Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

1995. május 24., szerda Szolnoki Extra 7. oldal Diák vagy újságíró? Bajnai Zsolt huszonnégy esztendős, a József Attila Tudomány­egyetem földrajz-történelem szakos hallgatója. Sajátos filozó­fiát vall: az életben három dolognak van értelme, az utazásnak, a tanulásnak és a szerelemnek. Ezért a legjobb, ha az ember a kedvesével elutazik valahová tanulni. Beilleszthető ebbe az idillikus képbe régi szenvedélye, az írás is, amelynek köszönhetően egy alkalommal az egri székhelyű Független Alkotók Országos Egyesületének pályázatán ért el sikereket, idén pedig az év diákújságírójának választották.- Mikor érlelődött meg ben­ned a gondolat, hogy írni kezdj?- Még az általános iskolá­ban, annak ellenére, hogy a magyar nem tartozott az erős­ségeim közé. A kö­zépiskolában akar­tunk először lapot csinálni, de csak fali­újság lett belőle. Az­után másodéves egyetemistaként már tanultam is az újság­írást Pesten.- Hol sikerült ka­matoztatni ezt a tu­dást?- Akkoriban szer­veződött Szolnokon egy ifjúsági lap, a Szofi, amely a lelkes és tehet­séges fiatalokat fogta össze. Sajnos azonban pénz hiányá­ban megszűnt. Szegedre ke­rülve ismerkedtem meg a Sze­gedi Egyetem című iskolai lap­pal. Megtetszett, ezért beko­pogtattam a főszerkesztőhöz, mondván: hahó, itt vagyok, szeretnék újságot írni. A dolog bejött, három évig írogattam oda. Ma már a NewTon és a Melódiák című egyetemi lapok főszerkesztőjének vallhatom magam. Persze próbálkoztam a vidéki „nagy” lapoknál is, vál­takozó sikerrel. Pesten a Res­publikánál kísérleteztem, ahol szintén a bekopogtatós mód­szert választottam. Itt hét vagy nyolc nagyobb terjedelmű anyagom jelent meg. Néhány hónappal ezelőtt pedig az Or­szágos Felsőoktatási Érdekvé­delmi Szövetség ötéves fennál­lása alkalmából készítettem egy kiadványt, megszólaltatva benne Fodor Gábort és Csirik Jánost is.- Az elektronikus sajtó nem érdekel?- Dehogynem! Segédkeztem a Rádió 2000 indulásánál, de elmentem a Magyar Rádió he­lyi stúdiójába is. Itt csupán ká­belhordozgató akartam lenni, ám már ehhez is a diplomát kö­vetelték, úgyhogy ebből semmi sem lett. Idén februárban meg­hívtak a Szegedi Városi Televí­zióhoz. Ez tetszett, sőt nagyon tetszett. Mégis visszautasítot­tam az ajánlatot, mert úgy érez­tem, ha elfogadom, az egye­temnek befellegzett.- Milyenek az eddigi tapasz­talataid a sajtóról?- A legfontosabb az, hogy vidékről indulva az ember nem túl sok mindent érhet el. Persze kemény küzde­lemmel viheti va­lamire, csak hát nem biztos, hogy utána egész életé­ben függeni akar olyan emberektől és gazdasági ha­talmaktól, ame­lyek erre nem ér­demesek. Azon­kívül az újságírás, a vidéki is, nincs megbecsülve. Egy újságnak szellemi központnak kellene lennie, nem pedig munkahely­nek.- Visszatérve a tanulmánya­idhoz, miért választottad a föld­rajzot és a történelmet?- Aki nem kedveli a matema­tikát, általában ilyen szakokra jelentkezik. Egyébként szere­tem őket, bár egészen biztos, hogy képtelenség elhelyez­kedni.- Akkor hogyan tervezed a jövőt?- Nem érezném rosszul ma­gam, ha újságíró lehetnék, bár ahhoz még rengeteget kell ta­nulnom. Ugyanakkor szívesen maradnék az egyetemen tudo­mányos munkára, de erre sze­rintem nincs remény.- Mire van?- Talán ostobán hangzik, de magam sem tudom. Sok min­dent szeretnék csinálni. Néha tudathasadásos állapotban va­gyok, s nem tudom, hogy az új­ságírót alakítom, vagy az egye­temistát.- Ha mindezek ellenére meg kellene fogalmaznod, mi sze­retnél lenni, mit mondanál?- Boldog ember. Molnár G. Attila Találja ki! Előző heti feladványunk még­sem bizonyult túl nehéznek, hiszen ismét jó néhány helyes megfejtés érkezett. S hogy mit ábrázolt a kép? A Baross úton lévő utógondozót, amelyet azonban még ma is inkább „bábaképzőnek” emlegetnek a városban. A három szerencsés nyertes: Öbognó Gézáné (Szolnok), Drávucz Sándor (Szolnok) és Fehér Tamás (Szolnok). Gratulálunk, s kérjük, fárad­janak be szerkesztőségünkbe nyereményeikért, a Kardos Tamás fotóművész által fel­ajánlott naptárakért. Mostani feladványunkat legkésőbb május 29-ig juttas­sák el szerkesztőségünkbe: Új Néplap, Szolnok, Kossuth tér 1. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Találja ki! A játék örök A Szolnokon megrendezett IV. Weöres Sándor találkozó gyer- mek-színjátszócsoportjait értékelő zsűri elnöke volt Fodor Ta­más színművész, akit nem kell bemutatni a város művészetet kedvelő lakóinak. A műfaj jövőjéről kérdeztük a találkozó után.- Az ügyes pedagógusok kezé­ben komoly fegyver a játék. Engedni kell szabadon szár­nyalni a fantáziát, létrehozni és birtokolni a játékot. így lesz igazi tétje. A gyermekszínját­szók mindig tükröt tartanak a valóságnak, természetesen a ki­csikre is hatnak a társadalmi és gazdasági változások. A játék úgy jó, ha tétje van. Mert az igazi tét maga a játék, amit na­gyon komolyan kell venni. Hogy mi a feladat? Azt gon­dolom, nem szabad a már egy­szer létrehozott értékeket veszni hagyni. A televízió, a készen kapott vizuális élmény tulajdonképpen már most lát­szik, betört a klipszerűség a gyermekek játékába is. Én úgy hiszem, hogy ez nem baj, hi­szen a jól megcsinált klip egy­fajta sűrítménye a valóságnak, a mondanivalónak. Az iskoláknak egyre keve­sebb pénze van, így aztán né­hány megszállott pedagógus érdeme az, hogy a gyermek­színjátszás megmarad. Szeren­csére ilyen jó értelemben vett megszállottak, szent őrültek mindig is voltak, s nagyon re­mélem, hogy ezután is lesznek. Ezeknek a találkozásoknak komoly haszna az, hogy tanul­hatnak a gyerekek egymástól is. A mostani versenyen például nagyon kevés volt a zene, il­letve a kísérő zenék nem voltak jók. Kérem szépen, a konyhai eszközökkel lehet a legautenti­kusabb hangzásokat elérni! Vegyenek egy porszívócsövet, dugóval dugják be, fantasztikus hangzást lehet vele elérni. Vagy itt vannak a vizespoharak. Be lehet hangolni őket! De hogy mást ne mondjak, a fedő és a kanna is lehet zeneszerszám. A seprűnyél is kiváló eszköz le­het, és ott nem az a lényeg, hogy üti össze, hanem az, ho­gyan szünteti meg a hangzást! Sokkal bátrabban kell élni ezekkel az eszközökkel. A színház legkitűnőbb eszközei a sámánizmushoz nyúlnak visz- sza. A gyerekekben óriási az utánzóhajlam, tessék, ajánljuk fel neki, nézze meg a másikat, figyelje, játssza el, hogy ő nem ő. így a saját énje is fejlődni fog. Nem kell minden gyer­mekből színészt nevelni. Elég, ha csak megtanulta a mozgás és a másra figyelés művészetét. Elég, ha csak játszott egy jót, hiszen a játék, a varázslat örök! Szentendrei Anyánk helyett anyánk Én már csak kapkodom a fejem, és nem értem. Nem értem az embereket. A szülő szó - teljesen egyértelműen - a szülésre, a születésre utal. S noha csak az egyik szülő szül, mégis ketten vannak. Mert hiába az elrettentő példák, mégis megbizonyosodhatunk - né­hány, már-már kirívó példa kapcsán - arról, hogy egy egészsé­ges gyermek akár két(!) teljes szülőt is elvisel. Egy anyát és egy apát. Még mindig a szülő szónál maradva: noha az anyuka szüli meg a gyermeket, mégsem (csupán) ettől lesz szülő. Nem annyi a feladat, hogy kilenc hónapon keresztül kihordja a gyermeket, rugdalózót meg kiságyat vesz neki, később meg mountain bike-ot. Mert ha csak ennyi volna a feladat, könnyű lenne a szü­lőknek. A minap az egész ország láthatta-hallhatta a televízióban, hogy néhány tizenhat(l) éves fiú brutálisan megölt, mi több, le­mészárolt egy másik tizenhat éves fiút. A nyomozás során fény derült arra. hogy a kiskamaszt szülei értékei ellopása után ver­ték agyon, nehogy beszéljen. A megrázó riport végén beszélgettek a nyomozást folytató szakemberrel, aki elmondta, hogy szerinte a fiúk nemcsak ki­elégítő, de jó módban éltek. A szüleik gazdag és rendes embe­rek, akik nem értik, mi történhetett a gyerekeikkel. Azt is hang­súlyozta: nem tud rosszat mondani a szülőkről. Mindent megad­tak a gyerekeknek. (Akik, mellesleg, minden este kilenckor a he­lyi kocsmában múlatták az időt hasonkorú társaikkal.) A hátamon vigyázba állt a szőr, míg ezt a mondatot hallgat­tam. Nem tud rosszat mondani.. . Talán nem is kell. Minden bizonnyal a társadalom a hibás. A társadalom, „aki” károm­kodni tanítja a kamaszokat, aki esténként kocsmába csábítja őket. A társadalom a hibás, hogy nem kevert le egy nagy pofont a kölyköknek, ha későn mentek haza. A társadalom a hibás, hogy talán észre sem vette, hogy nincsenek otthon. A társada­lom a hibás azért, hogy tizenhat éves kiskamaszok lemészárol­ják haverjukat, majd bedobják egy használaton kívüli pincébe. A társadalom kiváló és nagyszerű bűnbak. Mindent rá lehet kenni. Figyeljük csak a tévét, a rádidót! A közeljövőben minden bizonnyal napvilágra kerülnek a legújabb kutatási eredmények, miszerint a társadalom hordja ki a gyermeket, ö vajúdik, ő szüli meg. Anyánk helyett anyánk, apánk helyett apánk lesz. Cs. Csáti Réka A három testőr felvette a kesztyűt Avagy: három angol fiatalember elhatározta, hogy megtanítja angolul a fiatalokat Szolnok városában már nem kapjuk fel a fejünket, ha idegen szó üti meg fülünket, s nem fordu­lunk meg, ha külföldi arcot látunk. Méltán lehetünk büszkék, hogy sokan, egyre többen választ­ják második vagy akár örök otthonuknak megyeszékhelyünket. A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolára is nemcsak az ország minden részéről, de határainkon túlról is érkeznek hallgatók. Három jóképű, jó kedélyű és közvetlen beszélgetőtársam a „ködös Albionból” érkezett - taní­tani. Mark Pearson-kül- és belkereskedelmi, illetve vendéglátó, Bruce Dickinson külker, Tom Mowbray pedig vendéglátó és belker szakon dolgozik angol lektorként.- Lehet, hogy már banálison hangzik, de azért talán kézen­fekvő a kérdésem: hogyan ke­rültek Magyarországra, illetve Szolnokra? Bruce: - Egy hirdetést olvas­tam Angliában, ahol német-an­gol nyelvtanárt kerestek. Ennek már három és fél éve. Azóta vagyok itt. Először egy kis an­gol nyelviskolában dolgoztam, de az már nincs meg. Mark: - Én a Varga Katalin Gimnáziumban kezdtem dol­gozni négy és fél évvel ezelőtt, onnan kerültem a főiskolára. Tom: - Én jöttem a legké­sőbb, két és fél éve, s én is egy angol nyelviskolából kerültem ide.- És miért pont Magyaror­szágot választották? Bruce: - Ez jó kérdés, én is szeretném tudni a választ - ne­veti el magát, de aztán komo­lyan folytatja. - Magyarország ismeretlen ország nálunk, Ang­liában. Azt hallottam, hogy sok minden változott itt az elmúlt években. Egyszerűen érdekelt, hogy milyen lehet itt.- És mi változott?- Amikor idejöttünk, nem, vagy legalábbis alig volt nyu­gati kocsi az utcákon, kevesebb volt a bolt és az étterem. De lassan normális lesz itt is min­den - megint nevet. Bruce Dickinson Mark: - Több éve itt va­gyok, és úgy gondolom, hogy Magyarországon is nagyon fon­tos a nyelvtudás, sőt itt, a fősu­lin mindenki kell hogy tudjon valamilyen idegen nyelvet. Per­sze nekünk is nehéz volt, hogy nem tudtunk magyarul egy szót sem. Bruce: - Akkor még kevesen tudtak angolul - teszi hozzá, persze kajánul mosolyogva a „tolmács”, erősen hangsú­lyozva az „akkor” szót.- Úgy hallottam, érdekes terveik vannak a nyárra. Miről van szó? Mark: - Augusztus végén, a hónap második felében csiná­lunk egy angol nyelvi tábort. Szerintünk soha nem volt még olyan nyelvkurzus Szolnokon, de talán az egész országban sem, ahol kizárólag anyanyelvi tanárok tanítottak. Szerintünk ez fontos dolog volna a fősuli­nak, meg persze nekünk is. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek, akik nyelvet tanul­nak, ne csak a „sima” angolt ismerjék, hanem a többit is, az utcai vagy akár az üzleti angolt. Meg persze szeretnénk egyúttal bemutatni is az országot, ahon­nan jöttünk, vagyis tanítanánk országismeretet is.- Melyik réteget „célozzák" majd meg, vagyis milyen kor­osztályt várnak a táborba? Mark Pearson Mark: - Mindenkit, vagyis szinte mindenkit. Az eredeti tervünk az volt, hogy iskolá­soknak, 14-18 éves fiataloknak tanítanánk, de ha jönnek érdek­lődő felnőttek, akkor természe­tesen őket is várjuk. Azt szeretnénk, hogy ezen a kurzuson ne csak tanulás, tanu­lás, tanulás legyen, magyar módra, hanem szórakozás is. Szeretjük a szórakozást, a vic­cet, még ha nem is látszunk pil­lanatnyilag túl boldognak - ne­vetnek megint mind a hár­man -, de most túl sok a munka. Vizsgáztatunk.- Hány főre számítanak, és mikorra tervezik az „iskolát” ? Bruce: - Nem gondolkoz­tunk még azon, hogy hányán jönnek majd. Ha százan jönnek, úgy is jó, ha negyvenen, akkor úgy is. Arra azonban figyelünk, hogy egy-egy csoportban ne le­gyenek túl sokan, legfeljebb tí- zen-tizenöten, mert csak úgy lehet mindenkivel foglalkozni. A „tábort” itt, a főiskolán csi­náljuk majd augusztus 21-étől szeptember 1-jéig, délelőttön­ként.- Akik jelentkezni akarnak, kell-e tudniuk valamilyen szin­ten angolul? Tom: - Majdnem minden 14-15 éves fiatal tud vala­mennyire angolul. Egyébként igen, azt szeretnénk, ha tudná­nak egy-két dolgot angolul. Csinálni fogunk valamilyen tesztet, amivel felmérjük a je­lentkezők tudását, s ha vannak nagyon jók, akkor ők külön csoportban lesznek. ■ - Mondták, hogy országis­meretet is tanítanak majd... Bruce: - Mind a hárman Anglia más-más részeiről jöt­tünk. Tom Észak-Angliából, Mark Dél-Angliából, én pedig Bristolból, vagyis Anglia köze­péből. Azért gondoltuk, hogy ilyen ismereteket is akarunk ta­nítani, hogy ne csak nyelvtan, nyelvtan meg nyelvtan legyen egész idő alatt, hanem a beszél­getésen legyen a hangsúly, a kommunikáción. Mióta Szolnokon vagyunk, azt vettük észre, hogy sok gye­rek megy Angliába vagy Ame­rikába angolul tanulni - elne­veti magát, és hozzáteszi: ­Tóm Mowbray Most viszont olyan lesz, mintha Anglia itt lenne Szolnokon.- Akiket érdekel a dolog, hol kereshetik meg önöket? '- Napközben a 421-455-ös telefon 15-ös mellékén lehet minket elérni, este hat óra után pedig a 421-056-os telefonon. Cs. Cs. R.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents