Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-19 / 91. szám

1995. április 19., szerda Kulturális Panoráma 5. oldal A tévé képernyője előtt Kissé furcsa, némiképp érthe­tetlen is: a húsvét nem ér fel a karácsony öröméig; a Meg­váltó érkezésének misztéri­uma erősebb, hatalmasabb, mint a feltámadásé. A hallelu- jás boldogság érzését szinte elnyomják a Jézus szenvedé­sén érzett fájdalom hangjai. Legalábbis ezt tapasztalhattuk most is a képernyő húsvéti programjaiban. Hiába hang­zottak el szokás szerint a pápa hozzánk is intézett üdvözlő, örvendetes szavai - Krisztus feltámadott, halleluja! -, mégis inkább az ünnepnapo­kat megelőző bibliai esemé­nyek tragikuma, s nem húsvét felszabadító boldogsága szólt a képernyőről erősebben. Ez utóbbival, húsvét lélekemelő tartalmával mintha nem tudna igazán mit kezdeni a legna­gyobb média. Az úgymond hivatalos egyházi eseménye­ken kívül marad a nyuszizás, a tojásfestés, egy-egy népszo­kás ismertetése mint a húsvéti örömök népi forrása, olykor az is igen felszínes formában. Egyszemélyes passiójáték Nem véletlen tehát, hogy a húsvétnapi műsorokból egy olyan film emelkedett ki, méghozzá amerikai, amely Jézus szenvedését ábrázolta, ráadásul rendkívül érdekes formában. A jól ismert bibliai történetet valóban modem módon tálalta, a passiójáték egyetlen színész előadásában „elevenedett” meg. Mono­dráma, kétségtelen, de zseniá­lis megvalósításban. A szí­nész maga egy személyben Jézus, a tanítványok, a főpap és a társai és mindehhez tes­tén, kifejező hangján és jól forgatható köpenyén túl - mi­lyen kifejező tud lenni egy ruhadarab is! -, néhány stili­zált elem szükségeltetett. Le­onardo Defilippis mintha egyenesen az evangéliumból lépett volna elénk, ahogy Lu­kács leírta és elképzelte. Egy­szerre érezhettük időtlenül tá­volinak és ugyanakkor végte­lenül emberközelinek. A lé­nyegre csupaszított játék ka- tartikus élményt nyújtott, megtisztító erővel hatott. De nemcsak húsvét televí­ziós megünneplésében érez­hető némi bizonytalanság, hogy tudniillik a hagyomá­nyos programok mellett mi­ként lehetne megjeleníteni mélyebb tartalmát, méghozzá populárisán - egy másik ün­nep esetében is érezhető ha­sonló tanácstalanság. Annak eldöntésében például, hogy vajon miként kellene, lehetne megünnepelni igazán a költé­szet napját, magát a költésze­tet; a verset, amelytől sajnála­tos módon elfordult a széle­sebb közönség. (A szűkebb is!) Hogyan lehetne ezen a napon is, de akár más esetben visszacsalogatni a nézőket, olvasókat a ritmusos beszéd­hez, a kötött formákhoz; va­lami olyasmit kínálni neki, ami szokatlan. így gondol­kodtak az idei költészetnapi műsor szerkesztői. Olyat adni, ami a poézis játékosabb fajtájából való, hisz a költő nemcsak érző lélek, homo lu- dens is, játékos ember. Lenge versek így született meg a már cí­mében is „kihívó” ...egy alma, amelyik visszaharap összeállítás, amelyben humo­ros verseket kötöttek cso­korba, szürrealisztikus képi hátteret mellékelve hozzá. Orbán Ottótól például a gro­teszk Hangzatz, Nyerges Andrástól egy gunyoros Mondóka a fogfájásról, Ladá­nyi Mihály szatirikus Apró- hirdetésekkel szerepelt benne, hogy csak egy-két nevet em­lítsek. S nem maradt ki József Attila sem, de tőle is az A cipő című, vidám-szomorú költeményt tolmácsolták a könnyed hangvételű versmű­sorban. De vajon - kérdem én - nem volt-e mindez túlságo­san is könnyed, már-már könnyelmű ez a hang? Jól képviselte-e ez a költői egy­veleg a magyar költészetet, ünnepe napján? S nem azt az érzésünket erősítette-e - még ha tudván tudjuk is, hogy az elhangzott játékos versek al­kotójuknak csupán csak egy önfeledt pillanatában szület­tek, és többnyire az életmű pe­rifériáján helyezkednek el .hogy lám, ennyi a súlya, ez maradt mára belőle, a játék, odavesztvén évszázadok óta tartó küldetését. Talán még­sem a költészet napjára kellett volna műsorba illeszteni e tarka csokrot, épp az említett, esetleges dilemmák, kétségek miatt. Érdekes mód, ezen az estén megszólalt egy másik József Attila is: a költő utolsó versét a súlyos balesete után lassan lábadozó Madaras József mondta el a Stúdió ’95 kame­rái előtt, s talán soha nem hangzott el még hitelesebben az íme, hát megleltem hazá­mat, mint a halál mezsgyéjé­ről visszatérő, Attilát imádó színész szájából; a hang re­kedt ugyan, ereje sem túl sok, de a lélek beszél itt minden sorában a versnek, ebben a döbbenetes vallomásban. Bizonytalanság, tanácsta­lanság - abban, mit is kellene adni a nézőnek. Ez ha nem is mentheti, de „magyarázhatja” olykor a televízió egy-egy té­vedését, hosszabb gyengélke­dését. Az azonban már vak­ság, s mentség aligha van rá, miként születhetett meg 75 percben a Tükörgömb neve­zetű torzszülemény, a tárgya szerint mai magyar - hisz egy hazai vállalkozás történetét kínálja -, szemlélete szerint viszont tegnapi, sőt tegnap­előtti tévéfilm. Pedig feltűnő hangosságával, képi vibrálá­saival, szeszélyes ritmusával igencsak modern alkotásként riszálja magát. Alkotói azon­ban elfeledkeztek róla, hogy egy tévéfilmnek valamiről szólnia is kellene határozottan - még hogyha magyar is az is­tenadta. Am ebből a tükörből a legjobb szándékkal sem ol­vashatni ki épkézláb mon­dandót. Nem tudni meg semmi lényegeset arról, hogy miként is lehet ma létrehozni sikeres üzletet egy ócska cse­llóból, de azokkal a figurákkal sem igen lehet mit kezdeni, akik fel-alá rohangálnak a képernyőn, mai fiatalok. És kit érdekel az italozók nyo­morgó társasága, merthogy belőlük is jócskán van a film­ben, ráadásul ők is felszínes, vázlatos formában. Csak az a kérdés: ki adott pénzt rá eb­ben a szűkös anyagi televíziós világban? Röviden Impromptu - rögtönzés. A zenei világ egyik műszava; műfaj, mely megengedi a képzelet szabad csapongását, a pillanat szülte hangulatban. Nem véletlen kapta ezt a ze­nei címet az 1990-ben készült angol film (vasárnap este lát­hattuk), amely a múlt századi romantika világába viszi el a nézőt. A művészek világába, méghozzá abba a körbe, amelynek Chopin, Liszt, Müsset, a festő Delacroix is tagja, s középpontjában egy különös egyéniség, George Sand, akinek nemcsak a szel­lemi hadjáratai voltak rendkí­vül merészek - fittyet hány minden hagyományosnak -, szerelmi kalandjairól is regé­nyek születtek. Ez a nadrág­ban járó, szivarozó, „férfias” írónő szellemiségével gyö­nyörködtet, lázit, lelkesít, s szerelmi rohamaival meghó­dítja az említett zeneszerző­ket, művészeket. Az angol film igen szemléletesen és él­vezetesen mutatta be ezt a számunkra már különös vilá­got; egyáltalán nem műhely­jellegű rajzolatban, hanem lé­lektani hűséggel az egyes ala­kok, főleg George Sand raj­zában. Egy legenda elevene­dett meg filmszalagon! Valkó Mihály Kábeltelevíziós közgyűlés Tiszafüreden Lemondással járó kompromisszumok Hamarosan rákerül a pecsét az engedélyekre Évi rendes közgyűlését tartotta április elsején Tiszafüreden a Kulturális és Információs Egyesület. Miután a meghirdetett 17.30 órai kezdésre az 1217 fős tag­ságból csak huszonhármán je­lentek meg, a szervezők 18 órára jelölték ki az új közgyűlés összehívását. Igaz, hogy a kul- túrház nagytermében ekkorra sem lettek többen, de miután az egyesületi törvény erre lehető­séget ad - bármilyen furcsa is ez -, a közgyűlés szavazatké­pessé vált. Volt azonban olyan egyesü­leti tag, aki megkérdőjelezte az így létrejött döntési jogot: dr. Szabó Ottóné, a helyi Uj Déli­báb újság főszerkesztője hatá­rozottan kijelentette, hogy olyan szervezet esetében, mely több millió forintos pénzesz­közzel és vagyonnal rendelke­zik (12 millió a tárgyi eszköz és 1,76 millió a pénzügyi alap - a szerk.), ez megengedhetetlen, sőt vétség a demokrácia és az egyesületi törvény ellen. Az 1200 tulajdonos tagból csinál úgy a vezetőség „bolon­dot”, ha nem informálja őket részletesen és időben a közgyű­lés napirendi pontjairól, ha nem szólhatnak bele olyan anyagi beszerzésekbe, mint például egy 200 ezer forintos kamera megvásárlása, ha nem szakem­berekből álló szerkesztőbizott­ság állítja össze a műsorokat, ha a vezetés munkájáról - ak­kor is a jó dolgokat kiemelve - csak évente egyszer szerezhet­nek tudomást — mondta ezzel kapcsolatosan a főszerkesz­tőnő, akinek véleményével töb­ben egyetértettek. Felszólalását indulatos rea­gálások követték mind a veze­tőség, mind a hallgatóság részé­ről, melyek jelezték, hogy a kél városi média között - Uj Déli­Gyurcsik László, a Kultu­rális és Információs Egyesü­let elnöke báb újság és kábeltelevízió - van még mit javítani az együttműködésen. Gyurcsik László, az egyesü­let elnöke elmondta, nagyon sajnálatos tény, hogy a több­szöri felhívás ellenére csak ennyien jelentek meg. Majd, miután a jelenlévők közül 17-en arra szavaztak, hogy a közgyűlés teljesítse fel­adatát, ismertette az elmúlt év eseményeit, intézkedéseit, az egyesület mérlegét, valamint az 1995-ös év pénzügyi és munka­tervét. Beszámolójából kiderült, hogy az egyesület életében az volt a legnagyobb eredmény, hogy - három év után - hama­rosan végleges pecsét kerülhet a kábeltévé működéséhez szük­séges engedélyekre, ami erede­tileg a rendszer kiépítését végző Non-Plusz Bt. - akivel 1994-ben éppen a fentiek elmu­lasztása, halogatása miatt szer­ződést bontottak - feladata lett volna. Szólt arról is, hogy a mostani körülmények ellenére is jól dolgozó televízió - több orszá­gos televíziós pályázati díj tu­lajdonosai, a lényegében zsebpénzért, s saját technikai eszközökkel dolgozó forgató- csoport tagjai, kiknek műsorait hetente már igényli is a telepü­lés lakossága - súlyos anyagi gondokkal küszködik: a me­gyében kirívóan alacsony tag­díjjal - 150 Ft/hó - működő rendszer alapszintű működte­tése csak 300 forintos tagdíjjal lenne ezért finanszírozható. Az egyesület vezetésének jó­indulatát jelzi azonban az, hogy a működési engedélyek végle­gesítéséig - elfogadva többek kérését, akik 1200 ember kép­viseletében nem merték felvál­lalni az emelést - meghagyta az eredeti, még 1992-ben megha­tározott tagdíjat. Ennek az egyesületi demok­ráciát erősítő kompromisszum­nak azonban nagy ára lesz, hi­szen a pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében kényte­lenek lesznek lemondani egy kazettás műsor - ATV vagy a Szív TV - sugárzásáról, és semminemű műszaki fejlesztést nem tudnak kivitelezni. Ezek után csak az a kérdés, hogy a tulajdonos egyesületi tagok miként érzik magukénak a rendszert, képesek-e megér­teni, hogy „minimális” támoga­tásukkal a rendszer létét bizto­sítják csak. Mindenesetre a távolmaradó 1194 személy - az már egész más lapra tartozik, hogy ekkora tömeg csak a városi sportcsar­nokban fémé el - hiányzásával igen nehéz helyzetbe hozta azt a vezetőséget, amely „demokra­tikus jó szándékáról” tett tanú- bizonyságot - ezt a velük szemben más véleményt képvi­selők is elismerték.-percze­A tradíció iránytűje Alighogy lelépett a pulpitusról az egyik előadó, máris ott volt a következő. Ez így ment két na­pig Gyulán. A szakmai beszél­getés léte mögött a nagyatádi Szabó István Alapítvány szíve dobogott. Újrapolgárosodás. Itt és most. Az Alföldön. Stigmá­kat viselő régió. Ez azonban nem volt ok - és ma sem az -, hogy itt fehér holló lenne az ér­ték. Erről szó sincs. Arról talán igen, hogy ebben a zónában hangosabb fogcsikorgtatás kí­séri a közjó eredményes és hasznos szolgálatát. Itt igen magas volt (és maradt) a ta­pasztalatok elhullási aránya. Itt, aki ma hinni akar és tud, annak nem szabad szem elől téveszte­nie eleinket. A tapasztalat kincs, mint kiindulási pont. A tények a tisztesség téglái. A tradíció iránytűje nélkül köny- nyen zátonyra fut a jó szándék. Csak színleli az újat keresést az, aki fittyet hány a tájból ki­nőtt, kikövetkeztetett életta­pasztalatokra. Ha az itt élő em­ber nem számol a természet adottságaival, olyan falat épít maga köré, melyből nem talál kivezető rést. Minden jel arra mutat, az itt és a most középpontjában a komplex érdekképviselet áll. Az az érdekképviselet, mely felsorakoztatja maga mögé a haszonnal forgatott tapasztala­tokat, az észérveket, az alföldi ember mentalitásából fakadó megoldásokat, eljárásokat. A szakmai beszélgetés az előrelépés alternatíváit kereste, kutatta. Lerántódott a lepel a sehová sem vezető döntésekről, az összeszűkült lehetőségekről, a tehetetlenségi erő növekedé­séről. Az újrapolgárosodás ma­gával kell, hogy hozza a dön­tés- és cselekvőképességet, vi­szonyaink tisztázottságát, az ér­tékteremtés felgyorsulását, a közérzet barátságosabbá válá­sát. Szenti Ernő „Mókusok” az arborétumban A karcagi, mókusi II. számú, Kuthen úti óvoda óvónője, dr. Kozákné Győző Erika pályáza­tot adott be a Független Ökoló­giai Központhoz „Óvodáskorú gyermekek ökológiai szemléle­tének formálása” címmel, s a megnyert pénzen óvodásait vi­szi erdei táborba.- Az óvoda a város egyik legforgalmasabb helyén van, ahol a zaj, a por, a szemét min­dennapos kísérői életünknek — mondja. - Az idejárok többsége emeletes házban lakik, s a cso­portba járó 26 gyermek közül tízen asztmások, gégegörcsö­sök. Éppen ezért igyekszem ve­lük minél több időt tölteni a jó levegőn, rendszeresen járunk az erdőbe, a mezőre. Kirándulása­ink alkalmával vizsgáltuk a nö­vények leveleit, kísérleteztünk a terepen, a teremben egyaránt. Együtt fedeztük fel a természet apró csodáit. Az erdő végtelen lehetőséget biztosít érdekes dolgok felfedezésére, megfi­gyelésre. Egy-egy ilyen kirán­dulás élményeit, tapasztalatait egész éven át kamatoztathatjuk, s az egyhetes, szabad levegőn töltött idő jótékony hatást fejt ki a gyermekek légzőszervi problémáira is. A levegő napján a Tiszaigari Arborétumban a levegő tisztaságát mérték ita­tóspapírok elhelyezésével, s megbeszéltük a levegőszeny- nyezés okait. Az erdő napján megvizsgáltunk egy kidőlt, korhadt fát, megnéztük, s meg­beszéltük a növények élőhe­lyeit, összehasonlítottuk őket, s megismerkedtünk a gyógynö­vényekkel. Későbbi barkácso­lásainkhoz termést, ágakat is gyűjtöttünk. A víz napján víz- és talajmintát gyűjtöttünk. Az elmúlt héten a tavaszi évszak- váltást nézték meg, májusban a zöldülő erdőbe mennek vissza. A tábor következő állomása Szilvásvárad lesz, ahol a hegy­vidéki tájat nézik meg, s hason­lítják össze az Alfölddel. 7 8 Házszám? 9 11 13 15 10 @ 14 16 Mindegy, hogyan választ, 3+3 szerencsés számmal 48 milliót nyerhet! SZERENCSÉSEBB, MINT GONDOLNÁ KAPHATÓ AZ IBUSZ IRODÁKBAN, POSTAHIVATALOKBAN. TAKARÉK- SZÖVETKEZETEKBEN, VALAMINT A BUDAPEST TOURIST ÉS AZ EXPRESS UTAZÁSI IRODÁKBAN ÉS MÁS KIJELÖLT HELYEKEN.-de -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents