Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-31 / 126. szám
VÁROSHÁZI NAPLÓ Hivatalból induló vállalkozások A múlt heti közgyűlésen tárgyalták a képviselők (6. oldal) Belvárosi repedések Az ősi vágy: eljutni a csillagokig A légzés, mint tanulható, szakköri „tantárgy”?! (7. oldal) ELŐFIZETVE Néplap (Megrendelő 9-10. old.) Horn Gyula Amerikába látogat A „Partnerség a békéért” program jegyében Deszantparádé külföldieknek A házigazdák látványos bemutatót szerveztek vendégeiknek Holland és francia katonai küldöttség vendégeskedik Szolnokon. A házigazda a Mester úti laktanyában működő alakulat, a Légimozgékonyságú Zászlóalj. Az ismeretszerzés szándékával érkezett külföldi katonáknak tegnap látványos bemutatókat szerveztek a Vegyes Szállítórepülő Dandár közreműködésével. A Holland Királyi Hadsereg Légimozgékonyságú Dandárját képviselő négyfős delegáció szombaton érkezett a megyeszékhelyre. A francia hadsereg egyenruháját viselő kollégáik pedig tegnapelőtt követték őket. A látogatás körülményeiről, előzményeiről Keresztúri László alezredes, a FOTÓ: BARNA vendéglátó zászlóalj parancsnoka tájékoztatta lapunkat.- Köztudott - mondta -, hogy Magyarország csatlakozott a „Partnerség a békéért” programhoz. Voltaképpen ez az első lépése a NATO-hoz való közeledésnek. E program része, hogy az egyezményben részt vevő országok egymás hadseregeit látogatják. (Tudósításunk a 2. oldalon) Segélyprogram a környezetvédelemért Szolnok megye előnyt élvez? Nem fizet a Mól Budapest. Az elmúlt évi veszteséges gazdálkodás miatt nem fizet osztalékot a Mól Rt., még az osztalékelsőbbségi részvényeseknek sem. A nemzeti olajvállalat tegnapi közgyűlésén a múlt évi mérleg és az ez évi üzleti terv elfogadásán kívül többek közt erről is döntöttek a tulajdonosok. A 88 százalékban az AV Rt. tulajdonában levő Mól Rt. közgyűlésén a kisrészvényesek bár hangot adtak az elsőbbségi részvényekre járó osztalékkifizetési igényüknek, azt a többségi tulajdonossal szemben szavazataik során nem tudták érvényesíteni. Új partnerek Bábolna. Sikeres tárgyalásokat folytatott Ukrajnában a Bábolna Részvénytársaság vezérigazgatója. Papócsi László, aki a közelmúltban a magyar kormány delegációjának tagjaként tartózkodott a szomszédos országban, azzal a céllal utazott el, hogy újraélessze a korábban sikeres, de az utóbbi néhány évben visz- szaesett bábolnai-ukrán üzleti kapcsolatokat. Tervei találkoztak tárgyalópartnerei elképzeléseivel. így megállapodtak a baromfihús- és tojástermelési együttműködés újbóli megindításáról, s rövidesen megkezdik Tetra SL tojóhibridek szállítását Ukrajnába. Donyeck térségében bábolnai típusú húshib- rid-integrációt építenek ki. Több vállalat, illetve szövetkezet érdeklődött kacsa- és li- batenyészanyag iránt. A programok pénzügyi finanszírozására tárgyalásokat folytattak egy ukrán-magyar bank létrehozásáról. Szemle az autópályán Mosonmagyaróvár. Fontos állomásához érkezett az Mles autópálya koncesszióban épülő 42 kilométeres szakaszának építése: a Rábca folyót áthidaló 30 méteres betongerendákat tegnap emelték be az építők. A Győr és az osztrák határ közötti 42 kilométeres szakaszt ez év decemberében adják át a forgalomnak. Privatizáció Budapest. Az Állami Vagyonkezelő Rt.-nél előkészítették az öt gázszolgáltató társaság privatizációját, a vagyonkezelő azonban nem javasolja a privatizáció megindítását, amíg az árszabályozási kérdések nem dőlnek el. Lascsik Attila, az ÁV Rt. vezérigazgatója tegnap, az igazgatóság ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a privatizációs előterjesztés várhatóan a következő hetekben a kormány elé kerül az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium árszabályozási javaslatával együtt. Két Lotti A 22. heti Két Lotti játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 51 086 558 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye 27.649, a ketteseké 266 forint. Nyerőszámok: 3, 25, 33 és 22, 30, 66. Hóm Gyula miniszterelnök június 4-én, vasárnap az Egyesült Államokba látogat Bili Clinton elnök meghívására. A magyar kormányfő tengerentúli vizitjéről tegnap a Külügyminisztériumban az MTI-nek elmondták: a látogatás pontos programját jelenleg is diplomáciai úton egyeztetik. A tervek szerint Horn Gyula vasárnap érkezik Washingtonba. Itt a magyarság képviselőivel találkozik, majd hétfőn Michel Camdessusszel, a Nemzetközi Valutaalap vezér- igazgatójával és James Wolfen- sohnnal, a Világbank elnökével folytat megbeszélést. Diplomáciai úton egyeztetik Clinton elnök és a A CIVAM azokat fogja össze, akik a mezőgazdaságban dolgoznak, szakmai információkra éhesek, s képezni akarják magukat azért, hogy részt vegyenek az őket érintő gazdasági, szociális és technikai problémák megoldásában. A francia központ a megyénkben példaszerűen működő Agrár és Falusi Ifjúsági Szervezet (AG- RYA) révén került kapcsolatba a magyar fiatalokkal - hangzott el. A nemzetközi szeminárium alapvető célja a tapasztalat- csere, egymás kultúrájának megismerése, valamint a nyelv- tanulás, illetve -gyakorlás. A program során a két Európai Unió-tagállam, valamint szőkébb hazánk 20-27 éves gazdái felkeresnek megyénkbeli farmereket és nagyüzemeket, ahol előadásokat, konzultációkat tartanak számukra. Természetesen kulturális rendezvények is színesítik majd a hetet - esténként egy-egy nemzet ad ízelítőt hazája kulturális kincseiből. Hogy a szakma is erőteljesen felKedden már délelőtt megkezdődtek az ünnepi könyvhét eseményei Martfűn, ugyanis az ünnepi könyvhét megyei megnyitóját a város rendezte. Délelőtt vásárolhattak az érdeklődők az idei új könyvekből. A gyerekeknek vetélkedőket, filmvetítést rendeztek. A hivatalos megnyitó Szabó Lőrinc Könyv és álom című versének előadásával kezdődött Tóth Györgyi tolmácsolásában, majd a városi női kar műsorát láthattuk vezényelt Bozorádi János. Kozma Imre polgármester büszke arra, hogy a 66. könyvhét megnyitóját Martfűn tartják. Nem szólam a városban a kultúra támogatása, s mindent megtesznek azért, hogy a 60 ezer kötetes könyvtárat fejlesz- szék. Az írók, olvasók, terjesztők és kiadók ünnepét Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Elmondta, magyar kormányfő találkozójának időpontját; a tervek szerint erre is kedden kerülne sor. Aznap találkozna Hóm Gyula Warren Christopher külügyminiszterrel. Szerdán a képviselőház elnökével, Newt Gingrichcsel folytat megbeszélést a kormányfő. A következő állomás az előzetes program szerint New York. Az ENSZ székhelyén Butrosz Gálival, a világszervezet főtitkárával találkozik Hóm Gyula. Az út innen Det- roitba vezet, ahol egyebek mellett John Englerrel, Michigan állam kormányzójával ül tárgyalóasztalhoz a miniszterelnök. A vizit San Franciscóban és Los Angelesben zárni. színre kerüljön az egyhetes eseményen, az AGRYÁ megyei szervezete a kamarát kérte fel a segítségre - tudatta Gyulai Lajos, az agrárkamara megyei alelnöke. Fernand Mercier, a CIVAM nemzetközi szervezetének vezetője úgy vélte, a szeminárium jó alkalmat teremt arra, hogy az agrárszférában dolgozó európai fiatalok kilépjenek az elszigeteltségből, megismerjék egymás elképzeléseit, terveit, képesek legyenek együtt gondolkodni a nemzeti hagyományok tiszteletben tartása mellett. - Ezek a szemináriumok hozzájárulnak az egységes Európa kialakulásához - fogalmazott Gottfried Hermann, a türingiai mezőgazdasági továbbképző intézet vezetője. A rendezvénysorozat a tervek szerint nem ér véget novemberben. Az elképzelések szerint a jövőben a francia, német és a megyei fiatalok mellé ifjú spanyol, olasz és lengyel mezőgazdászok is csatlakoznak. hogy idén 122 hazai és határon túli új kiadvány került ki a kiadóktól. Fontosnak tartja a magyar könyv propagálását, mert a fővárosi Vörösmarty tér az egyetlen hely, ahol a könyvhét teljes „termése” megtalálható. Ellentmondásos a magyar könyvpiac, ahol igényes munkák kis példányszámban igen drágán kaphatók. Mégis hinHárom éve kezdődtek a tárgyalások a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a bonni Természetvédelmi és Reaktorbiztonsági Minisztérium között egy segélyprogram lehetőségéről.- Ezt a segélyprogramot nem úgy kell elképzelni, mint a PHARE-t vagy azokat a magyarországi alapokat, amelyeket a különböző nagy csomagokra kiírtak, s amelyeket megpályázhatnak az érintett önkormányzatok - mondotta az nünk kell a könyvek szemlélet- és jövőformáló erejében. Az olvasás gyönyörűsége mellett még ma, a számítógépek korában is fontos információhordozó a könyv. A rendezvényt Meister Éva „Csöndes kiáltvány a vesztesekért” című irodalmi műsora zárta a Sodrás népzenei együttes közreműködésével. G. A. Új Néplap kérdésére dr. Tardy János helyettes államtitkár, az Országos Természetvédelmi Hivatal vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap tartottak a Környezetvédelmi Minisztériumban.- Államtitkár úr szólott arról, hogy vannak technikai jellegű támogatások. Ezek mit jelentenek?- A technikai jellegű berendezések zömét Németországtól kapjuk. Ezen nincs mit pályázni. A közvetett hasznosulás a megyék számára azonban - hiszem és remélem -, hogy rövidesen megismerhető lesz. A terepjáró mérőbusz például a magyarországi vizes élőhelyek rekonstrukciójának előkészítésében segíthet. Nem akarunk rivalizálni semmilyen természetvédelmi szervezettel, de szükségük van egy ilyen mérőegységre, amivel bármikor a helyszínre mehetnek, és döntéseiket szakmailag megalapozhatják. Eltökélt szándékunk, (Folytatás a 3. oldalon) Szentmiklósi napok Az első kaszavágás a miniszteré Julius 14-e és 16-a között harmadik alkalommal rendezik meg a szentmiklósi napokat - tudtuk meg a törökszentmiklósi városházán a tegnapi sajtótájékoztatón. Mint Sántha Albert alpolgármester elmondta, az idén a rendezvénysorozat ideje alatt ünnepük a város újratelepítésének 275. és az áfész fennállásának 50. évfordulóját. Az önkormányzat félmillió forinttal támogatja a szentmiklósi napokat. Ez körülbelül á költségek fele - tájékoztatott Sülye Károlyné, a szentmiklósi napok főrendezője. Azt a segítséget azonban, amelyet a helybeli vállalatok, a lakosság ad és tanúsít, nem lehet forintban mérni. Az idei szentmiklósi napokra több mint háromezer résztvevőt várnak. A rendezvénysorozat színes, gazdag programjában sok a hagyományok felelevenítését szolgáló: például az aratás és az aratóverseny. Az első kaszavágást dr. Lakos László földművelésügyi miniszter teszi. Lesz kaszálóverseny, aratóbemutató kombájnnal, aratóműsor, aratóebéd, aratóbál. A város újratelepítésének évfordulójáról számtalan ötletes formában emlékeznek meg. Az áfész 275 szeletből álló tortát készít erre az alkalomra, 275 postagalambot röppentenek a város fölé, vállalkozó kedvű gyerekek 275 emlékléggömböt eresztenek el. Kétszázhetvenöt nyerstéglába 275 törökszentmiklósi polgár bevésheti a nevét, és a téglákból emlékfalat húznak fel Szenttamáson. A szentmiklósi napok egyaránt várja a gyerekeket és felnőtteket, időseket és fiatalokat: az áfész szabadtéri vásárával, a város üzemeinek, vállalkozóinak termékbemutatójával, nóta- és operett-, valamint gyermek- műsorral, rockkoncerttel, szal- mafonó-bemutatóval, tekeversennyel, népi játszóházzal. Nemzetközi agrárszeminárium Szolnokon Fiatalok az egységes Európáért November közepén rendezik meg Szolnokon azt az egyhetes mezőgazdasági szemináriumot, melyen francia, német és megyénkbeli, mezőgazdasággal foglalkozó fiatalok találkoznak. A francia CIVAM Mezőgazdasági és Falusi Környezetet Népszerűsítő Központ kezdeményezésére létrejött esemény immár harmadik a sorban, hiszen 1993-ban Franciaországban, tavaly pedig Németországban adtak randevút egymásnak a három nemzet fiataljai -jelentette be tegnap a megyeházán Báli István, a megyei közgyűlés nemzetközi és sajtóreferense. Az ünnepi könyvhét megyei megnyitója Martfűn Hinni kell a könyvek erejében Az ünnepi könyvhét megyei rendezvénysorozatát Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg