Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

16. oldal Hírek — Információk — Érdekességek 1995. május 9., kedd Naptár 1995. május 9., kedd Gergely napja Napkelte: 5.16 órakor, napnyugta: 20.06 órakor. Holdkelte: 13.46 órakor, holdnyugta: 2.12 órakor. Születésnaptár Ma ünnepli 60. születésnap­ját Bertha Bulcsú író. Több lap - például az Élet és Iro­dalom - munkatársa volt, s a hetvenes évek elején <5 szer­kesztette az Új írást. Ter­mékeny szerző, sokat publi­kál, és sokfajta műfajban al­kot. A kenguru című regé­nye nagyon ismert, hiszen abból készült a népszerű film. Híres drámája a Fürdő­igazgató, novelláskötetei közül pedig kiemelkedik a Willendorfi Vénusz. Ma ünnepel a 35 éves Laklóth Aladár. A népszerű színész főként a fővárosi Madách Színház zenés elő­adásaiban látható, de az egész országban jól ismerik, rendszeresen szerepel a té­vében, jóképű orvosként néha feltűnik a Szomszédok című teleregényben is. Gergely Gergely. Görög eredetű név, jelentése éber, védőszentje Nazianzi Szent Gergely egyháztanító. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög kato­likus naptárban lzajás pró­féta. Öt napon át Szolnok. A Magyar Rádió szolnoki szerkesztősége szerdá­tól vasárnapig reggel 9 órakor kezdi és 19 órakor fejezi be műsorát. A közszolgálati kísérleti adásbán a sok-sok zeneszám között jelentkeznek majd az ál­landó műsorszámok. Óránként helyi és országos híreket hall­hatnak, és a telefonos játék szignálja is többször felcsendül, sőt mindennap lesz kívánság­- tíz órában műsor. Az élő adás készítői óránként kapcsolják majd a Ti- szaligetet, a III. szolnoki nem­zetközi kiállítás és vásár hely­színét. Az 50 órás kísérleti műsor tapasztalatai kellő alapul szol­gálnak majd egy későbbi ál­landó műsoridő-bővítéshez. A szolnoki stúdió műsora május 10-től 14-ig - csakúgy, mint máskor - az 1350 kHz-es kö­zéphullámon fogható. A 07 Jelenti Nem tudja hová tenni? Szolnok. A Cigány Szociális Központ kéréssel fordul a lako­sokhoz: amennyiben megunt bútoraik, elhasznált ruháik vannak, vigyék be azokat az in­tézménybe (Aranyi S. u. 5.), hétfőtől péntekig, naponta 8-tól 16 óráig. A bútorok elszállítását szük­ség esetén természetesen vállal­ják. Baleseti statisztika Az elmúlt héten megyénk út­jain összesen tizenöt közleke­dési baleset történt. Egy ember életét vesztette (Kisújszálláson), hatan súlyo­san, nyolcán pedig könnyebben megsérültek. Befeszített lakásajtók Az utóbbi napokban több la­kásbetörés is történt a megye- székhelyen. A Nagy Imre kör­úton két X. emeleti lakásba mentek be a tolvajok fényes nappal. Mindkét lakásból ék­szereket, valamint készpénzt vittek magukkal. A tulajdono­sokat 200 ezer forint kár érte. Szolnokon a Füzér úton is betörtek egy lakásba, ahonnan különböző tárgyakat tulajdoní­tottak el az elkövetők, a kár ez esetben 20 ezer forint volt. Két keréken Vasárnap késő délután Tószeg belterületén egy kerékpáros kisfiút elütött egy autó. A gyermek BMX biciklijével fi­gyelmetlenül közlekedett, és emiatt történt a baleset. A ke­rékpáros szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. A napenergia hasznosításáról Szolnok. A Fiorentini Hungary Kft. - a Mérnöki Kamara Szol­noki Csoportja és a Héli- osz-Technik Bt. szakmai támo­gatásával - ma 10 órakor szakmai bemutatót és konzultá­ciót rendez a Technika Házá­ban. Az eseményen részt vevők a Fiorentini Hungary Kft. bemu­tatkozása után a napenergia magyarországi aktív hasznosí­tásáról, az alkalmazás területei­ről, majd a megvalósítás gya­korlati kérdéseiről hallhatnak. Baráti találkozó Szolnok. Baráti találkozót szer­vez a MÁV Rt. ma 13 órától a Csomóponti Művelődési Ház­ban. Azon helyi intézmények vezetőit hívták meg, melyekkel kapcsolatuk egyre szorosabbá fonódik. A program keretében a vasút és a város kapcsolatának erősítéséért elismeréseket is sze­retnének átadni. Az Express Rt. utazási ajánlatai LAST Minute - Palma de Mallorca 39.000 Ft/fő május 17-24. és 24-31. pótágyon - gyerek 30.000 Ft/fő- felnőtt 35.000 Ft/fő REPÜLŐS ÜDÜLÉSI AJÁNLATOK 8/7 éjszakás turnusok Ciprus május 25. - szeptember 28. 49.800 Ft/főtől Korfu május 18. - szeptember 28. 23.600 Ft/főtől Kréta május 3. - szeptember 27. 26.400 Ft/főtől Málta júhíus 2. - október 13. 66.700 Ft/főtől Portugália június 7. - szeptember 27. 58.700 Ft/főtől Spanyolország- Malaga május 23. - október 10. 45.800 Ft/főtől- Mallorca május 17.-októberU. 43.500 Ft/főtől Törökország június 13.-augusztus 22. 39.200 Ft/főtől Tunézia június 6.-október 17. 60.900 Ft/főtől Párizs június 16-19. 47.800 Ft/fő A fenti utakra CSAK repülőjegy is igényelhető! AUTÓBUSZOS ÜDÜLÉSI AJÁNLATOK 8/7 éjszaka +1 -1 éj buszon SZOLNOKRÓL- Görögország - Panteleimonas Beach 1995. július 28. - augusztus 6. 29.100 Ft/fő 2 - 3 ágyas szállodai elhelyezés ­félpanzió BUDAPESTRŐL- Spanyolország - Costa Brava május 27. - szeptember 30-ig 26.800 Ft/főtől- Salou május 23. - október 10. 28.900 Ft/főtől- Görögország - szálloda június 3. - szeptember 23. 27.600 Ft/főtől- apartman (étkezés nélkül) 20.170 Ft/főtől- Olaszország - szálloda május 20. - szeptember 23. 29.700 FUfőtől- apartman (étkezés nélkül) 16.100 FUfőtől A fenti utakra CSAK autóbuszos közlekedés is kérhető! Jelentkezés: Express Rt. Szolnok, Kossuth út 18. Tel.: 56/421-502 *78042/1H* Szolnokon a Szép út és a Thököly út kereszteződésében is történt kerékpáros-baleset, de ennek már súlyosabb követ­kezményei lettek. Egy férfi fi­gyelmetlenül kanyarodott jár­művével a Szántó körútra, és eközben összeütközött egy szabályosan közlekedő Bar- kasszal. A kerékpárost súlyos sérüléssel szállították kórházba. Halálos motorzás A hét végén újabb halálos köz­lekedési baleset történt a me­gyében. Szombat reggel 7 óra után néhány perccel Kisújszál­lás külterületén egy segéd-mo­torkerékpáros körültekintés nélkül balra kanyarodott, és emiatt összeütközött egy elő­zésben lévő Mazdával. A bal­eset következtében a motor ve­zetője olyan súlyosan megsé­rült, hogy a kórházban sérülése­ibe belehalt. A járművekben 220 ezer forint kár keletkezett. A gombák világa Szolnok. A Magyar Termé­szettudományi Múzeum és a Városi Művelődési Központ közös kiállítást rendez Gombavilág címmel, mely­nek megnyitója május 12-én 17 órakor lesz a VMK-ban. A színes és „élethű” kör­nyezetbe elhelyezett gyűj­temény tárlatát Iváncsik Imre országgyűlési képvi­selő, a JNSZ Megyei Köz­gyűlés elnöke nyitja meg. A „gombaszezon” októ­ber 15-ig tart a művelődési központ földszintjén talál­ható III. számú klubban. Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 31-es út jászberényi vonalán, illetve a 33-34-es úton Tiszafürednél, holnap, május 10-én a 4-es főúton Szolnoktól Kisújszállásig, valamint a 44-es út Cserkeszőlő és Kunszent- márton között húzódó szaka­szán lesznek ellenőrzések. A győzelem napján Szolnok. A győzelem napja 50. évfordulója alkalmából koszo­rúzást tart a Magyar Szocialista Párt városi szervezete ma 15.30-kor a Baross úton, a II. világháború áldozatainak em­lékművénél. Az eseményre hív­ják a kegyelettel emlékezőket. Menjen vagy maradjon? Szolnok. A Városi Nevelési Tanácsadó Gyermek- és Ifjú­sági Csoportja találkozóra hívja az óvónőket és tanítónőket - el­sősorban gyermek- és ifjúság- védelmi feíelősöket - szerdán 14 órára. Az iskolaérettségről, az óvo­dából iskolába történő átmenet problémáiról beszélgethetnek a résztvevők a nevelési tanácsadó szakembereivel: fejlesztő pe­dagógusokkal, pszichológu­sokkal, az áthelyező bizottság vezetőjével és gyermekvédelmi szakemberekkel. A találkozó szervezői min­den érdeklődőt várnak. Az Új Néplap szerkesztősége fórumra hívja a Törökszentmiklóson és környékén élő olvasóit Párbeszéd a közbiztonságról címmel a városi rendőrkapitányság, a polgármesteri hivatal és a Városi Művelődési Központ közreműködésével fórumot szervezünk. A beszélgetés résztvevői: dr. Búzás Sándor országgyűlési képviselő, Mészáros Lajos őr­nagy, a városi rendőrkapitányság vezetője, Szegő János polgármester. A résztvevők velük beszélhetnek a város és a térség közbiztonsági helyzetéről. A fórum időpontja: 1995. május 10., 17.30 óra. Helyszíne a Városi Művelődési Központ. A fórumot követően dr. Búzás Sándor or­szággyűlési képviselő megnyitja az Új Néplap fotóriportereinek „Velünk történt” című fotókiállítását Önkormányzati ülések Alattyán. A községi önkor­mányzat képviselő-testülete ma 14 órától ülésezik a községhá­zán, ahol beszámoló hangzik el a háziorvosi szolgálat tevé­kenységéről, a tb-finanszírozási rendszer tapasztalatairól s a községi munkanélküliség hely­zetéről. Előterjesztések formá­jában foglalkoznak több kér­déssel, így a megüresedett kép­viselői mandátum betöltésével vagy a közterület-használatról és annak díja megállapításáról szóló rendelettel. Jászboldogháza. Ma 14 óra­kor ülnek össze a település képviselői is, akik szintén a községházán tanácskoznak. Szó lesz a bérleti díjak, a sze­métszállítási díjak felülvizsgá­latáról, a testület 4 éves gazda­sági programjának összeállítá­sáról is. Asztma Klub Szolnok. Az Asztma Klub ma 17 órakor, az Ady E. úti főis­kola II. emeleti tantermében tartja következő összejövetelét. Bartókné Chikász Éva ve­zető gondozónő előadásának témája: „a lazítás, relaxálás je­lentőségéről és szerepéről álta­lában és az asztmás betegek mindennapi életében, roham­megelőzésében, illetve leküz­désében”. Aktualitásként a jú­niusi választás előkészítéséről lesz szó, és a budapesti Glaxo asztmanappal kapcsolatban megbeszélést tartanak. A gyermeknapig még van idő Valóban van még idő a gyer­meknapig, mégis érdemes előre megtervezni az esemény prog­ramját. A nemrég alakult Cécó együttes ebben segít magas színvonalú zenés gyermekmű­sorával. A háromtagú társulat (Dudás Zoltán, Romhányi Mi­hály és Piki) mellett vendég- művészként Robin Hood, a bű­vész szórakoztatja az aprósá­gokat. Az előzetes megrendelé­seket az 56/ 420-284-es, 344-231-es számokon várják. Telefondoktor A 082-es telefonszámon hívható Telefondoktor a héten arról beszél, hogyan előzhető meg a rák. Zeneiskolai koncertek A tiszapüspöki ÁMK szerve­zésében adnak hangversenyt a törökszentmiklósi Kodály Zol­tán Zeneiskola tanárai ma 18 órakor a katolikus templomban. Az itt fellépők a fegyverneki művelődési házban szerdán 18 órakor mutatkoznak be. Május 12-én 17.30-tól a tö­rökszentmiklósi zenesuliban Madarász Éva zongorestjére várják a zenerajongókat. Német nyelvi osztályozó Szolnok. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a tanév végi német nyelvi osztályozóvizs­gákat május 29-én 14 órai kez­dettel rendezi. Ezekre május 26-ig folyamatosan - ez utolsó napon 14 óráig - a 422-051-es telefonszámon lehet jelent­kezni. Vízállások A Tisza Tiszafürednél 654 cm, apadó, Kisköre felsőnél 706 cm, áradó, Kisköre alsónál 702 cm, áradó, víz 13,2 C-fokos. Szolnoknál 700 cm, áradó, a víz 12,2 C-fokos. A Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál 564 cm, apadó, a Zagyva Jász­teleknél 178 cm, apadó. A R D N A GARDÉNIA szolnoki kereskedelmi képviselete viszonteladókat és kereskedőket GYÁRI KERESKEDELMI ÁRON KISZOLGÁL. A III. SZOLNOKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR idején új partneri kapcsolatfelvétel a tiszaligeti körcsarnok CS 30-as standján május 10 - 14-ig. »7769}í/3H* SZUPEREXPRESSZ Mobiltelefonok szenzációs áron! Nokia 2110 lHJJOO'Ét 89.900 Ft Ericsson GH 198 -9Í900 Ft 69.900 Ft Bosch Cartel 60.900 Ft (áraink az áfát nem tartalmazzák!) Áraink PANNON GSM előfizetés vásárlása esetén érvényesek. Szaküzletünkben kéznélküli autós készletek, antennák és egyéb kiegészítők kaphatók. Érdeklődjön ügyfélszolgálatunknál! MÁTYUS KFT. Szolnok, Baross út 2. Telefon: 06-56-421-303, 06-20-355-220 06-20-348-838 *78211/1H* EMLŐRÁKSZŰRÉS. Has, kismedence, pajzs­mirigy, here ULTRA­HANG vizsgálata Szol­nok, Baross út 18/a. Csütörtökönként: 16-18 óráig DR. DAJKA MIK­LÓS magánrendelésén. 44 négyzetméteres la­kást vennék a Széche- nyi-lakótelepen. Tele- fon: 06-30/437-846. ® ENGEDMÉNYES könyvvásár május 10-től a Denevér Üzletház köny­vesboltjában, Szolnok, Ady E. út 17. Ballagásra ajándékozzon könyvet! Fekete Lyuk ß ajban van a pénzügyminiszte­rünk. No nem az ország költ­ségvetési és monetáris állapota mi­att - azért is főhetne persze a feje bőven hanem a kipattant bank­botrány miatt. Mint kiderült, a Bu­dapest Bankot, amelynek ő volt a vezetője, mielőtt a bársonyszékbe került, megtámogatták titkos kor­mányhatározattal 12 milliárd jó magyar forinttal. Mit mondjak, az ügynek valóban eléggé botrány­szaga van. A konzekvenciákat le kell vonni, mondja az ellenzék s jól tenné Bokros Lajos, hogy ha ennek nyomán távozna posztjáról. Szó se róla, nem hálás dolog főpénz- ügyérnek lenni manapság Magyar- országon. 1989 óta volt már eddig hat pénzügyminiszterünk, úgymint Békési, Rabár, Kupa, Szabó (Iván), megint Békési és Bokros. Nem hi­szem, hogy valamelyikük is a jól végzett munka tudatával és az em­berek áldásával távozott volna. Am ha így haladunk, 1998-ig, a követ­kező választásokig is lehet még egypár „kincstárnokunk”. Bár ahogy néha kinéz, szerintem azt se vennénk észre, ha nem lenne egy ideig pénzügyminisztere az or­szágnak. b. gy. HIRDETMÉNY Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila Telefonközpontunk száma: 56/ 424-444 Faxszámunk: 56/ 422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/ 424-924 A hírszerkesztővel információk az 56/ 423-423-as telefonszámon közölhetők. A TITÁSZ Hálózatszerlési Kft. értesíti a lakosságot, hogy Szol­nok, Hubai úti TR. és Baross út 1. szám irodaház 1 kV-os föld­kábelét 1995. május 07-én feszültség alá helyezte. Fenti időponttól a létesítmény érintése életveszélyes, bárminemű rongálását a tör­vény bünteti. *78282/1K* Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF' • Felelős szerkesztő: Berki Imre, Laczi Zoltán, ^ Tervezőszerkesztő: Majnár József • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, UJ f Pf-: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti űt 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére 1 terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. 1 1 Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/312-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 19,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents