Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

1995. május 9., kedd Hazai Tükör 3. oldal Szórakoztató kóruszene Szolnok. Április végén a magyar kóruskultúra egyik fellegvárában. Kecskeméten lépett fel a Széchenyi István Gimnázium Non-Rock Di­ákköre, akik a neveléstudo­mányi és az ének tanszék meghívására immár har­madszor énekeltek az ottani tanítóképző főiskola dísz­termében. A vendéglátók most is a főiskolai napokra hívták a kórust, és az előző évhez hasonló szórakoztató kóruszenét kértek. Az 50 perces összeállításban így Peter De Angelis, Nino Rota és a Beatles dalai is helyet kaptak a madrigálok és a spirituálék mellett. Szólis­ták, kórustagok, hangszeres kísérők egyaránt örömmel készültek a műsorra, amivel - eddig egyházi zenét és klasszikusokat felölelő - idei repertoárjuk teljessé vált. Szépülnek a városi parkok Tiszafüred. A váfos terei­nek, parkjainak rendbetétele Tóth Lászlóné magánvállal­kozó gondja és feladata már évek óta. Bár a városban akadnak kritikai észrevéte­lek is, manapság megálla­pítható, hogy a parkok és te­rek - különösen városi, nemzeti ünnepeink alkal­mából - rendezettek és szé­pek. Munkájában hat dol­gozó segíti a vállalkozót, akik nagy szorgalommal igyekeznek eleget tenni a városi polgárok elvárásai­nak. Szerenád Jászapáti. A múlt héten a városi könyvtár nyugdíjas­klubja májusi szerenádot , .adott (az idősek Otthonában. A muzsikusok egy-egy nó­tacsokorral kedveskedtek az otthonban élőknek - régi szép magyar nótákat és ilyenkor szokásos dalokat, nótákat énekeltek. Első kiállítása nyílt tegnap a 82 esztendős Muszély Viktor lelkésznek Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. A kórház lelkésze hosszú életútja alatt örömmel készí­tette alkotásait, melyeket május 15-ig nézhet nek meg az érdeklődők. Felvételünk a megnyi­tón készült (középen ül az alkotó), amelyre sokan voltak kíváncsiak. fotó: mészáros t/j / i / /i/ ti* *11 > Cigány Szociális Központ Letszamleepites Földváron vezetőváltás Tiszaföldvár nem tartozik a katasztrofális anyagi helyzetben lévő önkormányzatok közé, mégis felborzolta a kedélyeket az a nyilvánosság előtt tett kijelentés, miszerint hatvannál több köz­alkalmazotti és köztisztviselői állás megszüntetését tervezik. Többen tudni vélik, hogy Tisza- földváron oktatási intézménye­ket szüntetnek meg vagy von­nak össze. Már pontos szám­adatok is „napvilágot láttak” ar­ról, hogy melyik iskolából hány embert küldenek el. A haraszt pedig természetéből adódóan nem zörög ... Az ominózus kijelentést Ma­rosfalvi Ernő polgármester tette a városi ünnepségen. így termé­szetes, hogy őt kérdeztük a kije­lentése helytállóságáról. Véleménye szerint egyene­sen, következik a kormány in­tézkedéseiből az önkormányza­tok lehetséges mozgástere. Ha a kormány megtette a költségve­tési megfontolású intézkedéseit, ez jelzés az önkormányzatok felé is. A kormány a saját hatás­körében lévő intézményeknél 15 százalékos leépítést hajtott végre. A minisztériumoknak nincs közvetlen ráhatása az ön- kormányzatokra, s nem szólnak bele a helyi döntésekbe. Legfel­jebb a bértételt nem utalják át - véli a polgármester. Hangsú­lyozta, hogy 62-68 a keretszám, s nincs meghatározva az, hogy melyik intézményből hány em­bert kell elbocsátani. Földvárra „lefordítva” ez a szám teszi ki a 15 százalékot, amely magában foglalja a polgármesteri hiva­talból elbocsátandók létszámát is. Az intézkedéseket szigorúan az intézményvezetők jóváha­gyása alapján teszi meg az ön- kormányzat, amelyek végrehaj­tására szeptember 1-jéig nem kerül sor. G. A. A Szolnok-szerte ismert Ci­gány Szociális Központ új ve­zetőt kapott Székely Anikó sze­mélyében, aki eddig segélye­zési csoportvezetőként dolgo­zott. A régi vezetőt, Nagyné Mészáros Évát váratlanul érte a hír, mert mint mondta, a hozzá befutó visszajelzések alapján az intézmény működése sikeres volt. Bizonyítja ezt a sok sike­res program, melyek nevével kapcsolatosan váltak ismertté. Azt is nagyon furcsának találta, hogy neki nem volt vezetői stá­tusa, annak ellenére, hogy a szponzorokkal mindig mint in­tézményvezető tárgyalt, nem is eredménytelenül. Tájékoztatása szerint az eddig kiépített támo­gatói hálózattal új alapítvány létesítésébe fog. Keddi Jegyzet Ötven békeév- Nálam csak az atyaisten tudja ötösre a történelmet - közölte ve­lünk annak idején a főiskolai tanárunk, akinek a XIX-XX. századi magyar történelem volt a szakterülete. Majd részletezte, hányasra tudja az egyetemi tanár, a tanszékvezető, a sor végére hagyva, ket­tesre osztályozva magát. - Nem kérdés ugye, Önök mennyire tud­hatják, de nálam már az egyes is jegy - ijesztgetett bennünket a legelső konzultáción. Vajon hányasra tudja a politikusok csinálta második világháború történelmét az azt megélő (túlélő) honfitár­sunk? Hányasra tudják apáink, nagyapáink, megjárva Auschwitzot, a Gulagot, a málenkij robotot, a hétköznapi fasizmus minden pok­lát? Hányasra tudják anyáink, akik a század közepi apokalipszis le- állatiasodott katona főszereplőinek férfiassága elől - akkor még kislányként - szénakazlakba rejtőztek? így lett az 1945. május 9-ei, fényes győzelem napja az emberek lelki megtörettetésének, a borzalmak, a szenvedések látványosab­bik részének csupán jelképes lezáródása. A szerzett sebek ki- nek-kinek a magánügyeként, de ötven békeév távlatából is égnek, szúrnak, fájnak. Mit sem változtat(ott) ezen az 1945. április 4-ei felszabadulásunk (megszabadulásunk?) oly sok évtizeden át tartó lelkes ünneplése, amely a Kárpát-medencében is meghonosított, szovjet típusú szocializmusnak kijáró kötelező tiszteletadás volt csupán. ’ 47-ig ugyan felcsillant a remény egy pluralista, demokra­tikus társadalom felépítésére, ám ugyanezt az esztendőt már a for­dulat éveként, az utána következőket pedig a népi demokratikus po­litikai intézményrendszer átalakításaként jellemezték az akkori tár­sadalomhoz lojális történészeink. Az akkori társadalom zsákutcája ’89-re aztán beigazolódott. Hogy a ’45 utáni egy-két igazán szabad évet nem követte a többi, annak nyomós oka volt. Hosszan tartó betegségéből éppen csak lá­badozó nemzettudatunk a keleti nagyhatalom uszályába kerülve mély depresszióba esett újólag. A szövetségesek jaltai egyezmé­nyének megfelelően, mint felszabadított ország, a Szovjetunió be­folyási övezetének részévé váltunk. Várhattunk volna-e ugyanak­kor fájdalommentesebb bánásmódot a felszabadítótól (legyőzőtől), mint az ideológiai csapás, azok után, hogy hadat üzentünk neki ’41-ben, hogy fenntartás nélküli németbarát kormányunk volt ’42. márciusig, ázok után, hogy ’42. július és ’43. január között 250 ezer magyar katona harcolt az oroszok ellen a Donnál, hogy még ’44 jú­niusában is újabb 300 ezer magyar katona erősítette a németek po­zícióit szovjet földön, és azok után, hogy ’44 novemberében, a há­ború realitásait sutba dobva, Szálasi Ferenc „nemzetfelszabadító” kormányfő szövögette grandiózus terveit egyfajta fasiszta, nyilas állam létrehozására, sikeres irtó hadjáratot indítva a zsidóság ellen. Márpedig a háború, a győzelem napjának igazi eredménye a nép­irtó fasizmus világviszonylatban is visszavonhatatlan veresége. Ha voltak nyertesei a háborúnak, akkor azok a halálra ítélt tíz- és száz­ezrek, akik előtt a krematóriumajtó csupán a szövetségesek gyors előrenyomulásának köszönhetően maradt zárva. Ötven békeév vi­lágháború nélkül komoly fegyvertény is lehetne. Ha azonban kelet vagy dél felé fordulunk, helyi háborúkba ütközik tekintetünk. Ma már nem nagyhatalmi paktumok, hanem nacionalista indulatoktól fűtött testvérháborúk igyekeznek átszabni Európa térképét. Ötven világháborús békeévvel a hátunk mögött, igazi. ünneplésre még nincs okunk. Simon Cs. József Szél szárnyán száll a permetlé? „Vegyi támadás” a Csallóköz utcában Megyénk a front alatt és a front után (3.) Súlyos napok, félelmetes órák Megint nem lesz semmi ezen a szőlőtőkén sem - mutatja Bágyi Ferenc fotó: korényi Mivel a harcok alatt pusztultak az anyagi javak, s olcsó volt az emberélet, az évszázadok során kialakult erkölcsi szokásoknak nem volt sok foganatjuk. Sokak számára még a front elvonulása után is ez volt az egyik legin­kább fájó pont. Az értékítéletek, a magatar­tási normák romlása utólagosan érthető - ha nem is elfogadható. Egy közmondás szerint: „Ki mint él, úgy ítél.” S ma már a fiataloknak és a középkorúak- nak is nehéz beleélni magukat azok helyzetébe, akik átvészel­ték a harcokat. Egy, annak idején a Csanád megyei levéltárba került tisza­füredi feljegyzés szerint: „1944. október 24-én este 20 órakor kezdődött az erősebb harci tevékenység, amikor köl­csönös ágyútűz indult meg a szembenálló erők között... Há­rom héten át volt községünk az arcvonal színtere. Ez idő alatt nagyon súlyos napokat és na­gyon félelmes órákat kellett át­élnünk." Máról holnapra Akik egy élet szorgalmas mun­kájának gyümölcsét pillanatok alatt veszni látták, azokban könnyen kialakult a máról hol­napra élés gondolata. Az ura­dalmi cselédek, éhbéres nap­számosok jó része pedig ősi jussként természetesnek tar­totta, hogy kivegye a részét a nagybirtokok megmaradt java­iból. Szétbontották a kastélyok többségét, az istállókat és egyéb épületeket. Az anyagi ja­vak azonnali megszerzése, fel­élése vált elsőrendű céllá so­kaknak. Nem ok nélkül írta a rákóczifalvi községi bíró 1944. december 11-én a főispánnak: „A lakosság 40 százaléka még ma is fosztogatásból, lo­pásból s rablásból akarja fenn­tartani magát, nem pedig szor­galmas munkából.” A létbizonytalanság minden­képpen hozzájárult ehhez. A létbizonytalanságot pedig nem­csak a golyózápor, a közrend és a közellátás nullává zsugoro­dása, a kilátástalanság fokozta, hanem az olyan esetek is, mint a fegyvemeki. Megyénknek ebből a községéből ugyanis száznál több sváb származású, tizenhat évet meghaladó férfit és nőt hurcoltak ötévi munkára az akkori Szovjetunióba. Az el- hurcoltaknak csak a fele tért vissza később szülőfalujába. Valóságos bűnhullám Sok összetevője van tehát a megyénkben 1944-ben és 1945-ben kialakult helyzetnek, melynek előzményeit és kitel­jesedését találóan így jellemzi a Tiszavidék című szolnoki lap 1946. január 27-i száma: „Azok a népellenes rendel­kezések, melyek egy népcso­port, intézmények kirablását eredményezték, végzetes hatás­sal voltak a közerkölcsökre, mert végeredményben azt jelen­tették, hogy az állam, amely eddig a magántulajdon szent­ségét és sérthetetlenségét hir­dette és az elvek ellen vétőket teljes hivatali apparátusával üldözte, most maga állott be, ugyancsak teljes hivatali appa­rátusával a rablók közé. A front átvonulása miatt megüresedett lakások, az ellenőrzés hiánya, az alkalom könnyűsége ugyan­csak tág teret engedett bűncse­lekmények elkövetéséhez; könnyen, munka nélkül, kis ve­széllyel lehetett anyagi javakat szerezni: az országot - valljuk be őszintén - valóságs bünhul- lám borította el. Mindehhez hozzájárult még, hogy a há­ború, az addigi szenvedések, nélkülözések hatására az ösz­tönök felszabadultak, az embe­rek úgyszólván a halál torkából kimenekülve igyekeztek tele szájjal habzsolni az életet, haj­szolták az élvezeteket, keresték a könnyű életet." Kiskirályok uralma Ez a helyzet az önhatalmú in­tézkedések sorát hozta magá­val. Az egyik legjellemzőbb példa erre: a Karcag melletti Dévaványán Dékány Imre negyvenfőnyi lovasőrséget szervezett. Kezébe vette az egész közigazgatást. Hat­van-hetven embert tartott őri­zetben. Az ideiglenes kormányt sem ismerte el. Csellel sikerült ■ csak lefogni. Arra kérték, hogy politikai őrizeteseket kísérjen Debrecenbe. Ő meg kötélnek állt. Egy fekete csődör nyergé­ben, övében két kézigránáttal, pisztollyal, vállán géppisztol­lyal indult útnak a társaival. Debrecen határában már várták, s lefegyverezték őket. Dékány Imrétől nemcsak fegyvereit, hanem a sarkantyúit is elvették. Ez a példa korántsem egyedi. Többek között Karcagon is volt hozzá hasonló. Egy Mihácsik nevű, cigányvárosi ember har­mincfőnyi csoportot szervezett, s magukat polgárőröknek adva ki, lovakat szedtek össze, hará­csoltak. A harcok után alakuló polgárőrség tíz szovjet kato­nanő közreműködésével verte szét ezt a bandát. A hatalmaskodók, kiskirá­lyok megfékezése, a közrend, közbiztonság megteremtése, a romok feletti új élet megindí­tása nem ment máról holnapra. Ezekről is szót ejtünk soroza­tunk következő részeiben. (Folytatjuk) Simon Béla (Folytatás az 1. oldalról) Képzeljék, először azt hittem, nem jól látok: a fű meg piros színű volt. És bárkihez csak átmentem, mindenütt ugyanaz a látvány fogadott. Valóban, ottjárttunkkor úgy néztek ki a növények, mint amik sárgaságba estek. Persze jelen esetben nem az emberi hepatitisvírusról van szó, ha­nem gyomirtó vegyszerről.- Itt vegyszereztek a napok­ban a járműjavító udvarán va­lami traktorral - szól közbe az egyik szomszéd, Bágyi Ferenc, aki kéretlenül is invitál befelé a kertjébe egy vizitre -, és egész biztos, hogy a vegyszert elfújta a szél, így kerülhetett belőle itt az egész környékre. Tessék, nézzék meg: az összes gyü­mölcsfám levele elsárgult. A szőlőtőkéim - miután tavaly is szinte ugyanígy megismétlő­dött az eset - az idén sem fog­nak már normálisan megeredni. Volt egy szép lugasom, remél­tem, az idén majd kihajt, szed­hetek róla szőlőt, de ebből már semmi nem lesz! A látvány bizony elkeserítő: szépen fejlődésnek indult ró­zsatövek „pirospozsgás” leve­lekkel, kerti virágok leszáradt, kifakult levélzettel, gyümölcs­fák sárgán bólogató lombbal. És a konyhakerti növények (re­tek, hagyma, saláta) mindenütt csupa-csupa sárgán. Akad olyan lakó az utcában, akinek még a fóliasátra alatt is tönk­rement a veteménye. Nem csoda, hogy felhábo­rodtak az emberek. Tavaly ugyanis hasonló eset történt. Akkor szabálytalan növényvé­delmi tevékenység végzése mi­att a pogármesteri hivatal sza­bálysértési feljelentést tett.- Nézze, itt az értesítés - mu­tatja Bódi Andorné. A feljelen­tés megvolt, kártérítést viszont senki nem látott, egy lyukas fil­lért sem. Pedig nekem is tönk­rement tavaly az összes szőlő­termésem. Idén, úgy látszik. megismétlődik az egész újra. Hát hogyne lennénk felhábo­rodva?!- Nem értjük, hogy aki a vegyszerezést végezte, miért nem figyelt arra, hogy a szél el­viszi a permetet - teszi hozzá a szomszéd lakó, Nagy Gyula. Vagy miért nem kézi permete­zőt használnak, ami kevésbé veszélyes a környékre? Azt is megtehetnék, hogy a gyomot a kerítés mellett kézi kaszával vágnák le. Ebben a nagy mun­kanélküliségben nem találnak hozzá embert? És vajon miért nem szóltak erről előre ne­künk? így viszont a mi életün­ket keserítik meg - tárja szét a karját. A környék nem arról híres, hogy gazdag emberek laknák. Olyanok élnek itt, akiknek jól meg kell fogniuk minden forin­tot a szűkös világban. Jól jött nekik az a kis kerti vetemény, az a kis gyümölcs és persze a szőlő, amit le tudtak szüretelni. Most mindez - mint tavaly is - tönkrement. Ezek után csak reménykedni lehet abban, hogy jövőre már nem ismétlődhet meg az eset. Bár ki tudja. Gyom biztos lesz jövőre is. De hogy a „csallóközieknek” lesz-e retek­jük, hagymájuk, cseresznyéjük, szőlőjük, azt, reméljük, nem az dönti el, hogy egy vegyszere­zésnél merre fúj a szél. Mert ha netalán feléjük megint, akkor ismét csak fújhatják . .. * A cikk írása közben kereste meg szerkesztőségünket az a kártevőirtó és növényvédelmi kisiparos, aki a járműjavító megbízásából a gyomirtást vé­gezte. Elmondta, hogy retten­tően sajnálja azt. ami történt, és együttérez a károsultakkal. Saj­nos a szél erősségét a vegysze­rezés alatt a magas betonkerítés mögött nem lehetett annyira érezni, mint amennyire fújt, s nem gondolta volna, hogy eny- nyire elviszi a permetlevet. A vegyszerezést egy kiskocsira szerelt tartályról, szórópisztoly- lyal végezte. Sietett a munká­val, hiszen nagy területet kellett gyomirtóznia. Végül hozzá­tette: a tegnapi szemle után fel­ajánlotta a lakóknak, hogy írják össze a kárigényüket, és a hét végén visszatérnek az esetre, s megpróbálja kártalanítani őket. A kérdés csak az, hogy ezzel vajon megoldottnak tekint­hető-e az ügy ... ? Baranyi György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents