Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-22 / 118. szám
8. oldal MŰSORAJÁNLAT 1995. május 22., hétfő Felhős, szeles idő Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az elmúlt napok kiadós esőzését okozó ciklon fokozatosan gyengülőben van, hazánk fölé kissé szárazabb léghullámok érkeznek. Eleinte még gyakran lesz erősen felhős az ég, majd északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, és inkább már csak szórványosan fordulhat elő eső, zápor. A nyugati megyékben már néhány órás napsütésre is számíthatunk, de a Tiszántúlon még többnyire borult lesz az ég, legfeljebb délután süt ki rövidebb időszakokra a nap. Hűvös marad az idő. A hőmérséklet kora délután mindössze 12 és 17 fok között várható, de az erős, időnként viharos északi szél sokat ront hőérzetünkön. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A Duna-Tisza közén ma még alig észrevehetően, de fokozatosan javul az idő. Lassan mindenütt megszűnik az eső, és a hét második felére a hőmérséklet ismét megfelel majd az ilyenkor szokásosnak. Ma még gyakran lesz erősen felhős az ég, de főként délután rövidebb időszakokra már ki-kisüt a nap. Egyre kevesebb helyen valószínű eső, zápor. A hőmérséklet kora délután 14, 16 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: Martfű: 15 Kecskemét: 14 Baja: 14 Kiskőrös: 15 Kiskunhalas: Várható legnagyobb széllökések km/ó "C 15 16 15 16 km/ó Vízhőmérsékletek °c °C Balaton: Tisza-tó: Szolnok: 50-60 55-65 50-55 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: 45-55 55-65 55-60 Balaton: 12 Velencei-tó: 12 Jászberény: 45-50 Baja: 60-65 Tisza-tó: 14 Fertő-tó: 12 Tiszafüred: 45-50 Kiskőrös: 55-60 Tisza: 13-17 Duna: 12-13 Martfű: 50-55 Kiskunhalas: 55-60 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc RÁDIÓ A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) kábelfrekvencián 17.00-18.30: Alföldi magazin - Telefon: 421-133 - Szerkesztő: Benkő Imre - (A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika - Tudósítások, riportok - MDF választmányi ülés Szolnokon - MÁV és a város kapcsolata - Anyanyelvűnkért - Kiállítás Dunaszerdahelyen - Fürkész triatlon - Sport - Rendőrségi Hírek 18.00- 18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd, közben zeneturmix - Diákok nyári munkalehetőségei - Hajnóczy József emlékére) - Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok Városi Rádió (5000 Szolnok, Jubileum tér 5. Tel.: 426-400): 5.00- 12.00 óráig naponta az FM 92,2 MHZ-es ultrarövidhullámon valamint a Szolnok városi kábeltelevízió hálózatban 107,6 MHZ-es kábelfrekvencián KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - Közben: 5.40: Falurádió - 8.10: Műsorszemle - 8.30: Szonda - 9.05: Napközben - 11.05: Slágermúzeum - 11.35: William Makepeace Thacke- ray: Sznobok könyve X/1. - 12.00: Déli Krónika - -12.30: Ki nyer ma? - 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Vendég a háznál -13.20: Korálok az evangélikus énekeskönyvből - 13.30: Az evangélikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Orbán Ottó verse - 15.05: Nyitnikék -15.35: Beszélni nehéz! 15.45: Közönségszolgálat - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság -16.20: Forró drót a rendőrséghez -16.25: Próbaszünet -17.05: Eco-mix - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Ünnepi Könyvhét ’95 - 20.05: A népzene hagyományőrzői - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Helyettem írták - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Világstúdió - 23.05: Lemezmúzeum - URH: 6.55: Körzeti magazinok - 15.00: Közvetítés az országyűlés üléséről - 18.30: Nemzetiségi műsorok - 21.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00: A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30: Hajnal - 6.03: Reggeli csúcs - 7.45: Sportreggel - 8.00: Állomás- kereső - 8.10: Szívességközvetítő - 8.20: Ezt hallgattuk anno... - 8.50: Apró-cseprő - gyerekekről - 9.00: Hírpercek. Lapszemle - Sport. Időjárás - 9.10: Villám német öt percben - 9.15: A hét embere - 10.00: zene-szó - közben: 11.00: Hírek. Időjárás - 11.52: Gordiusz plusz - 12.00: Nótakalendárium - 12.50: Korkérdés - 13.00: Hírpercek. Időjárás - Sport. Közlekedési információk - 13.10: Hogy tetszik lenni? - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Kettőtől - ötig - benne: 15.00: Hírek. Időjárás - 16.47: Szfinx -17.00: Hírpercek. Időjárás. Sport. Gazdasági információk - 17.10: Mágnes - 18.00: Kölyökrá- dió - 18.30: Üzenő - 18.45: Magánklinika -19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Rockújság - 20.00: Dorottya 11/1. - 20.37: Zenés versek - 21.00: Hírpercek. Időjárás. Sport - 21.15: Hangfalfestő - 21.45: Jazz - 22.15: Sok hűhó - 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Záróra 0.15-4.20: Éjszaka - 4.03: Verbunkosok, csárdások BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Valaki beszél - 10.58: Joan Sutherland operakettősökben és együttesekben - 11.35: A hét zeneműve - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.37: Fiatalok minikoncertje - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Fejes Endre: Rozsdatemető - VI/6. - 14.46: Pátria - 15.02: Cimarosa: A titkos házasság (részletek) -16.05: Kóruspódium - 16.30: Az Abonyi Fúvószenekar játszik - 17.00: Zenei tükör - 17.50: Ez van! - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Zenekari muzsika - 19.05: A kultúra Ja- nus-arca - 19.35: Hangversenyciklus századunk zenéjéből - közben: 20.25: Hírek. Időjárás - 20.30: „Kell-e költészet?” - 21.35: Moni- uszko operáiból - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Új zenei Újság - 22.50: Rádiószínház. Alekszandr Vologyin. A két nyíl - 23.43: Toronyzene - 0.05: évszázadok muzsikája - 2.03: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 17.00: Képes Képújság - 19.32: HTV. Európa pályaudvarai (magyar film) IX/8. - 20.00: VTV. Aktuális. Műsorvezető: Kiss Gabriella - 20.10: Szolnok-sport. Szerkesztő-műsorvezető: Lengyel György - Triatlon, férfi röplabda, férfi kézilabda, lovasverseny, repülés, tenisz - 20.30: HTV. Saint-Tro- pezi leánykereskedők (fr. film) AdásSzerkesztő: Nagy Abonyi Erna - Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Gazdatévé - 5.50: Határtól határig - 6.00: Napkelte - 9.00: Tízórai 9.05: Northwood (anadai or.) - 9.30: Tízórai - 11.00: Walt Disney bemutatja -12.00: Déli harangszó - Időjárás. Hírek - 12.05: Üzlet délidőben - 12.20: Képújság * 15.25: Műsorismertetés - 15.30: Videák - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Beszédművelés - 16.30: Éretlenek XIII/6. - 17.00: Képhiba - 17.05: Múlt-kor - 17.20: Játékos bestiá- rium A-tól Z-ig - 17.35: Glaxo - 17.45: Nyugodtan mondjatok nemet! -18.00: „Engedjétek hozzám!”- 18.05: Válaszolunk... - 18.10: Csellengők - 18.15: Üzlet - 18.30: Szerencsekerék - 19.00: Liza és pajtásai - 19.13: Múzsa - 19.30: Híradó - Időjárás - 20.05: Vas- tyúk-parádé - 20.50: Panoráma - 21.25: David Lansky (fr. sor.) IV/1. - 22.45: Repeta - Fizika - Matematika - 0.15: BBC-híradó - 0.35: Képújság TV 2 13.55: Képújság - 14.00: Parlamenti Napló - 15.00: Közvetítés a parlament üléséről -17.00: Műsorajánlat. Időjárás - 17.05: A titkos fiók (IV/4.) -18.00: Körzeti híradók - 18.13: Magyarország ma - 18.45: Telesport -19.00: FTC Spectrum - Békéscsabai NKC (női bajnoki kézilabda-mérkőzés) - 21.00: Kék percek - 21.10: Mindent vagy semmit! - 21.45: Híradó - 22.00: Objektív - 22.30: Időjárás - 22.35: Unokáink is látni fogják - 23.10: Mesterkurzus Fenyves Lóránttal Valamennyi magyar és külföldi tévéadó adáskezdetig fenntartja a müsorváltoztatás jogát HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.30: Madonna - Ki ez a lány (am. film)-19.10: Hekusok-21.00: Folytassa, nővér! (am. film) - 22.30: Mad Max (am. film) - 24.00: Sötét angyal (am. film) STV 2 17.00: Hírek - 17.05: Starting Business English - 17.35: Az Adams család (am. sor.) - 18.00: Kelet-szlovákiai regionális műsor - 18.20: A régió sportja - 18.30: Esti mese - 18.40: Szépségápolás - 18.45: Az egészséges életért - 19.00: Környezetvédelmi magazin - 19.30: Híradó - 19.55: Sport - 20.05: Extra sportműsor - 20.35: Csak önöknek - 21.05: Honvédelmi magazin - 21.35: Száműzetés (am. sor.) 22.15: Lépések - 23.25: Híradó SZÍV TV 20.10: Gillette World Sport - 20.30: Más ruhatár - 21.00: Modellverseny- 21.30: Amerika története - 21.50: Seiko-shop - 22.00: Szédülj el! - 22.30: Hívd Andreát! - 23.00: Nagy csattanások DUNA TV 8.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Pufóka kalandjai - 14.25: Gazdakör - 15.10: A törzsfőnökök paradicsoma - 15.40: Az emberiség kalandja - 16.30: Cimbora - 17.20: Dini, a kis dinoszaurusz -17.40: Musti -18.00: Híradó- 18.15: Melba - 19.05: Amerikai magyar életsorsok - 19.45: Varsó építészete - 20.00: Asztaltársaság - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Én is jártam Isonzónál - 22.45: Tangó (spanyol tévéfilmsor.)- 23.45: Vers PRO 7 12.05: Szívtől szívig - 13.00: Charlie angyalai -14.00: Arabella Kies- bauer talkshow-ja - 14.55: San Francisco utcáin -16.00: L. A. Law- 17.00: Tiny Toon kalandjai - 17.25: Rózsaszín párduc - 17.55: Flintstone család - 18.25: Simpso- nék -18.55: Roseanne -19.25: Alf - 19.55: Hírek - 20.15: Fotó a gyilkosnak (am. krimi) - 22.10: Testközelben - 23.45: Világok háborúja (am. sci-fi sor.) - 0.40: Hírek - 0.50: L.A. Law -1.40: Hírek -1.50: A diagnózis: halál - 2.40: Highwayman - 3.25: Hírek - 3.35: Charlie angyalai - 4.20: Superboy SUPER 17.30: Financial Times -18.00: Mai témák - 19.30: Chris Bonnington - 20.30: Jimmy’s - 21.00: Nemzetközi bűnözés - 21.30: Európa 2000-ben - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talkshow - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: Hírmagazin - 1.00: Azonos időben - 1.30: Jazz - 2.30: X-pressz szórakozás - 3.00: Helló, Ausztria - helló, Bécs! SAT 1 12.00: Szomszédok - 12.25: Kaliforniai nap alatt - 13.25: Falcon Crest - 14.25: Minden, csak nem szerelem (sor.) -14.55: Űrszekerek (am. sci-fi sor.) -16.00: Az utca törvénye -17.00: Kockáztass! -17.30: Regionális műsorok - 18.00: Mindent vagy semmit - 19.00: Hírek - 19.15: Sporthírek - 19.30: Szerencsekerék - 20.15: Minden esetre Stefanie (német sor.) - 21.15: Kérlek, jelentkezz! - 22.15: A 95/21-es akta - 23.00: Újdonságok és történetek - 23.50: Zenei magazin 0.20: Videotánc - 0.50: Az utca törvénye - 2.30: Országúti szívtipró - 4.20: Filmesek órája - 4.35: Minden, csak nem szerelem - 5.05: Jó formában EUROSPORT 12.00: Motoros nagydíj - 13.00: Német túraautók versenye - 14.00: Atlétikai játékok New Yorkból - 15.30: Tenisz ATP az USA-ból - 17.30: Német túraautók versenye Olaszországból - 18.30: Motoros nagydíj a Nürburgringről - 19.30: Eurosport-hírek - 20.00: Speed- world - 22.00: A legszebb gólok - 23.30: Ökölvívó EB - 0.30: Golfmagazin RTL 12.00: Déli magazin - 12.30: A Springfield-sztori -13.15: Kalifornia klán -14.05: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen -16.00: Hans Meiser - 17.00: Jeopardy - 17.30: Egymás közt (német sor.) - 18.00: Gazdag és szép - 18.30: Sztármagazin - 18.45: Híradó - 19.10: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rossz idők (német sor.) - 20.15: És viszlát! (német sor.) - 21.15: Sonntag és társa (német sor.) - 22.15: Extra RTL - 23.00: Kulturális magazin - 23.30: Koschwitz-show - 24.00: RTL - Éjszakai hírek - 0.25: Bajnokok ligája - 0.30: Cheers bár - 1.00: Borzasztó kedves család - 1.30: Kojak MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16, 18.30 és 21 órakor Szenvedélyek viharában, a Tisza mozi A-termé- ben 18 órakor Lassie, 20 órakor Vörös colibri, a Tallinnban (sztereo) 18 és 20 órakor I. Q. A szerelem relatív, Jászberényben 18 és 20 órakor Camilla, Törökszentmik- lóson 17 és 19 óakor Parazita, Túrkevén 20 órakor I. Q. - A szerelem relatív, Jászszentandráson 19 órakor Az árnyék, Jászalószent- györgyön 19 órakor 101 kiskutya, Jászárokszálláson 19 órakor Csillagkapu, Tiszaföldváron 10 órakor Álmatlan fülesbagoly, Jászfény- szaru (autós) 20.30 órakor A maszk, Jászladányban 18 órakor 101 kiskutya, Martfűn 18.30 órakor Only you, Mezőtúron 18 és 20 órakor Dzsungelháború MEGJELENT A HANGÚJSÁÁÁG! (Q(Q(Q(Q HANGÚJSÁG A Westel legújabb szolgáltatása, a 0660 Hangújság 24 órán át az Ön rendelkezésére áll - akár Westel-előfizető, akár nem. Egyetlen telefonhívás, és Ön máris hozzájuthat a legfrissebb információkhoz. Már most is hívható szolgáltatások: Westel Gyorssáv: 0660 505010 »-Budapesti és országos közlekedési információk Westel Utaskísérő: 0660 505030 ■►A legkedvezőbb utazási ajánlatok, repülőjegyinformációk Tőzsde Hírek: 0660 505070 *- Középpontban az üzlet Westel Hírek: 0660 505050 »• Aktuális akciók és ügyfélszolgálati információk (0660-as mobiltelefonról ingyenes) Hangújság Info:0660505000 »-Itt mindent megtudhat a Hangújságról! És ez még csak a kezdet! A Westel folyamatosan bővíti a Hangújság szolgáltatásainak körét, hogy a jövőben egyre több területen az Ön segítségére lehessen. A 0660 Hangújság nemcsak gyors és kényelmes. A hírekért Önnek mindössze a beszélgetés alapárát kell fizetnie. így, ha van telefonja, mindig van friss újságja. M n u WESTEL IRODA: SZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1., TEL: (06 56) 422-232, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VASAS ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-973, P0ZDERKA FERENC TEL.: (06 60) 386-220 WESTEL FORGALMAZÓK: • JÁSZBERÉNY, APEX KFT., 5100 TÁNCSICS M. U. 7., TEL.: (06 57) 312-129, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • MEZŐTÚR, KŐRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) FSZT. 11. (»))))!! mvIestel RÁDIÓTELEFON KFT