Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-20 / 66. szám
1995. március 20., hétfő 5. oldal Körkép Dr. Mester Lajos kálváriája Avagy mennyibe kerül Szolnokon egy magánpatika? Két évvel ezelőtt lett a tiszaföldvári Áfor-kútból Q-8-as üzemanyagtöltő állomás. Mivel az akkori tartályok nem feleltek meg a környezetvédelmi előírásoknak, arról nem beszélve, hogy kicsik voltak, a Q-8 tulajdonosai úgy döntöttek, hogy duplafalú tartályokra cserélik a régit, amelyek nagyobbak is. Jelenleg folyik az új tartályok hitelesítése, melyek megfelelnek az európai szabványnak, és remélhetően március végén már a megújult üzemanyagtöltő állomás fogadhatja a tankolni vágyókat. -barnaA kultúra szerepe a változó világban Térségünk az ország kulturális térképén Sokba kérem, nagyon sokba, és ezt nem csak a forintokra, de az időre is értem. Ráadásul az sem baj, ha a kérelmező jó íráskészséggel rendelkezik, mert a beadványok terén nem árt bizonyos jártasság. Az sem árt, ha az illető túlsúlyos, mert az idegesség miatt majd leadja a plusz kilókat. Dr. Mester Lajos gyógyszerész úr jókora ember, úgy 185 centi és mázsa körüli volt, úgy hogy volt miből leadni. Hogy miért? H> akad szusszanásnyi idejük, kérem, olvassák végig a históriáját. Mester Lajos eredetileg karcagi. Ott érettségizett a gimnáziumban, ami már önmagában nagy dolog, mert a családban ő volt az első, aki ilyesmit csinált. Ez nem dicsekvés, tény: mint ahogy az is, hogy rögtön felvették Szegedre, a gyógyszerész karra. Egyébként ott doktorált. Dolgozott Mezőtúron, majd feleségestül - aki szintén szakmabeli - beköltöztek Szolnokra. A családfő a Gyógyszertári Központban tette a dolgát majdnem tizennégy évig. Most pedig lehet szidni: mert a gyógyszerellátásért ugyanis ő volt a felelős. Hogy jól vagy rosszul: erről önkritikusan így szól: tizenkét esztendőt örömmel dolgoztam, de az utolsó kettőben fokozatosan ellehetetlenültem. Szóval ennyit a munkájáról. Hogy mennyire hatott a szakmája: bizonyítja négy gyereke közül a harmadszülött fia is gyógyszerészhallgató. Szóval ízig-vérig patikával fertőzött a családja. Lassan már az apraja is. Éppen ezért örömmel hallották a rendszer- változást követően a hírt: szó lesz a patikák privatizációjáról, magyarul magánosításáról. n A felesége korábban Szolnokon dolgozott gyógyszerészként, majd néhány éve kiment Besenyszögre, gyógyszertárvezetőnek. Kijárt, megszerette, elfogadta a falu. A férje pedig úgy látta: úgy tudja biztosítani a jövőjét, ha nyit egy magángyógyszertárat. Erre adódott is lehetőség, Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen vettek egy épületet a Bőrtextől. Nem volt egyszerű az intézése, mert például három hónapig tartott, mire az albérlő kiment a helyiségekből. Megjegyzem: ez az otthon a szolgáltatóházban van. Utána dr. Mester Lajos kénytelen-kelletlen felfrissítette már-már a feledés homályába merülő írástudományát. Kérvényeket szerkesztett az épületekben lévő társtulajdonosnak, hogy lemondanak-e az elővásárlás jogáról. Erőfeszítéseit siker koronázta, lemondtak mind az öten. Ezután újabb levéláradat azért: hozzájárulnak-e, hogy az épületben gyógyszertár nyíljon. Mit ad az ég: hozzájárultak. A beadványszerkesztésnek koránt sincs vége. Építési engedélyt kért a városháza illetékes osztályától, hogy bizonyos átalakítások révén gyógyszertárat alakíthasson ki. Igen ám, de ahhoz, hogy patikát nyithasson, kellett a Magyar Gyógyszerész Kamara támogatása. Ezt is megkapta. Továbbá szükséges volt a városi ön- kormányzat közgyűlésének támogató határozata. Ez is megszületett 1994 november elejére. Igen ám, de a forint hibádzott. Mit hibádzott - hiányzott. így aztán nem volt mit tenni, hitelért kilincselt a doktor úr. ígértek fűt-fát, japán hitelt, és végül a jó öreg OTP segített rajta. Kapott 2,5 milliót, amelyhez szép kamat társult, akkor 28 százalék, de ez most már 32-re nőtt. Kis híján boldog ember lett Mester Lajos. November 14-én el is ment örömében a Népjóléti Minisztériumba beadni a személyi jog, valamint a gyógyszertár alapítása, nyitása iránti kérelmet. A személyi jog azt jelenti, hogy magángyógyszertár vezetője kis hazánkban csak az lehet, akinek erre a népjóléti minisztertől írásos engedélye van. Ez a jog nem örökölhető. Várt, mivel az ügyintézési határidő itt két hónap. Január 6-án szóltak, nem kaphatja meg a személyi jogot, ugyanis nem lehet a saját gyógyszertárának a vezetője. Hogy miért? Mert él, létezik az 1994/54-es törvény: aki a pályát legalább három éve elhagyta, azt nem illeti meg ez a jog. Mivel ő a megyei gyógyszertári központban dolgozott, pályaelhagyónak számított. Ézért vagy felfogad egy gyógyszerészt, aki a főnöke lesz a saját gyógyszertárában, vagy szól a nejének: te legyél. így Mes- terné nevén lesz a személyi jog, ő lesz a főnök. Segített a megyei gyógyszertári központ főnöke is, és így dr. Mester Lajos megpályázhatta a besenyszögi gyógyszertár vezetői állását, ha már a saját gyógyszertárába - főnöknek - a jogszabály szerint alkalmatlannak ítéltetett. így a neje lett, lesz a személyi jog tulajdonosa, a szolnoki gyógyszer- tár főnöke. Mindezt tudatták az illetékesekkel is, így január 6-án Mester dr. kilépett a saját betéti társaságából, amelyet ő alapított, a neje pedig belépett. Ő viszont átlépett a felesége betéti társaságába. Jó történet mi? Ezután dr. Mester La- josné nevére minden szükséges kelléket beszereztek, ami a pályázathoz kellett. Nem ment egyszerűen, mert mire végeztek vele, már január 19-ét mutatott a kalendárium. Az egész hercehurca, miegymás belekerült vagy ötvenezerbe, majd szintén január 19-én fel vitték az aktákat a Népjóléti Minisztériumba. Azóta várnak, várnak. j%Hi, hogy megkapják a hőn áhított iratot, amely birtokában Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepi szolgáltatóházban megnyithatnák a magánpatikájukat. Mester Lajos azóta is Beseny- szögön áll mind a 185 centijével a táraasztal mögött, és kiszolgálja a hozzá bekopogta- tókat, párja pedig szabadságát tölti. Hogy a tavalyit vagy az ideit, teljesen mellékes. Időközben kiderült, hogy dr. Mester Lajos is lehetne a saját magángyógyszertárában vezető gyógyszerész, de ehhez újra vissza kellene csinálni az egész eljárást az egyik kft.-bői a másikba. Ezt nem vállalta a gyógyszerész úr, mert további hónapokat venne igénybe. Arról nem szólva, hogy a kölcsön havi részleteit már január 1-jével fizetik, ez pedig bizony sok-sok tízezer forint. Több, mint a keresetük, ezért a gyógyszerekre félretett ösz- szegből biztosítják. Ennyit egy magánpatika-kérelem kálváriájáról. Minden jó, ha jó a vége. Már gépeltük az írást, amikor megtudtam: a miniszter úr aláírta dr. Mester Lajosné kérelmét, így minden akadály elhárult a Széchenyi-lakótelepi magánpatika megnyitása útjából. Ránéztem az órámra: az március 10-ét mutatott, délelőtt 9-et. Úgy tűnik, dr. Mester La- josék révbe értek. Jaj, csak el ne kiabáljam! Tényleg a révbe értek? D. Szabó Miklós Akár kulturológusok sztárparádéjaként is jellemezhetnénk azt a múlt hét végi kétnapos konferenciát, amely Győrben zajlott azzal a nemes - és nem kevésbé bátor - szándékkal, hogy szembesüljünk kultúránk jelenlegi állapotával, lehetséges jövőjével. Az eseménynek azonban nem csupán a nagy számban jelen lévő kimagasló értelmiségi, közéleti személyiségek - akadémikusok, politikusok - adtak különös jelentőséget. A kultúra közvetítésében munkálkodók számára is ritka alkalom volt ez az országos találkozás a szó szoros értelmében, hiszen több, mint 10 éve múlt, hogy a kultúráról országos eszmecsere zajlott. Vitányi Iván vitaindítójában kulturális helyzetünket félperifériálisnak minősítette. Ami föltehetően reális diagnózis, ha nem is túl hízelgő. Vitányi szerint ez a helyzet tökéletesen leképezi Magyarország helyét Európában, ahol Nyugat-Éu- rópa a centrum, a visegrádiak tábora - köztük mi - a félperiféria, s a maradék Európa a periféria. (A visegrádi országok körében is elvégzett összehasonlító kultúra és polgáriértékrend-kutatás - amely 28 európai országra terjedt ki - Böhm Antal szerint, Szlovákia kivételével ezt visszaigazolta.) Érdekes gondolatokat hallottunk Tamás Pál szociológustól énképünkről, társadalmunk mai politikai stratégiájáról. Egyik európai közvéleménykutató iroda, az Eurobarométer vizsgálatai szerint az albánok és a románok a legoptimistábbak, míg a belgákat ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatja. Ami a jellemző társadalmi-politikai stratégiát illeti, a mi térségünkben három típust Vázolt: a külső imázsépítést, más néven svej- kizmust, amelynek fő jellemzője az eminensek túlbuzgalma, s szerinte ez főképp Csehország gyakorlata. A kisegér-stratégiát, „ha bevesztek magatok közé bennünket, mi jók leszünk”, ez a hely- lyel-közzel már nálunk is kimutatható, de legfőképp a patró- nuskeresés a nagyok, a franciák, a németek stb. között. Ez utóbbiban már van gyakorlatunk és történelmi tapasztalatunk. A lehetséges következményekkel most jó lenne már előre jobban számolni! Előadásának érdekes eleme volt Budapest euroregionális szerepének újragondolása. Koppenhága és Bécs példája és történelmi analógiája (hogy ti. mindkettő nagy birodalom központja volt) és kultúrája alapján Budapest is betölthetne a jelenleginél sokkal nagyobb nemzetközi szerepet... A kultúrában az elmúlt 4-5 évben sok minden nem változott. Leginkább így vélekedtek, de azt senki sem vitatta, hogy bizonyos belső szerkezeti elmozdulások megfigyelhetők: ma sokkal inkább a sorskérdések érdeklik az értelmiséget, mint például az esztétika. Ma mást kell a kultúrában tenni: úgy tűnik, pragmatikusabb kultúra-fagyasztásra kell fölkészülnünk, mint korábban. Ezzel összefüggésben Hankiss Elemér tartott egy térben és időben egyaránt nagyívű előadást az európai kultúrák változásairól a római kultúra megrendülésétől napjaink kultúraválságáig, a fogyasztói társadalom kultúrájáig, amelyben most már tényleg minden ember egyenlő: fogyasztó. Hankiss nem túl optimista előadásában leszögezte, hogy immáron semmissé vált több évszázados hiedelmünk a töretlen-kulturális fejlődésben, S olyan alapelvek dőltek meg, mint az emberi lét központi szerepe. Ezt legföljebb akkor hisszük, ha a tévé előtt ülünk, s annak kultúráját fogyasztjuk. Gábor Kálmán szociológus szerint az ifjúság a 60-as évektől jelenik meg sajátos rétegkultúrájával, s a 80-as évektől szinte beépül a fogyasztói iparba az étkezési-öltözködési gyakorlattól a szabadidős szokásokig. Ifjúságkutatók fölhívták a figyelmet, hogy mindenütt a helyi társadalom van nagy hatással az ifjúságra, s a 80-as évek végétől egyre erősebben kimutathatók e rétegen belül az agresszív kultúra elemei. Figyelmet érdemlő tény, hogy a civil szervezetek fele ifjúsági, s ennek 50 százaléka kulturális jellegű. A civil szervezetek jelentőségét a kultúrában senki sem vitatta, de ma még - s talán sokáig a család szerepe a legmeghatározóbb a kultúra közvetítésében. Cseh-Szombathy Lászó negatív példaként említette az adócsalást, amely a Bach-kor- szak óta sikk Magyarországon, s ez is a családi „értékközvetítésnek” köszönhető. A tanácskozás során többen is említették, hogy kultúránk országosan sem egységes, földrajzi tájegységenként markáns eltérések adódnak. Enyedi György, aki épp szociokulturá- lis okok miatt földrajzilag Magyarország három részre /Budapest, Nyugat-Magyarország, Kelet-Magyarország) szakadását korábban is hangoztatta, térségünkkel kapcsolatban most úgy látja, az Alföld humán erőpotenciája nagyobb, mint ahogy realizáljuk. Elgondolkodtató volt azonban egy fiatal kutató friss elemzése 166 magyarországi városban. A városok és térségünk innovációs potenciálját vizsgálta az alapján, hogy mi motiválta a vállalkozót abban, ahol letelepedett, hogy hol és hogyan terjedtek el a korszerű számítástechnikai eszközök és a non profit szervezetek (egyesületek, alapítványok), továbbá milyen a társadalmi-politikai innováció. A 166 város és térségén a kutatás eredménye alapján Magyarországra vetítve markánsan kirajzolódott Budapest, Észak, Észak-Nyugat és Dél-Dunántúl kitüntetett szerepe, az egyetemi, főiskolai oktatóközpontok és térségük (Debrecen, Szeged, Nyíregyháza), továbbá a kultúrájukat régtől tradicionálisan átörökítő városok és környékük (Balassagyarmat, Gyula, Baja, Kecskemét, Pápa) átlagot meghaladó jelentősége. Szomorúan tapasztaltam, hogy városunk és térségünk is abban a 100-110-es, zömmel kisvárosi blokkban van, amelynek hatása, kulturális jelenléte a kutatásban alig volt érzékelhető. Nagy kérdés, hogy a kultúra fontosságáról ünnepnapokon már régóta emlegetett szólamainkat mikor vesszük végre komolyan? Dr. Horváth Attila Az arc A bírónő még egyszer átfutotta a jegyzeteit, aztán határozott mozdulattal összecsukta a nyersszínű mappát. Bezárta az íróasztal fiókjába, a kulcsot kézitáskájába ejtette. Kigombolt kabáttal, hajadonfőtt sietett végig a hosszú hivatali folyosó kopottas futószőnyegén. A lépcsőfordulót már éppen takarították. Lábujjhegyre emelkedve tipegett a frissen mosott kövön. Egy pillantást vetett a földszinti büfé szegényes kínálatára, s úgy döntött, hogy elviszi a maradék szalámivéget és a pár darab horpadt, félszáraz zsömlét. Néhány szelet csokoládé is került a szatyrába, ennyi talán elegendő lesz a vacsorához ... Amikor elengedte a hatalmas kovácsoltvas kilincset, és kilépett a sötétedő utcára, már tudta, hogy magával viszi azt az arcot. Gondolatai csak az ügy körül jártak, képtelen volt elszakadni tőle. Látta maga előtt az akták sűrű bekezdéseit, cipelte a súlyos paragrafusokat. A háta kissé meggörbült. A sarkon valaki hangosan jóestét kívánt. Összerezzent, de mire viszonozta volna a köszönést, már senki sem volt előtte. Csupán az az arc kísérte kitartóan, egészen közel tolakodva. Ránézésre amolyan átlagos arc volt: vonalai markáns raj- zolatúak, kontúrjai határozottak. Az ablakból rávetülő délelőtti napfény összehúzta a pupilláit. Látszott, hogy erőlködve tartja tágra nyitva száraz szemét, csak azért is, mindenre elkészülve. Szabályos ívű szemöldöke mozdulatlan keretként adott nyomatékot ennek a pislogásmentes ko- nokságnak. A magas homlok egyetlen díszlete egy engedetlen hajtincs volt, amely valahogy kiszabadult a fejkendő szorításából. A lefelé hirtelen szélesedő, lapos orr alatt kes- kenyre szabott, vízszintes dupla csík, a zárt ajkak. Szigorúan visszaparancsoltak minden feltömi kívánkozó hangot. A kerek áll olykor oldalvást meg-megrándult. Ilyen volt a vádlott arca. A bírónő gépiesen haladt. A tömeggel sodródott a zebrára, az utca túloldalán a járdaszegély mintha a tárgyalóterem küszöbe lett volna. Rálépett és meghallotta a saját hangját. Felelősségrevonó, rideg kérdései idegenül visszhangoztak. Egyetlen védekező szó sem hangzott el. Aztán a tanúk következtek. Szenvedélyesen beszéltek, és élénken gesztikuláltak hozzá. Akik látták az emeleti ablakból visszahúzódó kezet, a libbenő függönyt és a zuhanó gyermeket. Akik megrémültek, elfutottak, vagy orvosért sikoltoztak. Akik élesztgették, elszállították, és lemondtak róla... Az arc mindvégig rezdületlen maradt. A csontos kéz váratlanul érintette meg a vállát. Az ismerős férfi hangja visszazökkentette a jelenbe, az igyekvő járókelők forgatagába. Égyütt mentek tovább.- De jó, hogy találkoztunk! Bár ez a hely nem igazán alkalmas a beszélgetésre .. .- Restanciám van, tudom. A szülői értekezletekre sem jutok el mostanában. Rengeteg a munkám... Egy csendesebb kapubejárathoz húzódtak, a kamaszfiú anyja, meg a tanár.- Úristen, csak nincs valami baj vele?!- Úgy látszik, semmit sem tud, hiába adtam meg az időpontokat . ..- Miféle időpontokat?- Ezek szerint az ellenőrzőjét sem látta . . .- Bevallom . . .- Ismerős a dolog. Mindenki vakon bízik a saját gyerekében, aztán . . .- Miről beszél?!- Az igazolatlan órákról, az évismétlésről, ha egyáltalán engedélyezi az igazgató. Egyszer mégiscsak be kellene jönnie az iskolába, drága bírónő. Az önök esete nem egyedi. így van ez, ha egy anya egyedül.. A kapu szélesre tárult mögöttük. Huzat kavargott. Egy ideges sofőr hosszan dudált, és káromkodva rázta feléjük az öklét. A bírónő lába gyökeret vert, értetlenül bámult a távolodó tanár után. Nem emlékezett pontosan, hogyan jutott el a lakásuk ajtajáig. Amíg táskájában a kulcsát kutatta, bentről monoton zene dübörgött. Sokáig elbabrált a zárral, a keze folyamatosan reszketett. Végre belökte az ajtót. Az előszoba fogasán ismeretlen kabátokat látott. Cigarettafüst gomolygott, poharak koccantak.- Hazafelé! - szakadt ki belőle a rekedt kiáltás. - Tűnjetek innen hazafelé! Zihálva rántotta fel az ablakot. Meglibbent a függöny. A keze ösztönösen visszahúzódott.- Hogy mertél lejáratni a barátaim előtt? - sziszegett vérben forgó szemekkel a fiú, és félrekapta a fejét az ütésre lendülő indulat elől. - Elmegyek én is! Az anya a fürdőszoba homályos tükrére meredt. Az az arc nézett vissza rá teljes életnagyságban. Arra gondolt, hogy másnap ítéletet kell hoznia. Miks Mária