Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-03 / 78. szám
Jöhet a bronzcsata és a kupa Ködbe veszett a másik pont Játszmaveszteség nélkül a négyes döntőben Félezren Tiszaföldváron Hány szolnoki utazik Reykjavíkba? Foci: NB I-től a megyei I. osztályig A kajakkirály elvarázsolta a nebulókat (9-15. oldal) Nyári ülésszak Nem fejezi be munkáját a Parlament június 15-én, amikor végetér a tavaszi ülésszak, hanem várhatóan még júliusban is üléseznek a képviselők - közölte Gál Zoltán Veszprémben azon a sajtóbeszége- tésen, amely a veszprémi Séd Televízió vele készített felvételét követte. Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy a rendkívüli ülésszakra azért lesz szükség, mert a kormány programjának megvalósításához 19 törvénymódosítást kell megszavazni. Delegáció utazott Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke és Azódi Ilona Katalin képviselő (MSZP) szombaton kéthetes látogatásra utazott Laoszba, Kambodzsába és Vietnamba, a három indokínai ország parlamentjei vezetőinek meghívására. A parlamenti delegáció, amelyet a távol-keleti országokban érdekelt magyar üzletemberek csoportja kísér el, tárgyal a három ország parlamentjeinek, politikai és gazdasági életének vezetőivel. MEASZ: koszorúzás Magyarország felszabadulásának közelgő ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási ünnepséget a Gellért-hegyi Felszabadulási emlékműnél vasárnap a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. A szobor talapzatánál Sárközi Sándor, a szervezet elnöke és Csillag László alelnök helyezte el a megemlékezés virágait. Koszorút helyeztek el a Május 1. Társaság képviselői is. Lottónyeremények 5/90-es lottó: 5 találatos nem volt, a négyesek nyereménye 1.528.185, a háromasoké 7.660, a ketteseké 282 forint. A következő hétre képzett 5 találatos nettó nyereményösz- szeg: 100.000.000 forint. Nyerőszámok: 16, 50, 66, 73, 74. Dzsóker: 177262. 6/45-ös lottó: 6 találatos sorsjegy nem volt, az 5+1-es nyereménye 5.151.183, az ötösé 112.753, a négyesé 1.534, a háromasé 151 forint. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösszeg 63.159.477 forint. Nyerőszámok: 7, 17, 18, 20,21,35. Pótszám: 10. Ausztria Lottó A 13. heti Austria Lottó sorsoláson a nyerőszámok a következők: 3, 7,11,15,17, 35. A pótszám 5, a dzsókerszám: 141815. Totóeredmények 1. Vác-Csepel X 2. Debrecen-Zalaegerszeg 1 3. Győr-Sopron 1 4. Nagykanizsa-Pécs X 5.1860 München-Dresden 1 6.1. FC Köln-Bayem München 1 7. Kaiserslautern-Karlsruhe X 8. Mönchengladbach-Freiburg 2 9. Cremonese-Lazio X 10. Foggia-Padova 1 11. Napoli-Sampdoria 1 12. Reggiana-Intemazionale 2 13. Torino-Cagliari 1 Pluszmérkőzés: 14. Roma-Parma 1 A lekötéstől függő eladási kamatok, ezen a héten: 30 nap 60 nap 90 nap 23.0 % 24,0 % 26,0 % 180 nap 270 nap 365 nap 27.0 % 27,5 % 28,0 %• I 450 nap 540 nap 730 nap g 28,5% 29,5% 30,0%* Alkotmánybírósági ülés Az Alkotmánybíróság ma teljes ülést tart. A napirenden a következő indítványok szerepelnek: hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e, hogy csak a háziorvosi tevékenységre használt személygépkocsi után nem kell adót fizetni; szabályozhatók-e rendeletben a külföldi hivatalos utazással devizában felmerülő költségekkel kapcsolatos kérdések; sérti-e a jogállamiság elvét, hogy az adótörvény visz- szamenőleges kötelezettséget állapít meg a 10 évnél régebben szerzett ingatlan eladásából származó jövedelemre. (MTI) A szolnoki közgyűlés döntése nyomán Új hulladéklerakó hely A szó szoros értelmében „szemétüggyel” is foglalkozott legutóbbi ülésén Szolnok önkormányzata, miután döntött egy regionális hulladéklerakó helyének kijelöléséről. A képviselő-testület számára két lehetőség kínálkozott, és végül a favorizáltra, a Szolnoktól DNy-i irányban, a letre voksolt. Új hulladéklerakó építésére azért van szükség, mert az elmúlt években készült vizsgálatok, tanulmányok közös össze- csengése: a jelenlegi telep hosszú távon nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek, és a jövendölt meny- nyiségű hulladékot sem tudja a későbbiekben befogadni. 1994-ben kapóra jött, hogy a Phare „Közigazgatási Reform” mintafejlesztési program keretében egy ilyen létesítmény tervezési munkáihoz pénzbeli támogatást lehetett elnyerni. A Koröstetétleni út melletti terütervezést pályázat útján a két szolnoki társaság - a Hidro Kft. és a Keviterv Plusz Kft. - közös munkacsoportja nyerte el. A szakemberek a térségben keletkező és összegyűjtendő hulladék éves mennyiségét 165 ezer köbméterben prognosztizálták. Ha ezt a képletesség kedvéért szeméthegynek képzeljük el, tíz település hordaná össze, több mint nyolcvan százalékát a Tisza-parti nagyváros, a többit a környező Kisebb lakóhelyek polgárai - kivéve Tó- (Folytatás a 2. oldalon) A város napja az 1849-es dicső tavaszi események jegyében Korhű lovas csata Berény határában A csata csak játék - egy lólábtörés viszont valódi volt FOTÓ: 1. L. Jászberény azzal büszkélkedhet, hogy az 1849-es tavaszi hadjárat alkalmával szinte az egész magyar kormány, s honvédseregek jelentős része itt állomásoztak. A történelem e dicső pillanatát választották ki a város történelméből, hogy ünnepet rendezzenek, a város napját. A múlt századi jeles nap április 3-án volt. A jelenbéli ünnepségsorozat már elsején megkezdődött. A jászság Népi Együttes a város napja tiszteletére kétórás gálaműsort adott, a Bercsényi úti iskola tornacsarnokában. A néptáncot szerető és értő közönség fergeteges produkciót láthatott. Vastapssal tartották a színpadon a Barkóca és az Árendás gyermektáncegyüítes tagjait éppúgy, mint a „nagy” (Folytatás a 2. oldalon) A magyar jakobinus mozgalomra emlékeztek Citoyenek voltunk mindannyian A hétvége Szolnokon a jakobinus mozgalomé volt; előadások, bemutatók, szellemi játék - így emlékeztek négy város, Csong- rád, Tapolca, Tiszaföldvár, Szolnok azon középiskolásai, akik névadójuknak tisztelegve idézték közösen történelmünk kiemelkedő mozzanatát, Batsányi, Hajnóczy, Verseghy, Martinovics és a többiek bátor cselekedetét. Citoyen - szólították egymást a francia forradalom polgárai, s ezt vallották azok a magyar „értelmiségiek”, írók, költők, gondolkodók is, akik felbuzdulván a forradalom gyújtóeszméin a feudális magyar valóság gyökeres megváltoztatását kívánták - kétszáz esztendeje hazánkban. Ezt érezhették egy kicsit most azok is, hogy citoyenek, akik a Verseghy Kör hívására - irodalmi társasága ez a megye- székhelynek - részt vettek azokban az eseményekben a hét végén Szolnokon, amelyekben Batsányira, Hajnóczyra, Ka- zinczyra, Verseghyre, Martinovicsékra emlékeztek előbb a megyeháza dísztermében péntek délután, a történelmi eseményekről elhangzó rangos előadásokon, melyek szokatlan módon szenvedélyes visszhangot keltettek a lelkes hallgatóságban. Majd este a forró hangulatú gálán, a művelődési központ színháztermében, ahol névadójuknak tisztelegtek négy város középiskolás diákjai: a csongrádi Batsányi János, a tapolcai ugyancsak Batsányi nevét viselő, a tiszaföldvári Haj- (Folytatás a 3. oldalon) A lakosság segítségével fogták el az autótolvajt Hamar kattant a csuklóján a bilincs Erre a karperecre fél órán belül még az elkövető sem számított FOTÓ: BARNA Egy baráti társaság szórakozni indult Volkswagen típusú személygépkocsijával szombaton. Be is tértek Szolnokon, a Pozsonyi út végén lévő Két Kakas vendéglőbe biliárdozni. Míg hőseink a golyókat kergették, addig megérkezett három, általuk nem ismert fiatalember, akikről a legjobb indulattal sem lehetett állítani, hogy színjózanok. Lehet, hogy az ital gőzétől nem nagyon láttak, de az egyikük hamar kiszúrta a biliárdasztal mellett heverő bőrkabátot, és a nagy zsákmány reményében magához is vette azt. Igaz, a kabátban pár száz forinton kívül csak egy indítókulcsot talált, de azt gyorsan fölfogta, hogy a kulcshoz kocsi is jár. Meg is találta a vendéglő előtt parkoló gépkocsit, amibe beszállva - hogy parkolóhelyéről kiférjen - a gépkocsival arrébb taszított egy Ladát, és el- viharzott a helyszínről. Mire az autó gazdája a csat- tanásra a vendéglőből kiszaladt, már csak autójának hátulját láthatta. Megkezdődött az üldözés gépkocsival és gyalogosan, mivel a három jómadár közül kettő felvette a nyúlcipőt, és villámgyorsan eltűnt a helyszínről. Miután a rendőrség emberei elfoglalták helyeiket a környező utakon, nem sok esélye maradt az autóval menekülő, már magányos szédült szarkának. Nem telt bele fél óra, és a lakosság segítségével bravúros gyorsasággal elfogták a menekülni próbáló tolvajt. A szolnoki P. István további programja megoldódott, mivel nagyon gyorsan kattant a kezén a bilincs. Az ügyben a rendőrség lopás, gépkocsilopás és ittas járművezetés bűntettében a vizsgálatot megindította. Fidesz - „hosszabban” A Fiatal Demokraták Szövetsége április 29-30-i, Budapesten tartandó 7. országos kongresszusának egyik fő célja az lesz, hogy modem polgári párttá váljon a Fidesz; ezt jelzi a nevének kiegészítésére tett javaslat is. A kormány március 12-i megszorító intézkedései nem a stabilizációt, hanem a társadalmi, gazdasági bizonytalanságot elősegítő lépések. Mindezeket a Fidesz országos választmányának e hét végén Székesfehérvárott megrendezett tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón mondták el vasárnap. Várhegyi Attila, az országos választmány elnöke bejelentette: a kongresszus legfontosabb napirendi pontja a párt politikai programnyilatkozatának jóváhagyása lesz. A Fidesz meg kívánja őrizni eddigi értékeit, ezért nem lesz irányváltás politikájában; továbbra is fontosnak tartja a pl. a szabadelvűséget, a jogállamiságot, a konzervatív értékek megőrzését, a szociális felelősséget, a környezet- és természetvédelmet. A Fidesz tehát modem polgári párttá kíván válni. A választmány ezért javasolja a kongresszusnak a Fidesz név Magyar Polgári Párt megjelöléssel való kiegészítését. (MTI) Mise alatt törtek be Míg tartott a szentmise, kirabolták a plébániát Jánoshidán. Az elszomorító eset tegnap, vasárnap, fényes nappal történt. A délelőtti mise 9 és 10 óra között volt, és míg a 809 éves, premontrei szerzetesek által alapított templomban a plébános, Sebestyén Albert misézett, az elvetemült tolvajok kihasználták az alkalmat, és behatoltak a plébániára. A tettesek teljesen kiforgatták pénzbeni vagyonából az egyházat. A bűnügy példátlan a település mai történetében, de az atya 30 éves szolgálata alatt sem volt ehhez hasonló. Amikor a pap visszatért a plébániára, azt teljesen felforgatva találta. A tolvajok egyértelműen pénzt kerestek, más nem érdekelte őket. Meg is találták az egyházi kasszát, egy lemezdobozt, amiben az értékeket tartották. A kazettából 40 ezer forint készpénzt és betétkönyvet vittek el, aminek értékét nem tudhattuk meg. Mindenesetre a betétkönyvet letiltatták. „Az ügyben a rendőrség megindította a vizsgálatot. AKCIÓ aCsÄ^FCENTER-ben! Elektromos, fűgyűjtős fűnyíró, 32 cm Robbanómotoros, fűgyűjtős fűnyíró, 3,7 LE CIFARELLI háti motoros permetező, 77 cm3 PEDROLLO JSWm/ 1C vízszivattyú PEDROLLO JSWm/ 2BM vízszivattyú MINARELLI robbanómotoros vízszivattyú Műtrágyák, növényvédőszerek, fóliák, kerti szerszámok, permetezők, szórófejek. Szolnok, Vércse u. 17. (az AUTÓKLUB mellett) Telefon: 56/423-341,423-324 -74727/1H* § 12275 Ft 30.300 Ft 46.750 Ft 12.400 Ft 15.450 Ft 21.700 Ft