Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-26 / 97. szám
Tervek a „fekete vasárnap” után Akikre büszkék társaik Jótékonysági est vastapssal „Kiszelsanyi”, aki kézen fogta a humort Nyit a strand! Már megint elsők (6., 7. oldal) VI. évfolyam, 97. szám-> jO 1995. április 26., szerda , o <■ A A\'Vy Ara 19 50 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei ÜGYFÉLSZOLGÁLATUK M is 7™-l(i ÓRÁIG HÍVHATÓ! 56/424-444 56/426-68« Olaj-, fűszerpaprika-, kávékereskedelem Szigorúbb szabályok Versengő gazdaasszonyok. A Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Intézetben tegnap harminckét iskola részvételével kezdődött meg a gazdaasszonyképző intézmények második országos versenye. A négynapos találkozón főzésben, varrásban, kertészeti, állattenyésztési, egészségügyi és kereskedelmi ismeretekben mérik össze tudásukat a lányok, akik között két osztrák versenyző is indult. Felvételünkön a csirkekopasztást ellenőrzi a zsűri. (Cikkünk a 2. oldalon) FOTÓ: KORÉNYI Karcsúsítás Kunszenten Sztrájktörvény A munkaügyi tárca nem tervezi a sztrájktörvény módosítását. Ezt a szakminiszter közölte tájékoztatóján. Kósáné Kovács Magda szerint nem a jogszabályban, hanem az egyes munkahelyeken kell megállapodásokban rögzíteni az elégséges szolgáltatásokat munkabeszüntetések esetére. Pedagógustüntetés A május 1-jei pedagógustüntetésnek többek között az a célja, hogy fennmaradjon az esélyegyenlőség és ne kelljen tandíjat fizetni, illetve az oktatást is piacosítani. Ezt Szöl- lősi Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára hangsúlyozta Tatabányán tartott nagygyűlésén. Vallásszabadság A Magyar Köztársaság kormányának felfogása szerint a hit megvallása és személyes gyakorlása az emberek legbelsőbb magánügye. Az egyházak társadalmi szerepvállalása viszont közügy. Ennek szellemében a szociális-liberális kormány garantálja a lelkiismereti és vallásszabadságot, az állam és az egyház teljes egyenjogúságon alapuló szétválasztását az alkotmánynak és az érvényes törvényeknek megfelelően - mondta Hóm Gyula miniszterelnök hivatalában Ishmael Nokóval, a Luteránus Világ- szövetség főtitkárával folytatott megbeszélésén. Májusra elkészül Május elejére elkészül a kormány modernizációs programjának első változata, amely alapvető téziseket tartalmazó dokumentum lesz. A modernizációs program szakértői anyagokkal kiegészített változata előreláthatólag az év végére lesz készen. Privatizáció Suchman Tamás privatizációért felelős tárca nélküli miniszter hivatalában fogadta Tom Lantos magyar származású üzletembert, az amerikai képviselőház tagját és a kíséretében lévő amerikai üzletembereket. A találkozón szó volt a magyar miniszterelnök Egyesült Államokba történő látogatásáról. A megbeszélések fő témája a privatizációs törvény volt. Tom Lantos a találkozón megerősítette: az amerikai üzleti köröknek nem csökkent az érdeklődése a magyarországi privatizációs befektetések iránt. mmfvm m / - m g Bérszabályozás A kormány nem szándékozik bérszabályozást alkalmazni - hangsúlyozta a kormányzati oldal az Érdekegyeztető Tanács bér- és munkaügyi bizottságának ülésén. Két Lotti A 17. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 49 654 083 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 ta- lálatosok nettó nyereménye: 12 148 forint, a 2 találatosoké 216 forint. Nyerőszámok: 21, 33,43 és 8,18,44. Május közepén lép életbe a kőolaj- és földgáztermékek, a fű- szerpaprika, a kávé és más termékek kereskedelmi szabályainak szigorításáról szóló IKM-rendelet. Az új szabályozás egyrészt bővíti azon termékek körét, amelyek kereskedőinek IKM-nyilvántartásba kell jelentkezniük, másrészt szigorúbb feltételekhez köti bizonyos termékek forgalmazását. Egyik legfontosabb újdonsága, hogy KM-nyilvántartáshoz köti más jövedéki termékekhez hasonlóan a kőolajtermékek, a fűszerpaprika, a kávé és a valóA tavaszi ülésszak 24. plenáris ülésén tegnap napirend előtt ismét szócsata zajlott. Az egyik kezdeményező a kisgazda pártvezér volt, aki most az Alkotmánybíróságot célozta meg, szokásos felszólalásában. Az ellenzéki Szájer József (Fidesz), aki a Bokros-csomag tárgyalása ellen kért szót napirenden kívül, A két család immár tizenöt éve él egymás szomszédságában, korábban azonban semmi problémája nem volt egyiknek a másikkal. Az utóbbi időkben jellemzővé vált rossz viszonyuk á közöttük egy éve elindult telekügylettel kezdődött. A 46 éves, géplakatosként dolgozó Lajosnak szomszédai megvételre ajánlották fel kertjük egy részét. Mivel érdekeik akkor még egyeztek, az üzlet hamarosan megköttetett. Később újabb szelet került a kertészkedést kedvelő férfi birtokába. A gond akkor kezdődött, amikor három hete a szomszédikávé-kivonat nagykereskedelmét, illetve az ehhez kötődő ügynöki, bizományosi tevékenységet. Akik a rendelet hatályba lépésekor már végeznek ilyen tevékenységet, 60 nap áll a rendelkezésükre, hogy benyújtsák regisztrációs kérelmüket. A rendelet szerint az ügynököknek és bizományosoknak is igazolniuk kell, hogy rendelkeznek a jogszabályban előírt feltételekkel. A jövedéki termékek esetében a kereskedés feltétele a megfelelő raktár, tárolóhely, helyhez kötött tároló- tartály biztosítása. nem állta meg, hogy rendre ne utasítsa, úgymond az Alkotmánybírósággal szembeni fellépés támadás a többpárti demokrácia ellen. Aztán arról beszélt, hogy a Bokros-csomag a húsznál több törvény módosításának együttes tárgyalása házszabály- és alkotmányellenes. (Folytatás a 2. oldalon) dék a házon is túl akartak adni. A vevőnek azonban szüksége lett volna a korábban eladott telekrészekre is. Kérlelték hát Lajost, adja vissza a nemrégiben megvett portarészt. A kiábrándító elutasítás aztán végleg megpecsételte az addig békességben egymás mellett élő emberek kapcsolatát. Valami ok miatt a szomszéd harminchárom éves fia volt az, aki leginkább sérelmesnek találta a nála jóval idősebb ember hozzáállását. Lajos nem vette tréfának a rázúdított fenyegető szavakat, ezért hogy legyen mivel védekeznie, előkereste a „Szolnok szeret bennünket" húsz évvel ezelőtt általa kovácsolt dárdát. A 40 centi pengehosszúságú, nyéllel megtoldott szúrószerszámot családi háza bejárati ajtajához támasztotta, állítólag azért, hogy ha szükséges, megvédje magát. A törökszentmiklósi rendőrséget este fél hét előtt értesítették: „Emberölés történt a Ná- dasdy utca 4.-ben.” A helyszínre siető mentők hiába jöttek, a Lajos házában megtalált szomszéd fiatalemberen már nem lehetett segíteni. A házigazda kezdettől fogva nem tagadta, hogy ő fogta az életet kioltó félelmetes eszköz végét, az viszont még tisztázásra vár, hogy pontosan mi történhetett kettőjük között, miután haragosa belépett a lakásba. Tény azonban, hogy az orvos szakértői vélemény szerint a gyilkos legalább 6-8 esetben döfött áldozatába. A tegnapi testületi ülés sem múlt el fontos döntések nélkül Kunszentmártonban. Az év elején elkezdett pénzügyi megszorító intézkedések folytatásaként az utolsó (?) láncszemek beillesztéséről szavaztak a képviselők. Miután elfogadták a szociális intézmények vezetőinek beszámolóját, a pénzügyi átvilágító ad hoc bizottság javaslatát vitatták meg. Mint kiderült, a pénzügyi források nem elegendőek az intézmények szinten tartására sem. Fő cél, hogy feladat ne szűnjék meg. A korábbi takarékossági intézkedések folytán, a létszámleépítések következményeként több intézmény működik tíz fő alatti létszámmal. A tervezet szerint szakmacsoportosan ezen intézmények összevonását javasolja a bizottság. Persze az érintett intézmény- vezetők azonnal szót kértek, s ki-ki vérmérséklete szerint védte a maga igazát. Mindegyik hozzászólásból a szakma szere- tete, a minőségi munka iránti aggodalom hallatszott ki. A PHARE-program támogatja az ilyen gazdaságélénkítő terveket. A JÖSZ sikeresen pályázott a PHARE-hoz, és más forrásból is összesen 36 millió áll rendelkezésükre egy értékesítő szövetkezet létrehozására. A falugazdászok aktív közreműködésével, hónapok munkájával, a termelőkkel sokszor tárgyalva, egyeztetve elkészült egy alapszabály-tervezet. Kedden délután 115 alapító tag regisztráltatta magát. Dr. Kriko- vics István ügyvéd - aki részt vett az előkészítésben - vezetéFelmerült, hogy jövőben kisebb létszámmal kell az összevont intézményeknek a bevételi tervüket teljesíteni. Kasza József polgármester, válaszolván a felvetett kérdésekre, többek között elmondta, hogy a városháza költségvetése is csökkent 9 millió forinttal, s ők is karcsúsításra kényszerülnek. Végül is a pénzügyi érvek hatására úgy döntött a testület, hogy Közművelődési Intézmények Kunszentmárton néven, összevontan működteti a városi könyvtárat, a városi művelődési központot és a városi tévét. A Családsegítő Központ mint önálló intézmény megszűnik, de két fő közalkalmazottként ellátja a feladatokat. A Gondozási Központ és Idősek Otthona az összevonás után Városi Egyesített Szociális Intézményként végzi további tevékenységét. A pénztelenség ellen folytatott ütközet első fordulója testületen belül lezajlott, de a ma 17 órakor a művelődési központban a város vezetői a lakosság előtt kell, hogy beszámoljanak döntéseik hátteréről. sével kezdődött meg a tervezet vitája. Majd három órán át céltalan és parttalan vita folyt, mert a sok előkészítés ellenére a jelenlévők több kérdésben nagyon tájékozatlanok voltak. Az érdekellentétek is markánsan megjelentek. Megmutatkozott az is, hogy az emberek tudatába mélyen beivódott a régi szövetkezetekben volt gyakorlat, amikor a tagok ellenére az igazgatóságok „átvitték” akaratukat. Most az értékesítő szövetkezetnek egyetlen fontos (Folytatás a 2. oldalon) Rendhagyó irodalomórát tartott tegnap Karcagon, a Kiskulcsosi Általános Iskolában Kányádi Sándor erdélyi költő. (Tudósításunk a 3. oldalon) -KORÉNYIParlamenti vita a Bokros-csomagról Az ellenzék ellenáll (5. oldal) Űjabb gyilkosság Törökszentmiklóson Dárdája lett haragosa végzete Épp egy hét telt el azóta, hogy hírt adtunk egy olyan törökszentmiklósi eseményről, ahol emberéletet követelt az erőszak. Akkor egy asszony végzett borgőzös állapotban párjával, ezúttal pedig a Nádasdy úton élő kertszomszédok telekvitája zárult brutális gyilkossággal. A hétfőn este történt véres dráma egyik főszereplője egy házi készítésű, jókora dárda volt. / Megalakult a Jászságiak Értékesítő Szövetkezete Elsőként Magyarországon Közel egyéves munka árán, tegnap jutottak el a jászsági gazdák oda, hogy összeültek a jászberényi városházán. Egy céljuk volt, a Jászsági Mezőgazdasági Értékesítő Szövetkezet megalakítása. A térség önkormányzati szövetsége (JÖSZ) régóta keresi a lehetőséget, hogyan tudná segíteni polgárai boldogulását. Mivel alapvetően a mezőgazdaságból élnek az emberek, s legnagyobb gondjuk az értékesítés, így ebben keresték a segítés, segítségadás módjait.