Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-17 / 114. szám

1995. május 17., szerda Szolnoki Extra 7. oldal A város három fanfárosa Megyeszékhelyünkön nemrégiben megrendezett fiúkórusok V. országos és nemzetközi találkozójának ünnepélyes kezdetét, mint mindig, most is trombitaszó jelezte. A fanfárt immár négy éve ugyanaz a három középiskolás fiatalember szólaltaja meg. Ők hárman majd minden jelentős zenei rendezvényen részt vesznek, de meghívásra fesztiválokon, ballagáson, nemzeti ün­nepeken is játszanak. Pályájukat a Bartók Béla Zeneiskolában kezdték Kelemen József tanár úr keze alatt. Szabó Loránd a Tiszaparti gim­názium ének-zene tagozatának harmadéves hallgatója.- Muzsikus családban szület­tem, a nővérem évekig fuvolá- zott, a bátyám pedig a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola elsőéves hallgatója. Én alig hétévesen ismerkedtem meg a trombita hangjával. Jelenleg az Olajbányász Fűvószenekarában és a Bartók Béla Zeneiskola kü­lönböző zenekaraiban játszom. A trombitálás mellett elsősor­ban zongorázom, a gimnázium reneszánsz énekegyüttesében énekelek, és egy reneszánsz hangszeren is játszom.- Milyennek kell lenni egy igazi fanfárbemutatónak?- Rövidnek és frappánsnak.- Hány órás gyakorlás szük­séges ehhez?- Hogy az ember formában maradjon, naponta legalább egy óra gyakorlás kell, de ha zene­kari próba van, mindez jóval több időt vesz igénybe.- Milyen zenét hallgat egy muzsikus, amikor éppen nem játszik?,. ,,vu ,, ........­- Ha van időm, akkor könnyűzenét hallgatok. Első­sorban dzsesszt, big bandet és blueszenét.- Kedvenc időtöltés?- Legszívesebben focizok, de az iskolai floorballcsapatban is játszom. Szeretek sportolni, de a rangsorban a zene áll min­denek fölött. Jövőbeni elképze­lésem is ennek megfelelően alakul, hiszen zenei pályán sze­retném tanulmányaimat foly­tatni. Hajmann Péter jelenleg a Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola negyedéves tanulója, jövőre azonban már a debreceni zeneművészeti szak- középiskola hallgatója lesz.- Az általános iskola első osztályában kezdtem zenélni. A trombita mellett gitáron ját­szom. A nemrég Olaszország­ban sikeresen szerepelt Abonyi Fúvószenekarban szerepelek, és a William Brade rézfúvós- kvintett II. trombitása vagyok. Az igazsághoz persze hozzátar­tozik, hogy a zene mellett való­jában nagyon kevés időm ma­rad tanulásra.- Hogyan viseli a környezet a trombitaszót?- Hogy jól viselné a gyakor­lást, az éppen túlzás - mondja nevetve, - bár két testvérem szintén zenész. A bátyám sza­xofonon és zongorán játszik, a másik testvérem a Bartók Kó­rusban énekel. Egyvalamit na­gyon sajná­lok: a debre­ceni tanulmá­nyok miatt jövőre sok zenekartól búcsút kell vennem. A trió har­madik tagja Búj tor Zsig- mond, aki a Tiszaparti gimnázium harmadéves diákja. Sok­oldalú egyéniség, kedvenc idő­töltése az olvasás, ugyanakkor a sportok nagy barátja.- Tizenegy éve tanulok énekrzene tagozaton. Úgy ter­vezem, hogy az aktív zenélést hamarosan befejezem, s a jövő­ben csupán alkalmakkor ját­szom majd.- Továbbtanulás?- Első számú jelölt a Film- művészeti Egyetem rendezői szaka, de szívesen foglalkozom földrajzzal és számítástechni­kával is. Meglehet, ez lesz az utolsó év, hogy ők együtt fanfárt ját­szanak, de egyvalami a jövőben is összeköti őket: a zene szere- tete. -tbg­A három bajtárs: Hajmann Péter, Bujtor Zsigmond és Szabó Loránd Találja ki! Előző heti feladványunkra, noha nehéznek találtam, ismét érkezett néhány helyes megfej­tés. Mindazok, akik a reformá­tus templomot írták megfej­tésnek, jól „tippeltek”. S hogy ki lett a három szerencsés nyertes? Molnár Ágnes (Szandaszőlős), Csordás Jó­zsef (Szolnok) és Csősz György (Szolnok). Gratulálunk, s kérjük, fárad­janak be szerkesztőségünkbe nyereményeikért, a Kardos Tamás fotóművész által fel­ajánlott asztali naptárakért. Mostani feladványunk be­küldési határideje: május 21. A cím, amire leveleiket várjuk, változatlan: Új Néplap, Szol­nok, Kossuth tér 1. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Találja ki! Czeizel Gábor a hagyományok embere Színház az ég alatt Sokat mondogatjuk, mennyire sivár Szolnok kulturális élete. Czeizel Gábor rendező ezen próbált változtatni: egy régi ha­gyomány felelevenítéseként nyári színház kialakítását tervezi városunkban. Elképzelése találkozott Molnár Lajoséval, a Ho­zam Rt. klubjának vezetőjével, aki helyszínül a klub udvarát ajánlotta. A tér adottságai egy kis létszámú, minimális díszlet­igényű előadásra ösztönöznek. Kiállítások itt és ott A Messenger Alkotóközös­ség (Bihari Csongor, Bihari Levente, Karácsonyi Attila és Mónos Jenő) kiállítása hétfőn nyílt meg a Helyőr­ségi Művelődési Otthon ki­állítótermében, s május 27-ig, naponta 10-től 17 óráig lehet megtekinteni. Az Amstel Galériában (Szandaszőlős, Nagy Lajos u. 11.) május 18-án 18 óra­kor kezdődik Éles István „Velence álarcban” című fo­tókiállítása. A tárlatot Ba- ricz Katalin fotóművész és Hefelle József fotómérnök nyitja meg. Immár nyolcadik alka­lommal rendezik meg a nemzetközi környezetvé­delmi fotókiállítást, melyet május 19-én 17 órakor nyit­nak meg a Városi Művelő­dési Központ második eme­leti galériájában. A díjakat dr. Szili Katalin, a Környe­zetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztérium állam­titkára adja át. Október 15-ig lehet meg­tekinteni a Magyar Termé­szettudományi Múzeum egyedülálló és varázslatos bemutatóját a gombák vilá­gáról a Városi Művelődési Központ földszintjén.- Úgy tudom, már tavaly is fon­tolgatott hasonló terveket.- Tavaly tavasszal vetődött föl először az ötlet. Bár a terv már akkor összeállt, az idő rö­vidsége miatt megvalósítását a következő nyárra kellett halasz- tanunk.- Forgách András-Böhm György Gyere, Joséphine! című darabjára esett a választás...- Minden szempontból op­timálisnak, idevalónak, izgal­masnak találtuk, mely igazi nyári csemege lehetne. Valós történeteken alapuló zenés já­ték, eredeti Joséphine Ba- ker-számokkal. Joséphine két budapesti látogatásának (1928) sűrítése a történet, kihallgatás, melynek során megismerhetjük előadó mivoltában, sztárszere­pében és magánemberként öl­tözőjében.- A mű egy vagy két előadóra íródott. Kik játszanak a szere­peket?- A darab két színészt kíván- Joséphine szerepére sikerült megnyernünk a pár évre Ko­lozsvárra szerződött Spolarics Andreát, aki örömmel térne Megél Szolnokon egy nyári színház - vallja Czeizel Gábor vissza egykori sikerei színhe­lyére. A férfifőszerepet Várnai Szilárd alakítaná, öt különböző alakban mutatkozna az adott je­lenetek kívánalmainak megfe­lelően.- Más városokban is bemu­tatnák a darabot?- Budapesten és vidéki váro­sokban - Pécsett, Gyulán és Szentendrén - is játszanánk.- A produkció tervezett költ­sége közel hárommillió forint. Rendelkezésükre áll már a szükséges összeg?- A színház megvalósítása köztudottan nem egyszerű fel­adat. Miután a szellemi háttér adott volt, próbáltunk szponzo­rokat találni. Mivel elsősorban a város érdekét szolgálják az előadások, gondoltam, Szolnok vagyonos vállalkozói segítsé­günkre sietnek. Sajnos, pont a nagy cégek nem érezték magu­kénak az ügyet.- Lehet, hogy mégsem sike­rül a hagyományt életre kel­teni?- Reménykedem, az utolsó pillanatban még akadhatnak támogatók. Abból az összeg­ből, ami jelen pillanatban ren­delkezésünkre áll, csak befo­gadó színházként működhe­tünk, kész, meglévő előadások bemutatásával.- Vannak-e már tervek a meghívandó előadásokat, elő­adókat illetően?- Szeretném, ha egyelőre ti­tok maradna, annyit elárulha­tok, egy-két fellépésre le tudok hozni ismert, érdekes embere­ket. ígérem, az előadások olya­nok lesznek, amilyennek a szolnoki nyári színháznak len­nie kell.- Hány előadást terveznek?- A Gyere, Joséphine!-t ti­zenkétszer mutatnánk be, el­lenkező esetben három darabot láthatna a közönség, s azokat kétszer. Szeretném bebizonyí­tani, megél Szolnokon egy nyári színház!-kj­Telefonos lelkisegély-szolgálat Szolnokon ✓ „Évente negyven-ötven embert mentünk meg az öngyilkosságtól..." Rohanó világunkban, stresszhelyzetekkel és megrázkódtatásokkal teli életünkben sajnos sokak fejében fordul meg a gondolat: megoldásként eldobják maguktól az életet. A század közepén egy anglikán lelkész, Chad Varah kezdeményezése adta az ötletet a Samaritánus nevű, lelki se­gélyt nyújtó szervezetnek, amely ma már közel 300 központtal az egész világon megtalálható és elérhető. Magyarországon 25 éve működik telefonos lelkisegély-szolgálat, a nemzetközi szövet­ségnek azonban csak tavaly óta vagyunk tagja. Szolnokon ilyen jellegű szolgáltatás mindössze öt éve működik. Dr. Parádi Levente pszichiáter osztályvezető főorvost, a Bizalom Mentálhigi- éniás Egyesület elnökét erről a telefonos szolgálatról, nehézségeikről és sikereikről kérdeztük.- Miért kellett ilyen sokáig várni, hogy Szolnokon is le­gyen lelkisegély-szolgálat?- Az ország számos pontján, főleg a megyeszékhelyeken több éve működött ilyen szol­gálat már 1990 előtt is. Szol­nokon és környékén rendkívül fejletlen volt a telefonhálózat, tehát itt képtelenség volt meg­oldani. Amikor 1990-ben megkez­dődtek az infrastrukturális fej­lesztések, főleg humán szférá­ban dolgozó, pszichoterápiás múlttal rendelkező szakembe­reket toboroztam, és tizennégy fővel megkezdtük működé­sünket. Egy öt hónapos képzés után, kezdetben hétvégeken nyújtottunk lelki tanácsadást, ma már minden éjszaka, este 7-től reggel 6-ig van ügyelet.- Hány hívás érkezik na­ponta, és ezek milyen jelle­gűek?- Esténként 10-18 hívónk van, főleg a 35-55 évesek ke­resnek bennünket. Ez az a kor­osztály, akiknek az élete leg­gyakrabban és legkönnyebben kerülhet válságba. Egy válás, a munkanélküliség problémája, a nyugdíjba menetel közeledte „a fölöslegessé váltam, senki­nek nincs rám szüksége” gon­dolatokat ébresztheti és sokak eddigi életének értelme, célja megszűnik. A szeretettel való vissza­élés, a szexualitás problémája is lelki összeroppanáshoz ve­zethet. De felhívnak bennün­ket a gyerekek tanulással, a fi­atalok pedig szerelmi ügyek­kel kapcsolatban. Havonta négy-öt súlyos ön­gyilkossági krízisben szen­vedő jelentkezik, akik már el­jutottak addig a pontig, hogy azt tervezik, hogyan vessenek véget életüknek. Ilyenkor a szolgálatos lélekjelenlétén rendkívül sok múlik, mert a te­lefonálót neki kell átlendíteni egy olyan érzelmi fázisba, hogy elkezdjen kételkedni: va­jon helyes-e a döntése, való­ban csak ez az egy kiút van? Sokan azért választják in­kább a telefonos lelkise- gély-szolgálatot, mert meg akarják őrizni anonimitásukat, hiszen nálunk nem kell élet­kort, nevet mondani, csak a problémákra összpontosítunk. A legfontosabb a meghallgatás képessége. Itt elsősorban nem tanácsokat kell osztogatni, mert azokat már másoktól is megkaphatta és esetleg ki is próbálhatta - eredménytelenül - a telefonáló. Meg kell hall­gatni őket, mert ezeknek az embereknek a kapcsolatrend­szerére általában nem jel­lemző, hogy így odafigyelje­nek rájuk. Megfelelően kell reagálni a különböző érzelmi kitöré­sekre, értelmi tartalmakra. A kritikus pontokra burkoltan kell rákérdezni, a hívó pedig sokszor ösztönösen megadja a választ saját problémájára.- Hány percesek ezek a be­szélgetések általában?- Jellemzőek a néhány per­cestől akár az egy óráig is el­tartó, terápia értékű beszélge­tések. Sokan nem is várnak igazán választ gondjaikra, csak azért hívnak, hogy kibeszéljék magukat, és ezáltal oldódjon feszültségük. Érdekes, hogy általában nem magányos emberek tele­fonálnak, hanem akiknek van­nak kapcsolataik és ebből adó­dóan konfliktusaik. Elcsava­rog a gyerek, kimaradozik a férj - ezek visszatérő problé­mák.- Megvan az igény, a lelkes dolgozói gárda, egyetlen ne­hézség: az anyagiak.- Való igaz. Eddig évente a városi önkormányzat támoga­tásából és pályázati pénzekből tartottuk fenn magunkat. Az idén megszűnt a támogatás, így kérdéses, hogy meddig maradhatunk fenn. Visszajel­zésekből tudjuk, hogy van igény a szolgálatra, statiszti­kák kimutatják, hogy évente 40-50 embert mentünk meg at­tól, hogy a végső lépésre, az öngyilkosságra szánja rá ma­gát. Most kerültünk olyan stá­diumba, hogy bővíteni szeret­nénk szolgáltatásunkat éj­jel-nappal hívhatóra, ami a Matáv jóvoltából továbbra is ingyenes lenne, illetve hogy a nagy bajban lévők személye­sen is találkozhassanak szak­embereinkkel. Ehhez azonban hely kell, ahol működhetünk és némi pénz az általános költségekre. Ezért szeretnénk szponzoro­kat, segítőkész vállalatokat, vállalkozókat találni, akik ha támogatnak bennünket, azt költségükből leírhatják. Viszlay Anita Főnök, ugye nem baj? Hogyan kellene pénzt csinálni? Ugye, ez a kérdés már jó néhá­nyunk fejében megfogalmazódott? Az emberben még a bank­rablás ötlete is felvetődik - de mert oly egészségtelen ötlet, nyomban el is vetjük. (Azért vannak kivételek...) A minap láttam egy fűmet, amely jóformán csak erről szólt. Mármint a pénzszerzésről. A népes család - nem lévén miből el­tartani magát - csellel, furfanggal szerzett jövedelmet. Nem is akármilyet. Elég volt például a család egy ifjabb férfi tagjának elmennie egy nyilvános vécébe - s ott belekötni egy békésen... (Mit is csináló? Valami illedelmes kifejezés kellene. Talán dol­gát végző? Igen.) ...szóval egy békésen dolgát végző éltesebb úriemberbe. Szeméremsértéssel, zaklatással, sőt homoszexuali- tással vádolta az ártatlant, aki végül minden pénzét odaadta, csak hogy ne kerüljön rendőrségre. A fő kérdés tehát az: hogyan szerezzünk pénzt? Sokat. Ötle­tek, jönnek, mennek, de főleg mennek, mert legtöbbje megvaló­síthatatlan. A sok töprengés után aztán mégis született egy gon- dolcttmorzsácska a fejemben. Igaz, az ötlet lopott, de ha másnál bevált, miért ne próbálhatnám meg magam is? Nem kell hozzá más, csak egy kockás füzet, egy toll meg némi apró, visszájámnak. Az előbb felsoroltakkal felfegyverkezve menjünk el egy forgalmas helyre, ahova autóval is járnak. Áll­junk meg a parkolást tiltó táblától jó messze, ott, ahol tehát minden további nélkül leállhatnak a gépkocsivezetők. Elméleti­leg ingyen. És itt tépünk mi a képbe: írjuk fel minden érkező gépkocsi rendszámát, s kérjünk a vezetőtől parkolási díjat. Mondjuk öt­ven forintot óránként. Ha kérdezősködik, hivatkozzunk arra, hogy mi párkolóőrök vagyunk, s nem mi tehetünk arról, hogy el­felejtették kitenni a „Fizetőparkoló” táblát. Biztos vagyok benne, hogy dőlni fog a pénz. Mint említettem, az ötletet loptam. A szolnoki vásárról. Ahova ugye géppkocsival nem lehet behajtani. Parkolni viszont van lehetőség a közelben lévő épületek parkolóiban. Elméleti­leg ingyen. Amikor azonban a gyanútlan vásárlátogató be akar szállni kocsijába, mellette terem egy tizenévesforma fiúcska, aki bőszen lapoz a már említett kockás noteszban. S ha valaki meg­kérdezi, ugyan miért kellene ötven forintot fizetni óránként a parkolásért, azt feleli: mert fizetett parkolóban állnak. A méltat­lankodókat a „főnökhöz" küldi. Hogy ki a főnök? Nem tudom. De az ötlet jó. így aztán kiérdemli a Mester-főnök címet. (Fő­nök, ugye nem baj, ha ellopom az ötletét? Elférünk ketten is Szolnokon, nem?) Cs. Cs. R.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents