Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-08 / 83. szám
Levelek Újságírók egymás között, ha hivatásukról beszélgetnek, gyakran mondják, nem lehet úgy írni, ha közben nem képzelik maguk elé az olvasót. Ha nem jelenik meg előttük mondjuk egy nagymama, ahogy a fotelban ülve, okuláréval a szemén olvasgat, vagy egy diák, aki sebesen végiglapozza az újságot, s csak utána állapodik meg egy-egy cikknél. Jómagam is így voltam ezzel, de mostanában már nem kell csupán a képzeletemre hagyatkoznom. Egyre több személyes hangú levelet kapok, amelyekből sok minden kiderül azokról, akik írták. Közvetlen ismerőssé válnak, úgy, mintha hosszú-hosszú évek kapcsolata állna mögöttünk. Pedig a levelek egy része névtelen. Van, aki olyasmire hívja fel figyelmemet, vagy olyasmiről mond véleményt, ami, úgy érzi, veszélyes lenne számára, ha felfedné kilétét. Van, aki azért hallgatja el a nevét, mert valójában nem vár választ, csak szerette volna jól kipanaszkodni magát valakinek. Kedves Olvasók! Köszönöm a bizalmat, köszönöm, hogy olyan tulajdonságokkal is felruháznak, amelyekkel nem rendelkezem. Higgyék el, magam is szívesen nézem a főként amerikai filmek főszerepeiben fellelhető riporterhölgyeket, akik amellett, hogy káprázatosán szépek, rettenthetetlen hősiességgel üldözik a gonoszokat, leplezik le a csalásokat, és kezükben fegyverként villan az „élesre töltött” fényképezőmasina. Jómagam nem vagyok ilyen. Először is roppant gyatra a fényképésztudásom, „az igazság bajnoka” cím babérjaira pedig nem pályázom. Tisztemnek azt érzem, hogy a nagy nyilvánosság előtt mutassak rá a visszásságokra, kipelléngerezzem az igazságtalanságokat, de szóljak a szépről, a jóról is, amely olykor még fellehető. Ha mindezzel bármily keveset is, de használok, nem a magam, hanem a köz, a közvélemény érdeme. Magánemberként én is olyan védtelen vagyok, mint bárki más. Magam is szorongok a családokat egyre nyomasztóbb helyzetbe sodró pénzügyi rendelkezések miatt. Engem is megbántanak, én is szenvedek acsargó rosszindulattól, ordenáré ordítozástól, kisebbrendűség táplálta rágalomáradattól. Talán éppen ezért tudom any- nyira átérezni azt a keserűséget, kilátástalanságot, amely írásra készteti az embereket. Éppen ezért fáj annyira a tehetetenség érzete. Mit is válaszolhatnék annak az úrnak, aki levele elején leszögezi: „No, a megoldást nem Öntől várom.” És csak sorolja-sorolja elégedetlenségeit. „Azt hiszem a legtöbb átlagember - helyi lakos - nyitott szemmel jár az utcán. Egyre bosszúsabb lesz, mikor azt látja, hogy már megint olyan helyre költik az adófizetők pénzét, ami nem létfontosságú. Itt van például az a kis gnóm Kossuth-szobor, amely állítólag 5 millióba került. Nagy felháborodást váltott ki a lakosságból. No, az is felborzolta a kedélyeket, amikor felszedték a még jó minőségűjárdát a Baross úton, és kirakták amolyan cifraféle téglával. Megkérdezték-e az adófizetőket? Nem vagyok semmi városszépítő munkának ellene, de a sorrendet tartom szükségesnek. Amikor még olyan utcák vannak, ahová nem lehet sárban kocsival bejutni, ahol iskolák, kórházak küszködnek a pénztelenséggel, ott nagyon meg kell gondolni minden fillért, hogy hová adjuk ki.” Vagy mit tehetnék azért a hölgyért, aki beszámol kálváriájáról? Egy Magyarországon egyre nagyobb teret nyerő szekta karmaiba került, melynek eredményeként jelenleg ideggyógyászati kezelés alatt áll. Inkognitójához ragaszkodik, mert fél, de ellát engem sokszorosított anyagokkal, melyek állítása szerint elégségesek a banda lebuktatásához. „Kérem, mint újságíró, ha van hozzá ereje, járjon utána” - zárja sorait. A levél, amelyből végezetül közlök részletet, tanyáról érkezett. „Huszonnégy évesen mentem férjhez. Fiatal koromban nem használtam ki az életemet. Harminchét éves leszek, és négy gyerekem van. Több már nem lehet, le vagyok kötve. Sajnos a férjemnek van barátnője. Ötven kilogramm vagyok, éppen van csak mellem. Többször hallom a férjemtől, hogy „csöcsvesztett”. Nekem fáj, és szégyellem, és szeretném, ha nagyobbak lennének. Őszinte asszony vagyok hozzá. Ő pedig nem őszinte hozzám, pedig én kitartó feleség vagyok. Sokat dolgozok. Fát vágok, jószággal foglalkozok, és a háztartási munka is az enyém, meg a 4 gyerek. A férjemre nem számíthatok. Megkérem, válaszoljon, és adjon tanácsot. Szeretném, ha nagyobbak lennének a melleim, és tetszenék továbbra is a férjemnek. Nem akarom a reményt föladni.” A hölgy: Miss Moszkva. Anna Mencsikova mindössze 15 éves. Szabálytalan portré Mélytüzű színek Kurencs Julianna festőművésznő kicsiny műtermében egymás mellett sorakoznak a festményei. A mélytüzű színek, formák szinte kiáradnak, szétfeszítik kereteiket. A készülő munkák, a festékek, az ecsetek mellett sokféle anyag, eszköz megtalálható. Az ihletett gondolat nemcsak vásznon, de fán, üvegen, csiszolóvásznon is megelevenedik. Mindannyi találkozás, játék, összefonódás az anyaggal. De növényi részek, szalmaszál, kagylók, csigák, korallok is a művészi önkifejezés eszköztárába tartoznak.- Nézze! - mutatja a művésznő egyik készülő képén a korallvirág csipkéjének piros erezetét. - Nem olyan, mint az emberi kéz tenyérből szétágazó ujjai? Vagy ha kipillant az ablakon, figyelje csak a fákat! Nem olyan lendületes, lüktető, ágsugarakkal hálózzák be az eget, mint az emberi testet a vérzubogású kapillárisok? Csoda a természet. Számomra naponta új meg uj amulat, ahogy egyre mélyebbre, mélyebbre hatolok benne, s feltárulnak titkai előttem. Képeimen ezt próbálom megjeleníteni. Ezt a sejtelmes, az ember számára, aki ugyanúgy a mindenség része, mégis olyannyira ismerős birodalmat. A beszélgetést a művésznő otthonában folytatjuk. Halk muzsika szól, az asztalon füstölő ég, a falakon képek.- Kevés van itthon - követi a festményeket pásztázó tekintetemet vendéglátóm. - Két kiállításon is részt vesznek most egyszerre. Nemrégen alkotótársaimmal közös tárlat nyűt a Hol élünk? fesztivál keretében, és egy önálló a Helyőrségi Művelődési Házban. Munkáim javarésze most ott látható.- Úgy tudom, csupán néhány éve kezdett festeni.- Valóban. ’92-ben úgy alakult a magánéletem, hogy új lakásba kellett költöznöm, meglehetősen rossz anyagi körülmények közé kerültem. Nem is álmodhattam arról, hogy azon a nyáron bárhova elutazhassak pihenni. Akkor vettem először ecsetet a kezembe. Kikapcsolódásként, önvigaszként.- Senki nem vezette, nem bábáskodott fejlődésénél?- De igen. Fazekas Magdika vigyázta próbálkozásaimat.- Mikor mutatkozott be először a nyilvánosság előtt?- Még az év őszén.- Ón középiskolai tanár, és két gyermek édesanyja. Hogyan jut ideje munka, háztartás, a gyerekek ügyes-bajos dolgai mellett alkotásra?- Figyelmes szervezéssel. De nagyon nehéz. Az alkotótevékenység a kapkodást, sürgetést Jogi Í«Jó Visszavont örökbefogadás Kázmér és Éva egy évvel ezelőtt összeházasodtak. Évának már volt egy házasságon kívül született kislánya, Brigitta, aki Kázmér és Éva házasságkötésekor kétéves volt. Kázmérnak még nem volt gyermeke, s a kis Brigittát nagyon hamar megkedvelte, megszerette. A kislány is nagyon ragasz- k(^k)tt hozzá, „apukának” tmontette. Kázmér úgy döntött, hogy a kislányt örökbe fogadja. Az Évával kötött házasság azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem bizonyult tartósnak. Az asszony nem sokat törődött sem gyermekével, sem a háztartással. Estéit javarészt az otthontól távol töltötte, s nemegyszer ittasan keveredett haza. Hol járt, mit csinált, nem tudni, de az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy valamelyik szórakozóhelyen múlatta idejét, s minden bizonnyal, nem egyedül. Erről Kázmér egy alkalommal maga is megbizonyosodott, s megunván Éva kicsapongó életmódját, beadta a válókeresetet. Kázmért nagyon megdöbbentette, hogy az eljárás folyamán Éva a kislánya számára magas tartásdíjat követelt tőle. Kázmér úgy gondolta, hogy mivel Évával a házasságuk felbomlott, a kis Brigittának sem akar az örökbe fogadó szülője lenni, az örökbefogadást fel kívánja bontani, így a kislány számára sem akar tartásdíjat fizetni. Mi a véleménye, kedves olvasó? Kázmér kötelezhető-e tartásdíj fizetésére örökbe fogadott leánya után? A házasság megszűnése automatikusan eredményezi-e az örökbefogadás megszűnését? nem ismeri. Van olyan, hogy ecsetet nem is veszek a kezembe, csak megállók a készülő kép előtt, és „beszélgetek” vele. Ő „mondja” meg, ő irányít, hogyan tovább, mi következzék, mit cselekedjek. Mielőtt elköszönök, átlapozom a vendégkönyvet, és szíven üt egy bejegyzés, amely mintha összegezné mindazt, amiről ezen az estébe nyúló, tavaszi délutánon beszélgettünk: „Egy korszakot nyerünk, ha a művészekhez és csodálóikhoz méltóan szeretjük és felelősséget érzünk a természetért.” Horoszkóp 1995. április 3. - április 9. Kos (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Most igazán nem lehet oka panaszra. Minden az elképzelései szerint alakul. Ha mégis elégedetlen, akkor nem a sorsa rossz, hanem ön telhetetlen. Hivatás: A munka ugyan megsokszorozódott, de kedvére való. Akkor is, ha netán panaszkodna. Lelke mélyén élvezi, hogy az elsők között tartják nyilván és számítanak önre. Bika (ív. 2i.-v. 20.) Szerelem: Szívügyekben kicsit összekuszálta maga körül a dolgokat. Épp itt az ideje, hogy rendet tegyen. Lelkiisme- ret-furdalás is gyötri, már csak ezért is döntést kell hoznia. Hivatás: Irigyei sorra visszavonulnak, mert látják, hogy nem tudnak ártani. Barátai viszont ezen a héten sok helyzetben segítségére lesznek, amit örömmel fogad. Ikrek (v. 21.-vi. 21.) Szerelem: Feszült napok következnek. És ennek részben - vagy egészen? - ön az oka. Meggondolatlanságával olyan helyzetet teremtett, amelyből csak nehezen tud majd kimászni. Hivatás: A magánéletbeli problémák hátráltatják a munkában. Ez azért baj, mert most nagy erőpróba előtt áll, és talán a karrierje bánhatja, ha téveszt. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Szerelem: Legszívesebben ki se mozdulna otthonról. Párjával töltene minden percet, és nagyon bosszantja, ha olykor a hétköznapokra terelődik a szó vagy a figyelem. Hivatás: Nem túl lelkes, ha munkáról van szó. Pedig a héten a rutin nem elég. Ötletekre, s főleg figyelemre lenne szükség, különben becsúszik a baj, jön a letolás. Oroszlán (Vi1.23.-vm.23.) Szerelem: Partnerére több időt kellene szánnia. Ahhoz, hogy boldogan éljenek, jobban ki kellene ismernie szokásait, elvárásait, tudnia kellene, mivel okozhat örömet. Hivatás: Anyagi meggondolásból túl sok mindent felvállal, aztán a felénél kifárad, kellemetlen helyzetbe kerül. SZŰZ (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: Nehezen enged minden csábításnak. Legszívesebben egyedül töltené a szabadidejét. Senkit nem lát maga mellett jó szívvel, és ezt érezteti is környezetével. Hivatás: Legyen körültekintő, ha szerződést 'ír alá, vagy hosszú távra szóló megállapodást köt. A pillanatnyi kedvező helyzet mögött több veszély is megbújhat. Mérleg (ix. 24. - x. 23.) Szerelem: Rájön, hogy érzelmeit fölöslegesen pazarolta valakire. Ez a felismerés nagyon kellemetlenül érinti, és talán lelkiismeret-furdalása is támad, hogy állandó partnerét emiatt háttérbe szorította. Hivatás: Bár pénzügyei rendeződtek, még mindig rengeteg különmunkát vállal. Mintha nem tudna leállni. Skorpió (X. 24. - xi. 22.) Szerelem: Ezen a héten az erotika nagy szerephez jut az életében. A testiség ezúttal mélyebb érzelmek nélkül is képes hatalmába keríteni, de sokkal valószínűbb, hogy szíve is lángra lobban. Hivatás: Most a száraz tények helyett személyes varázsával próbál sikert elérni hivatalos ügyeiben, és jól számít. Megnyílnak az ajtók ön előtt. Nyilas (Xi. 23.-xii. 21.) Szerelem: Egy meghitt barátság egyre mélyebb érzéseket kavar önben, és a héten azon kapja magát, hogy halálosan szerelmes. Hivatás: Kockáztató kedve a munkában olyan helyzetbe sodorja, hogy csak nehezen tud majd kimászni a bajból. Jobb lenne, ha csak olyasmit vállalna, amiről bizton tudja, hogy el is tudja majd végezni. Bak (XII. 22.-I. 19.) Szerelem: Bár nem szereti a bizonytalanságot, most olyan kalandba keveredik, amely az első pillanatban szinte kilátástalannak tűnik. De hát most épp ez vonzza. Hivatás: Sok súrlódás várható a héten munkatársaival, esetleg a főnökeivel is. Úgy érzi, igazságtalanul bántják. De ha jobban utánanéz, rájön, van okuk haragra. Vízöntő (I. 20. - II. 20.) Szerelem: A hétköznapok szürkeségétől szenved. Izgalomra, romantikus kalandra vágyik. De ez a héten aligha válik valóra. Hivatás: A munkában ugyan kedvét leli, de olyan önfejűén ragaszkodik elképzeléseihez, hogy egyre több haragosra tesz szert. Mi lenne, ha a héten félretenné makacsságát, és meghallgatná mások véleményét? Halak (ii. 21.-in. 20.) Szerelem: Ezúttal némi kompromisszumra lesz szükség ahhoz, hogy a családi vihar ki ne törjön. Ön igazán mestere a kedveskedésnek. Hát most gyakorolhatja! Hivatás: A munkahelyén kisebb-nagyobb félreértések miatt feszült a hangulat, és ön megpróbál „rendet teremteni”. Csak nehogy jó szándékával még nagyobb bajt okozzon majd!