Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10 / 134. szám
Gumislag és egyebek Nem is olyan régen volt a gyereknap, rádióban, tévében a jeles alkalmaknál szokásos hajcihővel. Mivel „kinőttem” már a lufis, vattacukros, körhintás gyereknapokat, illetve a csemetéim „nőtték ki”, vasalással „ültem meg” a nevezetes ünnepet. Miközben a gőzölgő masinával bíbelődtem, oda-odapis- lantottam a képernyőre. Nem is annyira a műsor érdekelt, mint inkább az egy-egy szám közötti szünetben készült riportok. A riporter arról kérdezte a kis interjúalanyokat, ők mit adnának szüleiknek, ha a gyerekek „felnőttnapot” tartanának. Meghatóak, olykor moso- lyogtatóak voltak a válaszok. Különösen egy szöszke kislányé tetszett, aki azzal kezdte, hogy ő venne anyukájának egy fűnyíró gépet, majd némi gondolkodás után hozzátette, meg egy slagot... Az ember beleélte magát a helyzetbe. A mama nyilván imádja a szép nagy kertet, csak az eszeveszett gyorsasággal növő fű miatt mindig kitör a perpatvar a papával - ki legyen az áldozat, ki nyesse meg a pázsitot, mert fűnyíró az persze nincs, bezzeg X-ék- nél... Világos, fűnyírót kell adni a mamának, hogy meglegyen a békesség, ráadásnak a slag sem árt, ne kelljen locsolókannával hordani a vizet a kert végébe. Idilli a kép, mondhatni családias. A papa berregted a fűnyíró gépet, a mama öntözi a slaggal az ágyásokat, a kis szöszi meg nyilván a kizárólag számára felállított hintán lengedez ide-oda. Szóval az ember egészen beleéli magát a jelenetbe, amikor a leányka hosszabb hallgatás után ismét megszólal: „ . .. meg egy kertes házat”. Az ám! Az ám! Milyenek? Ilyenek a gyerekálmok. Valójában a család tisztes otthona bizton valamelyik lakótelep sokadik emeletén van, s valahol, valakitől talán hallotta a leányka, hogy a házban, a szép gazdag családi házban fűnyírógép van és hosszan kígyózó locsolóslag. Minek örülne hát a mama, ha nem ennek? ... Aztán a kis kobak némi töprengés után mégis rájött, nem biztos, hogy mindenki tudja, az ő matematikájában a fűnyírógép és a slag egyenlő a családi házzal. Nekem pedig a verőfényes, gyerekzsivajos, vidám délután ellenére kicsit megszomorodott a szívem, mert eszembe jutottak a saját „kertes házaim”. Aztán a gyerekeimé és mindazoké, akiket szeretek és akik megosztották velem az álmaikat, és tudom, hogy nem valósultak meg, és úgy tűnik, már nem is fognak soha. És ebben az a baj, hogy az ember rádöbben, az álmokat el kell hessenteni, mint szemtelen, duruzsoló bogarakat, mert ebben a valóságba veszett világban nincs helye sem álmoknak, sem álmodozóknak. A szíve, a mája, a szeme ... A kisfiú, aki másokban él tovább Tinó Motta, a szicíliai Catania lakosa tízéves, és élete eddig egyetlen szenvedés volt. A gyerek súlyos vese-rendellenességgel jött a világra, s napjai félelmek és fájdalmak között teltek. Ennek vége. Tinó boldog, naphosszat énekel. A csoda oka: a fiú új vesét kapott, és hálás levelet írt a donornak a túlvilágra. A címzett az amerikai Green család. A família ősszel nagy szicíliai túrát tett, gengszterek támadtak rájuk, bérelt kocsijukra tüzet nyitottak, és a hétéves Nicholast egy golyó megölte. A szülők, ahelyett, hogy meggyűlölték volna egész Itáliát, úgy döntöttek, hogy a fiú minden szervét olasz rászorultakra hagyják. A házaspárt hálából fogadta Scalfaro olasz köztársasági elnök is. Nicholas egyik veséje tehát Tinóé. A másik egy apuliai kislányé: a 14 éves Annamária di Ceglie életét mentette meg. A 19 esztendős Maria Pia Pedala már a halál küszöbén volt, amikor az amerikai kisfiú máját a testébe ültették, s ettől a szó szoros értelmében újjászületett.- Csodálatos újra élni, méghozzá úgy, hogy az ember nem várja mindennap az elmúlást. A 15 éves Andrea Mongi- ardo is a halál jegyese volt - amíg nem kapott új szívet Ni- cholastól. A 24 éves Domenica Galletta már alig látott. Most boldogan mondja, nem is hitte, hogy ennyire szép a világ. A szemébe Nicholas szaruhártyáját ültették. A balt. A jobbot egy 43 éves férfi, Francesco Mondello kapta. Végül is igaza lett az apának, Reginaid Greennek, aki azt mondta Scalfaro elnöknek:- Azt akarom, hogy a fiam sok emberen segítsen, és másokban éljen tovább. - így lett. Ferenczy Europress Sophia Loren elmúlt hatvanéves, mégis a legvonzóbb sztárok egyike. A fotó is azt igazolja, hogy az idő nyomtalanul múlik el fölötte. feb-fotó Öröklés fele-fele arányban Előző jogi jojónkban érdekes, kissé furcsa embert mutattunk be, Ferencet. Az ő történetével ismertettük meg az olvasót. Ferenc amolyan magának való ember volt, sosem szerette a társaságot, szívesebben időzött otthon könyvei társaságában. Családtagjai, apja, öccse körében is csak a legszükségesebb időt töltötte, amint lehetett, visszahúzódott saját szobájába. Arra törekedett, hogy minél hamarabb saját otthont teremtsen magának. Még 30 éves sem volt, amikor összegyűjtött pénzéből egy szép, tágas öröklakást vásárolt, amelyet értékes régi bútorokkal berendezett, majd műkincsgyűjteményét gyarapította. Néhány év alatt valóságos múzeummá vált otthona. Mikor közel 50 évesen, egy szívroham következtében meghalt, hatalmas értékek maradtak utána. Mivel sem felesége, sem gyermeke nem volt, végrendeletet nem út, apja is, öccse is pályázott a vagyonra. Megkérdeztük olvasóinkat: mit gondolnak, kit illet az örökség? Szerintem az apát is, és az elhalt öccsét is megilleti a hagyaték. Nem fele-fele arányban, mert azt mégiscsak figyelembe kell venni, hogy az apa nevelte fel, taníttatta ki a fiút, neki több jár ezért. De valamennyit kapnia kell az öcsnek is. Özv. Pély Tamásné nyugdíjas Ha az örökhagyónak nincsen törvényes felesége vagy leszármazottja, szerintem más, egyeneságbeli rokonai örökölnek. Ebben az esetben az apa és az öcs. Mivel mindketten ugyanabban a rokonsági fokban állnak az elhunyttal, mindkettőjüket egyenlő arányban illeti meg az örökség. Szalainé Tóth Klára vállalkozó jpjó Hihetetlen történet A nagy ugrás Toronyház. A város két legmagasabb épülete közül az egyik. Lentről nézve mesebeli, égig nyúló fatörzs. Egyik, sokadik emeleti ablakából kitekintve lent liliputi világ, játékautókkal, jövő- menő hangyaemberkékkel. Süt a nap, a kék égen fehér bolyhos bárányfelhők kergetőznek. Az óriás háztömb árnyéka beteríti az alatta fekvő autóparkolót. Lent bámész tömeg, fönt egy sokadik emeleti ablak párkányán egy ember áll. Egy asszony..., és ugrani készül. A sokadalom nőttön-nő. A fejek hátraszegve, a tekintetek a magasba merednek.- Szólni kéne a tűzoltóknak - mondja egy férfi.- Meg a rendőrségnek - teszi hozzá egy másik.- A mentőket már hívták a portáról - szólal meg egy nő. Várnak. Mi lesz most?... Fönt az asszony hol eltűnik, hol megjelenik a párkányon. Hirtelen nekilendül, úgy hat, mintha a semmibe lépne. - A tömegben néhányan felsikoltanak - de mégis visszafogja a mozdulatot. Integet.- Mit mutogat? - kérdezgetik egymástól az emberek, aztán rájönnek, mit akar. A kézjelekkel arra hívja fel a figyelmet, hogy keskeny a járda. Várhatóan a parkoló autókra, vagy a tömeg közé fog esni. Percek alatt kiürül a terület. A járművek tulajdonosai egymást lökdösve rohannak az autókhoz, sebesen kapcsolják a rükvercet. Még elképzelni is rossz, mi maradna a járgányból, ha rázuhanna a test. Szabad a placc. Ezért szinte hívogató annak ott fönt, annak ott egyedül, önmaga nógató gondolatainak kiszolgáltatva: „Eredj! Indulj! Már nem teszel kárt senkiben, semmiben. No! Mozdulj már!” Fönt enyhe szellő lengedez, meg-meg- libben áz asszony ruhája. Már kint áll egészen a párkány szélén, és most!, most!, mintha előredőlne... Vannak, akik a szemük elé kapják a kezüket, nem tudják nézni.- Nem fog az ugrani! - mordul egy hang. - Már felmentek a rendőrök. A tűzoltók is jönnek. Nem szánja el magát, hamarabb lehozzák. Talán még negyedóra telik el feszült néma döbbenetben, s csakugyan lehozza két egyenruhás az asszonyt. A várakozó mentőautóhoz viszik, szétnyílik előtte a tömeg. A mentő kifordul a parkolóból, az emberek szétszélednek. Egymás szavába vágva vitatják a történteket. Van, aki sajnálja az asszonyt, de a többség elítéli. Úgy vélik, bolond vagy feltűnési viszke- tegségben szenved. Néhányan búcsúzóul még egy pillantást vetnek a magasba. Az ablakban már nem az asszony ruháját tekergeti a szél, a fehér csipkefüggöny szárnyai lobognak, mint valamiféle me- mentó. Hószínű gyászfátyol érte, aki nem tette meg, és mindazokért, akik számot vetve életükkel, nekilendültek a nagy ugrásnak. Modern Hannibál - műelefánton Ha minden jól megy, én leszek minden idők leghíresebb Hannibálja - jelentette ki a darms- tadti Kurt Becker, miközben kezét Lollón nyugtatta. Lollo egy 2,2 méter magas elefánt, amely bőre falemezekből, csontváza vascsövekből áll, és amelynek hasában 100 lóerős motor rejtőzik. Ezzel a műelefánttal Becker át akar kelni az Alpokon, és mint egykor Hannibál, Rómába akar eljutni. A karthagói hadvezérrel szemben azonban ő nem hadi dicsőséget akar aratni, hanem adományokat gyűjteni elhagyott gyermekek számára. A géplakatos négy barátjával két évig dolgozott Lollón. A műelefánt nem négy lábon jár, hanem három keréken. A négy láb azonban utánozza a járást, és a motor a füleket is mozgatja. Az 55 éves Becker három és fél hét alatt akarja megtenni az 1300 kilométeres utat. Az országúti rendőrség csupán óránként hat kilométeres sebességet engedélyezett számára. Meghallgatott fohász Az Öböl-háború egyik veteránja, a 26 éves, gyermekét váró hölgy, Pam Hiatt buzgón fohászkodott azért, hogy anyagi helyzete jobbra forduljon. S kérése meghallgatásra talált. A katonaviselt hölgyet a hét végén ugyanis igen nagy szerencse érte: a lottósorsoláson kihúzták az általa megjátszott számokat. Az újdonsült idahói milliomos elmondta: „Nagyon szeretem a szüléimét, de bizonyos koron túl már senki sem akar a szüleivel élni. Azért fohászkodtam, hogy jobb helyzetbe kerüljek”. A hölgy elmondta még, a nyeremény lehetővé teszi, hogy nagyobb szobája legyen születendő gyermekének, s nem kell majd aggódnia annak taníttatása miatt sem. A szerencsés kismama hétfőn vehette át Idaho kormányzójától az első, 4 379 000 dollárra szóló csekket. Pam Hiatt húsz esztendőn át minden évben kap majd ekkora összegről szóló csekket. A teljes nyeremény ugyanis 87,5 millió dollárra rúg, s évi bontásban kerül kifizetésre. Párolt mókus brit arisztokrata módra Egy hóbortos brit arisztokrata újszerű módját találta meg annak, mit csináljon a birtokán - a vadászatok alkalmával - lelőtt évi mintegy 3000 mókussal: felszolgálja vendégeinek vacsorára. A mókushús igazán ízletes - bizonygatta Lord Aps- ley. íze valahol a nyúl és a csirke között van, csak jobban emlékeztet a vadhúsra. A főrangú brit szívesen elmondta a receptet is: néhány mókust belerakok egy tálba, rakok mellé sárgarépát, vöröshagymát, paradicsomot, s végül rálöttyin- tek egy kis Guinness sör, vagy bármi egyebet, majd az egészet megpárolom. Nyakkendőrekord A „nyakkendők történetének” leghosszabb példányát készítették el francia fiatalok. A lille-i textilipari főiskola hallgatói a városháza harangtornyát díszítették fel a 195,74 méteres, fekete-narancssárga csíkos ruhadarabbal. A maxinyakkendő anyagába beleszőttek 250 hagyományos méretűt is. Az óriásnyakkendőt hamarosan ráadják Koppenhága jelképére, a kis hableány szobrára, majd a Fehér Kereszt rendelkezésére bocsátják. A hajléktalanokat segélyező szervezet sátrakat varrat a vízhatlan poliészteranyagból. Filippínó asszonyok zaklatása Kuvaitban Még a sokat látott kuvaiti rendőrök is meglepődtek, amikor megjelent az őrsön az a férfi, akit szobalánya azzal vádolt, hogy megerőszakolta őt. A férfi ugyanis 76 éves, és deréktól lefelé béna. A hölgy azzal vádolta idős, mozgássérült munkaadóját, hogy az megkötözte, felpeckelte a száját és megerőszakolta, a férfi pedig tagadja mindezt. Ilyen dolgok azonban valóban megesnek Kuvaitban a háztartási alkalmazott nőkkel, akik igen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A hatóságok épp a minap küldtek haza 52 filippínó asz- szonyt abból a 170-ből, akik kuvaiti munkaadóik zaklatása elől menekülnek vissza hazájukba. A hazatartó, jórészt háztartási alkalmazottként dolgozó nők arra panaszkodnak, hogy munkaadóik rosszul bánnak velük, gyalázkodnak, zaklatják őket, nem fizetik ki a bérüket, vagy éppenséggel túldolgoztatják őket. Nőcipelő bajnokság Terhes férfiak fognak rohangálni Finnország közepén, nevezetesen asszonnyal terhesek. Sonkajarvi városában július elsején rendezik meg immár negyedik alkalommal a finn nőcipelő bajnokságot. A szabályok a következők: a teherként szolgáló nő nem lehet fiatalabb tizenhét évesnél - felső korhatár viszont nincs. A cipelési táv bő negyedkilométer, egészen pontosan kétszázötvenhárom méter és ötven centiméter. Aki leejti terhét, 15 másodperces büntetést kap, ennyit írnak hozzá az idejéhez. Az nyer, aki a leghamarabb végigcipeli terhét a távon, és aki nyer, annyi kiló limonádét kap, amekkora súlyú nőt cipelt.