Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-22 / 94. szám
8. oldal Kulturális Panoráma 1995. április 22., szombat Az 50. társastáncverseny Jászberényben Pompás formák, forró ritmusok A versenyt rendező házigazdák: a jubiláns Lehel táncklub tagjai Nyuszi-kupa ’95 elnevezéssel sikeres társastáncversenyt rendezett Jászberényben a közelmúltban a Lehel Táncklub és a DMK Ifjúsági Ház. Rekordlétszámú mezőny, összesen 134 pár versenyzett a meghirdetett E-D-C osztályokban. A verseny időtartama is csúcsot döntött, hisz délelőtt 11-től este fél 10-ig tartott a maratoninak számító versengés. Az ország minden tájáról érkeztek táncosok, így Győrből, Székesfehérvárról, Szent- lőrincről, Budapest öt klubjából, Debrecenből, Szolnokról, Szeghalomról, Szentesről, Szegedről, Füzesabonyból, Jászárokszállásról, Jászfelsőszent- györgyről, és persze a jászberényi táncosok is versenyeztek minden kategóriában. Hogy szívesen utaznak ide a párok, az köszönhető a mindig színvonalas rendezésnek, melyet a 25 éves Lehel Táncklub évente általában kétszer bonyolít. így ez lehetett az 50. alkalom, hogy megrendezték a versenyt Jászberényben. Majd minden kategóriában volt lehe- les döntős pár, és az E-latinban dobogós második helyezett is, ahol pedig 51 pár indult. Most is, mint mindig, formá- ciós bemutatókkal színesítették a versenyek fordulóit. így láthatta az 500 főnyi közönség a jászfelsőszentgyörgyi majoret- teket, a 25. jubileumra készült standard-mix formációt, latin-ritmusokat a szolnoki MÁV Táncklub előadásban, valamint bécsi keringő, csacsacsa és charleston formációt a Lehel utánpótlás-csoportjától. Mind a versenytánc, mind a formációs koreográfiák Molnár Anna és Molnár József táncpedagógusok közel húszéves tán- cosi és oktatói munkáját dicsérik - nekik köszönhető, hogy Jászberény a műfaj egyik műhelye, s tevékenységükkel az egész megye társastánc életét áthatják. Kazinczy nyelvművelő- és versmondóversenyek Beszélni szép! - nem csak nehéz Az anyanyelv olyan nemzeti kincsünk, amelynek ápolása, óvása alapvetően a mindennapok beszéd- és íráskultúrájában kell, hogy gyökerezzék. Csakis így lehet átörökíteni e felbecsülhetetlen értéket a jövő nemzedékeire. A folyamatos odafigyelés mellett azonban szükség van a figyelemfelhívás egyéb formáira is. Ezt szolgálja a magyar nyelv hete, amelyet immár 29. alkalommal rendeznek meg idén. Az országos nyitóünnepséget hétfőn, április 24-én tartják Baján, ahol Bánffy György, Deme László, Grétsy László tartanak előadásokat. A magyar nyelv hete a Beszélni szép! ajánlással indítja programjait az ország 34 városában, tizenegy községében. Megyénkben - ha városaink konkrétan nem is kapcsolódnak az országos rendezvénysorozathoz - több település oktatási-, közművelődési intézménye szervez szép beszédet szolgáló programokat. A karcagi könyvtárban a Kazinczy nyelvművelő verseny területi döntőjét rendezik meg kunma- darasi, berekfürdői felsőtagozatos diákok részvételével. Ugyanennek a versenynek a Szolnok vonzáskörzeti döntőjére kerül sor hétfőn a megyei könyvtárban, a megyeszékhelyen. Ugyancsak Kazinczy-ver- seny helyszíne lesz hétfő délután a kisújszállási könyvtár. Már keddi program Karcagon, 25-én reggel 8 órától a Kiskul- csosi Általános Iskolában, majd 10 órától a könyvtárban, a versbarátok számára szervezett találkozó Kányádi Sándor költővel. Szerda délután a jászberényi könyvtárban a Bercsényi Úti Általános Iskola rendez versmondó versenyt. -scsjA képriport kategória díjnyertese lapunk munkatársa Magyar Sajtófotó ’94 A csendélet volt e hónap amatőr fotópályázatának témája. Száznyolcvanegy pályázó közül Mile Pál nyerte a 30 ezer forintos Canon fényképezőgépet. A fotóriporterek a remény utazó nagykövetei, a világ nyomorának tanúi és hírvivői, állandó útkeresők és újrakezdők. Szó szerint: pillanatonként megmérettetnek bátorságból, hitelességből. A Fotó áprilisi számában a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Kamarája által kiírt XIII. Magyar sajtófotó pályázat díjnyerteseinek névsorát olvashatjuk, néhány díjazott kép közreadásának kíséretében. A képriport kategória első díjasa Mészáros János - Szajol című munkájával -, lapunk munkatársa. Kegyes András (MTI) a Ruandában készült fotóiért külön- díjat kapott. A vele készült interjúban a következőket nyilatkozza:- A legelviselhetetlenebb az volt, hogy mennyire nincs értéke az emberi életnek. A gyerekek holttestét úgy tették ki a halottszállító kocsik útvonalára, mint nálunk a szemetet. A lap a nemzetközi World Press Photo ’94. pályázat eredményeit is közli, amelyre 43 országból 2.429 fotográfus 22.775 fényképet küldött be. A folyóiratban olvashatunk a kisfilmes gépek (Leica, Niko- nok) történetéről, profi teleobjektívek összehasonlító tesztjének készítéséről, a fotóanyagok 1982-94 közötti fejlődéséről, a digitális kamerákról (befejező, harmadik rész) és Vajda János természetfotósról, csokorba szedve legszebb képeit. S. Cs. J. A következetes szakmai munka hitelével Szerelmem - Nagyalföld „A tudomány kiváló művelője, az Alföld szerelmese, az Alföld-program beindítója, a régió elkötelezettje, akinek az irodalomtól az élővilágon át a legkisebb részletekig minden üzenet erről a tájról” - Ez a rövid méltatás előzte meg idén március 14-én azt a díjátadást, ahol dr. Tóth Albert átvehette a Magyar Köztársaság környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterétől a Pro Regio-díjat. Ez volt természetesen az elsődleges oka, hogy kisújszállási lakásán felkerestük a tanár-politikust, aki terveiről és elképzeléseiről is beszélt.- Aki Ónt ismeri, az nem vitatkozik azon, hogy dr. Tóth Albert valóban az Alföld szerelmese. Erre a hasonlatra utalva: egy nagy szerelem, különösen, ha már több évtizede tart, erős érzelmi alapokra kell, hogy építkezzen. Ezekre lennék most kíváncsi.- Egy embernek szerintem mindig meg kell önmagát vallania. A mai ember ezt nem szívesen teszi. Egyrészt: szemérmességből, másrészt gyökértelen- ségből. Büszke vagyok arra, hogy minden belátható ősöm dolgos, kálvinista parasztember volt. Mind az én, mind pedig a feleségem ősei nagykunságiak és bihariak voltak. A kisújszállási parókián ma is fellelhető az az írás, mely bizonyítja, hogy a törökdúlás után ők voltak az első visszatelepülök, akik a többi huszonkét családdal együtt újra felvirágoztatták ezt a települést. Ezért volt fontos számomra idén az az ünnepi esemény, amikor a redemptionok, a jászkunok önmegváltásának 250. évrordulóját ünnepeltük Túrkevén, mert ilyen értelemben az én őseim is „redemptu- sok” voltak. Nem túlzás tehát részemről, ha ezt az eseményt most is családi ünnepként kezelem. Ez az egyik legfontosabb érzelmi szál, ami ehhez a tájhoz köt.- Győrffy István születésének 100. évfordulójára rendezett ünnepségen hallottam Öntől, hogy életében meghatározó szerepet játszott, amikor 16 évesen, karácsonyi ajándékként a neves karcagi tudós „Nagykunsági Krónikáját” kapta nagyszüleitől.- Igen, mert ekkor kapott mindaz tudományosan is igazolást, amit nagyszüleimtől a hosszú, tanyázó, petróleumlámpás téli estéken hallottam. Ekkor elevenedtek fel ugyanis a varázslatos alföldi táj ősi titkai számomra: Toldi nádi farkasától, a toportyántól kezdve, a vízivilág rejtett kincsein keresztül, egészen a kunhalmok legendájáig. Mindez valóban példa volt számomra. Az egyszerű, dolgos parasztember példája, aki úgy tudta félteni, óvni ezt a tájat, mint létének kenyéradó biztosítékát.- Lassan az derül ki, hogy az Alföld iránti „vonzalma” igazi érdekszerelem. Értem ezt úgy, hogy Ön az Alföldtől eddig csupa jót kapott. Voltak olyan emberek is az életében, akik azt mondták, hogy ezt viszonozni is illendő?- Én ilyen szempontból is szerencsés ember vagyok. Engem még a szó legpozitívabb értelmében vett polihisztor tanárok tanítottak. A kisújszállási alma materben Szász Károly és Kiss Kálmán tanár urak adtak legtöbbet a jövőm- höz. Amikor a debreceni egyetemre kerültem, akkor az ottani professzorom rögtön a tudomásomra hozta, hogy bizony az ő elméje is Szász tanár úr jóvoltából pallérozódott Kisújon. Az már külön érdekesség, hogy az előbb említett Kádár professzor pedig az egyetemen oktatta Kiss tanár urat. Az Alföld iránti alázatra, a tudományos kutatómunka következetességére és szívósságára, a természet szeretetére rajtuk kívül Juhász Nagy Pál akadémikus „nevelt, akit nadr.Tóth Albert, a Pro Regio-díjas gyón fiatalon, alig hatvanévesen, tavaly kísértünk utolsó útjára. Nem lenne teljes ez a sor, ha itt nem említeném meg Szentgyörgyi Albert nevét, akinek tanait fiatal kisúji tanárként igyekeztem felhasználni óráimon. Több levelet írtam neki, melyekre válaszolt is. Érdekelte minden, ami a kisújszállási iskolában történik. Példamutató egyszerűséggel és lelkesedéssel tudott mindennek örülni, ami Magyarországon történik. Például annak is, hogy milyen jól sikerült a róla elnevezett megyei biológiai verseny ...- Ilyen pedagógusok és tudósok után - gondolom - sok választása nem lehetett Tóth Albertnek sem. Visszajött a szülővárosába tanítani. Dolgozni, tenni, hogy visszaadjon valamit abból, amit tőle kapott. Rendezte már a „tartozását" ?- Ez valóban egy belső parancs volt. Hogy mit sikerült azóta visszaadnom? Nagyon sokat és nagyon keveset. Több ezer tanulót tanítottam. Kirándulásokat, táborokat, szakmai súllyal bíró vetélkedőket szerveztem nekik, hogy megértsék az Alföld lényegét. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sokan közülük már olyan értői lettek ennek a titoknak, hogy messze-messze túlnőttek rajtam. Mindemellett elégedett vagyok akkor is, ha arra gondolok, hogy több százan, akik nem lettek tudósok, kutatók, „csak” a táj szeretetét, tiszteletét tanulhatták meg tőlem. Ők mohó és kapzsi érdekekből biztos, hogy nem rombolják az Alföld kulturális értékeit, nem zsarolják végletekig a termőföldet, tudják, hogy mit jelentenek számunkra a megmaradt kunhalmok, milyen értékeket hordoz a még megmaradt csodálatos, ezzel együtt tipikusan alföldi táj.- Talán ez lehet az a titok, amiről beszélt. Az, hogy az Alföld tudja, hogy csak anhak adhat kenyeret, aki megtanult vele együtt élni, nem pedig visszaélni!- Ez valóban így igaz. Ezért is van szükség az „Alföldprogramra”. Széchenyi mondta, hogy „magasabb nemzeti szempontbul” kell közeledni ehhez a térséghez. Az Alföld, mint átalakított táj, mindenre képes visszakérdezni. Nos, ezeket a kérdéseket kell nekünk ma megválaszolni. Segítenünk kell abban is, hogy az Alföld be tudja gyógyítani azokat a sebeket, melyeket az egyoldalú, helyi érdekekre építkező tervekkel okoztak neki a hozzá nem értők az elmúlt évtizedekben. Ezzel kapcsolatban Petőfit idézem: „Áz Alföld csak a jóbarátai és ismerősei előtt képes levetni fátyolát. ..”- Azért kapta ezt a magas kitüntetést, mert egyike az Alföld legjobb barátainak. Most mit tesz azért, hogy lehulljon ez a fátyol? Mit tesz azért, hogy a fátyol alatt mosolygós arc legyen?- Most a mezőtúri főiskolán dolgozom, jelenleg a Körös-völgyi program megvalósításán. Teljes komplexitással, amibe beletartozik a holtágak védelmétől kezdve, a mező- gazdaság fejlesztésén keresztül az idegenforgalmi hasznosításig minden. Az elmúlt évben közel hatvan konferencián vettem részt, aminek zömét én is szerveztem meg. Most azon vagyok, hogy az így létrejött szerveződések (Három Föld Alapítvány, Csongrádi Tisza Kör, Ti- sza-tavi Regionális Tanács, önkormányzatok által támogatott kistérségi formák) munkáját összehangoljam. Hosszú időt és türelmet követel azonban ez a munka - különösen ebben a leszálló és aggályos időszakban -, melynek célja, hogy az Alföldnek megmaradjon az összes sansza, ami a jövőt illeti elsősorban.- Ön az elmúlt választásig az MDF országgyűlési képviselője volt. Miután az is tudott, hogy kikerült a hatalomgyakorlók szűkén vett köréből, meg kell kérdeznem: kinek volt több lehetősége ehhez, a tanár-politikusnak vagy a politikus-tanárnak?- Voltak olyanok, akik engem is megvádoltak, hogy a hatalmat én is csak a gyarapodásra használtam fel. Most azt kell válaszolnom nekik, hogy én ezt az időt valóban gyarapodásomra használtam fel. Ám én nem anyagilag gazdagodtam meg a gyűjtés során, hanem szellemiekben. Azt sem szégyellem, hogy az Alföld érdekében felhasználtam a hatalom eszközeit is. Ekkor sem álértékek - siker, pénz, karrier - motiváltak elsősorban, hanem a régió közös érdekei. Talán ezért is jó a mostani politikai vezetéssel is a kapcsolatom.- Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kisúji ön- kormányzat „Pro Űrbe” kitüntetése és a Nagyalföldi Alapítvány „Pro Régióné Alföld" díja után, éppen a mostani kormánytól kapta meg az eddigi legmagasabb „szellemi fizettségét”.- Ami nagyon jól is esett. Sok mindenkiről szóltam már, akik hozzásegítettek ehhez. Nem említettem azonban még azokat, akiknek a legtöbbel tartozom. Elsősorban családomat, feleségemet, gyermekeimet, akik biztos „háttérrel” segítették munkámat. Fájlalom, hogy édesanyám nem érhette meg ezt a napot, hiszen őt is tavaly temettük el. Ő engem, mint hadi árvát, egyedül nevelt fel, s tanított meg a kunsági emberek tisztességére, aminek része az Alföld szeretete is ...-percze-
