegyzetben a szerző üzenetét olvashatják.) A szíves vendéglátásért A Nyugdíjas Pedagógusklub nevében köszönjük a Szandaszölösi Általános Iskola igazgatónőjének, Kállai Máriának, az iskola dolgozóinak és a gyerekeknek, a Sodrás kisegyüttesnek a pedagógusnapi megemlékezést. Köszönjük a Marcipán cukrászdának, Kenyeres Istvánné és Módosné Major Irén vállalkozóknak, Szanyi Istvánnénak. az iskolai konyha üzemeltetőjének, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A klub nevében: Csömör Ferencné és Ferenc Tiborné Válasz a nővérkéknek és a baráti körnek Hétköznapi örömeink Amiről szó van, az például a munka elismerése. Köszönettel és tisztelettel olvastam kedves soraikat, és valódi örömmel töltött el, hogy nézeteink, véleményünk ennyire hasonlóak. A napilapok - épp azáltal, hogy nap mint nap hatnak - valóban komolyan befolyásolhatják a világról alkotott képünket. Önöknek teljesen igazuk van: elfelejtettünk nevetni, szégyenkezni, elfelejtettünk önzetlenül szeretni. Ami a fétfiak szerepét illeti: akik lehetnek férjek, barátok és szeretők, nos, ez is átértékelődött. De így jártunk mi, nők is: a csatát megnyertük, a háborút viszont elvesztettük. Az emancipációért, az egyenjogúságért való harcban elvérzett mindaz, amitől nő a nő: a gyengédség, a türelem, a tolerancia, de minek is soroljam, hiszen levelükből kitűnt, ezekről a dolgokról ugyanazt gondoljuk. A világ felgyorsult, felpörgött egész életünk. Nincs időnk megállni, s az újságolvasás perceit is csak információszerzésre használjuk. Hol, mi történt, ki, mikor robbant fel, kit, ki gyilkolt le - sajnos erről tudósítunk mindennap. Arról sem nagy élvezet írni, hogy megszületett a Bokros-csomag kisöccse. Annak sem örülök, hogy a nővérkék is sztrájkolni akarnak, de megértem. Önök azok, akik naponta találkoznak testileg-lelkileg lerobbant embertársainkkal, akiknek nem csak testi, de lelki vigaszt is kell nyújtaniuk. Akik naponta találkoznak a halállal, akik tudják: a múlandó földi létet valóban szeretetben kellene eltöltenünk. A szexuális élet rejtelmeiről nem tudok sorozatot írni, nem érzem magamat hivatottnak rá, bármennyire is kiegyensúlyozott házasságban élek. Azt gondolom, hogy ezeket a titkokat mindenkinek a családjából kell hoznia. Magam és a szerkesztőség minden munkatársa nevében kívánok Önöknek erőt, egészséget, s szeretném, ha így, levelezés útján is, de barátok maradnánk. Én az önöké, önök pedig lapunké. Szentendrei, alias Csabai Ágnes Akiért nem szólt a tiszafüredi katolikus templom harangja Elhunyt férjem temetését szerettük volna elintézni, ezért május 31-én elmentünk a tiszafüredi katolikus plébániára. Érkezésünkkor egy hölgy az ajtónak támaszkodva várakozott, benn a plébános egy másik vendéggel tárgyalt, egy harmadik az asztalnál ült, a negyedik hölgy a másik szobában várakozott. Köszönésemet a plébános biztosan nem hallotta, mert nem fogadta, tovább tárgyalt ügyfelével. Mi álltunk és vártunk. Amikor alkalom kínálkozott rá, szerettem volna bemutatkozni és elmondani, mi járatban vagyunk (bár gyászruhánk önmagáért beszélt), de ő szóba sem állt velünk, nem nyújtotta kezét, egy részvét- és vigasztaló szó nélkül otthagyott minket, s az asztalnál ülő hölgyhöz fordult: „Vegye fel az adatokat!” Első kérdése a hölgynek az volt, hogy befizettük-e az egyházadót (csak megjegyzem, hogy mi már az ideit is befizettük!). A plébános közben kijött. Én soroltam az adatokat; elmondtam, hogy temetést szeretnénk június 3- ára, szombatra, délután 3 órára. A plébános közölte, hogy délelőtt 11 órára tudja a temetést vállalni. Én könyörögtem neki, hogy a két unoka csak délutánra érkezik haza - az egyik külföldről jön, a másik tényleges katona, ezredorvos, és az ügyeleti szolgálatát reggel teszi le, a temetés ne legyen előbb. De kérésem hiábavaló volt, mert ránk csapta az ajtót, és otthagyott. Családom egyik tagja - aki hívő katolikus - megdöbbenésében akkor azt mondta, mindenkinek el fogja mondani, hogy a tiszafüredi katolikus paphoz senki ne forduljon vigasztalásért. Úgy érezzük, emberi, keresztényi mivoltunkban, fájdalmunkban mélyen megalázott. Sírva távoztunk. Legjobban talán az fáj, hogy elhunyt férjemet a tiszafüredi katolikus templomban keresztelték meg, első áldozó is ott volt, ott bérmálkodott, és iskolás korában is évekig ő ministrált, amit élete során mindig szeretettel emlegetett. Évtizedeken át becsülettel teljesítette az adófizetési kötelezettségét is. A sors iróniája, hogy a legutóbbi harangszenteléskor ő volt az egyik, aki a harang felhúzásában segédkezett. Bánatunkban Deme Károly egri evangélikus és Bartha Ferenc tiszafüredi református nagytiszteletű urakhoz fordultunk, akik Isten szolgáihoz híven, szerető és vigasztaló szóval fájdalmunkban családunk mellé álltak. Deme Károly eltemette, Bartha Ferenc meg- húzatta a református templom harangját. (Név és cím a szerkesztőségben.) Május 24-én hirtelen rosszul lettem. Közérzetem gyakran változik, sűrűn van szükségesem orvosi kezelésre. Azon az éjjelen is hasonló történt. Egyik családtagom 3 óra 10 perckor kénytelen volt mentőt hívni. Az aggodalomra minden oka megvolt, mert a betegség tüneteit már jól ismerjük. A mentő perceken belül megérkezett. Hálásan köszönöm a mentőkocsi orvosának és a segédorvosnak, hogy rögtön elláttak, elsősegélyben részesítettek, így az alkalmazott gyógyszerektől állapotom azonnal javult. A tüdőkórházba szállítottak, ahol dr. Vallyon Éva főorvos asz- szony osztályára kerültem. A főorvos asszony, dr. Süveges Tibor szakorvos és az osztály nővérei gyógyulásom érdekében igen sokat tettek. Köszönöm nekik. Kollár László, Szolnok Köszönet az orvosoknak MEGRENDELŐLAP Jász-Hmlnw-Sziliiüli menti napilap Megrendelem az Új Néplapot, ..........példányban ................................................hó 1-jétől a következő címre: N év:............................................................................................ í m: Cím: 1 hónapra 437 Ft J 1 negyedévre 1295 Ft J 1 félévre 2560 Ft J 1 évre 5060 Ft J ............................................................utca ........................hsz. A z előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban készpénzzel, J folyószámláról, J csekken fizetem.................................................. alá írás
