Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-26 / 97. szám
6. oldal Kunsági Extra - Berekfürdő 1995. április 26., szerda „Úgy élvezem én a strandot.. Az önkormányzati strandon a TESZ (Település Ellátó Szolgálat) dolgozói és a strand alkalmazottai is a nyitás előtti utolsó simításokat végezték ottjártunkkor. A medencék kimeszelése, a parkosítás már a végéhez közeledik. Eddig 300 fát is ültettek, emellett elvégezték a felújításokat is - tudtuk meg Péter Dánieltől, a strand vezetőjétől. A medencéknél elvégzik a jövő heti nyitásra a meleg vizes kutak vezetékeinek bővítését, s így két oldalról folyhat a betáplálás. Ezzel a nyári nagy melegben megoldható lesz a napi vízcsere, megfelelő mennyiségű és minőségű gyógyvizet tudnak betáplálni a medencébe. Most alakítottak ki egy minidugványtelepet, ahol sövényfák vannak jelenleg, ám később innen oldanák meg az elöregedett fák utánpótlását is, melyeket Karcagról szereztek be. A tavalyi jótékony műsorokon- melyen Karcagi Nagy Zoltán és Andy lépett fel- összegyűlt pénzből megvásároltak a mozgás- sérültek gyógykezelésének javítására egy tan- gentort (víz alatti vízsugármasszázsra alkalmas berendezést). Ennek a kezelésére beiskoláztak 3 fiatal dolgozót Hajdúszoboszlóra, ahol masszőr képesítést szereztek. A nyáron már megszűnnek az áldatlan állapotok a vizesblokknál, hiszen elkészült egy külön bejáratú férfi-női rész, mely már megfelel a mai kultúrviszonyoknak. A zuhanyok, hidrofor berendezések felújítását, a vezetékcserét is végrehajtották, így minden kész a május 1-jei nyitásra. A belépőjegyek árát megemelték, a tavaly augusztusban bevezetett áfa miatt. Ezt akkor, a szezonban nem tették meg. Most a felnőttjegy 120, a diák- és nyugdíjasbelépő 80 forint. D. E. (Fotó: K. É.) Minirózsa a fóliasátor alatt Hosszú Lajos udvarán egy mi- nirózsakertet találtunk a fóliasátor alatt. A tulajdonos a karcagi technikumban végzett egykoron, s Hajdú Béla igazgató úr tanácsára Kecskemétre jelentkezett, ahol okleveles mezőgazdasági szaktechnikusként végzett, s az akkori Béke, Lenin, Dimitrov, majd Magyar- Bolgár Barátság Tsz-nél helyezkedett el, ahol a kertészeti telepet vezette. Itt szegfűt, krizantémot, aszparáguszt termeltek. Abban az időben még nem volt lehetősége arra, hogy otthon is ezzel foglalkozzon, hiszen a portája csupán 200 négyszögöles. 1994-ben, amikor apósáék házát megváltotta a testvérektől, a 760 négyszög- öles telken felhúzta a két fóliát. Az egyikben salátát, majd paradicsomot termesztett, s az idén 800-1000 cserép minirózsával is bővítette a termékskáHosszú Lajos: „Ezeket anyák napjára viszem piacra” lát. A fóliák alatt a viszontagságos időjárást a palánták is megérezték, hiszen a közelmúltban még mínusz öt fokok voltak, s a fűtetlen fólia alatt is csak nulla fok körüli hőmérséklet volt. Reggel, indulás előtt jön, s este, munka után látja el a fólia alatti növényeket. Az idén azt tapasztalta, nem kelendő a saláta. Anyák napjára szeretné piacra dobni a minirózsákat, melyeket több színben kínál, s egész évben cserépben lehet tartani, vagy akár ki is ültetni. Jelenleg főállása a karcagi Cserhát Szövetkezetben van, ahol a tagi földekkel és a részarány-tulajdonosok földjével foglalkozik. A napi munka után jön a saját gazdasága, mely a családot is ellátja primőrökkel, a többit a településen értékesíti. C!<*>p ÜZLETLÁNC INDUL A COOP-UZLETLANC CD ÁFÉSZ A Karcag és Vidéke Áfész 16 sz. boltja, a COOP-lánc egyik tagja Lapunk hasábjain már többször hírt adtunk a szerveződő COOP-üzletlánc előkészületeiről. A szövetkezeti tőkével létrehozott TISZA-COOP élelmiszer-vegyi áru nagykereskedelmi kft. tulajdonosai április végére időzítették a COOP- üzletlánc indítását. A négy megyében működő TISZA-COOP KFT. mintegy 600 áfész- boltot lát el, s közülük kerültek ki - különböző szakmai paraméterek alapján - az üzletlánc tagjai. Az országban elsőként ebben a térségben indul - a közös beszerzésen túl - az egységes értékesítést is magában foglaló szövetkezeti kereskedelem. A COOP- üzletláncot képviselő 80 áfész-boltból 55 JászNagykun-Szolnok megyében található, a többin Pest, Békés, Heves megye osztozik. Szerencsés helyzetben van tehát megyénk lakossága, hiszen a lánc számtalan előnyt kínál vásárlóinak. Többek között alapvető cikkeket lehet e boltokban beszerezni rendkívül kedvező áron, kéthetente akciós ajánlattal várják a vevőket, bemutatókat, kóstolókat tartanak számukra. Mindezekről plakátokon, szórólapokon, újsághirdetésekben tájékoztatják a vevőket, ezért érdemes megismerkedni az üzletláncot jelképező COOPemblémával, s azokkal a boltokkal, melyek mától ezt az arculatot viselik. (X) Tervek a „fekete vasárnap” után Hogyan alakult a település eddigi költségvetése? - kérdeztük dr. Kenyeres Imre polgármestertől.- Az a bizonyos március 12-i „fekete vasárnap” a költségvetésünknek kb. 3-5 millió forint pluszkiadást jelent az elfogadott kiadásokhoz képest - mondja. Az I. negyedév adatainak a birtokában újra át kell majd tekintenünk s értékelnünk a terveinket. A költségvetés az év első két hónapjában a tervezetthez képest úgy alakult, hogy 2 millióval költöttünk többet a bevételhez képest. így most minden hétfőn leülünk, s megnézzük, mennyi pénzünk van, s az mire elég. így többször kell kellemetlen döntést hozni, mondván, erre most nincs pénz. Remélem azonban, hogy hitelfelvétel nélkül megússzuk az évet. Az, hogy most hogy állunk, az ötödikén a bérek, segélyek kifizetése után derül ki. Roppant sérelmesnek tartom, hogy mindenkinek (minisztérium, TAKISZ, kormány) van kötelessége, hiszen a különböző leadott feladatokhoz 60-70 százalékos normafelosztást kapunk. El kell végezni a célfeladatot, s rá 1-2 hónapra kapjuk meg a pénzt, addig ezt meg kell hiteleznünk. így már a múlt hónapban majdnem hozzá kellett nyúlnunk a tőketartalékunkhoz.- Három nagyobb beruházás terveit is elkészítették. Mikor valósulnak ezek meg?- Pontos időpontot még nem tudok mondani, hiszen ez mind anyagiak függvénye, s a kivite„Remélem, hitelfelvétel nélkül megússzuk az évet” - mondja a polgármester lezést is csak széles lakossági összefogással tudjuk megvalósítani. Elkészült a terv az öregek napközi otthonára, a gázhálózat fejlesztésére és a telefonprogramra. Tervezzük még, a villamosítás folytatását, melyre beadtunk egy pályázatot. Ezen egymillió forintot nyertünk, ezt kiegészítjük a saját erővel, s a Veres Zoltán-Fátyol-Orgona utca által határolt tömb közvilágítását és a fogyasztói hálózat bővítését elvégezzük. Nagy a lakossági igény a gázhálózat fejlesztésére, mely közel 600 lakást érintene. Itt probléma, hogy a nyomásszabályzótól kiépítendő vezetékre - amíg a lakossági összeszerveződés megindulhat - 4-5 milliót elő kellene teremteni. Beadtunk egy útpályázatot is (Veres P.-Kun B.-Ifjúsági tábor), ez az elkerülő út a belső forgalmat az északi üdülőterület felé mentesítené. Ez több mint 5 millióba kerülne. Örömmel üdvözöltem a Matáv Karcagi Centrumának a megalakulását, mert így már volt kivel tárgyalni. így ennek megfelelően a III. negyedévben várjuk a 400 kapcsolási, önálló központ elkészültét, mert ezzel már az ígéreteknek megfelelően minden telefonigényt kielégíthetünk az év végére. S hogy mikor lesz pénz az öregek otthonára s a ravatalozóra, az mind a gazdálkodás függvénye. A falusi gyerek is megállja a helyét Akikre büszkék a társaik Sokan úgy tartják, hogy a falusi iskolákban tanuló diákok hátrányban vannak a városi gyerekekkel szemben. Kevésbé állják meg helyüket egy-egy megyei, városi versenyen. Ezt cáfolta meg a bereki általános iskola két diákja, akik például az angolversenyen tagozatos iskolásokat is megelőztek. „Néha szeleburdi vagyok” - mondja Anna Gál Anna és Kovács Magdolna a hetedik osztályba járnak. Anna már régóta jár versenyekre, számos szép eredményt tudhat maga mögött. Az idén a helyesírási, a matematika-, az angol- és a Kazinczy-versenyek vonzották, ezeken vállalta a megmérettetést.- Minden versenyt szeretek, s ha lehet, elindulok rajta, hiszen szeretnék rutint szerezni a versenyeken, s így több lehetőségem is van arra, hogy összemérjem a tudásomat „nagy” iskolák diákjaival. Most a megyei helyesírási versenyen 10., a matematikain a 405 diákból 26., az angolversenyen megyei második lettem - mondja. A naplóban csupán a fizika mellett látunk egy hármast, a többi jegy ennél jobb. S hogy mi az oka a fizikából becsúszott, tőle szokatlan osztályzatnak? Talán az, hogy egy kicsit „szeleburdi”, s kevesebbet foglalkozott azzal a tárggyal. Anna azokat a versenyeket szereti, ahol a tudás mellett a józan paraszti észre is szükség van. Az angolt, amit harmadik óta tanul, azért szereti, mert megismerheti más nép nyelvét, s tud a külföldiekkel beszélni, ha a strandon találkoznak. Jó lenne, ha még németet is tanulhatna, csak erre itt nincs lehetősége. Fontosnak tartja, hogy megcáfolja azt az elképzelést, miszerint a jól tanuló diák szemüveges, összeesett; éppen ezért sportol: röplabdázik, kara- tézik, néptáncol. Magdi idei eredményei: angolversenyen 8. hely, matematikain 13. Őt is nagyon érdekli az angol, jobban leköti, mint a matematika, ahol sok a logikai feladat. Az angol nagyobb kihívás is, hiszen édesanyja a Megbékélés Házában dolgozik, így ott sok külföldivel találkozhat, s beszélgethet velük. A sportolás az ő hobbijai között is megtalálható, mert aktív tagja a karate-, a néptánccsoportnak és a sportkörnek. Emellett otthon is tornázik, mert a mozgás kell a jókedvhez, a jólápoltsághoz is. Az iskolai énekkarban is számíthat rá az igazgatónő, Kovács Andrásné. A naplóban nála is csak a jelesek sorakoznak, évente csupán egy-két hármas csúszik be. Igyekszik mindenből a legjobbat kihozni magából. Neki is a fizika és a kémia tárgyakhoz kell több idő. Olvasni szépirodalmat szokott, s most nagyon örül annak, hogy egy hete megnyílt a mozi, hiszen ott megnézheti a sikerfilmeket. Ez „A diszkó nem a stílusom” - vallja be Magdi azért jobb, mint az otthoni tévézés, mert itt jobb a hangulat, rögtön megbeszélheti társaival a látottakat. A diszkó nem a stílusa, inkább színházba jár az iskolával. Öccse, aki negyedikes, sokszor ráveszi nővérkéjét egy kis focizásra. A lányok ezúton is köszönik az igazgató néninek s tanáraiknak, hogy felkészítették őket a versenyekre. -deA svájci református egyház segítségével A Megbékélés Háza bittel gazdagodott A Megbékélés Házát kilenc évvel ezelőtt adták át, mint a Tiszántúli Református Egyházmegye konferenciaközpontját. Az eltelt idő alatt sokan üdültek már itt, köztük mozgássérültek, idős emberek is. így merült föl egy lift építésének a szükségessége - mondja Molnár János intézményvezető. Ezt eredetileg nem tervezték be az épületbe, s az intézménynek sem volt erre annyi pénze a költségvetésből. Ezért örültek a svájci Heks csoport (Svájci Református Egyház Segélyszervezete) segítségének, akik a pénz egy részét biztosították az építkezéshez. A többit német és holland segélyszervezetektől gyűjtötték össze a Megbékélés Háza számára. Ezzel lehetővé Az idősek és a mozgássérültek nagyon örültek a liftnek, így könnyebben feljutnak a harmadik emeletre vált a közel 8 millió forintos beruházás. A lift kivitelezési munkáit Erdei Tibor karcagi vállalkozó végezte. A felvonót az épület hátsó frontjához építették hozzá, ezzel nagyban megkönnyítve a mozgássérültek s idősek feljutását a második, harmadik szintre, hiszen a földszinten kevés a szoba. Szintenként egy-egy vizesblokkot alakítottak ki a mozgássérülteknek, ahová még a kapaszkodókat kell elhelyezniük, hogy biztonságos legyen számukra itt is a közlekedés. A Megbékélés Házába visszatérő csoportok tagjai nagy örömmel fogadták a fejlesztést. A mozgássérültek továbbképzése mellett egyházi csoportok, konferenciák résztvevői is járnak ide.