Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-21 / 143. szám
2. oldal Világtükör 1995. június 21., szerda Botrány a kamerák előtt. Zsirinovszkij, az orosz politikai élet fenegyereke egy pohár narancslével „torolta meg” a televíziós vitában őt ért sérelmet. fotó: feb/reuters Többször találkozik a közeljövőben Hóm Gyula miniszterelnök és Vladimír Meciar szlovák kormányfő - jelentette be Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. Június 27-én mindketten részt vesznek Cannes-ban az Európai Unió csúcstalálkozóján, majd ezt követően ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek, ha Horn - elfogadva Meciar meghívását - elutazik Szlovákiába, a pápalátogatásra. A tervek szerint július elején háromoldalú találkozót tart Franz Vranitzky osztrák kancellár, Horn Gyula és Vladimír Meciar. Folytatódtak a kétoldalú alapszerződéssel kapcsolatos román-magyar szakértői tárgyalások kedd délelőtt a román külügyminisztériumban. Bár égyik fél sem tett közzé részleteket, a bukaresti Adevarul című lap tudni véli, hogy a megbeszélések - Budapest makacssága miatt - holtpontra jutottak. A szélsőjobboldal előretörése jelentette Európában a legnagyobb veszélyt a zsidó lakosságra a múlt évben - állapítja meg a londoni székhelyű Zsidó Intézet és az Amerikai Zsidó Bizottság közös nemzetközi felmérése. A magyarországi helyzetről szólva az összeállítás leszögezi: a tavalyi választások óta az antiszemitizmus, mint politikai erő eltűnt a süllyesztőben. Önként megadta magát hétfőn este a kolumbiai hatóságoknak Henry Loaiza, a Calí-drogkartell egyik vezetője. A Skorpió néven ismert kábítószercsempész a Calí városában és körzetében működő bűnszövetkezet fegyveres akciócsoportjának vezetője volt, és gyilkos merényletek sorozatáért felelős. Csípőműtétet hajtottak végre hétfőn Elizabeth Tay- loron. A hatvanhárom éves színésznő jobb csípője megsérült, miközben aerobic- gyakorlatokat végzett Bel Air-i otthonának úszómedencéjénél. Tavaly ízületi gyulladás miatt kellett bal csípőjét protézissal helyettesíteni. 12 éves kisfiú nyerte a jackpotot a hét végi ciprusi lottóhúzáson: a hatodik osztályos diák egy 15 fontért vásárolt szelvénnyel 400 ezer ciprusi fontot (mintegy 800 000 dollárt) nyert. Dagesztánban vesztegelnek foglyaikkal a terroristák Feszültségek a túszdrámában Újabb feszültséggel terhes fordulatot vett kedden délután a dél-oroszországi túszdráma. Az orosz szövetségi erők páncélosokból, katonákból és rendőri alakulatokból álló hármas gyűrűt vontak a terroristákat és önkéntes túszaikat szállító autóbuszok köré. A környéken helikopterek köröznek. A fegyveresek a buszokból többször is rálőttek a helikopterekre. Az autóbuszok, amelyeken 73 terrorista, 114 túsz, 16 újságíró és 9 orosz parlamenti képviselő tartózkodik, a dagesztáni Ha- szavjurtban vesztegelnek. A terroristák vezére, Samil Baszajev először Anatolij Kulikor tábornoktól, a szövetségi erők parancsnokától kért biztonsági garanciákat továbbhaladásukhoz. Később azt követelte, egyenesen Viktor Cser- nomirgyin kormányfő vagy Viktor Jerin belügyminiszter adja írásba, hogy nem esik bántódásuk. Ezenkívül elvonulásukhoz személyautókat is követelt. A terroristák a csecsenföldi Vegyeno felé, Baszajev szülőföldjére indultak s végcélként a Vegyenótól tíz kilométerre keletre fekvő Dargo települést nevezték meg. A túszokat egy Zandak nevű faluban készülnek szabadon engedni. A Groznijban folyó tárgyalásokról kiszivárgott értesülések szerint a csecsen és az orosz küldöttség a megbeszéléseken egyeztette a megvitatandó katonai témaköröket: ezek között szerepelnek a tűzszünetre, a szemben álló felek csapatainak szétválasztására, illetve az orosz csapatok fokozatos kivonására vonatkozó kérdések. Az orosz tárgyaló delegációt vezető Vjacseszlav Mihajlov nemzetiségügyi miniszterhelyettes biztosította Dzsohar Dudajev elnök képviselőit: akik leteszik a fegyvert, szabadon elvonulhatnak. Közben pontos adatokat tettek közzé a múlt szerdán végrehajtott terrortámadás halálos áldozatairól és sebesültjeiről. Az azonosított halottak száma 97, de feltételezik, hogy még további halottakra bukkannak. A franciák után az amerikaiak is újabb robbantásokat terveznek Veszélyben az atommoratórium Nemcsak Ausztráliában, hanem Új-Zélandon, Japánban és megannyi más óceániai, délkelet-ázsiai államban is heves politikai vihart váltott ki a Párizsban nyilvánosságra hozott döntés: Franciaország idén szeptembertől jövő májusig nyolc föld alatti atom robbantást akar végrehajtani a Mururoa-korall- zátonynál. Az azóta eltelt napok újabb fordulatot hoztak: úgy tűnik, hogy az Egyesült Államokban is felmerült az immár harmadik éve érvényben lévő atomkísérleti moratórium felfüggesztésének gondolata. Washington és Párizs 1992-ben nyilvánította ki készségét az átmeneti moratórium meghirdetésére. Mitterrand akkori francia elnök a tesztszünet betartását attól tette függővé, hogy az USA és Oroszország hasonlóan cse- lekszik-e, ám most utódja, Chirac mégis egy újabb, tán végső kísérletsorozat végrehajtását határozta el. Nem vitás tehát, hogy sérülni látszik az atomhatalmak által évek óta vállalt „önmérséklet”, ami egyébként eddig sem volt teljes. Kína például soha nem volt hajlandó csatlakozni a többi nukleáris hatalom gyakorlatához, s legutóbb épp májusban hajtott 'végre atomrobbantást. Az igazi kérdés most tehát az, veszélybe kerül-e az atom- sorompó-egyezmény alig pár hete tető alá hozott meghpsz- szabbítása? Ezt ugyanis soll fejlődő ország annak fejében vállalta, hogy az atomhalálmak nem a kísérletek felújítása, hanem az arzenálok fokozatos csökkentése és a moratórium véglegessé tétele felé haladnak. Szegő Gábor _________Rólunk írják_________ A magyarok példaképe „Göncz Árpád egyike a fordulat időszakából megmaradt költő-politikusoknak Kelet-Közép-Európában - írja a magyar államfő újraválasztása alkalmából a Springer Külföldi Sajtó- szolgálata (SAD).- Sok magyar az államfőt példaképnek tekinti. Igazában persze azóta, hogy csak azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért: hogy okos és mélyen- szántó dolgokat mondjon cseppnyi humorral fűszerezve.” Göncz „kemény politikai iskolát járt végig, mielőtt végleg visszavonult a napi hatalmi küzdőtérről” - emlékeztet rá a kommentátor, s megállapítja, hogy első elnöki időszakának emlékezetes lépései és egész magatartása „ingerlő figurává tették a konzervatívok számára”. „Nyugati diplomaták Brechtre utalva budapesti jó embernek nevezik”, aki „túl jó ahhoz, hogy politikát csináljon. De reprezentatív államfőként a legjobb reklám országa számára” - hangzik a német kommentár. „Pozitív ténynek” nevezte a Rompres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Marcel Dinii román külügyi államtitkár Göncz Árpád újjáválasztá- sát. A diplomata hangsúlyozta, hogy a Magyar Köztársaság elnöke első mandátuma idején „különleges érdeklődést tanúsított a Romániával való jó kapcsolatok iránt”. „Az An- tall-kormányzat idején ő állt a legközelebb országunkhoz” - vélekedett Marcel Dinu. ECU, márka és frank helyett Tallér lesz az europénz? Mire 2003-ban megjelennek az első egységes európai bankjegyek, talán már Magyarország is az Unió tagja. Nemrég még a brüsszeli bizottság pénzügyi illetékese azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi elszámolási egységnek - az ECU-nek - nini^ alternatívája. Később azonban kiderült: az okmányokban nincs határozott utalás az? europénz elnevezéséről. Márpedig az ECU ellen többen tiltakoznak. A közelgő európai csúcsértekezleten ezért bizonnyal szóba kerül az egységes pénz elnevezése. Mivel a német valuta a legerősebb, felvetődött az euromárka, de elvetették. Elfogadhatóbbnak látszott az eurofrank. mert a franciák, belgák és luxemburgiak frankban számolnak, és a németeknél ma is élnek frankok. Most felvetődött „semlegesként” az eurotal- lér elnevezés. Réti Ervin í Karácsony előtt hozzánk is megérkezik Újabb rajzfilm Amerikából Új szó született Amerikában: Waltstock - a fogalommá vált pop-rock táborozás helyszíne, Woodstock és Walt Disney elő- nevének az összevonásából. A woodstockihoz hasonló, nagyszabású népünnepéllyé vált ugyanis a legújabb Disney-pro- dukció, a Pocahontas bemutatója. A rajzfilmművek illetékesei az amerikai újságok közreműködésével százezer gyermek és felnőtt nevét sorsolták ki, akik részt vehettek a még az Oroszlánkirálynál is nagyobb sikerrel kecsegtető rajzfilm premierjén. Elképesztő, valódi amerikai piknikké vált a Pocahontas bemutatója a New York-i Central Parkban. ahol a vetítés előtt négy színpadon zenészek, színészek, bohócok és varázslók szórakoztatták a nagyérdeműt, amely szokás szerint irdatlan mennyiségű krumpliszirmot. pattogatott kukoricát, hot dogot fogyasztott el, és úszóme- dencényi kólát kortyolgatott hozzá. A sötétség beálltával négy, 35-ször 24 méteres filmvásznon jelent meg Walt Disney hunyorgó csillaga. Kétszáznál több hangszóróból négyszázezer wattal csendült föl a zene a pár órára a világ legnagyobb szabadtéri mozijává változott parkban. A közönség feszült érdeklődéssel követte a történetet: miként akadályozza meg a rézbőrűek és a hódító angolok közt fenyegető öldöklést Pocahontas, az indián Olyan, mint egy barna Barbie főnök lánya. A szépséges rézbőrű teremtésnek megtetszik a szőke, kék szemű brit tengerész, és kettejük szerelme még a szőrösszívű és zsákmányra éhes hódítókat is meghatja. A Pocahontas cselekménye egyébként valós történeten alapH szik: a filmet az indián lány születésének 400. évfordulóján mutatták be. Európa - benne Magyarország - késő ősszel, karácsony táján részesülhet a nagy látványosságból. Győri K. László Viták az AIDS-ről Már Európa-szerte fenyeget a fertőzöttek számának ugrásszerű emelkedése, Luc Mon- tagnier szerint földrészünkön mégsem kell tartani AIDS-rob- banástól. A professzor szerint a vírus legfeljebb Afrikában és Ázsiában okozhat tömeges megbetegedést. A francia szakember, aki egyike az AIDS felfedezőinek, nagy vihart kavart megállapításával. Különösen a segélyszervezetek hördültek fel, mert attól tartanak, hogy az AIDS-ellenes küzdelem támogatására kevesebb pénzt fordítanak majd az államok. Patrick Dixon, a brit AIDS- alapítvány vezetője szerint Montagnier azért bagatellizálja a veszélyt, mert a kutatóknak eddig nem sikerült védőoltást kifejleszteniük a halálos betegség ellen. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné, Lentuloy György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér 1. 1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444. tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme. 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír’ Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/312-564. Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 19.50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133