Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-23 / 46. szám
AZ ÚJ NÉPLAP ABONYBAN 6. oldal Város a zeneiskola vonzásában Sámson, a szépreményű Nem takaréklángon Használt, de jó SZOLNOKI EXTRA 7. oldal „Itt vagy, a szívemben” Egy plébániának is lehetnek anyagi gondjai A Damjanich Múzeum és a szolnoki polgárok közös kiállítása a galériában HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (52)92^29 Aláírást gyűjtenek Eddig 25 ezer aláírást gyűjtött össze néhány környezetvédő szervezet a mochovcei (mohi) atomerőmű befejezése ellen tiltakozva - közölték a tiltakozást szervező környezetvédő mozgalmak képviselői. Szerintük amennyiben hazánk is határozottan állást foglalna a létesítmény megépítése ellen, eredményeket lehetne elérni. Nyolc környezetvédő szervezet levelet írt Bőd Péter Ákosnak, az EBRD magyar- országi igazgatójának, hogy ne támogassa az atomerőmű megépítéséhez nyújtandó kölcsönt. Kormányülés A kormány csütörtöki ülésén konzultációt folytat a gazdasági stabilizációt szolgáló, még az idén szükséges intézkedésekről. Ezek többek között az ország külső folyó fizetési mérlegének, valamint a központi költségvetés hiányának csökkentését szolgálják majd. Munkajog A Munkaügyi Minisztérium javasolja a kormány csütörtöki ülésén, hogy a kabinet mielőbb terjessze a parlament elé a munka törvénykönyve módosítását. Az előterjesztésből kimarad az éves túlórakeret új meghatározása, amit a szakszervezetek erősen kifogásoltak, viszont a munkaadók egyik alapvető kérése volt. Erről Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter tájékoztatta az újságírókat. Meghallgatták Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága meghallgatta Bokros Lajos pénzügyminiszter-jelöltet és Surányi Györgyöt, akit a jegybank elnöki posztra jelölt a miniszterelnök. A házbizottság állásfoglalása szerint zárt ajtók mögött történt a meghallgatás, s bizottság többségi szavazással úgy döntött hogy mind a két jelöltet javasolja a megjelölt poszt betöltésére. Bérmegállapodás Az Autonómok megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a társadalmi-gazdasági megállapodás meghiúsulása után veszélybe került az éves bérmegállapodás is. Ezt levélben közölték Horn Gyula miniszterelnökkel. Az országos bérmegállapodás hiánya nehézséget okozhat az ágazati és munkahelyi szintű bérmegállapodások megkötésénél. NATO - százalékok A lakosság 44 százaléka szeretné, ha Magyarország csatlakozna a NATO-hoz, 40 százalék számára közömbös a kérdés, míg 16 százalék ellenzi a belépést a nyugati katonai tömbbe. A HM felkérésére készített közvélemény-kutatás szerint a csatlakozást támogatók az ország biztonságának növekedését várják az integrációtól, míg az ellenzők közül legtöbben arra az álláspontra helyezkedtek: jobb volna, ha semleges maradna az ország. Külpolitikai vitanap a parlamentben Éles nézetkülönbségek Az Országgyűlés e héten háromszor tartott plenáris ülést, a tegnapit pedig egyetlen ügynek szentelte. Megválasztása óta először politikai vitanapot tartott, amelynek témája a Magyar Köztársaság külpolitikája volt. A vitanapot megelőzte a házbizottság határozata, amely a mandátumok arányában döntött a pártfrakciók időkeretéről. Összesen öt és fél órát biztosítottak arra, hogy a kormány mellett valamennyi párt külpolitikai szakértője kifejtse véleményét, s javaslatokat adjon a további külpolitikai tevékenységhez. (Tudósításunk a 2., háttéranyagunk az 5. oldalon) Felmerik az egészségügyi ellátás helyzetét A népjóléti minisztérium áprilisig felméri az egész ország területén az egészségügyi ellátás helyzetét, s ezután dönti el a fejlesztések szükségességét és sorrendjét. A tapasztalatok birtokában a lakosság szükségleteinek jobban megfelelő ellátást szándékoznak kialakítani, olyat, amelyet finanszírozni is lehet. Ezt Kovács Pál miniszter mondta el Tatabányán, ahol közös sajtótájékoztatót tartott Sándor Lászlóval, az egészségbiztosítási önkormányzat elnökével. A (árca vezetője hangsúlyozta, hogy szó sincs a kórházi fejlesztések leállításáról, de csak a célszerű, szakmailag megalapozott beruházásokat támogatják. Arról is szólt, hogy a hazai kórházak közül öt csődközeli helyzetbe került, aminek egyik oka az, hogy igen sok kórházban még nem vált gyakorlattá az igazi gazdálkodás. (MTI) Varázslatos kézilabda-rangadónak lehettek szemtanúi mindazok, akik kilátogattak tegnap este a szolnoki Olaj-csarnokba, ahol a Mol KK gárdája az európai mércével is jegyzett Pick Szeged együttesét fektette két vállra. Képünkön - a mérkőzés hőse - Szép Kiss Krisztián veszélyezteti Dobos kapuját. Részletes tudósításunkat a tizenegyedik oldalon olvashatják. FOTÓ: MÉSZÁROS A szerkesztőség postájából (a 4. oldalon) Ismét nagykunsági vásár Túrkevén Húszezer látogatót várnak Veszélyben az MSZP—Fidesz megállapodás A szokásjog tovább él a városházán? A szolnoki önkormányzat MSZP-frakciója rossz döntésnek tartja, hogy két korábbi alpolgármester került a hivatali főosztályok élére. Ennek ódiumát nem vállalja föl, és emiatt újra kell gondolni az MSZP és a Fidesz között létrejött megállapodást is - egyebek között ez hangzott el a Szocialista Párt tegnapi szolnoki sajtótájékoztatóján. Bevezetőként Káplár József frakcióvezető elmondta: A polgármesteri hivatal átszervezését még januárban határozták el, és ekkor a főosztály-vezetői posztok pályázat útján történő betöltéséről is egyezség született. Az is jó dolog, hogy a képviselők meghallgathatták a pályázókat. Megismerve őket, az MSZP- nek az volt az elvi állásfoglalása: a végkielégítést kapott két alpolgármestert ne emeljék vissza - úgymond - vezető beosztásba. Ennek a nézetnek, amelyet természetesen megosztottak a polgármesterrel, politikai és etikai indokai voltak. A döntésről a sajtó útján értesültek, és rossznak tartják éppen a morális szempontok miatt. A politikai felelősséget az MSZP nem tudja, és nem is akarja felvállalni. Az ügy ugyanakkor veszélyezteti a város érdekében létrejött MSZP-Fidesz megállapodást, ezt újra kell gondolni. Dr. Kóti Márton képviselő nem vitatta a jegyző által, a polgármester egyetértésével hozott döntés jogszerűségét. Kovács Libór szocialista párti alpolgármester hozzászólását azzal kezdte: - Ma szégyellem magam azért, hogy négy év múlva esetleg én is eldugott főosztályvezető leszek. Remélem, esetemben ez nem ismétlődhet meg. Az MSZP - folytatta - azért ellenezte a volt alpolgármesterek kinevezését, mert az új hivatali struktúrát teljesen politikamentesen képzeli el. Ez viszont a korábbi politikusok visszatértével nem valósulhat meg, továbbra is a szokásjog marad uralkodó a városházán. Az MSZP-s politikus azt a „panaszát” is a sajtó tudomására hozta, hogy az ominózus hétfői napon, 20-án a vezetői megbeszélésen vele nem közölték a jegyző és a polgármester akkor már végleges elhatározását. - Engem akkor egyszerűen léggömbnek néztek, noha már nem nyolc, hanem 38 százaléknyi választót képviselünk a testületben, és hangunk is ennek megfelelően erősödött - mondta. Káplár József azzal zárta a frakció és a sajtó tegnap délutáni találkozóját: - Feszültséget nem akartunk gerjeszteni, és sajnáljuk, hogy ez mégis létrejött. A vízi balesetek megelőzése érdekében díjtalan úszásoktatást tart szolnoki óvodásoknak a Tisza Életmentő Alapítvány. Az első harmincfős csoportnak, mely a Baross és Dobó úti óvoda gyerekeiből áll, tegnap kezdte meg a hathetes otkatást Petrezselyem István, Cseh Sándor és Baranyi Tibor. fotó: mészáros Az idén már másodjára rendezik meg a nagykunsági nemzetközi kiállítást és vásárt április 28. és május 1. között, melyre a tavalyi 14 ezer látogató helyett ez évben már 20 ezret várnak a száznál több kiállító mellé - jelentette be tegnap szolnoki sajtótájékoztatón Németh István, Túrkeve polgár- mestere. Az elmúlt évben a rendezvény bizonyította létjogosultságát, s így nemcsak az idén, hanem az elkövetkezendő években is megrendezik, függetlenül attól, hogy a ’ 96-os expó elmarad, s maga a kiállítás annak rendezvénysorozatában kívánt helyet foglalni. A vásár profilján sem változtatnak, továbbra is megmarad az általános kategória. Részben azért, mert a Kunság lakosságának egyfajta kikapcsolódást biztosít a kulturális programokkal, másrészt pedig még csak a kezdeteknél tartanak, így egy szakvásár megrendezése még korai lenne. Ettől függetlenül erősíteni kívánják a mezőgazdasági szektor megjelenését. A helydíjakat úgy állapították meg, hogy azok elérhetőek legyenek a kisebb vállalkozások számára is. (A rendezéshez Túrkeve önkormányzata támogatást kapott a Kereskedelemfejlesztési Alapból.) A kiállítók jelentkezéseit egyébként április 10-ig fogadja a szervező Glahé Kft. BAROMFIHÚS OLCSÓBBAN! A Szolnok és Vidéke Afész ABC áruházaiban és a Skála Áruházban február 20-tól ENGEDMÉNNYEL KÍNÁLUNK: mélyhűtött egész csirkét 256 Ft-ról mélyhűtött csirkecombot 356 Ft-ról valamint egyes töltelékárut, amíg a készlet tart! 195 Ft-ért 295 Ft-ért, SERTÉSHÚS A*K*C*I*Ő A szolnoki Skála Aruház szupermarket osztályán február 23-24- 25-én sertéscombot rövidkarajt lapockát hosszúkarajt tarját 625 Ft-ról 620 Ft-ról 590 Ft-ról 580 Ft-ról 460 Ft-ról 545 Ft-ért 545 Ft-ért 480 Ft-ért 480 Ft-ért 380 Ft-ért, valamint sok más élelmiszert és vegyi árut engedménnyel kínálunk kedves vásárlóinknak..