Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-12 / 110. szám

Minőségközpontú agrártámogatási rendszer körvonalazódik Reflektorfényben a közösségi marketing A mezőgazdasági vállalkozások javuló pozícióit jól tükrözi, hogy az első negyedévben 12 százalékkal bővült az agrárexpor­tunk, s minden, az ágazatba fektetett egy forint ötöt hoz. A re­kordösszegű támogatások ellenére azonban az ágazat még mindig 40 milliárd forinttal többet fizet az állami büdzsének, mint amennyit onnan visszakap - hangzott el többek között azon a tegnapi szolnoki tanácskozáson, ahol az agrárium aktu­ális kérdéseire kerestek választ. A megyei gazdasági kamarák szervezésében, a Technika Há­zában megtartott rendezvényen elsőként dr. Kis Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára tartott tájékoztatót a támogatási rendszer idei és a jövőben tervezett változásairól. Elismerte, hogy a pályázati le­hetőségek megkésve kerültek nyilvánosságra, ez azonban jö­vőre már nem fordul elő. Ugyancsak jövőre - az elképze­lések és a szaktárca szándékai szerint - mérséklik a gazdálko­dók elvonásait, mindenekelőtt a fogyasztási és a forgalmi adót. A fejlesztési és beruházási tá­mogatások köre bővülni fog, s az eddigieknél jóval többet szánnak a minőségi termékek piacra jutásának elősegítésére.- Az agrárgazdaság nagyban hozzájárulhat az ország boldo­gulásához - kezdte mondaniva­lóját dr. Gaál Béla, az FM fő­osztályvezetője. Ehhez azon­ban az is kell - folytatta -, hogy a termelők vegyék kezükbe az értékesítés szervezését. Szem­léletváltásra van szükség, lé­nyegesen több energiát kell be­fektetni a piaci munkába - hangsúlyozta az előadó. A ter­vek szerint ezért a jövőben kulcsszerepet kap a közösségi marketing, tehát az érintett vál­lalatcsoportok és az állam együttesen segítik elő a hazai agrártermékek piacra jutását, image-ének javítását. Ez a módszer, ami egyébként a világ fejlett régióiban magától érte­tődő, már eredményeket is pro­dukált, a magyar borok iránti kereslet ugrásszerűen megnőtt az elmúlt 3 évben. A közösségi marketing rendkívüli előnye, hogy az ebbe fektetett pénz bu­sásan megtérül, szemben a ter­melési szubvenciókkal. L. Z. Igazi függönykollekciót lehet látni a sportcsarnokban a Gardéniánál. Szabadtéri színpad Kulturális programok Május 12. (péntek)i 10.30- 11.00-ig: „UtazásMeseországba" - a Cé-Có együttes zenés gyer­mekműsora 11.30- 12.00-ig: Vadvirág néptáncegyüttes 12.30- 13.00-ig: Cé-Có együttes gyermekmű­sora 13.30- 14.30-ig: Big Band együttes 14.30- 15.00-ig: Divatbemutató (Szeműk Anna divatterx’ezö ruháiból) 15.30- 17.30-ig: Berebora Ferenc nemzet­közi mester sakkszimultánt tart (partnerei: önként je­lentkezők a vásáron kiállí­tók és látogatók soraiból) Német-magyar vállalkozások Közös vállalatot alapítanak? Mint arról már a kiállítás megnyitása előtt beszámoltunk, a rendezvény alkalmából Németországból, Berlin és Brander- burg tartományból 29 vállalkozó tartózkodik Szolnokon. Az első napok után eredményről lehet beszámolni: együttműkö­dési megállapodást kötött a VFA és a német Vállalkozók Szö­vetsége, valamint egy német és magyar cég várhatóan közös vállalatot alapít. Szombaton talán hajózunk Bár szerdán reggel megkezdő­dött a Tisza apadása, egy nap alatt alig 5 centimétert csökkent a vízszint Szolnoknál. A Ma- hart képviselője, Bíró László kérdésünkre elmondta, hogy így talán szombattól tud majd közlekedni a hajó a két part, a Tisza Szálló és a vásár között. Az oldalt szerkesztette: Einvág Zoltán Fotók: Korényi Éva, Mészáros János Az biztos, hogy még a szom­bati forgalom indítása is függ a Tisza kiskörei apadásától, mert a duzzasztómű is csak 680 cen­timétertől működik, viszont ek­kor már az alsó szakaszon gyorsabb az apadás. Csak akkor indul a hajó, ha a vízszint 610 centiméter lesz. A német delegáció vezetője egyúttal a Untemehmerver-- bände Berlin-Brandenburg (Berlin-Brandenburg Vállalko­zóinak Szövetsége) elnöke, aki szintén vállalkozó, méghozzá 11 vállakózása prosperál - mondotta érdeklődésünkre Fügedi László, a megyei vállal­kozásfejlesztési iroda vezetője. Fügedi László arról is beszá­molt, hogy tegnap alá írták az együttműködési megállapodást az Untemehmerverbándével. Ez egy keret jellegű megálla­podás, melyben rögzítik a ten­nivalókat. A keretmegállapodásban kü­lön pontként rögzítették a gaz­dasági kamarákkal való együttműködést, mindkét olda­lon, méghozzá úgy, hogy a két szervezet támogatja a kamará­kat. Ez azért is érdekes - mon­dotta Fügadi László -, mert a német szövetség szervezetileg a német kereskedelmi és iparka­marához tartozik, költségeinek finanszírozását pedig a szakmi­nisztérium végzi. Ezen túlmenően a keretmeg­állapodás fokozatosan egészül ki mellékletekkel, mely már a konkrét tennivalókat határozza meg. Az első ilyen melléklet már most a megállapodáshoz kerül. Ennek lényege, hogy még június első felében a felek kijelölik a program felelőseit. Ezt annak érdekében teszik, hogy ne csak egy „légből ka­pott” megállapodás legyen az aláírt dokunmentum, hanem ténylegesen történjen munka - fejtette ki az ügyvezető. Emellett folytatni kívánják a most másodjára tető alá hozott üzletember-találkozót további­akkal, s remélik, hogy konkrét megállapodások jönnek majd létre. Szolnokon már az első nap biztató volt, ugyanis két cég rövid tárgyalásából kide­rült: egymásra találhatnak. Fü­gedi László ezzel kapcsolato­san még annyit árult el, hogy a két vállalkozás közös vállalatot hoz létre, s így nem csak a két belső piacra, hanem harmadi­kon is megjelenhetnek. Holtvágányon a logisztikai központ Szándékos késleltetés a földárveréseknél Tegnap a megyei gazdasági kamarák szakmai napján Szolno­kon dr. Kis Zoltán, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára sajtóbeszélgetésen kifejtette, hogy bár már dön­töttek a II. kárpótlási földalap kérdésében, azonban még ezt felül fogják vizsgálni. Elmondta azt is, hogy szándékosan kés­leltették a II. földalap licitálásának megindulását. Ismét kipipálható egy tanácskozás a szolnoki logisztikai köz­pontról. Merthogy konferenciák még csak-csak volnának e té­makörben, de szemmel látható eredmények nincsenek. A ta­nácskozás pedig édeskevés ebben az ügyben, ahogyan a meghí­vott, az ügyet előrevivő vendégek közül is csak elszomorítóan kevesen jelentek meg tegnap a városházán. A hajó elúszni lát­szik, pedig a központ a térség felemelkedését szolgálná. A sajtóbeszélgetésen lapunk kérdésére az államtitkár kife- tette, hogy minisztere tárgyalt Oroszországban a magyar adósság fejében behozandó mezőgazdasági gépekről, így a Don kombájnokról. A betaka­rítógép ára - a miniszter el­mondása szerint - 14 millió fo­rint. A gazdálkodók pedig a je­lenleg érvényes támogatási rendszer szerint, azaz 70 száza­lékos kamattámogatással jut­hatnak hozza a kombájnokhoz, ha nincs saját pénzeszközük, s hitelt kell felvenniük. Arról vi­szont nem tud az államtitkár, hogy mikor érkezik meg ha­zánkba az első 200 darab. A jövő héten utazik a miniszter- elnök és Lakos László Moszk­vába, s várhatóan erről is tár­gyalnak majd az orosz féllel. Dr. Kis Zoltán egyébként fenntartásainak is hangot‘adott az orosz technikával szemben. Szerinte mind technikai szín­vonalban, mind energiafo­gyasztásban az orosz gyártmá­nyok nem ütik meg a kívánt szintet. Véleménye szerint in­kább az európai színvonalat képviselő gépeket kell ha­zánknak vásárolni, még akkor is, ha drágább, hiszen nagyon szegények vagyunk, de bor-' zasztóan pazarlók. Megemlí­tette az államtitkár azt, hogy gépkörök, illetve gépszövetke­zetek, -társulások létrehozását szorgalmazzák, melyeknek megszervezéséhez pénzügyi támogatás is járul. Az FM komoly lépésekre készül a támogatási rendszer tekintetében. így az agrárka­mara hatáskörébe kívánja utalni a katasztrófaalapot, a földalapú támogatásokat. Eb­ben az esetben a kamara dol­gozza ki a prioritást, melyet fi­gyelembe vesz az állam a tá­mogatásoknál. A II. kárpótlási földalap te­kintetében a döntés megszüle­tett, azaz rendelkezésre áll az árverésekhez a földterület - mondotta kérdésünkre az ál­lamtitkár. Mindez azonban még nem végleges, mert bár nem kívánják csökkenteni a te- rületenagyságot, de felül kí­vánják vizsgálni amiatt, hogy az önkormányzatok nagy része nem tud föld híján beruházást indítani. Az illetékes tárcák fognak egyeztetni abban, hogy az említett földterületekből mit Dr. Kis Zoltán államtitkár és milyen jogcímen lehet igé­nyelni. A földárverések megindulá­sát szándékosan késleltették - mondotta dr. Kis Zoltán. Mindezt amiatt, indokolta kije­lentését, hogy a bejelentett igény nyolcszor annyi, mint a kijelölt földalap, de több terü­let nincs. A földlicitek megkezdéséig szeretné a tárca, ha a II. föld­alap árveréseit szabályzó tör­vényt az Országgyűlés elfo­gadná. Ezzel a helyben lakók preferálása növekedne, mert a mostani 50 helyett 80 százalék jutna számukra a kijelölt terü­letekből. A kisgazdapárt javas­latát, mi szerint a prioritás 100 százalékos legyen, a kormány nem veti el, ha annak nincs al­kotmányi ütközése - fejtette ki az államtitkár. ei Várhegyi Attila polgármester nyitóbeszédében Szolnok kitö­rési pontjának nevezte a létesí­tendő logisztikai központot (LK), aminek nem véletlenül adna a megyeszékhely helyet. Földrajzi fekvése kiváló, vízi, szárazföldi, légi, vasúti csomó­pont. Az elképzelés tanulmá­nyát a Közlekedéstudományi Intézet elkészítette. Ez alapot adhat a további munkáknak. Az optimizmista kijelentés­nek ellentmondani látszanak a szakmai értekezések. Prof. dr. Knoll Imre, a Magyar Logiszti­kai Egyesület elnöke fejtegette elsőként az LK fontosságát. Szintén kiemelte a gazdaságra, sőt a társadalomra, ezzel együtt a településre és környezetére ható szerepét. Az LK megvaló­sításához viszont az önkor­mányzatnak megfelelő szakmai csoportot kellene felállítania, és több propagandát kellene kifej­tenie, hogy kellő vállalkozói, sokfelől érkező tőkét lehessen belevinni. A milliárdokba ke­rülő központ kialakítását csak így és lépésenként lehet elérni. A logisztika terén fontos sze- repetjátszó szállítmányozó cég, a MÁV Rt. szakembere vitatta a már elkészült elképzelési te­vet. Szerinte az iparvidék he­lyett a vasúti konténer-pálya­udvaron kellene az LK-t kiala­kítani, mert a vállalatnak itt már megfelelő létesítményei van­nak. Jernei Bálint, a terv elké­szítője ezzel szemben kijelen­tette, az LK helye a Tószegi úton, a BVM és az Agroker környékén van. Ugyanakkor szóvá tette, a munkák elaprózva haladnak. Szorgalmazta egy szervezet létrehozását, ami ösz- szefogná és előbbrevinné az ügyet. A központ létrehozásá­ban konkurenciavárosnak tar­tott Cegléd egyik cégének igazgatója örömmel (nem kár­örömmel!) nyugtázta, hogy a szolnoki LK ügye egy tapodtat sem haladt előre az utóbbi idő­ben. Ők már egy mini LK-t lét­rehoztak, ami jó alapja lehet a további bővítésnek. A TNT Logisztikai Kft. szakembere fontosnak tartotta a bérlés je­lentőségét. Nem kell építkezni, ami szabad kapacitás adott, azt bérbe kell venni. Az Admirali- tás Kft. képviselője közölte, növekszik a tiszai hajózás je­lentősége. ők tehát örülnének az Lk-nak, ami gazdaságosan összehangolja a különböző szállítási módokat. Ezért is épí­tenek több kikötőt, köztük a szolnokit is, aminek előkészítő munkái megkezdődtek. Békési József ezredes, a szolnoki ve­gyes szállító dandár prancsnoka is örülne egy központnak, hi­szen Szolnokon két reptér is van. A katonain máris jelentős a polgári célra végzett megren­delés teljesítése. Hangsúlyozta, gyorsítani kell a lépéseket, mert Szolnok elvesztheti helyzeti előnyét. tóth Eddig szakmai napok A III. szolnoki vásárból immár két nap telt el, s joggal vonhatunk - „fél” - mérleget. A Tisza ed­dig közbeszólt a hajózásnak, s maximum sétaha­józásra indulhatunk, a vásári átkelés egyelőre nem létezik. A látogatottság szokásos hétköznapi - mondják a kiállítók. De nem panaszkodhatunk, teszik hozzá, mert ez általában mindig így van. Majd hétvégén. Hasonlóan vélekedett a vásár egyik szervezője is, Királyháziné Tisza Andrea, aki azt hangsúlyozta, hogy lényegében az igazi közönségnapok szombaton és vasárnap követ­keznek. Eddig a különböző szakmák s a szakmai napok adták a vásár eseménysorozatait. Ez így is van, ugyanis sem tegnap, sem az első nap nem lehetett szó tömegről. Ettől függetlenül szép számmal sétálgattak a liget kellemes levegő­jében. Remélhetőleg - kiállítói és rendezői szempontból - a hétvége a nagyközönség napjai lesznek. Erről a kulturális programok is gondos­kodnak. A kistraktorok után nagy az érdeklődés az Agrobix standján. Ízelítő a szolnoki expón Gipsy Kings és Rio Két egymást követő estére ígér nem mindennapi élményt az érdeklődőknek a Budapest Sportcsarnok programja. Má­jus 19-én este ismét itt lesz Chico, a Gipsy Kings élő le­gendája és együttese. Ők is ugyanabból az Arles és Montpellier közti tartomány­ból indultak, ahol ősidők óta Európa egyik legnagyobb ci­gányközössége él. A Cap d’Antibes-ben még Pablo Pi- cassot is elbűvölték játékuk­kal. Harminc év múltán „uno­káik” próbálnak szerencsét ugyenezen az úton. Május 20-án, szombaton 19 órától Rióvá alakul az örömök szín­pada, a Budapest Sportcsar­nok. A rendezvény karneváli jel­leggel körítve, betekintést nyújt a latin-amerikai kultúra zenei világába. A latin-ameri­kai karnevál műsorából a szolnoki expó közönségének nyújt egy kis ízelítőt a Vide- oszféra Stúdió vendégeként Szolnokra érkező ecuadori Nuca Liacta együttes szomba­ton délben. -rónai­Európában elsőként mutattak be tegnap olyan Egye­sült Államokban készült tűzoltóautót, melyen a fecskendő DIN-szabvány szerint készült.

Next

/
Thumbnails
Contents