Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
1995. május 6., szombat Kulturális Panoráma 5. oldal Szombati Jegyzet Égből pottyant mesék, pontosabban fesztiválok Jó pár éve már annak, hogy láttam egy riport- filmet egy német operaénekesről. Az alig harmincesztendős fiatalember rockénekesként kezdte pályafutását, de nagyon hamar az operák világába csöppent. Közismert, sőt, közkedvelt lett, s hamarosan már a legnevesebb operaházak is „kapkodtak” érte. Mint a milánói Scala. A riportfilm számomra legemlékezetesebb epizódja is ebben a híres olasz operaházban játszódott. A fiatalember ugyanis - nem hazudtolva meg éveinek számát - operaénekesként is farmerben, bőrdzsekiben, westemcsizmában járt - s a portás az istennek sem akarta beengedni a komolyzene komoly fellegvárába. Hiába bizonygatta, hogy nélküle előadás sem lesz, hiszen ő énekli a főszerepet. A portást végül is az igazgató győzte meg, s mi, tévénézők fantasztikusabbnál fantasztiku- sabb felvételeket láthattunk, hallhattunk az operakedvelők paradicsomából, a Scalából. A milánói Scalának hangulata van. Csakúgy, mint a többi híres zeneközpontnak, zenekarnak. Néha elnézegetem a könyvesboltban a lemezek között válogató „ínyenceket”. Akik bizony néha otthagyják a polcon a korongot, ha a kedvelt művet mondjuk nem a New York-i Filharmonikusok játsszák, vagy nem Isaac Stem hegedüli. Ragaszkodnak egy-egy általuk és a világ által is elismert előadóhoz, mert tudják, milyen minőségre számíthatnak. Olyan ez, mint egy jól bevált márkanév az élet más területein. Ez a kis emlék többször is eszembe jutott azon a zenei fesztiválon, melynek immár harmadjára adott otthont Szolnok városa. A televízió, rádió műsorán - ha nem is túl gyakran, de - szerepelnek komolyzenei összeállítások. A műfaj szerelmesei ilyenkor megba- bonázottan ülnek a készülék előtt, s szívják magukba a gyönyörűséges dallamokat. De még azok is, akik egyébként a könnyedebb műfajhoz vonzódnak, ők is gyakran ott „ragadnak” kedvenc foteljukban, s szájtátva figyelik a híres zenészek profizmusát. Egyvalamiben általában egyetért a laikusok és zeneértők tábora. Abban, hogy talán egész életükben sem adatik meg nekik, hogy ne a televízió képernyőjén, hanem saját két szemükkel láthassák a hírességeket. Hogy ne csak a rádió hullámhosszán, de a saját két fülükkel hallhassák a zenét. S hogy mindez miként kapcsolódik saját emlékeimhez, a milánói Scalában éneklő német operaénekeshez? Nos, nem vagyok zeneértő, csupán zeneszerető. Egyszóval laikus, akit megbabonáz a zene. Én is, mint oly sokan, szívesen hallgattam volna „élőben” a világhírű zenészeket, énekeseket. De nem hittem volna, hogy meg is történik. Könnyű azoknak, mondhatjuk, akik Milánóban, Sidneyben, New Yorkban élnek, hiszen tőlük csupán karnyújtásnyira van az élő zene hallgatásának lehetősége. Igen, nekik könnyű. De akkor mit szóljunk mi, szolnokiak, megyebeliek, akiknek egyenesen az ölébe „pottyantották” ezt a lehetőséget - s immár harmadik éve? Én bizony elgondolkoztam: van-e más olyan vidéki város, amelynek megadatott, hogy Maurice Andrét, Isaac Stemt, Fischer Annie-t, Simon Stanciu „Syrinx”-et és a többi világhírességet láthassa, hallhassa? Szolnoknak megadatott. S mivel Szolnok nem egy élettelen, üres város, hát mondhatjuk: nekünk, itt és a környéken lakóknak megadatott. Egy lépést sem kellett tennünk, nem kellett repülőre ülnünk s átrepülnünk a fél világot (amit ráadásul nemigen engedhetünk meg magunknak) - idehozták nekünk a zenei élet legkiemelkedőbb személyiségeit. Szerencsénk van. A Liszt Ferenc Kamarazenekar (melynek pár éve megyeszékhelyünk a második otthona) ismeretségei, kapcsolatai révén rendkívüli zenei élményekben lehet részünk, amire igényünk is van. Ezt már eddig is ékesen bizonyították a telt házas koncertek, szűnni nem akaró tapsok. Hogy ki mit nyert vagy éppen profitált a dologból, az nem kérdéses. A legtöbbet bizonyára mi, a zene szerelmesei, illetve Szolnok városa, melynek híre lassan nemcsak a megye, de az ország határait is túllépi. Mert a hír gyors, a zene szárnyán pedig még gyorsabb. Tánc a háború ellen, háború a tánc ellen A Szigligetiben lép fel a Győri Balett Jóból is megárt a sok? A közismert szólás igazságát gyakran nem lehet vitatni, most mégis ezt tesszük. Szolnokon egymásnak adják a kilincset híres művészek, táncosok, zenekarok. Ám „belőlük” talán nem árt meg a sok. Csak nemrégiben zajlott le a B osztályos országos táncverseny, s máris újabb rangos eseménynek ad otthont megyeszékhelyünk. Május 11-én a világhírű Győri Balett lép fel a Szigligeti Színházban.- Teljesen véletlenül találkoztam egy szolnoki úriemberrel, aki felvetette a fellépés ötletét, mondván, még sohasem jártunk Szolnokon - kezdte Kiss János, a Győri Balett igazgatója és művészeti vezetője. Azt hallottam, a szolnoki színházban minden feltétel biztosítva van számunkra, tehát örömmel megyünk.- A társulatról szóló kiadványokat lapozgatva látható, hogy számos támogatójuk van. Nagyon szép, hogy vannak, akik fontosnak tartják a kultúra támogatását. De mindez azt is jelenti, hogy nem lenne Győri Balett, ha nem volnának?- Pontosan így van. Ha csak az állami és önkormányzati támogatást kapnánk, egyetlen bemutatót tudnánk csinálni. Ez pedig egy - és ezt nem nagyképűségből mondom - világhírű együttesnél nagyon kevés. Nem tudnék vendégkoreográfusokat hívni, az ideutaztatásuk költségeit fedezni. Beszélgettem rendezőkkel, Jancsó Miklóssal, Mészáros Mártával, Szabó Istvánnal, akik hímevet szereztek az országnak. Azt mondták: nem tudnak dolgozni, mert nincs pénz. Elképesztő.- Az emberek szórakozni, kikapcsolódni járnak a színházba, s gyakran nem tudják, milyen rengeteg munka van a szórakoztatásuk mögött.- A Játék a szerelemről, a Párkák és a Carmina Burana című részekből álló balettprodukciót másfél hónapig próbálták a táncosok. Délelőtt tizenegykor klasszikus tréninggel kezdenek, ami ugyanoly kemény, mint a sportolóknál egy edzés. Délután aztán van még két próba, néha este tízig is. Nálunk hétvége nincs, illetve a hétfő a szünnap. De hát mind a fizikai, mind a pszichés megterheléshez hozzá van szokva az együttes. Ráadásul az összes művészet közül a táncművész pályája a legrövidebb, hiszen az ember ki van szolgálva a fizikumának. Addig kell a maximumot kihoznia magából, amíg lehetősége van rá.- A balett csoportmunka. Mégis, van olyan táncos, akit kiemelne a társulatból, hogy megismerjék az olvasók?- Nagyon kevesen vagyunk, s a huszonnégy táncosból szinte mindenki táncol szólót is. Mindenkire ugyanolyan fontos szerep jut. De azért érdemes megemlíteni Bombicz Barbarát, akit a Párkák című darabban láthatnak a szolnokiak, vagy Demcsák Ottót, Zádorvölgyi Lászlót. Vagy Pintér Tímeát, aki ma érkezett meg Zágrábból, hál’ istennek épen és egészségesen. Tudja, mi is részt vállaltunk a „Dounau Balett” táncprodukcióban, amelyet jelentős kelet-európai operaházak, balettegyüttesek művészeiből szerveződött nemzetközi társulat adott volna elő Zágrábban június 15-én. A Győri Balettet Pintér Tímea képviselte volna.- Miért a feltételes mód?- Mert a próbák a zágrábi Nemzeti Színházban folytak, s az épületet is rakétatámadás érte. Az első robbanások a színház közvetlen közelében történtek, már akkor elintéztem, hogy hazajussanak a magyarok. Amint eljöttek az épületből, egy rakéta eltalálta a színházat. Tizenöt táncost vittek kórházba. Vasárnap utazom Bécsbe, ahol összeült egy krízisstáb, hogy megbeszéljük a további teendőket. A produkciót meg akarják rendezni, s az első ötlet az volt, hogy akkor legyen Győrben.- Ez viszont valószínűleg befolyásolja a Győri Balett eltervezett programját. — Jövőre meghívást kaptunk az isztambuli, a salzburgi operaházba is. Most nyáron pedig a Monarchia, Monarchia című produkcióval Ausztriába megyünk. Természetesen az idei programot megbolygatná, ha a „Dounau Balett”-et nálunk mutatnák be, de akkor is kötelességünknek érezzük, hogy elvállaljuk. A háború nem pusztíthatja el mindezt. Cs. Cs. R. A Játék a szerelemről című mű egyik jelenete A telefonnál: Jean-Pierre Rámpái Örömmel megyek városukba Beszélgetés a világhírű fuvolaművésszel Ha valakinek szava behízelgően lágy, hangja fuvoláz, úgy szól, mint azé a karcsú, fénylő kis hangszeré, mely hangjának érzékiségével bűvöl el. Epekedő szavára például még az erdők tündérei is előjönnek a mélyből, s vágygerjesztő táncba kezdenek, például Debussy Faunjában. Derű, melegség árad belőle, tündéri és tündöklő, máskor az ábrándozás finom szomorúsága permetez hangjában. Nos, ő lesz egyik főszereplője a zenei fesztivál ma esti szolnoki hangversenyének a város színházában, s a hangszert az immáron klasszikus művésze szólaltatja meg: aki nem muzsikál, hanem egyszerűen csak beszél hozzánk aranyfuvoláján, természetes emberi bájjal - zeneszavai lélekszók. Tekintettel szolnoki vendégszereplésére, telefonon felkerestük őt párizsi otthonában.- Ön, kedves mester - enge- delmével szólítom így -, városunkba, Szolnokra jön, itt ad majd hangversenyt. Tudja-e, hogy ez egy vidéki város, méghozzá az Alföld közepén?- Bevallom, még soha nem hallottam róla.- De úgy tudom, Magyarországon már többször is járt.- Természetesen. A dirigálás közel áll hozzám. És a zenekarok? Lehet az akár a Liszt Ferenc Kamarazenekar is, amelyhez évtizedek óta fűz szoros, jó kapcsolat. És ha azt kérdi meg, mi motiválja tartós együttműködésünket, válaszom röviden: szeretem őket, mert a legérzékenyebbnek tartom mint zene- Nem volt nagyon fárasztó a sok utazás?- Egyáltalán nem, munkámmal járt. S ez alakította ki életformámat. Ahogy Rubinstein is mondotta, a virtuózoknak ez a sorsuk.- És napjainkban?- Dolgozom, megállás nélkül. A szolnoki hangverseny Jean-Pierre Rámpái hangverseny közben- Ó igen, sokat játszottam ott, a fővárosban a Zeneakadémián és a Kongresszusi Központban is. Volt idő, amikor csaknem évente fordultam meg Önöknél, és nagyon megszerettem a magyar közönséget, természetesen a magyar muzsikusokat is.- És vidéken? Volt-e már koncertje hazánkban, vagy talán ez lesz az első alkalom, a szolnoki?- Még eddig nem, de annál jobb, most legalább végre megismerhetem az ott élő embereket is, a vidéki publikumot.- Ön is „vidéki” lehetne hazájában, Franciaországban, úgy tudom . . .- Ha Marseille-t annak véli, vidéknek! Mert igaz, ott születtem, és ott is nevelkedtem gyermekkoromban. Csak később kerültem Párizsba, ahol a konzervatóriumi tanulmányaimat végeztem. És aztán amelyhez muzsikusi pályám is hozzákötött, véglegesen.- Miért épp a fuvolát választotta hangszeréül? Ezt a kecses kis hangszert?- Miért ne, apám is fuvolá- zott, és én az apám fia vagyok, követtem őt, ahogy szokás más mesterségben. Meg azután a hangszer ugyan kicsi, de az irodalma óriási.- Ilyen egyszerű volt?- Igen, ilyen egyszerű. Egyébként ő kezdett el, apám, tanítani is, az ő zenei irányításával tettem meg az első lépéseket a muzsikában.- És a sikerek felé is, hisz már a konzervatóriumban kiemelkedett társai közül, s amikor munkába állt, előbb a vichyi, majd a Párizsi Opera zenekarában, ott is elsőfuvolásként kezdte...- Úgy látom, maga készült belőlem.- Aztán nemcsak szólistaként hódította meg közönségét, előszeretettel alakított együtteseket is.- Igen, nem is egyet, több zenekarom is volt, melyet én hívtam életre és én is dirigáltam, így például a Párizsi Barokk Együttest.- Idegen zenekarok vezénylésére is szívesen vállalkozik? kart a világon. A kedvenc zenekarom.-Úgy tartja?- Igen, úgy, feltétlenül.- Szolnoki hangversenyén Mozart és Vivaldi egy-egy versenyműve szerepel, barokk muzsika, XVIII. század, mely a fuvola fénykora is. Főképp ebből a korból választja programját?- Mozart valóban a szerelmeim közé tartozik, a barokk is, de bevallom, éppúgy szeretem a modemeket, de a romantikusokat is. Számomra az a fő, hogy jó legyen az a muzsika.- Mit gondol, van még szerepe a komolyzenének a mai, modern ember rohanó tempójú életében?- Szerintem hozzátartozik az ember lényegéhez, a muzsika szükséges az ember számára. A komolyzene is, akárcsak egyeseknek a könnyű- avagy a népzene. Amikor a hangverseny- termek megtelnek, azt mutatja, hogy a klasszikus muzsika az ember számára éppúgy fontos lehet, miként szervezetének, a testnek a víz, a bor avagy a kenyér.- Az Ön életművének szerves részét képezik a különböző lemezfelvételek. Nálunk is készült belőlük, épp a már említett zenekarral, s Leopold Hoffman fuvolaversenyét játssza rajta, e lemezen. Tudja-e, hány felvétel készült már eddig életében?- Ó, nagyon sok, talán négyszáz vagy annál is több. A felsorolásuk is egész kis kötetet tesz ki, a diszkográfia. Kicsit viccesen azt tartják rólam, hogy egyfajta „leg” vagyok, akinek legtöbb felvétele készült életében. Pedig ez egyáltalán nem vicc, valóság.-És a koncertek?- Évente mintegy száz koncert, közöttük ötven az Egyesült Államokban, aztán húsz Japánban és távolabbi részein a világnak. A többi pedig szerte Európában. Egyébként a júliust általában teljes egészében a tengerentúlon töltöm, októbert pedig a távol-keleti országban, s közte egy kis vakáció odahaza. után majd további hangversenyek Európában, szinte vágtában és a tervek szerint tíz nap az Egyesült Államokban, ahol ugyancsak néhány hangversenyem lesz.- Ön bejárta az egész világot, s bizonyára nemcsak nevezetességeit, szépségeit ismerhette meg, megízlelte a különböző országok konyháját is, úgy gondolom. Vannak kedvenc ételei?- Amit nagyon szeretek? Én mindig annak az országnak a konyháját szeretem, amelyik fogad. Nem vagyok az a francia, aki mindenhol a bifszteket és a sült krumplit keresi. És valóban, jól ismerem a dél-amerikai ízeket éppúgy, mint a távol-keleti konyhák ízét és a magyart is, természetesen.- Hogyan telik egy napja, ha külföldön hangversenyez?- Dolgozom, gyakoriok több órát naponta, s ha időm engedi, akkor megtekintem az értékes helyeket.- És odahaza?- Végzem napi teendőimet, és ha kedvem tartja, bemegyek a városba ... Este viszonylag korán fekszem, ha nincs munkám, hangversenyem. Tíz és fél tizenegy körül már ágyban vagyok.- Televíziót szokott nézni?- Televíziót? Imádom a tévét, de túl sokat nem nézem. Főképp a híreket.- Visszatérve szolnoki hangversenyére, hosszabb időt tölt nálunk?- Csak néhány napot, és a koncert után azonnal utazom vissza Párizsba, ahol sürgős teendőim várnak.- Tudja-e, hol lesz a színhelye szolnoki hangversenyének?- Még nem tudom.- Akkor mondom én: városunk újjávarázsolt színházában, mely nem hatalmas terem; úgy hiszem, a meghitt muzsikálásra igen alkalmas.- Igazán örülök, hogy városukba megyek és hogy talál- kozhatom az ottani közönséggel, mert a magyar publikum egyszerűen csodálatos. Valkó Mihály
