Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-25 / 71. szám

PANNON GSM Hol a pénz? Sohasem szabad feladni Korunk problémája: az agresszió GYEREKOLDAL A kalciumról és a magnéziumról (9-12. oldal) Fogadás Budapest. Keleti György honvédelmi miniszter tegnap hivatalában fogadta Anthony Cragg-et, a NATO főtit­kár-helyettesét. A magyar honvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy a magyar csatlakozás időpontja többek között attól függ, hogy a NATO milyen konkrét köve­telményeket fogalmaz meg. Védelem Tata. Rövidesen új törvények segítik az ország védelmét szolgáló szerteágazó felada­tok megvalósítását. A legma­gasabb szintű jogszabályban rögzítik a Polgári Védelem, valamint a Tűzoltóság irányí­tását és feladatait - jelentették be tegnap Tatán az ötödik or­szágos védelmi konferencián. Emlékplakett Budapest. Temesi Mária, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője kapta meg a Székely Mihály-emlékpla- kettet. Repülőbenzin \ Magyar Repülő Szövetség visszavonja a Mól Rt.-repülő- benzin használatát megtiltó körlevelét, mert nem bizo­nyosodott be, hogy a gépeket károsító üzemanyag a Mól Rt.-től származott volna - de­rül ki a Mól Rt. és a Magyar Repülő Szövetség MTI-hez küldött közös közleményéből. Okmánycsempész Nagylak. Tegnap a nagylaki vámhivatal pénzügyőrei egy török autóbuszban különféle okmányokat, köztük 28 hamis útlevelet, négy hamis szemé­lyi igazolványt, 32 kitöltetlen forgalmi engedélyt találtak. Valutavásárlás Budapest. Folyamatosan ér­kezik az országba az a több tíz millió márka értékű konverti­bilis fizetőeszöz, amelyet az Országos Takarékpénztár egyebek 'között Bécsből és Londonból vásárolt, hogy elegendő készpénz álljon az ügyfelek rendelkezésére. Kis Márton, az OTP illetékes osz­tályvezetője pénteken az MTI munkatársának elmondta: a valutát páncélautókkal szállít­ják az ország takarékpénztára­iba, s máris érezhető, hogy a valutapénztárak előtt csök­kentek a sorok. Tisztelettel meghívjuk az 1995. március 25 - 26-án megrendezésre kerülő III. SZOLNOKI JáRMÚ'lPRRI SZAKKlállÍTáSRR n kiállítás helye: SZOLNOK, TISZAIIG«! Megnyitó: március 25-én (szombaton) 10 órakor Ax ólvonal. Március 25 - 26-án (e hét végén) NOKIA 2110 csak 69.900 Ft (áfa nélkül, és az előfizetés megvásárlásával érvényes) MÁTYUS KFT. Szolnok, Baross út 2. Telefon: 06-56-421-303 -4 06-20-355-220 § 06-20-348-838 S Horn Gyula megbeszélései Hóm Gyula miniszterelnök és Andrej Kozirev orosz külügy­miniszter tegnap délután több mint egyórás megbeszélést folytatott. Somogyi Ferenc kül­ügyi államtitkár a találkozó után a sajtónak elmondta: a két politikus nem elsősorban kétol­dalú kérdésekről tárgyalt, ha­nem vázolta álláspontját az új európai biztonsági struktúráról. Horn Gyula és Andrej Kozirev elmondta, miként képzeli, hogy a NATO bővítése hozzájáruljon a térség országainak és egész Európa stabilitásának növelé­séhez. biztonságának erősítésé­hez. Andrej Kozirevet ezt köve­tően Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta rezidenciáján. Hóm Gyula tegnap hivatalá­ban fogadta Martin Bange- mannt, az Európai Unió Brüsz- szeli Bizottságának ipari ügyekkel foglalkozó tagját - tudatta az MTI-vel a Kormány- szóvivői és Sajtóiroda. Bange- mann tájékoztatást adott az EU Bizottsága által a közelmúltban kidolgozott Információs Társa­dalom létrehozásának program­járól. Ez a program többek között lehetőséget nyújt a társult álla­mok számára is a különböző projektekhez történő csatlako­zásra. Üdvözöljük az Európai Régiók Sajtótalálkozójának résztvevőit! Első lépés a közös megoldásért Képviselők találkoztak Mezőtúron Régiónk sajátos gazdasági helyzete megkívánja, hogy ahol csak lehet, a megye országgyű­lési képviselői egységesen lép­jenek fel a hátrányos helyzet csökkentéséért. Tokár István, a 6. számú választókerület or­szággyűlési képviselője java­solta, hogy negyedévenként egy-egy választókerületben az országgyűlési képviselők és a körzet településének polgár- mesterei üljenek össze. E javas­lat első gyakorlati megvalósí­tása pénteken volt Mezőtúron, amikor a választókerület hat te­lepülése közül ötnek a képvise­lői, valamint kilenc országgyű­lési képviselő megbeszélte a te­lepülések gondjait. Valamennyien problémának tartották azt, hogy a mai napig tisztázatlanok a tulajdonviszo­nyok. Ezért az önkormányzatok terveinek megvalósítása - a te­rületi kérdések miatt - nem úgy halad, mint szeretnék. Mezőtúr polgármestere, Adámné dr. Bogdán Piroska árra kérte a törvényhozás részt­vevőit, hogy ne az utolsó pilla­natban hozzák meg döntéseiket. Ugyanis az önkormányzatok nehéz helyzetbe kerülnek, ami­kor egy döntést 24 órán belül kell végrehajtani. Dögéi Imre (FKGP) úgy fo­galmazott, hogy: „Kelet felé lejt az ország”. Még mindig Budapest-centrikusak vagyunk, pedig az igazi fellendülést az jelentené, ha előbbre kerülne a vidék, a falu. Valamennyi önkormányzat közös gondja a kilátástalan la­káshelyzet, de a telefonberuhá­zás kérdése is a megbeszélés témája volt, habár igazi megol­dást e „kényes témákra” senki sem tudott javasolni. Az okta­tási és sportintézmények veze­tőivel lezajlott megbeszélésen az országgyűlési képviselők ismét „össztűz” alá kerültek. Ugyanis valamennyi intézmény közös gondja a csökkenő költ­ségvetés, a létszámleépítés, melynek eredményeként a mi­nőségi munka már nem garan­tálható. A GATE mezőtúri főiskolai karának főigazgatója, dr. Len­gyel Lajos docens elmondta, hogy nem látja biztosítva a fel­sőoktatás helyzetét, szükséges­nek látja a felsőoktatási törvény módosítását. A helyszínen megoldások a felvetett problémákra ugyan nem születtek, de valamennyi résztvevő úgy távozott tegnap délután a mezőtúri polgármes­teri hivatalból, hogy e közös ta­lálkozás nem volt felesleges. Helyes, de megkésett gazdasági kiigazítás A GK1 Gazdaságkutató Rt. prognózisa A GKI Gazdaságkutató Rt. alapvetően körvonalaiban he­lyes, radikális, de megkésett kiigazításnak tekinti a kor­mány március 12-iki csomag­tervét. A késés miatt a GKI szerint a stabilizációs lépések szük­ségszerűen drasztikusabbak és kiélezettebbek lettek. Nem zárható ki az infláció nagy­mértékű felgyorsulása, ezért a Gazdaságkutató munkatársai úgy vélik, a második félévben antiinflációs intézkedésekre van szükség. Amennyiben folytatódik a forinttól való menekülés, úgy elkerülhetet­len a nemzeti valuta megerő­sítése. Ezt hangoztatta Vértes András, a GKI Gazdaságku­tató Rt. elnök-vezérigazgatója a társaság pénteki sajtótájé­koztatóján. Ezen mutatták be az rt. ez évre készített első prognózisát. (MTI) Ma kezdődik Szolnokon az a nemzetközi újsá­gíró-konferencia, amely a Hol él­ünk? fesztivál nyi­tórendezvénye. Ennek keretében nyitják meg 17.10- kor Velünk történt címmel az Új Néplap fotóri­portereinek kiállí­tását a Városi Művelődési Köz­pont galériáján. Képünkön Mészá­ros János Szemek című képe. A fesztivál további eseményeiről a 2. oldalon tájékoz­tatjuk olvasóin­kat. Tavaszindító gépkiállítás Fegyvemeken Az RTM Kft. szervezésében tegnap nyílt meg Fegyvemeken az 1995. évi mezőgazdasági ki­állítás és vásár. A megnyitón dr. Bujdosó László, a kft. ügy­Steyr traktor a bemutatón vezető igazgatója köszöntötte a kiállítókat és a vendégeket. Mint mondta, hétfőtől jónéhány gép sajnos már többe kerül. Huber Ferenc polgármester FOTÓ: MÉSZÁROS arról szólt, hogy az immár ne­gyedik alkalommal megrende­zett tavaszindító mezőgazda- sági gépbemutató is olyan sike­res lesz, mint a tavalyi. Ahhoz azonban, hogy az eladó és vevő is elégedett legyen, biztonságos gazdasági környezet kellene, s ennek még híja van. A kiállításon több szolnoki, mezőtúri, túrkevei, budapesti és helyi kiállító is várja az érdek­lődőket. A helyszínen lehetőség van mezőgazdasági vállalkozói adótanácsadásra is, szombaton 14 órakor a művelődési házban szervezett szakmai délutánon az Agroker Rt., a Concordie Rt., az OTP Bank Rt. illetékesei szólnak a gépvásárlási lehető­ségekről, a felvásárlásról, a hi­telpályázatokról. Éne is várják a rendezők az érdeklődőket éppúgy, mint a vasárnapi családi ügyességi versenyre, s az országos állat- és kirakodóvásárra. -de­AKSH a létminimum számításáról A Központi Statisztikai Hiva­tal ez év január 1-jétől nem publikálja havonta a létmini­mum- adatokat. Ennek az az oka, hogy az Európai Unió statisztikai rendszeréhez sem módszertanilag, sem a publi­kálás gyakoriságát tekintve nem illeszkedett a létmini­mum-számítás eddigi hazai gyakorlata. A KHS az MTI-t arról tájé­koztatta, hogy felülvizsgálja létminimum-számítási mód­szereit. A közeljövőben dön­tenek arról, hogy a szociálpo­litikai értékelésre használható minimum vagy szegénységi szint számításai miképpen vé­gezhetők el és illeszthetők a hazai konjekturális mutatók közé. Az adatok időleges hiánya a hivatal véleménye szerint nem okoz információveszteséget, az 1994. évi létminimum-ada­tok a fogyasztói árindexek alapján könnyen tovább ve­zethetők. (MTI) Ünnepi koszorúzás Koszorúzást rendezett tegnap az egykori Margit körúti fog­ház helyén - az ott elhunyt és kivégzett ellenállók emlék­művénél - a Magyar Ellenál­lók és Antifasiszták Szövet­sége (MEASZ). Az ünnepségen az egykori rabtársak nevében Fekete Ká­roly emlékezett meg a vérta­núkról, majd Földes György, a Politikatörténeti Intézet igaz­gatója mondott beszédet. A szobornál koszorút he­lyezett el Sárközi Sándor, a MEASZ elnöke. Hegyi Gyula, a kerület parlamenti képvie- lője és Schiffer János, Buda­pest főpolgármester-helyet­tese. Tegnap Szolnokon az Eötvös József Általános Iskola adott otthont az Éneklő ifjúság ren­dezvénysorozat keretében a megyei kórustalálkozónak. A tizenhat kórus mindegyike minősítésért indult harcba, hi­szen a szakértő zsűri Buday Pé­ter karnagy, dr. Bartáné Góhér Edit karnagy és Szathmáry Judit zenekritikus arany-, ezüst-, bronz- és kiemelkedő aranymi­nősítéssel jutalmazhatta a szépen csengő dalokat. A házigazda is­kola igazgatója, Káplár József kiemelte a dalosmozgalom jel­lemformáló, személyiségfor­máló hatását, amelyre a mai ro­hanó világunkban különösen nagy szükség van. (Képünk egy, több kórusból összeállt, alkalmi énekkar fellépésén készült.)

Next

/
Thumbnails
Contents