Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-20 / 117. szám

8. oldal Kulturális Panoráma 1995. május 20., szombat ✓ Állandóan készülődve, apró pillanatokban rögtönzi a munkát Művészavató nyolcvankét évesen Viktor atya: „Szolnokon meddig maradok ? Amíg ki nem dob a város!” Muszély Viktor két éve kórházlelkész Szolnokon. A lé- lekmentés, vígasztalás művésze és néhány napja mü- vész-pap is. Élete első képkiállításával, portré- és tájraj­zaival, festett képeivel odaadta magát egészen a város­nak. A nagyközönségnek kitárulkozó munkásságát, ed­digi életművét méltatva, Ecsery Elemér művészettörté­nész Petőfit idézte:„Ki és mi vagy, hogy tűzokádó gya­nánt tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki?” Lendületes vonalvezetés, hul­lámzó, lüktető formák a ’70-es években készült nonfiguratív rajzain, de a színes tájképek csendje is megszólal, s szinte kihallatszik a lapokról a termé­szet milliárdnyi élőlényének hozsannája. Üdvözlik az újjá­születést, a feltámadást, hogy falra kerülhettek. Ami egy­szerre volt véletlenszerű és programszerű. Isteni akarat? Viktor atya házi szentélyé­ben, lakásában fogad, a megyei kórház kis kápolnájá­ban. Az örökmécses barátságosan hunyo­rog mellettünk, s mi művészkedünk.- Álmodni se mer­tem, hogy ilyen szép értékelése lesz az al­kotásaimnak, s hogy művészi minősítést kapok. Hihetetlen si­kere volt a kiállítás­nak, amit nem rende­zek meg, ha nem akar­tam volna a Kiskun­halas melletti balota- szállási templomépí­tést segíteni. A Helyőrségi Mű­velődési Otthonban megrendezett kiállítá­son a „pályakezdő” művész képeinek da­rabját 10 és 50 ezer forint közötti árakra értékelték, s aki vásá­rolt belőlük, az nemes ügyet támogatott. Miért volt véletlenszerű, hogy az 1913-ban Erzsébetfal- ván (Pesterzsébeten), egy hat- gyermekes polgáriskolai tanár házaspár családjában született Viktor atya, aki már kisdiák­ként is papnak készült, de élete során mindvégig inkognitóban rajzolt, festett, most egyszerre fel tudta vállalni a nyilvános művészi megmérettetést? Két idegösszeomlás és nyolc csonttörés után ez a legutolsó bokatörés bizonyult olyan ma­kacsnak, hogy a kórtermekben emberi lelkeket gyógyítva szolgáló atyát hosszú hetekre négy fal közé kényszerítette.- Elővettem a régi lapokat, kezdtem átnézni őket. Meg­döbbentem a sok, félbemaradt munkán. Kézbe vettem őket, színeztem, élénkítettem, ame­lyiket kellett. Hihetetlen inten­zitással kezdtem el újra dol­gozni. Új és új lapok kerültek elő. A rend amúgy se volt erős oldalam, mint általában a mű­vészféle embereknek. Jól ment a kiállítás előkészítése, rende­zése is. Valami csodálatos, kedvező fordulat lépett be éle­temben. Korábban ideges, tü­relmetlen voltam, rossz volt a hangulatom. Olyan szép nyu­galommal indultam a kiállí­tásra, hogy ezen magam is meg­lepődtem ... A betegség a lábáról ugyan levette, ám kezének új erőt adott.- Olyan jól belelendültem az arcképrajzolásba, hogy egyre fürgébb és biztosabb kezű va­gyok. A rendezés során a segítő munkatársakról tizennyolc arc­képet csináltam. Viktor atya tudatosan, prog­ramszerűen is készült a művészéletre. így vall erről:- Nagyon komoly iparkodás­sal, becsületes tehetséggel, apró időfoszlányok felhaszná­lásával készültem arra, hogy nyugdíjas koromban egészen művész leszek. Mert hogy első volt a hiva­tás, a papi pálya, ami mellett még fiatalkori válságán - mű­vész legyen, vagy pap? - túl­jutva döntött az utóbbi javára. A rajzolás számára maradtak az egészen apró, elvesző, holt pil­lanatok. A járműre való vára­kozás, a szolgálati helyekre való vonatozgatások során az állomásokon történő álldogálá- sok ideje. Amiből igencsak akadt ezelőtt, hiszen személy- vonatok jártak.- Jól tudtam használni ezeket az időket. Regenerálódtam, fel­frissültem.- Állandóan készülődve rög­tönzi a munkát - vallja mun­kamódszeréről. Azt jelenti ez, hogy gyorsan dolgozik?- Témát sose keresek. Sajná­lom, aki a fejét töri ezen. Nekem minden téma. Szerettem mindig kivágni frissen, gyorsan a kép­szerűt. Semmi vázlat, tervezge- tés. Mélységet vinni a képbe, a levegőnek perspektívát, s oda­varázsolni a lapra a harmadik dimenziót.- Önvád is marcangolta a ki­állítás előtt: megrabolta Isten ügyét a rajzolgatással...- Igen. Megdöbbentem, ami­kor elővettem a képeim, hiszen ennyi rajzhoz jelentékeny idő és energia kellett. Úgy éreztem, ezt a munkámtól vettem el. El­gondolkozva rájöttem, hogy ez teljes tévedés volt. Ellenkező­leg: a művészet adott erőt esz­tendőkön át a papi munkámhoz. A szülők, a család is szóba- kerül. A családi miliő hatással van az ember lelkére, egész éle­tére - mondja Viktor atya. Ná­luk különösen bensőséges volt ez az intim szféra. Édesanyja a természetes lelkiség vonalán messze több volt édesapjánál, Muszély Ágoston festőmű­vésznél, aki a maga nemében értékes ember volt, rangos rajz­tanár az idő tájt, s akiről mára kiderült: igazi kvalitásos művész lakozott benne. Napjaink emlékkiállítá­sai tanúsítják ezt.- Apám rajzolóként nagyobb volt, mint a kéz­festészetben. Nagyon szorgalmasan, sok időt áldozva rajzolt. Az a tré­fás megjegyzés járta az iskolában, ahol tanított: egyszer sikerült nekilen­dülnie igazán, amikor el­vette az igazgatónőjét, anyámat. Nem volt nevel- gető hajlamú velem sem. Segített, ha kértem, meg­bírálta a dolgaimat, megmondta, mi a rossz, és azt is, hogy miért.- Ön már gimnazista­ként szenvedélyesen raj­zolt, fényképeket másolt. Egyik rajztanára, Ócsvár Rezső legtehetségesebb növendékének tartotta, ennek ellenére pap lett.- Saját fia is rajztanár volt, mégis úgy nyilatkozott apámnak, amikor érettségiz­tem, hogy harmincéves tanár­sága alatt én voltam a legtehet­ségesebb tanítványa. Ekkorra a tehetségem a művészeti, a lelki beállítottságom viszont a papi pálya felé vonzott. Ez utóbbi bi­zonyult erősebbnek. Viktor atya a kórházlelkészi önkéntes szolgálatot tovább folytatja Szolnokon, ám szer­vezetét kímélve minden hónap­ban tart egy hét pihenőt, amikor a művészetnek él majd. Az or­szág számos, kedves pontján, ahol élete során tanult, állomá­sozott, szeretné bemutatni pá­lyakezdő, s egyben életműtárla­tát, amely pillanatnyi vitalitá­sát, munkabírását tekintve csak gazdagodhat tovább. Az otthona Harkakötönyben, Kiskunhalas mellett van, ám kérdésemre, hogy meddig ma­rad Szolnokon, gondolkodás nélkül válaszolta: - Amíg ki nem dob a városi Szavait idézve: egy öreg pap és festő kínálja fel további szolgálatait. Legyen fülünk, szemünk hozzá, hogy észrevegyük ragaszkodá­sát, szívünk pedig ahhoz, hogy marasztaljuk itt a Tisza-partján. Simon Cs. József (Fotó: Mészáros János) Muszély Viktor Szolnokon lett művész Az első szolnoki önálló tárlatot szentendrei, kalocsai, kiskunhalasi, váci és - megkínálva szülővárosát, ahol édesapjának már neve van - budapesti követi a tervek szerint Májusi filmszínházi bemutató Mielőtt felkel a nap... Szenvedélyes románc - ezt kínálja a Mielőtt felkel a nap... című amerikai film, egy fran­cia diáklány és egy amerikai fiatalember váratlan találkozá­sából születő szerelem kelle­mes, olykor vidám történetét. Rendezője, Richard Linklater szerint a romantikus körülmé­nyek közepette zajló cselek­ményben „két különböző kul­túrából jövő ember ismeri meg egymást egy idegen város­ban”. Történetesen ez a város Bécs, s a találkozásnak van egy „magyar” vonatkozása is: a vonat, amelyen a két fiatal összetalálkozik, Budapestről jön és érkezik az osztrák fővá­ros pályaudvarára. A helyszín a maga kedélyességével nem­csak kerete, de alkotóeleme is a film tartalmának, hangulatá­val még vonzóbbá válik e va- kációs románc, amely minden édessége ellenére lélektanilag is hiteles képet ad a kapcsolat- teremtés természetéről; arról, hogy két ember miként fedezi fel egymást, hogyan próbálják kitalálni a másik kilétét - egy igazi kapcsolat születésének lehet tehát tanúja a néző, hite­lesen és hihetően előadva. Végső kicsengésében derűt fakaszt a film, hisz az a tény, hogy két ember ismeretlenül párbeszédbe kezd, kommuni­kál, az optimizmussal töltheti el a nézőt, az efféle dialógus a felfedezés örömét nyújtja, mondhatni felfedezőút az is­meretlenbe. A film két fősze­repét két nagyszerű színész játssza, Jesse-t, az amerikai fiút Ethan Hawke, a francia lányt Julie Delpy alakítja, a képen ők láthatók a film egyik jelenetében. Richard Linklatemek ez egyébként harmadik filmje, és benne következetes előző munkáihoz, tárgyban és szem­léletben; ezúttal is fiatalokkal foglalkozik, miként a Tökélet­len időkben, amelyben tizen­évesek nemzedékét ábrázolta a ’70-es évek idejéből, s ennek előtte a Slackerben szülőváro­sának, a texasi Austinnak kal­lódó ifjúságát mutatta be rendkívüli sikerrel. A rendező ezúttal is váratlant produkál, amit megszokott tőle a közön­ség. A filmet a szolnoki Tisza Filmszínházban játsszák má­jus hónapnak 25-26-27-28. napján. Múzeumgondok Tiszaföldváron Rossz szomszédság... kinek kell? A volt egyházi ingatlanok tu­lajdonjogi helyzetének rende­zéséről az 1991, évi XXXII. törvény rendelkezik. A kárta­lanítási ügyekben a kormány hozza a döntéseket, az egyez­tetést pedig egy külön e célra létrehozott bizottság végzi. A törvényre hivatkozva, prezs- biteri döntés alapján Hajdú La­jos akkori református lelkipász­tor kezdeményezte az épület visszaadását egyházi tulaj­donba. Tárgyalások kezdődtek, hogy az egyház is megkapja jo­gos tulajdonát, és a múzeum is méltó épületet kapjon. Még 1993-ban jegyzőkönyv készült a református egyház- község részvételével, immáron az új lelkipásztor, Nagy Sándor aláírásával. Az alkotmányt hite­lesítette a városi polgármesteri hivatal, a megyei önkormány­zat és a múzeum képviselője is. A megállapodásban szerepel, hogy a megyei önkormányzat szakvéleménye alapján a mú­zeum új épületbe való elhelye­zése 10 698 500 forintba kerül. A helyi önkormányzat 1 750 000 forintért ingatlant vásárolt, de amíg az épületet múzeumi célokra alkalmassá teszik, s a költözés költségeit is hozzáveszik, hiányzik még 8 511 000 forint. A jegyző­könyvben rögzítették, ameny- nyiben a megyei önkormányzat az állami kártérítés összegét 1995-ben megkapja, úgy az épület átadására sor kerülhet 1995. december 31-ig. Az okmány szerint a refor­mátus egyház képviselője az átadás időpontja ellen nem emelt szót, ám most úgy tűnik, mégis türelmét vesztette. Nem bízik abban, hogy a kitűzött időpontra visszakapják az épü­letet. A 10. parancsolatra hivat­kozván: Ne kívánd a Te feleba­rátod házát... Szeretnének gyülekezeti cé­lokra kialakítani egy helyiséget a templom mellett, de - aka­dályként - még ott székel a mú­zeum. Tény, hogy az épületet a hívők adakozásából a reformá­tus egyházközség építtette, to­vábbá az is tény, hogy nem a mostani múzeumigazgató álla­mosította egy tollvonással. Szlankó István igazgató már egy éve „bedobozolta” a kiállí­tás kincseit, s készen áll(na) a költözésre, menne is már, hi­szen áldatlanok a körülmények: kicsi a hely, télen jégverem az épület. A tiszteletes úr kevesellte a jó szándékot. Elmondása sze­rint idegen testként kezeli a múzeumot, bár elismeri(?) ér­tékeit, de mielőbb az Istent di­csérő igét szeretné látni a falon a múzeumi felirat helyett.Gálik A Kazinczy-díjas diák A könyv mindig ott van a táskámban Halász Ferenc, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző In­tézet harmadéves hallgatója nemrégiben Kazinczy-díjjal öregbítette iskolája hímevét. A Győrött megrendezett, Kazinczy Ferenc nevével fém­jelzett jubileumi versenyt Göncz Árpád, köztársasági el­nök nyitotta meg. A közel százhúsz résztvevő két csoportban - a gimnáziu­mok és szakközépiskolák, il­letve a szakiskolák és szak­munkásképző intézmények ta­nulói - külön mérték össze tu­dásukat. A diákoknak a köte­lező szöveg mellett egy szaba­don választott irodalmi művet kellett előadniuk. A verseny írásbeli része a Beszélni nehéz című rádióműsor alapján tör­tént. A díj története azért érdekes, mert aki elnyerte, most éppen nem tanul magyart, hiszen két nap iskolai okítás után a hét többi napja a gyakorlaté. Ennek ellenére Halász Fe­Halász Ferenc renc előadása - egyedül a me­gyéből - Kazinczy-díjat érde­melt.- A két kategóriában össze­sen tizenöt-tizenöt díjat osztot­tak ki, úgy, hogy közben nem rangsoroltak. Nem tudtuk, ki az első és a tizenötödik. Ami per­sze nem nagy baj.- Hogyan készültél fel a győri versenyre?- Főként szövegfelolvasás­sal. Nagyon sokat köszönhetek két felkészítő tanáromnak, Csákvári Sándoménak és Csaj­bók Ferencnének. A dolog lé­nyege, hogy most nem tanulok magyart, viszont nagyon sokat olvasok. A könyv mindig ott van a táskámban. Este nem al­szom el anélkül, hogy ne olvas­nék pár oldalt.- Magyar szakon továbbta­nulásra nem gondoltál?- De gondoltam, csakhogy a lehetőségeket is figyelembe kell venni. Erről a pályáról, ahol most vagyok, elsősorban kereskedelmi főiskolára cél­szerű jelentkezni.- Az eredmény alapján jö­vőre is indulsz a Kazinczy-ver- senyen.- Sajnos, nem lehet. Aki nyert, az nem vehet részt a kö­vetkezőn. Ugyanakkor a Sátor­aljaújhelyen ősszel megrende­zendő Édes anyanyelvűnk ver­senyen már szeretnék ott lenni.

Next

/
Thumbnails
Contents