Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-24 / 120. szám
4. oldal 1995. május 24., szerda Körkép - Állásajánlatok Mit rejt a bűvészláda? Megnyitása óta számos érdeklődőt, főként gyerekeket vonz a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumba a Rodolfo bűvészhagyatékából nyűt emlékkiállítás, mely június közepéig tekinthető meg. A tervek szerint ez idő alatt Csongrádi Béla bűvész bemutatójára is sor kerül majd. FOTÓ: K. É. Egy nap a Krisna-tudatúaknál Szép a ruhájuk, férfi létükre rózsaszínben járnak, virágfüzérrel a nyakukban. Énekelnek, táncolnak. Az európai szemnek furcsa figurák a Krisna-hívők. Szolnokon is éí egy gyülekezet, múlt héten vendégük volt őszentsége Srila Sivarama Swami Maharadzsa, az egyik legfőbb vallási vezetőjük.- Mennyire fontos a megjelenés, a szépség, hiszen Ön férfi létére akár egy divatlapból is kiléphetne? Nem gondolja, hogy van, akit esetleg taszít ez a másság?- A megjelenés annyira fontos egy ember életében, amilyen erős a meggyőződése. Mi, akik Krisna tudatúak vagyunk, hiszünk a szépség és az erőszakmentesség hatalmában. Természetesen nem mindenkinek ez a ruházata, én szerzetes vagyok, külsőségében ez az egyik, ami megkülönböztet. Természetesen a civil életben is lehet valaki Krisna-hívő, a lényeg az, hogy átfogja és megismerje a tanítást, legyőzze a vakságot, amely megakadályozza abban, hogy meglássa Istent!- A mai rendezvény - úgy is mondhatnánk - nyílt fórum volt, ételkóstolóval egybekötve. Meglepően sok fiatal volt, néhányon már be sem fértek, pedig százötven forint belépőt kellett fizetni, többet, mint némelyik diszkóba. Mivel magyarázza ezt a nagy érdeklődést, hiszen a feltett kérdésekből látszott, hogy a fiatalokat valóban érdekli az Ón válasza?- Azt gondolom, hogy a mi vallásunk nemcsak hogy nemzetközi, de kortól független is. A fiataloknak nincs szilárdan kialakult véleménye, nincs igazi támaszuk abban, hogy ki is alakíthassák azt a véleményt. Az elhagyatottság, a hit nélküliség olyan magányba és mélységbe taszítja őket, hogy hozzányúlnak a cigarettához, a kávéhoz, a kábítószerekhez. Mi nem játszunk szerencsejátékot, nem hódolunk semmilyen „káros szenvedélynek”, mert célunk eltávolodni az anyagi és anyagias világtól. Olyan ez, mint az árammal teli drót: megfogod, és hiába akarod elengedni, az áram fogva tart. Minél nagyobb szenvedést okoz, annál görcsösebben ragadod meg, mert már nem tudod elengedni, csak a halál pillanatában.- A krisnások ezek szerint tudják a receptet a kábítószer és szenvedélymentes élethez. Hogyan juthatna el ez a segítség a fiatalokhoz? Vállalnak-e nagyobb társadalmi és karitatív szerepet ebben?- Mi évek óta csináljuk a szeretetszolgálatot, hiszen az egész hitünk a szeretetet sugározza. Ételeinket, italainkat Krisnának ajánljuk fel, s csak utána fogyasztjuk el. Először azé, akit szeretünk. Az erőszakmentesség jegyében nem eszünk állatot, vegetáriánusok vagyunk. Az életünk és a lelkünk teli van békével és dallal. Természetesen tudom, hogy vannak, akik azt hiszik, semmi mást nem is csinálunk, csak dalolunk és kéregetünk, pedig ez nem így van. Somogyvámoson hatalmas birtokon biokertészetünk van, gépekkel dolgozunk, önellátók vagyunk. Készítünk édességeket, melyeket árusítunk, akárcsak könyveket, kiadványokat. Ebből van elég pénzünk, bár mindenkit nem tudunk megkeresni, akinek szüksége van, azt leszoktatjuk a kábítószerről, egyszerűen csak keressen meg bennünket.- Milyen a szolnoki Krisna-tudatúak közössége? Elégedett velük?- Szolnokon egy jókedvű, jól fejlett gyülekezet él, úgy tűnik, beilleszkedtek a város életébe. Rendszeresen tartanak nyílt rendezvényeket, amelyet sok érdeklődő látogat. Sok fiatalember barátunk van, és természetesen itt is élnek szerzetesek. Nálunk kétféle módja van a szerzetességnek, az egyik, aki teljesen önmegtagadó életet él, a katolikusok cölibátusnak nevezik, a másik pedig, aki házasodik és gyermekeket nevel. A beilleszkedés persze nem volt könnyű, hiszen annyira távoli ez a vallás, de hát a katolikus sem magyar, igaz? Jézus sem volt magyar ember. Nem hiszem, hogy számítana is valamit, minek, kinek nevezzük a bennünk lakó Istent. A lényeg az, hogy kinyfljon a szemünk, és meglássuk Őt. Azt hiszem, az a helyes, ha mindenki gyakorolja a saját vallását, és hagyja, hogy mások is azt tegyék. -csáKompenzáció az energiaár-emelés után Sokak számára nehezen áttekinthetőek azok az intézkedések, amelyek az idei energiaár-emelés ellentételezéséről szólnak. A népjóléti tárcától ezért részletes tájékoztatást kértünk arról, hogy milyen kompenzáció jár a nyugdíjasoknak és a különféle járadékban részesülőknek. Mint a minisztérium lakossági főosztályán elmondták: energiaár-támogatásra azok a nyugdíjasok jogosultak, akik- 1994. december 31-ig betöltötték 60. életévüket;- az I., II., III. rokkantsági csoportba tartoznak és rokkantsági nyugdíjban, rokkantsági járadékban, öregségi járadékban, munkaképtelenségi járadékban, özvegyi nyugdíjban, özvegyi járadékban részesülnek;- az I., II., III. rokkantsági csoportba tartoznak és baleseti rokkantsági nyugdíjban, baleseti özvegyi nyugdíjban részesülnek;- nyugellátásként végkielégítésben, árvaellátásban, szülői nyugdíjban részesülnek, ha járandóságuk 1994. decemberi összege nem haladta meg a 12 ezer forintot. A havi 600 forintos támogatást a nyugdíjasok a támogatásra jogosító időszakra, vagyis márciusra, áprilisra, májusra, júniusra, novemberre és decemberre járó nyugdíjjal együtt kapják meg. A jogszabály értelmében jogosultak a támogatásra a három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülők, továbbá azok az egyedülállók, akik saját háztartásukban olyan gyermeket nevelnek, aki után családi pótlékot kapnak Hasonlóképpen támogatást élveznek a munkanélküli-járadékban - vagy annak megszűnése után keresetpótló támogatásban - részesülő munkanélküliek, ha folyósított ellátásuk és e melletti keresetük havi együttes összege az adott hónapban nem haladja meg a 10 000 forintot. Támogatásra jogosult az a hajléktalan munkanélküli is, aki jövedelempótló támogatásban részesül. A kormányzat ugyanakkor tekintetbe vette, hogy sok családnak, amely nem tartozik a felsorolt kategóriákba, az energiaárak emelkedése elviselhetetlen többletterhet jelent. Ezért lakásfenntartási költségeik mérséklésére, erre az évre szólóan, kiegészítő pénzforrásokat biztosított a települési önkormányzatoknak, amelyek ebből bővíthetik a támogatásban részesülők körét. Ebből a forrásból azok kaphatnak, akiknek lakása - az ön- kormányzat megállapítása szerint - minőségben és nagyságban nem haladja meg a minimális szintet; fenntartási költsége nem több, mint a család összes jövedelmének 35 százaléka, és az egy főre jutó havi jövedelem nem lépi túl a jelenlegi öregségi nyugdíjminimum (8400 forint) kétszeresét, azaz a 16 800 forintot. A lakásfenntartási támogatási kérelmeket az önkormányzatok bírálják el. Az egyéb kategóriákba tartozók esetében az ellentételezést a nyugdíjukkal, illetve járandóságukkal együtt küldik. Ferenczy Europress A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ állásajánlata SZOLNOKI KIRENDELTSÉG 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. Létszám Kereset vas- és fémszerkezet-lakatos Szolnok varrógépműszerész 10 23 000-29 000 Vezseny asztalos 2 13 000-25 000 Szolnok-Csataszög varrónő 15 15 000-30 000 Szolnok-Vezseny kőműves 70 13 000-22 000 Szolnok-Budapest 30 18 000-40 000 ács-állványozóSzolnok-Budapest vasbetonszerelő 20 18 000-35 000 Szolnok-Budapest üzletkötő 15 25 000-30 000 Szolnok megye gyógypedagógus 10 20 000-35 000 Szolnok 1 20 000-25 000 5131 JÁSZAPÁTI, Damjanich u. 11. Telefon: 140 Létszám Kereset varrónő Jászapáti betanított varrónő 13 10 000-18 000 Jászapáti német-angol tanár 4 10 000-15 000 Jászapáti 1 25 000 pék Jászapáti traktoros 1 20 000 Jászapáti lángvágó 3 15 000-15 000 Jászapáti betanított munka 1 20 000 Jászapáti 5 13 000-15 000 betanított munka Jászszentandrás asztalos 5 13 000-15 000 Jászapáti 2 18 000-20 000 5100 JÁSZBERÉNY, Jászteleki u. 17. Telefon: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset hidraulikaszerelő Jászberény benzinkútkezelő 1 25 000 Jászberény 1 12 200-18 000 betanított munkás Jászárokszállás szobafestő 3 16 000-20 000 Jászberény élelmiszer-eladó 6 20 000-35 000 Jászberény kéményseprő 3 12 200-18 000 Jászberény kér. ügyintéző+német 6 15 000-20 000 Jászberény 1 20 000-25 000 MARTFŰI KIRENDELTSÉG Martfű, Lenin út 1 le. Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő Martfű kőműves 20 13 000-25 000 Szolnok 6 20 000-24 000 matematika-fizika tanár Cibakháza varrónő 1 20 000-30 000 Tiszaföldvár 20 15 000-22 000 5440 KUNSZENTMÁRTON Mátyás kir. u. 5. - Telefon: 461-523 Létszám i Kereset könyvelő Tiszaug magyar-történelem tanár 1 közalk. tv.i szer. Tiszakürt 1 közalk. tv. szer. ált. isk. igazgató Tiszaug magyar-történelem tanár 1 közalk. tv. szer. i Tiszaug 1 közalk. tv. szer. ének-bármely szakos tanár Tiszaug szeszfőzdés 1 közalk. tv. szer. Cserkeszőlő varrónő 1 15 000 Kunszentmárton 6 12 200-20 500 karosszérialakatos Kunszentmárton cipőfelsőrész-készítő 1 15 000-23 000 Kunszentmárton 6 12 200-18 000 ének-történelem szakos tanár Öcsöd 1 közalk. tv. szer. mezőgazdasági munkás (dohánytermesztő) Szele vény betanított cipőkészítő 4 80 000 Ft/idény Tiszaug 10 12 200-14 000 5300 KARCAG, Madarasi út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő Karcag 1 nő 12,200-15 000 panziós (recepció) Karcag 1 ffi nettó 17 000 gyors- és gépíró (4 órás) Karcag 1 nő 12 000-13 000 vendéglátó-ipari eladó Berekfürdő 2 13 000-13 000 (tartós munkanélküli) 5400 MEZŐTÚR Rákóczi u. 3., I. e. Telefon: 19 Létszám Kereset biztosítási üzletkötő Túrkeve, Mezőtúr zeneiskolai tanár 5 jutalékos Túrkeve italterítő-üzletkötő 2 18 000 Mezőtúr 1 15 000-25 000 Kindertojás-összeszerelő Túrkeve 14 telj. szerint varrónő (szakm. és bet. m.) T úrkeve 4 12 200-15 000 kerékpár-motorkerékpár szerelő és értékesítő Mezőtúr 1 12 200+jutalék gázvezeték-szerelő Mezőtúr 1 jutalékos (gépkocsi- és szerszámhasználatot fizetnek) 5310 KISÚJSZÁLLÁS, Kossuth L. u. 16-20. Telefon: 59/321-357; 322-388 __________________Létszám ________Kereset tex tilkonfekcionáló-ipari szabász (Fékon) Kisújszállás 2 15 300-17 000 textilkonfekcionáló (ANIER Kft.) Kenderes varró (Fékon) 10 14 000-14 000 Kisújszállás 28 15 300-17 000 textilkonfekcionáló (Fékon) Kisújszállás vasaló (Fékon) 100 13 000-20000 Kisújszállás 3 15 300-15 300 gépi varró (betanított munkás) KUNTEX Kisújszállás 50 12 000-16 000 tomács-fordító (mongol-magyar) Kisújszállás 1 17 000 reklámszervező (VOICE Hungária Kft.) Kisújszállás 6 20 000-25 000 520 TÖRÖKSZENTMIKLÓS, Táncsics út 1/a Telefon/fax: 56/390-190,390-941 Létszám Kereset darukezelő Örményes 1 megegyezés szerint hentes-húsfeldolgozó T örökszentmiklós varrónő, betanított is 2 25 000-35 000 T örökszentmiklós, Tiszatenyő 10 teljesítménybér tűzőnő, betanított is Törökszentmiklós kőműves 4 12 200-22 000 Törökszentmiklós 1 megegyezés szerint 5351 TISZAFÜRED, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322; 211 Létszám Kereset textilkonfekcionáló Tiszafüred 5 16 000-25 000 biztosítási üzletkötő Tiszafüred és kömy. 2 20 000-50 000 dukkozó, fémfestő Tiszafüred 1 25 000-30 000 csapos Tiszaderzs 1 12 200 hirdetésszervező Tiszafüred és kömy. 5 15 000-50 000 autódarus változó 1 24 000-39 000 szobafestő-mázoló Budapest 1 20 000-25 000 5340 KUNHEGYES, Szabadság tér 9-10. Telefon: 59/326-546 __________________Létszám________Kereset tm k karbantartó lakatos Kunhegyes 1 25 000-27 000 szakács Kunhegyes I 15 000 biztosítási üzletkötő Szolnok megye területe 4 hónapig fix bér, majd tiszta jutalékos rendszer takarító, konyhalány (váltott műszak) Abádszalók 2 12 200-15 000 szakács (váltott műszak) Abádszalók 1 25 000 ács, kőműves, asztalos, festő Budapest 30 000-35 000 (ingyenes szállás, útiköltség-térítés, hetente hazajárás)