Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-17 / 114. szám

1995. május 17., szerda 5. oldal Körkép A tévé képernyője előtt Zivatarfelhők gyülekeznek a televízió feje felett, dörög az ég, olykor a villám is lecsap - azért a műsornak mennie kell. Ismét Kisúj Ismételten Kisújszállás a képernyőn, az árverés körüli bonyodalmak, az újrakezdés küzdelmes pillanatai, a gaz­dálkodás hétköznapi drámái - de most a Duna TV műsorá­ban, amely ugyancsak bemu­tatja Zolnay Pál többrészes dokumentumfilmjét, az utóbbi idők egyik legizgalma­sabb látleletét a változó való­ságnak. Értékeiről részletesen^ szóltam, amikor a kettes csa­torna programjában volt nem is oly rég. így most csupán annak szükségét érzem - ezért is említem meg hogy felhívjam rá a figyelmet: aki akkor elszalasztottá, a sugár­zás késői időpontja miatt megtekintését esetleg nem vállalta, most módja lehet rá, hogy megismerhesse a mű­fajnak ezt a kiemelkedő da­rabját, mely az életet hozza a képernyőre, a valóságot állítja tükörbe és az átalakulás drá­mai izgalmait örökíti meg; ér­zékelhetjük benne, mint for­dul a történelem kereke. Különben a tévé harmadik csatornájának számító Duna egyre markánsabban illeszke­dik programjával a hazai tele­víziózás kínálatába - nemzeti elkötelezettségének, ebből fakadó szellemiségének hatá­rozott jelei vannak. „A tanár úr” Az a fajta szellemiség ez, amelyet magatartásával, írói munkásságával a magyar közéletben Nemeskürty Ist­ván is képvisel, aki 70 éves lett, és így ő sem kerülhette el - ilyen jeles jubileumkor ez nálunk így dukál -, hogy ne üljön a kamerák elé, és ne foglalja össze életének leg­főbb tanulságait, akár örök­ségbe is hagyható igéit, gon­dolatait. Szombat délután hallhattuk őt, a Széchenyitől kölcsönzött biztatás, „Lép­jünk inkább előre” címmel közreadott köszöntőben. Ki­érlelt gondolatok, higgadt bölcsesség, csak akkor tör fel a szenvedély, amikor önbe­csülésről, a nemzet öntudatá­ról beszél a „tanár úr”, hang­súlyozván: igenis van mire büszkének lennünk, s bátran vállalható magyarságunk. Persze nem olcsó külsősé­gekben - a díszmagyart én sem kedvelem - mondotta -, hanem igaz tartalmában. Világpremier Ha az ember azt hallja, vi­lágpremier a képernyőn - mi­kor hazai bemutató is oly rit­kán akad játékfilmekből, a mozikban is -, felkapja a fe­jét. Márpedig ez történt az elmúlt hét keddjén, díszbemu­tató gyanánt (csak azt tud­nám, mi volt benne a dísz), el­sőként a Magyar Televízió sugározta Philippe de Broca Állatkerti mesék című alkotá­sát, mely hármas együttmű­ködéssel született, azaz fran- cia-magyar-német kivitel­ben. Nagyrészt Magyarorszá­gon forgatták, ami abból is kiderült, hogy a francia föl­dön játszódó történetben elő­bukkant egy-egy ismerős ma­gyar építmény, városrészlet - kissé zavarólag. Aligha vélet­lenül kapta a magyar változat a címben a mesék nevezetet, hisz valóban úgy hatott ez az ellenállási história az idős, tu­dósprofesszorral és a bátor kislánnyal, mint holmi mese, mely talán igaz sem lehetett, csak kitaláltatott. A vígjáté­kairól híres, ironikus szemlé­letű Broca itt sem hazudtolja meg játékos önmagát: kedves, kellemes szórakozást nyújt igazi dráma helyett, a francia ellenállás nosztalgikus ro­mantikáját oldja fel az egyéb­ként izgalmasnak szánt cse­lekményben. Ebben a meg­szépítő távolság is közre­játszhat, nem csupán az al­kotó könnyedségre hajló ter­mészete, hisz 50 év előtti időkről van szó. Mi tagadás, e világpremiernek nagyobb volt a füstje mint a lángja. Tanul­ság? Ä régi históriáknak ez a sorsuk, idővel mesékké vál­nak, még a véresen komoly, élet-halál drámák is. Valami más Ez a címe annak a magyar játékfilmnek, amelyet most hétfőn, késő este mutatott be a televízió, s amely még ’92— 93-ban készült, s azóta várt dobozban jobb sorsára. Köz­ben női főszereplője, a Pa­tika-sorozatból már közis­mertté vált, a fáradt arcú, szomorkás, fátyolos tekintetű Vándor Éva, aki most egy „költői” mozzanatoktól sem mentes filmben a szépre vá­gyakozó, de hajótörött életű asszony figuráját hozza, Fo­dor Ágnes rendezői elképze­lésében. Egy elvált asszony életének pillanatképei sorjáz­nak, a valóság forgatagában látjuk őt, intim érzéseivel, boldogságra szomjúhozván, amit végül is megtagad tőle az élet, az a kegyetlen. Ősi, egyiptomi mítosszal ékesített, modemül zavaros világ képe ez, vázlatosan, a valóság és az álom ellentétére nagyon is ki- számítottan építő képsorok­kal. A Fiatal Művészek Stú­diójában - a televízió kísérleti műhelye ez - létrehozott já­tékfilm egyáltalán nem hatott a szellem frissességével. A műsorok tarlóján „ka­lászt keresgélvén” két zenei esemény akadt fenn az emlé­kezet gereblyéjén. Az egyik a karmesterek hagyományos versenye, melyet a komoly­zene hívei és barátai bizo­nyára élvezettel néznek, ho­gyan is birkóznak a dirigen­sek a különböző vezénylési feladatokkal, a kívülállónak azonban aligha szereznek örömet e nem túlságosan lát­ványos produkciók. Zene: komoly és könnyű A másik egy könnyűzenei esemény, az Eurovíziós Dal­verseny, mely jóllehet egye­seknek dicsőséget hozott, ne­künk kínos pillanatokat oko­zott, ambivalens érzéseket keltve azokban is, akik a kép­ernyő előtt figyelték, hallgat­ták a dalokat. Főleg azok után, hogy végül is a dalok versenyében a magyar induló az utolsó előtti helyet „sze­rezte meg”, méghozzá meg­szégyenítően alacsony pont­számmal, mindössze hármat kapott. Ez önmagában el is könyvelhető lett volna egy­szerű tényként, ha a verseny magyar kommentátora, az egyébként felkészült Vágó István felsőfokú elismerő szavaival nem ajzotta volna fel túlzottan várakozásainkat, a magyar dal értékeit illetően. Ezek a szavak azután olcsó lelkendezéssé váltak a sa­nyarú eredmény folytán. Va­jon hova tette Vágó István jó­zan mértékletességét ezen az estén? Honnan volt a túlzott magabiztosság, az egyébként valóban színtelen, már-már sematikusnak tűnő dal meg­ítélésében, hogy ily mód túl­becsülje erényeit? Röviden És még egy „gyöngyszem” a műsorvezetés gyakorlatából, melyet a riporterként zsenge Faragó Richárdnak köszönhe­tünk, amelyet a Telesport mű­sorában produkált. Ha nem is szó szerint, de lényegében imigyen: mai adásunkkal kap­csolatban - így ő - két dolog jut eszembe, méghozzá az er­dei rőzsehordó asszonnyal összefüggésben. Az egyik, szerencséd, hogy öreganyád­nak szólítottál. Ez azonban nincs kapcsolatban progra­munkkal - jegyzi meg - majd a másik? - Csend, aztán enyhe zavart mosoly - azt elfelejtet­tem... És indult az adás. Hát nem aranyos, vagy talán más illenék ide jellemzésül? Valkó Mihály Korszerű automata gépsoron csomagolják a Henkel Magyarország Kft. szolnoki gyá­rában készülő mosóporokat. Az igények miatt folyamatosan dolgozik a kiszerelőüzem, ahol felvételünk is készült. fotó: mészáros A munkapszichológus tanácsai Óvatosan a munkahely-változtatással! A piacgazdaság körülményei között mindenkinek számolnia kell azzal, hogy az áru- és pénzviszonyok a munkaerőpiacon is érvényesülnek. S ahogy a jó áruk sem találnak mindig vevőre, a legjobb munkaerők is állás nélkül maradhatnak. Grafikai biennálé A Miskolci Galéria az idén immár tizennyolcadik alka­lommal hirdeti meg a magyar képgrafikusszakma legrango­sabb rendezvényét, az Országos Grafikai Biennálét. A biennálé szervezői a hagyományos gra­fikai technikák mellett várják a technikai eszközökkel (számí­tógép, fénymásoló, stb.) létre­hozott képeket is. A tárlaton egy művész há­rom alkotással szerepelhet. A beküldés részleteiről a Miskolci Galériában (3525 Miskolc, Déryné u. 5.) kapható bővebb felvilágosítás. (MTI) Éljünk okosan Érdekes vállalkozásba fogott Bozsik Valéria, a Jászságból el­származott újságírónő. Éljünk okosan címmel életviteli tanácsadó enciklopédiát ír, amelyből hat kötet már el is ké­szült. Mint elmondta, az ötlet hétéves korában született meg benne. Az idős hölgy Jászbe­rényben született, iskoláit is ott végezte. Nagybátyja akkoriban a városi könyvtár vezetője volt, és a világra nyitott, érdeklődő kislány tulajdonképpen a könyvtárban nőtt fel. Ézután a Jászkürt című helyi lapnál he­lyezkedett el, még gimnazista korában, majd ottani rövid pá­lyafutását Budapesten folytatta. Ötvenöt éve dolgozik az encik­lopédián, amely szerinte hiány­pótló a magyar könyvpiacon. Mivel vállalkozó kiadót nem talált, ezért Emberszabású Ki­adó néven alapított egyet. A ki­adó az első hat kötetre előfize­tést gyűjt, kötetenként hatszáz forintért fogják árusítani. A 3600 forint előfizetési díjat a kiadó címére vagy a 204-81508-4132 számú szám­lára lehet befizetni vagy át­utalni. A kiadó címe: Ember- szabású Kiadó, Budapest 1117, Körösy József u. 10. Cs. Á. Ebből következően a „munka- nélküli” szó jellege, tartalma is megváltozott. Nemrég még jobbára az volt a társadalmi megítélés, hogy állástalanná az vált, akinek baj volt a szakér­telmével, magatartásával, élet­vitelével. Manapság a negatív előjelű feltételezések megkop­tak, hiszen bárki munkanélkü­livé válhat. Ezért feltétlenül hasznos, ha ki-ki elsajátítja az önmenedzse­lés alapjait. Elsőként is meg­szívleli azt a tanácsot, hogy igyekszik megőrizni meglevő munkahelyét. A gazdasági át­alakulás jelenlegi szakaszában ugyanis gyakran megesik, hogy aki biztos, már ismert munka­helyét - például valamilyen ke­csegtető ajánlatra hallgatva - feladja, két szék közt a pad alá esik. Az új vállalatról, cégről ugyanis könnyen kiderülhet, hogy bizonytalan pénzügyi lá­bakon áll, s ha leépítésre kény­szerül, elsőként az újonnan jöt­téktől válik meg. Az állás nélkül maradottak­nak a pszichológusok azt ajánl­ják: mielőtt elkezdenék a hirde­tések böngészését, a munka­helyvadászatot, tartsanak ön­vizsgálatot. Tegyék föl önma­guknak a kérdést: eddigi pályá­jukon mit csináltak jól. mit rosszul; mik a szakmai-emberi erősségeik és gyöngéik, hol és milyen területen legjobbak az esélyeik. Minderre önáltatás nélkül válaszoljanak, s az ön­vizsgálat eredményei birtoká­ban keressék a kiutat. A kényszerű szabad idővel se bánjanak pazarlóan. Már csak azért se, mert tapasztalati tény, hogy a fejlett piacgazda­ságokban a dolgozók több szakmával, konvertálható és felfrissített ismeretekkel véde­keznek a munkanélküliség el­len. Az időt tehát önképzésre, az ismeretek megújítására kell fordítani. De a legfelkészülteb­bek sem számíthatnak arra, hogy a munkaadók fogják őket megkeresni - reálisan csak az ad esélyt az elhelyezkedésre, ha ki-ki maga kínálja föl tudását, munkaerejét. Ferenczy Europress Huszonegy nap Közép-Amerikában Avagy Szolnokról Salvadorba, Guatemalába Arról már többször írtunk, hogy valaki a megyénkből eljutott az Amerikai Egyesült Államok valamelyik részére, vagy ritkábban Dél-Amerikába, de arra a keskeny csíkra, amelyet Közép-Amerika néven ismernek, ritkán vetődik el átlag hazánkfia. A ritka esetek egyike Misurák Dénesné nyugalmazott szolnoki középiskolai tanárnőhöz, iskolaigaz­gatóhoz fűződik. Tanított Karcagon, majd Mezőtúron, illetve a megyeszékhelyen is, eb­ből kifolyólag három felejthetetlen hetet ka­pott ajándékba. „Tudom, mindenki azt kér­dezné, miképpen érhet valakit ekkora szerencse, hiszen a ha­zai kereseti, megélhetési viszo­nyok között efféle kirándulás elképzelhetetlen. Én is annak köszönhetem ezeket az álom­szép és olykor döbbenetes he­teket, hogy mezőtúri tanár ko­romban a kollégiumba járt egy fegyvemeki kislány. Olykor el­jött hozzánk is, szinte pótcsa­ládtagnak számított. Jogot vég­zett, és a hetvenes évek elején férjhez ment egy magyarhoz, aki Salvadorban már jelentős üzletembernek számított. Há­rom gyerekük született. Évek óta hívnak, nem kell semmi, csak a repülőjegyet fizessem, ami nekünk szintén nem olcsó. Most nyílt lehetőségem arra, hogy felkeressem egykori ta­nítványomat” - mondta a ta­nárnő. A férjnek Salvador főváro­sában, San Salvadorban cukor­kákat, édességeket csomagoló, készítő gyára van. Diplomás felesége, noha jogász, otthon neveli a gyerekeket, jobban mondva nevelte, mert lassan a legkisebbik is a húszas éveibe lépett. Ezért különböző alapít­ványokban tevékenykedik, és főleg az iskolákat és egészség­ügyet segíti. Az országban a spanyol a hivatalos nyelv. A la­kosság hatvan százaléka sze­gény. Mivel meghívói nem ebbe a kategóriába tartoznak, megszívlelendő az észrevétele. „Nálunk az újgazdagok, gaz­dagok bezárkóznak, és csak szűk környezetükkel, esetleg a rokonsággal törődnek. Általá­ban - kevés kivétellel - ez a ha­zai gyakorlat. Nem értem ezt a mentalitást, mert kinn mást ta­pasztaltam, hiszen a gazdagság valami másra is kötelez. Mond­juk segítésre, emberségre. Ők például közel ezer emberrel a salvadori édesipari termékeket készítik, gyártják, csomagolják. A tisztességes megélhetésen kívül a gyárban dolgozóknak, meg a gyerekeiknek ingyenes az orvosi, fogorvosi ellátás és az iskoláztatás. Üzleteik is van­nak, ahol olcsóbban vehetik meg a munkások az alapvető élelmiszer-ipari termékeket, cikkeket. Tizenhét focicsapatuk szerepel valamilyen bajnok­ságban. Hogy miért áldoznak ilyesmire? Mert azt vallják, akiknek szép vagyont adott a sors, azzal magukon kívül má­sokon is illik segíteni.” Érdekes volt hallani, hogy a ma már nem kimondottan fiatal házigazda, tulajdonos napi tíz-tizenkét órát tölt a gyárban. Megengedhetné a lazítást, mert sokszoros milliomos, no nem forintban, dollárban, de szereti tudni, mi történik a műhelyek­ben. Nem kivételek, ott dol­goznak vele a gyerekei is, szó szerint végigjárva a szamárlétra mindegyik fokát, hogy amikor átveszik az üzem irányítását, ne érhesse őket semmiféle megle­petés. Hogy azért az árnyoldal­ról is essék szó, beszélgeté­sünkben erről sem feledkeztünk meg. „Bár barátságosak az embe­rek, testőr nélkül nem mentünk országjárásra. A fővárosban előfordul az emberrablás, erre is fel kell készülni. Az ő házuk egy hegyoldalban van, zárt ud­varokkal, de így is négy testőr vigyáz a létesítményre, min­denre. Országjárásunk közben tapasztaltuk, a kávé szinte min­denhol honos, és az orchidea is vadon nő az erdőkben, a fákon. Szóval olyan az ország, mint egy zöldellő virágoskert.” A három gyerek közül a leg­fiatalabb huszonegy éves, ő még tanul, a legidősebbik hu­szonnégy. Mindannyian beszé­lik a spanyolt, az angolt és a magyart. A tanárnő egykori di­ákja jóvoltából Guatemalába is eljuthatott. Itt egy hetet töltöt­tek, és nagy élmény volt szá­mára a maja kultúra emlékei­nek, templomainak végigjárása. Bizony, egy-egy feltárt temp­lom látogatása az ittenieknek nagyon sok időbe kerül, mert minden lépcsőfokon el kell mondani egy imát, és úgy ha­ladhatnak tovább. Ők úgy gon­dolták, ehhez kevés az idejük, ezért hátul, a hátsó ajtón lépték át a küszöböt. Bent temérdek gyertya világított, csodálatos hangulatot árasztva. Az or­szágra el lehet mondani, hogy a felhőkben él, hiszen az átlag­magasság kétezer méter feletti. Sajnos, sok pusztító földrengést átélt, átél, és ma is akadnak füs­tölő vulkánok. Itt is rengeteg a kávé, de hogy a nagy hőségtől óvják, melléje banánt ültetnek. Ezek árnyéka védi a cserjéket. Az ország gazdagabb, mint Salvador. Az egyik legfonto­sabb termékük, eledelük a ku­korica, belőle készül a tortilla. Ez nem más, mint egy kerek le­pény, amelyet sok mindennel lehet töltenni. A húsfélék közül a hal a legfontosabb, a csirke meg a marhahús. A nagy hőség, páratartalom miatt minden ét­kezés gyümölcslével kezdődik. Reggelire ahhoz pirítóst adtak meg egy vékony szelet sonkát, sajttal. Az ebéd rendszerint gyümölcsital, párolt hús, párolt zöldség volt, a vacsora megint efféle könnyű kínálat. A hús ar­rafelé nem lényeges. Végezetül arról is szót váltot­tunk, hogy átrepültek a nagy si­vatagi városba, Las Vegasba is. Este érkeztek, és azonnal szembetűnt: a fény úgy folyik az utcán, a házakról, a magas­ban lévő reklámokról, mint ház­tetőről a záporeső. Mindenhol játékautomaták százai, ezrei. A szállodában is egész automatasor, és tanúja volt annak, hogy a néhány, be­dobott öt dollárért nyolcezer folyt ki a gépből, egy hatalmas reklámszatyorba. Természete­sen ötdollárosokban, amelyet be lehetett váltani papírpénzre a pénztárnál. Hiába, itt is igaz az állítás: sok tíz vagy száz vesztes szük­ségeltetik ahhoz, hogy egy so­kat nyerhessen. Azóta hazaérkezett, és a nagy kaland óta eltelt pár hét. A tanárnő most spanyolul tanul, mert rabul ejtette a se nem ame­rikai, se nem európai életforma. És ki tudja, hátha még egyszer eljut arra a vidékre, tájra, amelyről rajta kívül nagyon ke­vés megyénkbeli mondhatja el: - Képzeljétek, amikor Guate­malában jártam, a kísérőm így szólt: itt vadon terem az orchi­dea, akár a gyomnövény. D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents