Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-06 / 105. szám

12. oldal Szatirikus Melléklet 1995. május 6., szombat Több a soknál! Végzetes hó vége Kérem alássan, a hó vége az egy igen szerencsétlen időszak az emberiség történetében. Többnyire hadüzenet nélkül ér­kezik, akár egy hódító hadse­reg. Ellene védekeznünk éppen ezért rendkívül nehéz, meghát­rálásra kényszeríteni pedig úgyszólván lehetetlen. Mindig sokadikán tör ránk, és mégis mindig váratlanul. Jön, lát - és mi nem győzzük pénztárcával. Ósdi trükkjeinket ismeri. Hi­ába lapozunk egyszerre hármat a naptárban, hiába csöngetünk be kölcsönkérni a tehetős tánti- hoz (nincs otthon!), hiába ke­resgéljük a dunnacihába rejtett dugipénzt. Egyszóval már nincs egy va­sunk sem! Kopog a szemünk, és kopog a díjbeszedő. Fogadkozunk: csak most az egyszer húzzuk ki valahogy a fizetésnapig, istenuccse, a jövő hónapban ügyesebben beoszt­juk a pénzünket. Azt a keveset. S ha sikerül, mert sikerül - naná! - megünnepeljük ... Az orosz kaviárt pezsgővel öblít­jük le aznap, a gyerekeket tele­tömjük eperrel, és nejünknek megvesszük azt a cuki vajszínű blézert. Aztán beloholunk a szerkesztőségbe egy kis előle­gért, s este otthon nekiveselke­dünk annak a krokinak, amely­nek címe az lesz, hogy Hó vége. (walter) _ Szexis versikék 1. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, bokor mögül hallik: „Smároljál le újra!” Az ügy már a végső kifejlet felé visz. Szól egy hang: „Pál vagyok.” Szól egy másik: „Én is!” 2. Egy bokorral arrább,- toliam rém rosszat ír -, erőszakoskodik nővel egy vén szatír. „Segítség!” - zeng a hölgy, szól a szatír, s derül: „Nem kell segítség, majd megoldom egyedül!”-donkó­Halló, Magyarország? Reggel óta egyfolytában hí­vom, ám úgy tetszik, mással beszél. Vagy mellé tette a kagy­lót? Halló, Magyarország, mon­dani szeretnék valamit! Nem, nem, ne tessék félni tőlem, csak a jókívánságaimat szeretném tolmácsolni. Csupán gratulálni kívánok a közeljövőben remélt európai csati... Namégmostazegyszer! A legutolsó forintjaimat dobom be a készülékbe. Halló, Ma­gyarország? Halló, van valaki a vonalban? Halló, Parlament? Gelka? Terus néni? Semmi... Olyan huzatos ez a telefon- fülke. Fázom, éhes vagyok, pi­silnem is kell már picit. Miért nem veszik fel?' Nicsak, mi az ott a ködbe ve­sző hegycsúcsok mögött? Va­lami ég? Füstcsík száll a pajkos felhő felé. Most nem. Most újra igen. Atyavilág! Ezek füstjelek. Üzennek nekem! Megpróbálom megfejteni. Aszongya: NINCS IS MEG TELEFONUNK, TE PUPÁK! (alt) Kérdez a gyerek Ödönke lefekvés előtt elmé- lyülten beszélget a nagypapájá­val. A gyerek mindenfélét kér­dez, a papa pedig válaszol - persze, ha tud.- Mondd, papa! Az ember tény­leg a majomtól származik?- Igen, fiam.- Es melyik ember vette észre először, hogy ő már nem ma­jom? Modem magyar művészet: megélni!

Next

/
Thumbnails
Contents