Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-09 / 34. szám

8. oldal Műsorajánlat Tavaszias idő, többfelé eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Európát nyugat-kelet irányban egy hosszan elnyúló frontálzóna szeli ketté. A Kárpát-medencéhez közeli szakasza dél felé mozog, előtte továbbra is enyhe, mö­götte azonban néhány fokkal hű­vösebb levegő érkezik térségünk­be. Hatására ma erősen megnö­vekszik a felhőzet, eleinte csak el­szórtan, délutántól már azonban többfelé lehet eső, zápor. Az időn­ként erős lökésekkel kísért dél­nyugati szél a délutáni órákban északnyugatira fordul. A hőmér­séklet kora délután általában 8 és 13 fok között, délen azonban még 15 fok körül alakul, Így továbbra is jelentősen meghaladja az átlagot. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Eleinte ugyan némi napsütés Várható legmagasabb szinte mindenütt lehet délután hőmérséklet azonban egyre többfelé lesz erő­sen felhős, borult az ég és eső, zápor is kialakulhat. A délnyugati szelet időnként erős lökések kísé­rik. Továbbra is enyhe, tavaszias időre számíthatunk, a hőmérséklet kora délután 11 és 14 fok között várható, ami az április elejére jel­lemző átlagoknak felel meg. Vízhőmérsékletek Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 1 Fertö-tó: 1-3 Duna: "C 4 3 3-5 °c °c Szolnok: 11 Kecskemét: 12 Jászberény: 12 Baja: 14 Tiszafüred: 11 Kiskörös: 13 Martfű: 12 Kiskunhalas: 13 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-55 Velencei-tó: 35-55 Tisza-tó: 40-55 Fertó-tó: 40-55 Szolnok: 35-50 Kecskemét: 35-45 Jászberény: 35-45 Baja: 35-50 Tiszafüred: 40-50 Kiskörös: 40-50 Martfű: 45-55 Kiskunhalas: 35-40 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc BLACK & DECKER AKCIÓ az EDISON üzlet - szerviznél! BD 533 E szúrófűrész 350 W 15.170 Ft DB 164 R ütvefúrógép 500 W 15.450 Ft BD 227 körfűrész 550 W 15.000 Ft BD1680 hőlégfúró 1600 W 15.500 Ft Fenti gépekhez digitális karórát ajándékozunk, amíg a készlet tart! Ajánljuk a nagy fúrásteljesítményű fúró­vésőkalapácsokat 38 mm fúróátmérőig! ELU fúrókalapács 950 W 5.9 kg 119.000 Ft BOSCH GBH 5/40 fúrókalapács 950 W 120.000 Ft PERLES (Svájc) típusú ütvefúró 710 W 15.700 Ft PERLES körfűrész 500 W 50 mm vágásmélység 15.500 Ft Ezen kívül sokféle BOSCH, BLACK & DECKER, MAKITA, SPARKY elektromos szerszámok, feltétek, kiegészítők és alkatrészek kaphatók. Cím: Szolnok, Sütő utca 15. (TISZA MOZI-val szemben). Telefon: (56) 422-088 JÁSZBERÉNY ^KAlSíESKe®^ Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770. Minden típus raktárról. EBBEN AZ EVBEN ELŐSZÖR! Holland és svájci kilós-ruhavásár Szolnokon, a Városi Művelődési Központban 1995. február 10-én, PÉNTEKEN. Nyitva: 8-16 óráig Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat! LÍZING KÖTVÉNY LÍZING KÖTVÉNY Fix kaMat ..tsn JEGYZÉS IDjjc 1995 FEBRUÁR 15-MÁRCIUS1. on doni: futamidő 1,5 vagy 2 ev •F V Az Önhöz legközelebi jegyzési helyek: A Takarékbank Rt. országos hálózatánál,^ 5000 Szolnok Baross Gábor u. 15. Tel.:56/424 154 t A New York Bróker Kft. szervezésében <| AZ ALÁBBI COOPTURIST IRODÁBAN 5000 Szolnok Szapári u. 31. Tel.:56/371/064 LOMB, ÁN3A10M ONIZIT AN3ATOM ONIZIT N 5 O RÁDIÓ A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) kábelfrekvencián 102,8 MHZ 17.00-18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Turcsányi János. Telefon: 421-133 - (A tartalom­ból: Hírek - Reklám - 17.30: Al­földi Krónika. Tudósítások, ripor­tok. Sajtótájékoztató a városhá­zán - Utasfórum Szolnokon - 3 évesek a négyesek - NAT-fórum- Körkép az általános iskolákról - Önkormányzati ülés Török- szentmiklóson - Sport - Rendőr­ségi hírek - 18.00-18.30': Szóvál­tás. Aktuális párbeszéd, közben Zeneturmix. Öcsödi és mester­szállási helyzetkép) Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok Városi Rádió (5000 Szolnok, Jubileum tér 5.): 5.00-12.00 óráig naponta az FM 92,2 MHZ-es ultrarövidhullámon, valamint a Szolnok városi kábel­televízió-hálózatban a 107,6 MHZ-es kábelfrekvencián KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Út­közben * 4.30: Reggeli Krónika - közben: 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.25: Minden­napi tudomány - 8.35: Civil per­cek - 8.40: Paragrafus - 8.50: Ajánlott levél - 8.55: Kulturális programok - 9.05: Napközben - 11.05: Lemezbemutató - 11.35: Polcz Alaine: Asszony a fronton- XI9. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? -12.40: Tör­vénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Vendég a háznál- 13.20: Népénekek Máriáról - 13.30: A római katolikus egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Első köz­lés -15.05: Válogatott perceink - 15.35: A budai apokalipszis - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.20: Közönségszolgálat - 16.25: A hét muzsikusa: Peer Schreier operaénekes -17.05: Magyaror­szágról jövök - 18.00: Esti Kró­nika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Pintér Lajos összeállítása - 20.05: Hagyo­mányápolók - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Három szólam­ban - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Oroszország régiói - a ré­giók Oroszországa - 23.05: Egy énekes - több szerep - URH: 6.30: A BBC magyar műsora - 6.55: Körzeti magazinok -18.30: Nemzetiségi műsorok - 21.00: Az Amerika Hangja magyar mű­sora - 22.30: A BBC magyar mű­sora PETŐFI 4.30: Hajnal - benne félóránként: Hírek. Időjárás - 6.03: Reggeli csúcs - benne félóránként: Hí­rek. Időjárás - 7.45: Sportreggel- 8.00: Állomáskereső - 8.10: Ri­valdafényben - 8.45: Helykereső- 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport - 9.15: Sok hűhó... -10.00: Zene-szó - közben: 11.00: Hírek. Időjárás, - 11.30: Trubadúr - 11.50: Állomáskereső - 11.52: Gordiusz plusz - 12.00: Nótapa­rádé -12.50: Korkérdés,.- 13.00: Hírpercek - 13.10: Örökzöld filmmelódiák - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Ka­barécsütörtök - benne: 15.00: Hírek. Időjárás - 16.45: Szfinx - 16.58: Útközben -17.00: Hírper­cek - 17.08: Állomáskereső - 17.10: Mágnes - Sztárstaféta - 17.50: Trubadúr - 18.10: Észke­rék - 18.30: Helykeresö,- 19.00: Hírek. Időjárás -19.03: Állomás- kereső - 19.05: Harry Belafonte élete - 20.00: Petofi-kabaré - 21.00: Hírpercek-21.15: Boldog születésnapot - 21.45: Jazzlista - 22.15: Sok hűhó...-23.00: Hírek- 23.03: Sporthíradó - 23.10: Zá­róra - 0.15-4.20: Cigánynóták BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium -10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Kormánytisztviselők (hangjáték) - 11.11: Norma (részletek) - 12.00: Hírek. Időjá­rás - 12.05: Hangverseny dél­időben - 13.13: Barokk kamara­zene - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Gáli József írásai - 11/1. - 15.00: Gluck operáiból - 16.05: Balakirev: Tamara - 16.27: XX. Siklósi Nemzetközi Fúvószene­kari Találkozó - 17.00: Zenélő városaink -17.50: Népzenekuta­tók műhelyében - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: Kovács Eszter énekel - Kóté László hegedül, Schmidt Nóra és Vékey Mariann zongorázik - 19.05: Katedra ­19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét - Oratóriu­mest - 20.30: Hírek. Időjárás - 20.35: Czeslaw Milosz versei - 21.30: Zenei műsor - 22.05: A zene üzenete - 22.20: Hang­szerszólók - 22.52: Napjaink ze­néje - 0.05: Éjszakai jazzklub - 2.00: Hírek. Időjárás - 2.03: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csa­tornán 17.00: Képes Képújság - 19.30: HTV: Jégvilág (2. rész) Eszkimókkal a Siorapalukban - 20.00: VTV: Műsorvezető: Szendrei Edit - Survival (angol ismeretterjesztő sorozat) - Nagy Bommie (Természetfilm az Ausztrália partjainál lévő hatal­mas korallívről - 20.30: HTV: Maga lesz a férjem (f.-f. magyar vígjáték) - Főszerepben: Jávor Pál, Csortos Gxula, Kabos Gyula. Rendezte: Gaál Béla - (Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon kö­zölhetők) TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Falutévé - 5.50: Határtól - hatá­rig - 6.00: Napkelte - 9.00: Tíz­órai - 9.05: Határváros (fr.-kana- dai sor.) A mosolygós gyilkos - 9.30: Tízórai - benne: 9.50: Já­ték -11 .05: A fogadalom (brazil­sor.) IX/6. - 12.00. Déli harang­szó - Időjárás - Hírek -12.05: Üz­let délidőben -12.20: Képújság * 14.35: Műsorismertetés - 14.40: Mit ér az ember, ha vidéki...? - 14.55: Szemelgető - 15.45: Népzenei összeállítás - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Kor­mányváró - 16.30: A kisasszony (brazil sor.) - 17.05: Körkép - 17.50: Az utódok reménysége - 18.15: Üzlet -18.30: Szó - zene - kép - 19.00: Barbapapa - 19.10: Múzsa -19.30: Híradó - Időjárás- Műsorajánlat - 20.08: Telesport- 20.20: Kisváros (tévéfilmsor.) XX/8. Tolvaj húga - 21.00: Sze­szélyes évszakok - 21.50: Ost­romnapok - 1945. február 9. - 21.55: John Halas rajzfilmren­dezővel Londonban - 22.40: Hi­tel - Világ - Stádium - 23.30: BBC-híradó - 23.50: Képújság TV 2 14.55: Képújság -15.00: Műsor­ajánlat. Időjárás - 15.05: Grüß dich! -15.20: Repeta - Irodalom - 15.50: Gogol: Egy őrült naplója (monodráma) - 17.55: Műsor- ajánlat - Időjárás -18.00: Körzeti híradók -18.13: Körzeti magazi­nok - 18.50: Kriminális - 19.25: Kojak (am. filmsor.) Beteges szerelem - 20.20: Európai an­ziksz - 20.50: Jelképtár - A mez­telenség - 20.55: Nagyvizit - 21.40: Könyvvilág - 22.00: Ob­jektív - 22.30: Időjárás. Hószol- gállat - 22.40: Környezetünk hí­rei - 22.45: Ezüstváros (ausztrál film) A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei - Bolondos dallamok - 17.30: Kungfu - Egy legenda újjászüle­tik (am., film) - 19.10: Falcon Crest - Érző lelkek - 20.05: Sze­relemgyerek (am. film) - 21.40: Szombat esti frász (am. film) - 23.15: Az utolsó cserkész (am. film) -1.00: Erotikus ábrándozá­sok SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.05: Fa­mily album - 19.30: Lazítson.. - 19.45: Candybell - 20.10: Külön­járat - 20.45: Seiko-shop - 21.00: Vak gyűlölet (am. film) DUNA TV 8.00: Képes Krónika -14.00: La­pozó -14.15: Emlékképek - régi híradók -14.30: Muráti Lili filmjei- A csúnya lány (magyar filmvíg­játék) - 15.55: Kapcsok - 16.50: Phönix a Duna partján -17.10: A jersey marha hazája - 17.30: Pumukli kalandjai - 17.55: Mű­sorismertetés - 18.00: Híradó - 18.15: A gavallér (fr. film) - 20.00: Váltó - 20.45: Esti kérdés- 21.00: Híradó - 21.15: Carlos Saura filmjei - Gyorsan, gyorsan! (spanyol film) - 22.50: A II. világ­háború - 23.40: Vers PRO 7 5.05: Furcsa pár - 5.30: Most mindenki együtt! - 5.50: Alt - 6.15: Tapsi Hapsi - 6.40: Tom és Jerry - 7.10: Flintstone család ­4 1995. február 9., csütörtök 7.40: Waltonék - 8.35: A mi kis farmunk - 9.35: A meztelen dzsungel - 11.25: Furcsa pár - 12.00: Szívtől szívig - 13.00: Charlie angyalai - 14.00: Ara­bella Kiesbauer talkshow-ja - 15.00: A Colbyk-16.00: A mi kis farmunk - 17.00: Tapsi Hapsi - 17.25: Tom és Jerry - 17.55: Flintstone család - 18.25: Most mindenki együtt! - 18.55: Rose- anne -19.25: Alt -19.55: Hírek - 20.15: Ments meg! (am. akció­film) - 22.10: Top Squad (hong­kongi film) - 23.55: Hírek - 0.05: Renegát - 0.55: Riporterek ­I. 50: Hírek - 2.00: Arabella Ki- esbauer talkshow-ja - 3.00: Vilá­gok háborúja - 3.50: Hírek - 4.00: Charlie angyalai SUPER 6.00: Hírek - 6.15: Piacgazdaság- 6.30: Üzleti bennfentes - 7.00: Mai témák - 9.00: Super-shop - 10.00: Európai pénzkerék - 14.00: Amerikai pénzkerék - 17.30: Financial Times - 18.00: Mai témák -19.00: Hírek -19,30: Életmódmagazin - 20.00: X-press szórakozás - 20.30: NBC-hírmagazin - 21.30: Belső kiadás - 22.00: Hírek - 2.30: Jay Leno-show - 23.30: Talkshow - 24.00: Financial Times - 0.20: Piacgazdaság - 0.30: Hírmaga­zin -1.00: Azonos időben -1,.30: Jay Leno-show - 2.30: Élet­módmagazin SAT 1 5.30: Németország ma reggel - 7.30: Reggeli a SAT 1 -gyei! - 9.15: Szomszédok - 10.15: Jó formában - 10.45: Asszonyok! ­II. 45: Németország délben ­12.00: A szerelem útjai - 12.25: Kaliforniai nap alatt -13.25: Fal­con Crest -14.25: Fehér agyar - 14.55: Az ifjú Indiana Jones ka­landjai - 15.55: MacGyver - 17.00: Kockáztass! -18.00: Min­dent vagy semmit -19.00: Hírek -19.15: Sporthírek -19.30: Sze­rencsekerék - 20.15: Rex fel­ügyelő (német bűnügyi sor.) - 21.15: Schreinemakers tisztelet- len show-ja - 24.00: Themroc (fr. vígjáték) - 2.00: MacGyver - 2.50: Az ifjú Indiana Jones ka­landjai - 3.40: Falcon Crest - 4.30: Fehér agyar - 5.05: Jó for­mában . i EUROSPORT--------' 8.30: Lovaglás - 9.30: Műkorcso­lya EB - 11.30: Labdarúgó szu­perkupa - 13.00: Alpesi sí VB - 13.30: Hódeszka világkupa - 14.00: Műkorcsolya EB - 16.00: Golfbajnokság - 17.00: Tenisz ATP Dubaiból - 19.45: Euro- sport-hírek - 20.15: Műkorcsolya EB-21.15: Alpesi sí VB-22.00: Pankráció - 23.00: Nemzetközi motoros magazin - 24.00: Golf­verseny RTL 5.30: RTL-hírek - 5.35: Hűik - 6.05: Pókasszony - 6.35: Power Rangers - 7.00: Reggeli maga­zin - 7.35: Egymás közt - 8.05: Az UNCLE embere - 9.05: Kojak -10.00: Gazdag és szép -10.30: Hétköznapjaink - 11.00: Forró nyeremény -11.30: Családi pár­baj - 12.00: Déli magazin - 12.30: A Springfield-sztori - 13.15: Kalifornia klán - 14.10: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen -16.00: Hans Me- iser - 17.00: Jeopardy - 17.30: Egymás közt -18.00: Gazdag és szép - 18.30: Robbanékony - 18.45: Híradó -19.10: Robbané­kony -19.40: Jó idők, rossz idők- 20.15: Hullámok hercege (am. film) - 22.45: Gottschalk-show - 24.00: RTL - Éjféli hírek - 0.30: RTL - Éjszakai show - -1.30: Ko­jak - 2.20: Gyilkosság a hobbija - 3.10: Ilona Christen - 4.05: Hans Meiser - 4.55: Robbanékony MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.15, 18.30 és 20.45 órakor Junior, a Tisza mozi A-termé- ben 17.30 és 20 órakor Született gyilkosok, B-teremben 18.30 órakor Egerek és emberek, a Tallinnban 18 és 20 órakor A specialista, Jászberényben 18 és 20 órakor Frankenstein, Tö- rökszentmiklóson 19 órakor Dugi-pénz, Túrkevén 19 órakor Rövidre vágva, Tiszafüreden 18 órakor Forrest Gump, Jászá- rokszálláson 18 órakor A spe­cialista, Cibakházán 18 órakor Veszélyes vizeken, Kunmada­rason 19 órakor Csók, anyu, Jánoshidán 18 órakor Bronxi mese, Kisújszálláson 19 órakor Pancserock, Martfűn 18.30 óra­kor My Girl 2., Mezőtúron 18 és 20 órakor Szeress Mexikóban

Next

/
Thumbnails
Contents