Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-14 / 88. szám

1995. április 14., péntek 7. oldal Az Új Néplap Törökszentmiklóson Versenyképesnek maradni Farkas Éva tanítványával az órán A gabonaforgalmi vállalatnál, öt évvel ezelőtt még több mint 1700-an dolgoztak. A magáno­sítás során decentralizált priva­tizációt kellett végrehajtaniuk, ami azt jelenti, hogy el kellett adni bizonyos egységeket, vagy elvonták tőlük. Az újjászerve­ződő Alföldi Gabonaipari Részvénytársaságnál a haté­konyságot is javítani kellett, ezért elbocsátások is voltak. Mindezek mellett az rt. ma is a nagy munkáltatók közé tartozik Törökszentmiklóson, hiszen 700 dolgozója van. Mivel az rt.-hez nemcsak törökszentmik­lósi egységek, hanem karcagi, tiszafüredi, kunhegyesi, kun­szentmártoni, újszászi üzemek is tartoznak, ezért Törökszent­miklóson és Örményesen csak 260 embernek biztosítanak munkát. Vajon mi várható? Lesz­nek-e újabb leépítések, avagy stabil ez a létszám már? A kér­désre az rt. vezérigazgatója, Fekete László úgy válaszolt, hogy elsősorban az év elején volt újabb leépítés, és most van Tartalékolni a pénzt Az önkormányzat képvi- selő-testülete megtárgyalta és elfogadta a tavalyi költ­ségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány jóváha­gyásáról szóló rendeletter­vezetet. Tavaly 1 milliárd 189 ezer 636 forint volt a bevétel és 1 milliárd 121 ezer 471 forint a kiadás. Úgy döntöttek, hogy a pénzmaradvány a második félévben használható fel. A pénzmaradvány zárolása azért is indokolt, mert még nem ismeretes a kormány szigorító intézkedéseinek hatása. A képviselő-testület élve az önkormányzati törvény adta lehetőséggel, a telepü­lés belterületén lévő Tigáz- Titász közművek önkor­mányzati tulajdonba adását kéri a megyei vagyonátadó bizottságtól. Az önkor­mányzat vagyoni érdekei megkövetelik, hogy a több­ségében a volt tanácsi, la­kossági illetve önkormány­zati pénzeszközökből finan­szírozott közművagyon az önkormányzat tulajdonába kerüljön. Új igazgató főorvost ne­veztek ki dr. Abaházy Attila személyében az Egyesített Gyógyító-Megelőző Intézet élére. A Kodály Zoltán Zeneis­kola iskolaszékénél meg­üresedett fenntartói képvise­lői hely betöltésével Kovács László önkormányzati kép­viselőt bízták meg. A képviselő-testület egyetértett a tavaly saját be­ruházásban megvalósult 23,6 millió forint értékű ví­ziközmű létesítmények Víz- és Csatornaművek Rt.-be történő apportálásával. Az oldalt szerkesztette: Paulina Éva Fotó: Korányi Éva folyamatban elbocsátás, amely maximum húsz dolgozót érint. Milyen jövő vár rájuk? Van-e piac a termékeiknek? Mint a vezérigazgató el­mondta, a privatizációval a malmok, a keverők, a raktárak eladásával, elvonásával kapaci­tásuk 60-ra csökkent. Emellett, mint minden élelmiszer-ipari vállalat, forráshiánnyal küsz­ködnek, vagyis hitelt kapnak az alapvető működéshez. Mivel a mezőgazdaságban idényjellegű a termelés, a búza nagy részét júliusban, augusztusban kell felvásárolniuk (és aztán 6 hó­napig tárolni), a pénzt egy­szerre kell kifizetni, miközben bevétel csak később lesz a fel­dolgozott termékekből. Ezért ennek a nyári felvásárlásnak hi­tellel kell nekiindulniuk. A termékskálájuk megma­radt korábbról: ugyanúgy fog­lalkoznak rizzsel, borsóval, kö­lessel, kukoricával is. Sikerült egy román vevővel megállapo­dást kötniük, akinek nagy igé­nye van a kukoricamalom ter­mékeire.- Azt a réteget céloztuk meg, amelyiknek alkati problémája van - válaszolja a kérdésemre Hoppál Ferencné, a testszépítő stúdió tulajdonosa. A kérdésem pedig az volt, hogy vajon kik keresik fel a stúdiót, kiknek lé­tesült. Egy kisvárosban testszé­pítő szalon szaunával, szolári­ummal, bronzáriummal, kondi­cionáló gépekkel berendezve - nem mindennapos vállalkozás.- Másfél éve nyitottunk - meséli Hoppál Ferencné a stú­dió történetét. - Korábban taní­tottam. Amikor ez az ötlet meg­született, magamból indultam ki. Nagyon sok embernek szük­sége volna mozgásra. Azonban otthon én sem tudtam tornázni, mert mindig közbejött valami. Kell egy hely, ahová az ember elmehet az efféle igényével. Először a szobakerékpárt és a futópadot vettük meg otthonra. Tulajdonképpen azzal indul­tunk el, és aztán sorban hozzá­szereztük a felszerelést. A százötven négyzetméter­nyi stúdió fölszerelése valóban komoly. De nemcsak arra gon­doltak, hogy mindenféle segéd­eszköz meglegyen a kondicio­náláshoz, hanem arra is, hogy kényelmes, barátságos legyen a stúdió. Az eladott malmokról a ve­zérigazgatónak az a véleménye, hogy többet ért volna, ha leállít­ják őket, mert így megteremtet­ték saját versenytársaikat. Nem is lenne baj, hogyha ez a kon­kurencia tisztességes volna, de a kis malmok olykor elvtelen kompromisszumokba is bele­mennek a haszon érdekében. Példaként emlegeti, hogy sok­szor finomlisztként adnak el olyan lisztet, amely nem éri el a kívánt minőséget (például ta­karmányminőségű lisztet is el­adnak finomlisztként). A vevő pedig megveszi, mert néhány forinttal olcsóbb. Ezek ellen a tendenciák ellen egyelőre ne­héz fellépni, mert a minősítőin­tézet a forgalomba került árut már nem vizsgálja, a fogyasz­tóvédelmi felügyelőségnek pe­dig nincs saját laborja, és pén­zért rendelhet csak vizsgálatot. A Gabonakereskedők és Fel­dolgozók Szövetsége azonban nem tud belenyugodni ebbe a helyzetbe, és megrendelnek egy úgynevezett átvilágítást a for­galomba került termékekről. Nem tehetik ugyan közzé azoknak a nevét, akiknek a terméke feketelistára került, vagyis nem érte el az előírt mi­nőséget, de akinek jó a ter­méke, az pozitív reklámként hivatkozhat a bevizsgálásra. Az rt. egyébként tavaly 4,8 milli­árdos árbevételt produkált. Sze­retnék e jelenlegi termelési szintet stabillá tenni, és talpon maradni. A jövőben a minőség­ben kell előrelépni. A tervek szerint a cégnek olyan minősí­tési rendszerrel kell rendelkez­nie, amely biztosítja, hogy in­nen csak minőségi termék kerül a piacra. Ehhez azonban beru­házásra is szükség van. Most fejeződött be a törökszentmik­lósi malom felújítása, Tiszafü­reden tavaly volt gépcsere, a következő időszakban a karcagi malomra és rizshántolóra kell több pénzt fordítani.- A vendégek azt mondják, hogy nagyon családias. A ti­zenévesektől az ötvenéves kor­osztályig mindenki fölkeres bennünket. Van, aki azért jön, hogy fogyjon, van, aki azért, hogy fejlessze az izmait. Másvalaki az infarktusa után keresett föl bennünket.- Mit ajánl azoknak, akik fölkeresik Önöket?- Szerintem mindent ki kell próbálni. Aki idejön, először mindent kipróbál, két-három alkalommal kell még segíteni a vendégeknek, aztán megy egyedül is. Hogy ez mennyire így van, magamon is tapasztaltam. Mi­előtt ugyanis belevágtunk volna a riportba, pillanatok alatt a szoláriumban találtam magam. Hoppál Ferencné szerint ugyanis először ki kell pró­bálni, csak azután írni róla. Amikor kiszálltam a tengerparti napsütést idéző szoláriumágy­ból, sorra vettük a kondicionáló gépeket. A masinák egyébként német gyártmányúak.- Általában esténként van nagyobb forgalom. Arra törek­szünk, hogy a vendégeink jól érezzék itt magukat, hiszen hosszabb távon gondolkodunk. Gondoskodom magamról Mezei Eszter a szerencsés pályakezdők közé tartozik. A nőiruha-készítő szakmájú lány a Csillag Divatházban talált magának munkahelyet.- A 604-es szakmunkás- képzőben végeztem. Először dísznövénykertésznek je­lentkeztem, de attól a szak­mától elvették a kedvemet. De nem bántam meg, hogy váltottam, mert most már nagyon szeretek varrni. Él­mény az, hogy egy anyagból az ember ki tud hozni egy szép ruhát.- Mit szeret varrni a leg­jobban ?- Kosztümöt. Javítást, át­alakítást is vállalok, de a ru­hakészítés az igazi.- Sokan keresik fel javí­tási igénnyel?- Igen. Például ki kell en­gedni a ruhából, cipzárat cserélni, fölhajtani. Mosta­nában sok megrendelésem volt, merthogy jön a balla­gás, szép ruhákat kellett ké­szíteni.- És ön miben jár szíve­sen? Mi a kedvenc színe?- A fekete és a kék. Szíve­sen hordok farmert is, nőies ruhát is. Eszter vállalkozóként próbálja az életet- Manapság annyit hal­lani azt, hogy „nőies ruha". Ön szerint mitől nőies egy ruha?- Attól, hogy jól áll azon, aki viseli. Etakarja, amit el kell takarni. Aki pedig csi­nos, annak legyen passzos a ruhája.- Milyen az élet vállalko­zóként?- Elég nehéz. A barátom­nak jutott eszébe, hogy ér­deklődjük meg, dolgozha­tok-e a divatházban, és egyúttal elvégzem azoknak a ruháknak az utánaigazítását, amelyeket itt vásárolnak, és ingyen vállalom az itt vett függönyök beszegését. Ne­héz volt elindulni, de jó, hogy önálló vagyok. Minden feladat rám hárul, és bele kell tanulni az önálló vállal­kozó létbe. Szalag mellé is elhelyezkedhettem volna, de ez a munka, amit most csiná­lok, érdekesebb. Három hó­napig a volt főnöknőmnél dolgoztam az iskola elvég­zése után, aztán munkanél­küli lettem. Egy darabig jó volt, de aztán nagyon untam magam, és megörültem en­nek a lehetőségnek. Szeretek gondoskodni magamról. Rákellenes hónap A rákellenes hónap keretében rákszűrést tart a művelődési központban április 27-én dr. Gálicz Gabriella onkológus. Rendeznek természetgyó­gyászati napokat is. Lusztig György bioenergetikus tanácsadással egybekötött ren­delést tart április 22-én, 24-én pedig előadást. A művelődési központ - a Pedagógusok Szakszervezete megyei alapszervezeteinek szövetségével - az idén újra meghirdeti a papírszobor-alko- tói pályázatot. Két témában ne­vezhetnek be a megye általános iskolás diákjai: „Kedvenc me- sefilmem” vagy „Kedvenc ol­vasmányom” szereplői. A figu­rákat természetesen papírból kell megalkotni. Egy-egy pá­lyázó maximálisan 3 alkotással nevezhet be. Beküldési határ­idő: 1995. május 15. Farkas Éva biológia-földrajz szakos tanár 32 éve tanít, ebből huszonötöt a Kölcsey Úti Álta­lános Iskolában töltött el.- Éva maga is egyéniség. Imádja a gyerekeket és a tan­tárgyakat, amiket tanít.- A gyerekek megérzik az őszinteséget. A tiszteletét, be­csületét ő ezzel vívja ki a diá­koknál. Őszinte ember, aki vál­lalja az örömét is, a könnyeit is.- Ő a kis dolgoknak is na­gyon tud örülni, azért ilyen vi­dám és kiegyensúlyozott. A lelkesedése pedig töretlen. Mindent szívügyének tart, ami az iskolában történik. - íme né­hány vélemény Farkas Éva kol­Ötvenszázalékos akciót hirdet a főtéri könyvesbolt. Mint Mol­nár Margittól, a Törökszent- miklós és Vidéke ÁFÉSZ könyvesboltjának vezetőjétől megtudtam, minden tavasszal rendeznek hasonló akciókat, nőnap alkalmából kezdték el, és körülbelül egy hónapig tart.- Ma már drága, szinte elér­hetetlen a könyv - mondja. Na­gyon nehéz így eladni. Áz em­bereknek egyre kevesebb a pénze, az árak magasak, sok a munkanélküli. A szórakozásra, művelődésre egyre kevesebb pénz jut a családoknál. Ma, amikor 6-700 forintos áron jön ki egy-egy jobb könyv, igen­csak meggondolják a vásárlást.- Látom, sok a gyerekeknek szóló kiadvány is.- Leginkább azt veszik meg, tógáitól. A mosolygós tanárnő nehezen beszél magáról. A kol­légái véleményével egyetért.- Ezek a jellemzések való­ban igazak. Például, amikor egy leukémiás kislányról be­széltem a gyerekeknek, akinek a gyógyulására gyűjtöttünk, nem szégyelltem sírni a diákok előtt. Nekem az a véleményem, hogy a gyerekekre kiskorukban kell hatni, mert akkor a legfo­gékonyabbak. A biológiát na­gyon szeretem. Büszke vagyok a tanítványaimra. Van közöttük olyan, aki az orvostudományi egyetemen tanul, és olyan is, aki kutatóorvos lett Ameriká­ban. ami szükséges az iskolában ta­nultakhoz vagy a továbbtanu­láshoz. Most például kínálunk felvételi előkészítő sorozatot, ennek nagy sikere van.- Mi az igazi sláger?- Népszerűek a mezőgazda- sági szakkönyvek, a szántóföldi termelésről szólók is, de ezek is drágák. Népszerűek a He­mingway-, a Merle-, a Re­marque-, az Irvin Shaw-köny- vek. Sokan veszik Alex Haley könyveit és a Márai-sorozatot is. Vannak gyűjtőink, akik a Magyar Próza Klasszikusait vagy a Jókai-sorozatot veszik. Százöt előfizetőt tartunk szá­mon a Révai Lexikonra, sikeres a Magyar Nagylexikon is. Igyekszünk úgy alakítani a vá­lasztékot, hogy mindenki meg­találja az őt érdeklő köteteket. Kézművestábor Ismét kézművestábort rendez a szenttamási Almásy-kas- télyban a Városi Művelődési Központ. Június 18. és július 1. között két, hetes turnusban táborozhatnak azok a felnőt­tek és gyerekek, akik meg szeretnének ismerkedni a ko­sárfonással, a bőrművesség­gel, a szövéssel. Jelentkezni a művelődési központban Szabó Györgynénél lehet. A* új gépsoron történik a búza őrlése, tisztítása A mozgás mindenkire ráfér A konditeremben A művelődésre egyre kevesebb jut Sokan keresik a szakkönyveket, de fogy a klasszikus iroda­lom is Szívügye, ami itt történik

Next

/
Thumbnails
Contents