Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-15 / 112. szám

1995. május 15., hétfő Hazai Tükör 3. oldal Darugyári végkielégítések Akinek járt, az már megkapta Mint arról lapunk már többször beszámolt, a volt hajógyári dolgozók közül azok, akik a Ti­szafüredi Ganz-Danubius Daru- és Gépgyár Rt. csődje után nem kaptak végkielégítést, választmányt alakítottak, hogy hozzájuthassanak az általuk jo­gosnak vélt követeléseikhez. Ennek eredményeként idén ügyvédet bíztak meg azzal, hogy - ha kell, peres úton is - megkapják a végkielégítésüket. Előbb azonban felkérték dr. Kasuba Jánost, a térség or­szággyűlési képviselőjét, hogy kezdeményezzen egyeztető tár­gyalásokat köztük és a felszá­moló Reorg Rt. között. Erre került sor május 2-án, ahol dr. Magyar Mária ügy­védnő ismertette a Reorg tisza­füredi megbízottjának, Ipoly- szegi Mihálynak (május 4-i számunkban tévedésből doktori címet adtunk Ipolyszegi úrnak) azokat a dokumentumokat, me­lyek véleménye szerint felvet­hetik a végkielégítéssel kapcso­latos rendelkezések felülvizsgá­latát. Miután a konkrétumok nyilvánosságra hozatalától mind az ügyvédnő, mind a fel­számoló cég, a Reorg Rt. elzár­kózott, ekkor csak arról tájé­koztattuk olvasóinkat, hogy Ipolyszegi Mihály ígéretet tett arra, hogy május 10-éig átvizs­gálják a kifogásolt alapdoku­mentumokat, s annak eredmé­nyéről tájékoztatják a választ­mányt. A felszámoló cég tiszafüredi megbízottja a minap arról tájé­koztatta lapunkat, hogy ez meg­történt. Ezek alapján arról érte­sítették dr. Magyar Mária ügy­védnőt, hogy a kifogásolt alap- dokumentumok átvizsgálása után sem találtak olyan, általuk elkövetett hibát, mely azt bizo­nyítaná, hogy jogsértést köve­tek volna el. Mindezek után kitartanak eredeti álláspontjuk mellet, mely szerint egészen biztosak abban, hogy a végkielégítések tavalyelőtti kifizetésénél a vo­natkozó magyar törvények, rendelkezések szerint jártak el. Tehát akinek járt, az már megkapta a végkielégítést. Ez utóbbi alapján valószínű, hogy peres útra terelődik az ügy, mert a választmányi törzs mind a kétszáz tagja - arra az esetre, ha nem jönne létre az egyezség, márpedig erre utal a Reorg vá­lasza - ezért bízta meg jogi képviseletük ellátásával a deb­receni ügyvédnőt.-percze­A Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár helikopere volt a fő attrakció a szombati Szofi-fesztiválon, Budapesten. A szolnoki repülősök emelték ki a Népstadionból és szállí­tották az átadás helyszínére a Sophianae Plusz nyeremény- játék fődíját, egy Suzuki Samurai terepjárót. FOTÓ: I. L. Utoljára az iskola folyosóján Ballag már a véndiák... A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskola ballagóit az in­tézmény udvarán búcsúztatták Lóháton és mezőgazdasági gépeken vonultak végig Kar­cagon a mezőgazdasági szakközépiskola végzősei Dr. Rusvay Lajos, a jászapáti ballagás díszvendége 75 évvel ezelőtt ballagott az iskolában Nagy sikerű koncert Linzben A szolnokiak átlépték saját árnyékukat A felső-ausztriai Linz mellett, az autópályán elszáguldó ma­gyar turisták tömegéből aligha­nem csak kevesek állnak meg, hogy megtekintsék a patinás belváros nevezetességeit. Aki viszont akár csak egyszer is szánt erre némi időt, annak nem kerülhette el figyelmét a Duna jobb partján félkör ívben emel­kedő, egyszerűségében is ele­ganciát és fontosságot sugárzó modem épület. A múlt századi kiváló osztrák zeneszerzőről, a városban éveket töltött Anton Brucknerről elnevezett zenepa­lotában az év bizonyos szaka­szaiban világhírességek adják egymásnak a kilincset, de a ke­vésbé eseménydús periódusok­ban is irigylésre méltó a linzi közönség helyzete ahhoz képest, amit ma bármely magyar vidéki város nyújthat polgárainak. Mindezt előre kellett bocsá- tanom ahhoz, hogy igazán reális képet adhassak az olvasónak ar­ról a koncertről, amelyet a Brucknerhausbm volt alkal­mam nemrég hallani. A Szol­noki Szimfonikus Zenekar Báli József vezényletével április 27-én immár másodszor lépett itt közönség elé. (1989 őszén már adtak egy hangversenyt - a visszahívás tényéből kiindulva joggal feltételezhetjük: köz­megelégedésre.) A városba ér­kezve némi aggodalommal konstatáltuk, hogy a minden­felé látható plakátok között hi­ába keressük a vendégszereplő magyarokét, de úgy látszik, az évek óta tartó „Koncert min- denkinek”-sorozat - melybe a szolnokiak fellépése illeszke­dett - elég népszerű ahhoz, hogy különösebb propaganda nélkül is nagy közönséget vonzzon. Hazai koncertrende­zőink a megmondhatói, milyen nehéz - és évről évre nehezebb! - itthon megküzdeni a fásult­sággal és érdektelenséggel, amely olykor még kiemelkedő jelentőségű művészek fővárosi szerepléseit is beárnyékolja (s amelynek ismeretében nem le­het eléggé örülni az utóbbi idő­szak szolnoki ellenpéldáinak!). A számunkra mind elérhetetle­nebb polgári jólétben élő oszt­rákoktól mindez irigylésre mél­tóan távol áll. A linzi közönség számára a Brucknerhaus a tár­sadalmi érintkezés természetes színtere, ahol a kávézó vagy ét­terem asztalainál koncert előtt, után vagy a szünetben oly kel­lemes gondolatot váltani, és ahová minden konkrét ok nél­kül is érdemes betérni. Ennek a közönségnek a derékhadát nem napról napra szegényedő és maholnap kívülrekedő kisér- telmiségiek és a kultúrának csupán külsőségeivel tisztában lévő gazdagok alkotják, hanem olyan középosztálybeli polgá­rok, akik - tekintet nélkül fog­lalkozásukra és életkorukra - tradicionális, sok generáció óta természetes érdeklődéssel vi­seltetnek az élet értelmét adó dolgok iránt, s ez ugyanúgy be­léjük ivódott, mint az ápolat- lanságtól és mocsoktól való vi­szolygás. Ennek a közönségnek van ideje odafigyelni egy-egy élményre, van ideje tetszést nyilvánítani, és - ami a legtöbb - a tapsot, megbecsülést nem a hímév vagy a mi kutyánk kölyke értékítélet alapján méri. így történhetett, hogy a szol­noki muzsikusok olyan fogad­tatásban részesültek ezen az es­tén, amilyenben - meg merem kockáztatni- itthon szűkebb ré­giójuk határain kívül aligha le­hetett volna részük. Az egész program sikerét rögtön a nyitó produkcióval si­került megalapozni. Gounod balett-szvitje a Faust-operából a karmester és zenekara impo­nálóan magabiztos kiállásával, mű karaktergazdagságot köny- nyedén visszaadó megformá­lással, líraian hajlékony és a tombolóan vad mozzanatok egyformán meggyőző tolmá­csolásával percek alatt felkel­tette a publikum rokonszenvét. E rokonszenv csak fokozódott, amikor Guilmant d-moll orgo­naszimfóniájának szólistája­ként pódiumra lépett a holland Martin Sander. A fiatal orgo­nista alapos felkészültséggel, határozott, világosan érvényesí­tett elképzelésekkel játszotta a hatásos kompozíciót, s a zene­kar igazán a „kezére játszott”, jól alkalmazkodott elgondolá­saihoz. A szünet után némi vissza­esést hozott a Bartók-interpre- táció: a Román népi táncok ér­zésem szerint sokkal élettelibb, több ritmikai energiát sugárzó megformálást kívánna - s hogy a közönség figyel, nem pedig rutinszerűen tapsol, az az itt átmenetileg lankadó lelkese­désből kiérezhető volt. A hátra­lévő két szimfonikus költe­mény - Muszorgszkij: Ej a ko­pár hegyen, valamint Liszt: Les Préludes - bősége alkalmat kö- nált arra, hogy muzsikusaink temperamentumukról, zenélé­sünk energikusságáról minden­kit meggyőzzenek. Egy ilyen hosszú és összetett programú élő koncert egyes szakaszaiban szinte elkerülhetetlen a hangzás csiszoltságának, kidolgozottsá­gának hajszálnyi visszaesése, ez azonban a lényegen mit sem változtat. Talán érzékeltetheti ezt, ha leszögezem: a zenekar és alapító karmestere a néhány héttel korábbi szolnoki Beetho- ven-szimfóniához viszonyítva, a leghalványabb pillanatokban is nagyságrenddel kiérleltebb, felszabadultabb, szebb tónusú játékkal rukkolt ki Linzben. A két ráadás - Brahms VI. ma­gyar tánca és a Gounod-mű új­rajátszott zárótétele - egy mél­tán elégedett hallgatóság ová­cióját köszönte meg. A megye és a városi önkor­mányzat jelenlévő vezetői, va­lamint az együttes főszponzora aligha kaphattak volna ennél erősebb ösztönzést eddigi tevé­kenységük folytatására, a zene­kar melletti határozott kiállásra. A szolnokiaknak sikerült átlép­niük saját árnyékukat. Gönczy László A PH azt jelenti: Pénz és Hata­lom. Értéke akkor kedvező és egészséges, ha bérsemleges. Ez a PH állítólag környezetba­rát és könmyen lebomlik, bár ezt kétlem. Ébben a mai világ­ban, amikor a levegő is ron­csolja a bért. a PH jelenti az egyetlen biztos védelmet. Ez az igazi védőháló is. Ráadásul szociális. Merthogy bérsemle­ges. Bérünk az oka mindennek. A bér, amely úgy feszül raj­tunk, mint kecskebőr a tam-tam dobon. Ütik-verik, ahol érik. Ezt a bért lehet le­nyúzni hét rétegben, mígnem marad az utolsó, az ÉHbér. Egy másik számítási rendszer alapján a bér jellemző tulaj­donságait ÉH-ban is meg lehet adni. Ez a rugalmatlan, közal- kalmazkodotti. tápanyagok­PH bán szegény, utánpótlását ve­szített, el- és kihasznált, agyondolgozott, nekivörösö­dött, töredezett, egyszóval be­teg bér értékmérője. Negatív bér. Negatív tartomány. Erő­sen szennyezett. Az ÉH a csalódás fokmé­rője. Fékmérő! A beletörő­désé, hogy nincs csoda. Nem csoda, ha a köznyelv az ÉH-t úgy értelmezi: Én Hülye! Az ÉH értéke - a veszély mértéke. Míg ugyanis a bér a PH szférában folyamatosan emelkedik, s ott napsütés, szép idő, örök tavasz prognoszti­zálható, ahol az eső is felfelé esik, hogy ne áztassa a tenisz­pályákat, addig az ÉH-szek- torban a hektopascalban kife­jezett bér folyamatosan süly­lyed. Itt nagy légörvények és ehhez hasonló mindenfélesé­gek várhatók. Pörgések, for­gások egyhelyben, a lehetősé­gek egyre szűkülő körében le­felé, forgószél-tölcsér oldalán csúszva-mászva aknamélybe. ÉH-szektor - viharzóna. Kicserepesedett bérünk az oka mindennek. Ezért kell a bérátültetés. Életünket és bé­rünket... Mint a mesében: Adj, király...! Ha nem adsz, szakí­tok..! S lett bérszakadás, föl­dindulás! Nagy koppanással súlyosbítva. S tart azóta is. Nincs már választás. A bér­testvérek kora lejárt. Bérünket kell adni. Mielőtt veszik. Vagy ontják egy jobb, egész­ségesebb, bérbarátibb jövő reményében. Mi kissé lúdbér- zünk, miközben elbérzünk. De elvégeztetik. A PH ugyanis azt is jelenti: pecsét helye. Visszavonult a szépségkirálynő A csúcson kell abbahagyni, régi szólásmondás - elsősorban a sportolók között -, amelyhez úgy tűnik, a szolnoki Tiszaparti 4.D-se, Szittya Márta tűzön-ví­zen ragaszkodik. Pedig ha hinni lehet az anyakönyvnek, Márti még csak július 31-én válik nagykorúvá. Lévén akkor ün­nepli a tizennyolcadik születés­napját, még pedig ikertestvéré­vel, Gabriellával együtt. Történt, hogy a 172 centis, hosszú, barna hajú, barna szemű diáklány családi körben a Balaton mellett töltött néhány napot. Mit ad az ég, éppen hir­dettek egy szépségversenyt. Húsz induló próbálkozott, köz­tük a korábbi Anna-bál szépe is. Az előselejtező után tízen ju­tottak a döntőbe. Rövidre A szolnoki Szittya Márta fogva: a vetélkedőt Márti nyerte. A tengernyi puszin kí­vül a zsűri igazán gáláns mó­don jutalmazta: kapott egy nyolcnapos üdülést Korfu szi­getére; októberben le is töltötte ezt a csodaszép, bő hetet. To­vábbá sítúrával is díjazták, ez Szlovákiába szólt. Mit mond­jak? Sem a keze, sem a lába nem tört el. Közben elvégzett egy angol tanfolyamot, és gőz­erővel készül az érettségire. Hobbija a zene, a zongorá­zás, a gitározás, illetve az olva­sás. Nem is kevesen noszogat­ták: indulj további szépségver­senyeken, de ő csak a fejét in­gatja. - Elég, nem vagyok ma- gamutogatós típus. Arról nem beszélve, hogy az efféle szerep­lésből időben ki kell szállni. Ez igaz. Esetleg azon lehet gondolkodni: tényleg kopogtat már az az idő? D.Sz.M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents