Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-16 / 63. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. március 16., csütörtök Mert odafent úgyis tudják, kiért imádkoztunk? Aki tud, segítsen a megvalósításban Vasutasnapközit szeretnének Több vasutas nyugdíjastársam nevében kérem a nyilvánosság segítségét ahhoz, hogy a megyeszékhelyen minél előbb létrehozhassunk egy vasutas-nap- köziotthont. Úgy gondoltuk, hogy a vasútállomás mellett lévő MÁV Csomóponti Művelődési Házban mindenki számára könnyen elérhető, méltó helye lenne. Ebben az épületben, ha számunkra néhány helyiséget felszabadítanának, berendeznének, nyugodt, kellemes körülmények között (elbeszélgetve egymással, tv-nézéssel, kártyapartival, kézimunkázással) tölthetnénk el a napot. Nagyon jó lenne, ha a kedvezményes ebédeltetésünkre is megtalálnák a módot. A ma már nyugdíjas vasutasok, akik á háború utáni években a romokban heverő vasútállomás és a város újjáépítésében áldozatkészen, fáradhatatlanul kivették a részüket, úgy érezik, idős napjaikra a várostól megérdemelnének ennyit. Azok, akik a MAV-nál teljesítettek szolgálatot, jól tudják, tanúsíthatják, hogy két éven keresztül, amikor leadtuk a szolgálatot, három óra pihenés után - erőnket nem kímélve - máris a romeltakarításon, majd az újjáépítésen dolgoztunk. Ä vasutasnapközi megvalósítása érdekében elsősorban a helyi önkormányzathoz fordulunk, de ismerve a szűkös anyagi lehetőségüket, szponzorok és mindazok közreműködését is várjuk, akik ebben segíteni tudnak. Reméljük, nem várunk lehetetlent, és kérésünk egy kis ösz- szefogással, szervezéssel ez év derekán vagy az őszre teljesíthető. Hőgye Gyula MÁV-nyugdíjas - Szolnok Március 3-án temettük el édesapámat, Stern Hermant. A haláleset és a temetés minden család életében megrázó, fájdalmas esemény, azonban valamelyest enyhíti a hozzárto- zók fájdalmát, ha érzik, mások osztoznak fájdalmukban, részvéttel kísérik utolsó útjára az elhunytat. Az Új Néplap nyilvánosságán keresztül is köszönetét mondunk azoknak, akik együttérző szeretettel vettek bennünket körül, s eljöttek édesapám temetésére. Emellett úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül azt, ami fájdalmunk közepette a temetési szertartáson ért bennünket. A Jézus Szíve-templom plébánosa sajnos mindvégig „elhunyt Hermina testvérünktől” búcsúztatta a hozzátartozókat. Amikor a plébános urat a sírnál figyelmeztettük a tévedésére, szinte anekdotázva megjegyezte: odafent úgyis tudják. hogy kiért imádkozunk. Nagyon elszomorított, bántott bennünket az eset. A temetésen ennyire mindegy lenne, hogy kinek a sírja mellett állunk, ki az, akit a hozzátartozók könnyezve siratnak? A halálesetet plébános úrnak jelentettük, a búcsúztatóval kapcsolatos kérésünket neki mondtuk el, ő írta le ... , és ennek ellenére Hermán helyett végig Hermináért imádkozott. Ha idős kora miatt ennyire nem képes a papi munkájára figyelni, akkor az a véleményünk, ne július végén menjen nyugdíjba, hanem azonnal. Vajon, ha a plébános úr édesapja temetésén a temető pap a koporsó mellett álló édesanyjától búcsúztatta volna a gyászolókat, ugyanolyan egykedvűen mondta volna: odafent úgyis tudják, kiért imádkoztunk? A gyászoló család - Szolnok Küldjön egy képet! Ünneplőben - 1933 nyarán, Jászapátin Ez a felvétel 1933-ban örökítette meg a jászapáti polgári leányiskola második osztályosait azon az ünnepségen, melyen legszebb alkalmi viseletűnkben, magyar ruhában és pártával a fejünkön szerepeltünk, léptünk a közönség elé. Remélem, hogy volt osztálytársaim közül nagyon sokan magukra ismernek, s a féltve őrzött kép közreadásával egy kis örömet szerezhettem; velem együtt szívesen emlékeztek a fiatalságunkra, az együtt töltött felejthetetlen évekre. W. B. ízletes termékeikkel segítettek Ncigyné Mészáros Éva, a Szolnoki Cigány Szociális Központ vezetője az Abonyi Mena Kft. tulajdonosainak lapunk nyilvánosságán keresztül is köszönetét mond azért a segítségért, amit az intézményükben rendezett nőnapi ünnepségükhöz nyújtottak. Friss kenyérrel, változatos péksüteménnyel látták vendégül az esemény résztvevőit. Több mint kétszáz nő, s ugyanennyi gyerek fogyasztotta örömmel, jó étvággyal a Mena Kft.-tői kapott ízletes terméket. További munkájukhoz sok sikert kíván. Hogyan tudnánk látványosan segíteni a magyar népen? íme néhány javaslat Örömmel fogadtam Hóm úr közelmúltban tett bejelentését, miszerint fellépnek a fekete- gazdaság ellen, s az adóhivatal is majd rájuk száll. Nagyon helyes, ez így van rendjén! Úgyanakkor felmerült bennem a kérdés: miért tesznek bennünket tönkre a társadalombiztosítással, az adóval, és miért engedik meg, hogy a román, ukrán, lengyel és még ki tudja kik, a magyar emberek helyzetét nehezítsék? Ugyanis a külföldiek behoznak már mindenféle árut a határon, eladják magyar forintért, és azt DM-re váltják. A sok bóvli áruval tönkreteszik a magyar kereskedőt, a gyártót s annak családját. Az már köztudomású, hogy nem fizetnek adót, kijátsszák a vámhatóságot, s az itt-tartózko- dásuk alatt - tisztelet a kivételnek - közülük nagyon sokan garázdálkodnak, lopnak. Véleményem szerint annyit visznek ki tőlünk, mint amennyi az ország deficitje. Lassan ők uralják nálunk a cigarettapiac 60 százalékát, az ital 40, a ruha-cipő 70, a műszaki és egyéb cikkeket tekintve pedig a piac 30 százalékát. Ezt már csak a vak nem veszi észre. Prédikálnak a külföldi magyarokról, de rólunk, határon belüliekről csak akkor esik szó, ha fizetni kell - adót, vámot stb. Hol itt az igazság? Szerintem színt kellene vallani a kormánynak: tudnak-e segíteni a nyomorgókon és azokon, akik még nem sodródtak közéjük, vagy sem? Ha erre képtelenek, adják át a helyüket másoknak. Az a meglátásunk, hogy a mindenkori hatalmon lévők először is a saját javaikat gyarapítják. Adnék néhány javaslatot ahhoz, hogy a magyar népet hogyan tudnánk látványosan segíteni: 1. Az országból azonnali hatállyal kitiltanám az illegális kereskedőket. Ennek köszönhetőn 20-30 százaékkal csökkenne a munkanélküliség, ugyanis a magyar termék kelendőbb lenne. 2. A tb helyett saját biztosítást vezetnék be - kivétel a nyugdíjasok és munkanélküliek. Ázokét fizesse az állam. 3. Engedném a szabad bérgazdálkodást és piacgazdaságot. Nem úgy, mint Békési úr, aki bérbefagyasztást és a fogyasztás visszaszorítását akarta. Kérdem én: ki az Isten látott már olyan marhát, aki megszabja a lovának: te csak az eddigieknek a felét eheted, ihatod. A magyar ember tudja: ha nem adja meg a lovának, azt, ami neki jár, akkor azzal semmire se megy. Legyengül, nem bír „dolgozni”. Ha visszafogjuk a fizetést, akkor nem lesz vásárlóerő, nem lesz fogyasztás, de ugyanakkor nincs szükség termékre sem. mert a kutya sem veszi. Tehát elküldöm a munkást. Egyszerű, nemde? Hogy ez kinek jó? (Olvasónk neve címe, kérésére a szerk.-ben.) Hogy mik vannak...?! Manapság a napi történésekre kicsit is odafigyelő ember észrevehette: odafönn nincs minden rendben. Sok jel utal arra, hogy magasabb szintű kormánykörökben nagy a nyüzsgés és a helycserés támadás. Elég egy sajtótájékoztatón rosszat mondani, ami ha igaz, ha nem, az oly stabilnak tűnő bársonyszék is a priccs keménységével tudja nyomni a benne ülő pámás ülepét. Az eltávolítás legegyszerűbb módszere a lemondás, ezt követheti az erre irányuló felkérés, vagy lehet kérni a felmentést.. . A Szolnoktól nem távoli településen egyszerűen oldották meg e kellemetlen problémát. Történt, hogy a helység nagyra becsült rendőrével teleszaladt az ott lakók hócipője. Emberünk ugyanis sajátosan értelmezte jogait. Gyakran használta ki isteni adottságának mind a 120 kilóját, így a pofonokat legtöbb esetben, mint az adományozó szerepét betöltő, tudhatta magáénak. Gyakran emlegette a régi fuvarosmondást: „Ha forog a lőcs, nem kell elé állni!” A károsultak több esetben próbálkoztak hivatalos úton eltávolítani, de nem sikerült. Már csak egy-két emberrel tudott szót váltani, aki úgymond még nem álltak a „lőcs” elé. Kínos barátságukra sokszor a félelem nyomta a bélyegét. Meg is elégelték emberünk áldásosnak nem mondható ténykedését. Ravasz tervet eszeltek ki. Tudták, hogy a hatalmas szerv igen ritkán használja öreg autóját, mivel annak mindennapi üzemeltetésére nemigen futotta. Goldolták, segítenek a gondján. Meg is látogatták a szomszéd falut, ahonnan egy igen jópofa kerékpárt kötöttek el, ami az ottani rendőröket nemigen lepte meg, hisz mindennaposak voltak a kerékpárlopások. Miután hazaszállították a járművet, hősünk egyik jó ismerősére bízták az ügy további rendezését. Meg is történt az első „etetés”. Egy este, a véletlennek nem nevezhető találkozást követően, a jó ismerős előadta rendőrünknek, hogy a gyereke tanulás helyett csak biciklizik, ami már az iskolai eredményének rovására megy. Emiatt már kétezer forintért is eladná a járgányt - mondta „jóhiszeműen”, s a rendőr jóhiszeműen ráharapott. Ezt követően hónapokig kerekezett a település utcáin, és rajta kívül szinte az egész falu tudta, hogy neki két lopott kerékkel van több. Igaz, büszkélkedett is, hogy amióta kerekezik, leadott négy kilót. Rá is fért, mert már évek óta körzeti meghízottnak becézték. Eljött a cselekvés órája. Szeretett rendőrük már hetek óta bringával kergette a tolvajokat, amikor „jóakarói” a szomszéd faluban meglátogatták a bicikli jogos tulajdonosát, és közölték vele, hogy megtalálták az elveszett járművet. A károsultat el is szállították a zsaru szolgálati helyére, és a rendőrség udvarán megmutatták neki az eltűnt járművét. Rendőrünk az ablakon át észrevette, hogy valaki babrálja a biciklit. Ki is üvöltötte, hogy a gyanús egyén mit fogdosson a kerékpárja helyett. A tulaj felháborodottan közölte, hogy ez a járgány az övé, és ezt tőle lopták el pár hónapja. Megismeri a kopásáról meg a nyeregről. Hogy alátámassza igazát, kimutatott a kocsira ülő három fiatalemberre, mint tanúira, akik helyeslésül hevesen bólogattak. Nem volt mit tenni, a gyanúba keveredett rendőrünk - biztos lévén ártatlanságában - kihívta elöljáróját, valamint ismerősét, akitől a kerékpárt vette. Miután felettese a feltételezett eladónak feltette a kérdést, hogy tőle származik-e a bűnjel, az felháborodottan szólt a gyanúsítotthoz: „Édes öregem, ha megcsináltad, akkor vidd is el a balhét, engem meg ilyen kellemetlen ügyekbe ne keverjél bele!” A kör bezárult. Ezek után nem kétséges az ügy folytatása. Hősünket nem elég, hogy áthelyezték, de le is szerelték a rendőrségtől. Pedig egyszerűbb lett volna annak idején beadni az áthelyezési kérelmét, amit csak el kellett volna fogadni, a helyi lakosság nagy örömére. Elgondolkodtam a dolgon, és rájöttem: egy-két miniszterünkre is rá kéne sózni „jóhiszeműen” valamilyen járművet. Gondolom, megérné. Barna Sándor JOGI TANÁCSADÓNK Fogtömés - szerződéssel V. Krisztián (név és cím a szerkesztőségünkben) szolnoki olvasónk levelében azt írta, az egyik fogorvossal olyan különös esete történt nemrég, mellyel kapcsolatban szerkesztőségünk állásfoglalását, tanácsát kéri. A fiatalember rosst fogát az orvos betömte, majd három hét múlva, az újra jelentkező panaszok után a tömést kivette, a fogat kiidegelte. illetve gyökérkezelte. Az ötödik ülés után közölte, hogy tízezer forint a fizetség. A fiatalember szülei ezt megtagadták, kct okra hivatkozva. Egyrészt a doktor úr olyan fogon dolgozott egy hónapig, melyet ő tömött be rosszul, tehát a szülők szerint kötelessége, helyrehozni a hibáját, másrészt azt sérelmezik, hogy nem közölték velük előre az árat. A magán egészségügyi szolgáltatás szerződésen alapul, általában ezek a szerződések szóban, ráutaló magatartással jönnek létre, hiszen írásos formát a törvény nem követel meg. Ä kezelés során folyamatában változik a szerződés tárgya, hiszen vizsgálat és kezelés során kerül tényleges feltárásra, hogy milyen orvosi feladatok elvégzése válik szükségessé. A polgári törvénykönyv szerződésekre vonatkozó szabályai is vonatkoznak az egészségügyi szolgáltatásokra, bár az is igaz, hogy ilyen perek tekintetében a bírósági joggyakorlat még hiányos. Általában elvárható azonban, hogy a kezelés megkezdésekor az orvos közölje a beteggel: várhatóan milyen beavatkozásokra kerül sor, s milyen összegben. Ez a jog. Ezzel azonban összecseng az a főorvosi vélemény, melynek az eset kapcsán utánajártam. Tekintettel arra. hogy a fogász főorvos úr anonim kíván maradni, így csak a véleményét közlöm. „A magánorvosok a beteggel ugyanolyan szerződéses viszonyban állnak, mint amilyen kötelezettséget a polgári törvénykönyv ír elő. Az állami alkalmazott orvosnál is nagyobb a felelősségük, hiszen ők egy személyben kötelesek vállalni az összes felelősséget, kötelezettséget és viselni a jognak minden következményét. Általános szokás szerint vannak kialakult árak, minden orvosnál kisebb-nagyóbb eltéréssel ugyanazok. Elvárható, mi több. kötelezettsége is az orvosnak, hogy a beteggel a kezelés elkezdése előtt közölje a számára megnyíló lehetőségeket, választási. illetve döntési helyzetbe hozza a kifizetés tekintetében is. Magánvéleményem szerint nem etikus megtagadni a választási lehetőséget a fiatalembertől, közölni kellett volna előre a kezelés várható költségét. Azt tanácsolom panaszosuknak, hogy tagadja meg a kifizetést, és majd polgári peres úton a bíróság eldönti, kinek van igaza.” Szintén orvosi körökben történt érdeklődésem során bukkantam arra a véleményre, hogy egy tömött fog gyógyultnak tekintendő, így a gyógyítás ára kifizetendő. Nem ez a helyzet azonban egy kiidegeit, gyökérkezelt foggal, amely ettől a perctől kezdve halottnak tekintendő, így a fogorvos tulajdonképpen egy gyógyítható fog kapcsán egészségkárosodást okozott. Miután Magyarországon még nincs külön törvénye a magánorvosoknak és nincs külön jogi szabályozottsága az orvos-beteg viszonynak, így az ilyen vitás esetekben a polgári törvény- könyv szerződéskötésekre, pontosabban a szolgaltátdSökra vb- natkozó jogszabályok az érvényesek. Azt tanácsolom panaszosunknak. hogy keresse fel a fogorvost, kérjen tőle költségmérséklést, amennyiben ez nem vezetne kölcsönös megegyezésre, akkor tagadja meg a kifizetést annak tudatában, hogy a fogorvos a tartozás bírósági úton való behajtását kezdeményezheti. Csabai Ágnes Köszönet a sítáborért A szolnoki Hermán Ottó Általános Iskola tanulói immár negyedik alkalommal foglalhattuk el szálláshelyünket a szlovákiai Rackova Dolinán, hogy megtanuljuk és élvezhessük a síelés örömét. A tábort szervező tanárunknak, Marik Tamás bácsinak sok fejtörést, feladatot adtunk, mivel az elmúlt táborok jó hírére az idén kétszer annyian jelentkeztünk. Összesen nyolcvanny|)lcan jutottunk el az idei sítáborba. Osztályunkból, a 4. a-jtól tizen- ketten örültünk a csodálatos levegőnek, a szikrázó hónak, a hatalmas hóesésnek, de legjobban a sítalpakon sikláskor átélt felszabadultság érzésének. Az is igaz, hogy mindezért keményen meg kellett dolgoznunk. Ebben segítettek nekünk - nagy szakértelemmel és türelmes, kitártó munkával - kivájó oktatóink: Ivády Robi, Marik Tamás, Erdélyi Gyula dr. Szabó Attila, Viczián Pali bácsi, Ivádyné Kati néni. Szüléink lés mi is örültünk annak, hogy ez-a tábor anyagilag is kedvező)volt számunkra. A tábori összköltségből 14.500 forintból t^ii csak a szállást és az étkezést, ami 6300 forint volt, fizettük be. Szponzorainknak szüléinkkel együtt köszönjük a nagymértékű anyagi támogatást, amivel megkönnyítették kiadásainkat. Köszönet a Hermán Ottó Általános Iskola igazgatóságának, a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Produker Kft.-nek, a Mól Rt.-nek, a Gyógyszertári Központnak, a Hozam Rt.-nek, a Solami Rt.-nek, a Konzul Kft.-nek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közúti Közlekedési Szolgáltatók Szövetségének, valamint Muhari Zoltán, Juhász János és Ligeti József szülőknek az egyéni támogatásért. A Hermán Ottó Általános Iskola 4. a osztálya Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
