Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-09 / 34. szám
2. oldal 1995. február 9., csütörtök A Nagyvilágban Történt Meghívás Washington. Borisz Jelcin orosz elnököt meghívták a kanadai Halifaxba, a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő Hetek Csoportjának júniusi csúcsértekezletére. A bevándorlás ellen Az amerikai kormányzat kedden nagyszabású kampányt hirdetett meg az illegális bevándorlás megfékezésére. Bili Clinton elnök jelezte, hogy a jövő évi pénzügyi évben egymilliárd dollárral kívánja megemelni az erre a célra fordítandó kiadásokat. Békemisszió New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai kedden este elvben megegyeztek egy angolai ENSZ-békemisszió létrehozásáról. Összesen hétezer kéksisakost küldenének a polgárháborús afrikai országba. Elutasított javaslat Brazília vár os. Peru elutasította Ecuador javaslatát a két ország határtérségében két hete folyó harcok befejezésére. Amerikai zászló Hanoi. Tegnap húzták fel az amerikai zászlót az Egyesült Államok összekötő irodájának épületére a vietnami fővárosban. 1975 óta először került csillagos-sávos lobogó egy amerikai hivatalos épület tetejére Vietnamban. Merénylet Algír. ÍCét személy életét vesztette, és számosán megsérültek hétfőn, amikor egy szélsőséges csoport tüzet nyitott egy kávéházra az algériai Tizi-Ouzou város közelében lévő településen - jelentette tegnap az algériai sajtó. Politikai vihar Moszkva. Szergej Szko- rocskin parlamenti képviselő múlt heti meggyilkolása politikai vihart kavart Moszkvában. Az orosz parlament alsóháza tegnap napirendre tűzte a Viktor Jerin belügyminiszter lemondására vonatkozó javaslatot. Ennek előzménye, hogy a múlt heti gyilkosság miatt Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz szélsőjobb vezetője a belügyminiszter és Iván Ribkin házelnök lemondását követelte a duma tegnapi plenáris ülésén. A belügyminiszter menesztésének napirendre tűzését nagy többséggel fogadta el a duma. Magyarázatot kérnek Jakarta. Aggodalmának adott hangot, és magyarázatot kért az indonéz külügyminisztériumtól Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok az indonéz hadsereg januári kelet-timori gyilkosságai miatt - közölte tegnap egy követségi szóvivő. Lemondás Athén. Jeorjiosz Kuvelakisz görög igazságügyi miniszter tegnap benyújtotta lemondását azt követően, hogy nézeteltérése támadt egy államtitkárral, Andreasz Papandreu miniszterelnök régi barátjával. A tegnapi görög sajtó tudni véli, hogy a vita az igazságügyi miniszternek a büntetés-végrehajtás modernizálására irányuló törekvései miatt robbant ki. Göncz Árpád Bolognába utazott Nagyon fontos, az egymás iránt kissé lecsökkent figyelem felélénkítésére szolgáló útnak nevezte Göncz Árpád köztársasági elnök most zajló olaszországi hivatalos látogatását. A magyar államfő tegnap sajtóreggeli keretében találkozott Milánóban olasz és magyar újságírókkal. A magyar köztársasági elnök tegnap délelőtt Milánóban találkozott Paulo Arrigonival, LomWilly Claes NATO-főtitkár a szervezet eddiginél keményebb fellépését helyezte kilátásba Moszkvával szemben a csecsen konfliktus miatt. A döntést azzal indokolta, hogy a NATO szerint a válság nem pusztán orosz belügy. Claes a Tijd című belga pénzügyi napilapnak adott és bardia tartomány elnökével. A találkozó után rendkívül felkészült, szakszerű tárgyalópartnernek nevezte a köztársasági elnök a tartományi vezetőt, aki egyebek között elmondta, hogy Lombardia kereskedelmi központ felállítását tervezi Magyar- országon. Göncz Árpád, tárgyalásai végeztével a Milánóból Bolognába repült. tegnap megjelent interjújában- amelyet a Reuter ismertetett- távolságtartással kezelte azt a washingtoni elképzelést, hogy a NATO keleti kibővítése ügyében, a Moszkvával való kapcsolatok mederben tartására hozzanak létre egy különleges testületet (konzultatív bizottságot). Kivonultak a muzulmánok A boszniai kormányhadsereg egységei elhagyták a Szarajevótól délre lévő Igman- hegységben lévő fegyvermentes övezetet, s ezzel teljesült az ellenségeskedések leállításáról szóló szerb-muzulmán egyezmény egyik kulcsfontosságú részlete - jelentette be Alekszander Ivanko szarajevói ENSZ- szóvivő, azután, hogy kedden a két szemben álló fél, valamint az ENSZ tisztjei közös helikopteres őrjáraton ellenőrizték a térséget, s megállapították: már nincsenek kormánykatonák a demilitari- zált övezetté nyilvánított hegységben. A boszniai szerbek még nem erősítették meg hivatalosan, hogy elfogadják-e a közös őrjárat jelentését. A fegyverszüneti egyezmény értelmében a muzulmán erőknek január 4-éig kellett volna elhagynia a fegyvermentes övezetet, ám a szarajevói vezetés különféle indokokkal hetekig halogatta a visszavonulást. Claes-interjú Keményebb NATO-fellépés? Kétezer-ötszázán tüntettek Bécs központjában. Ezzel tiltakoztak a fajüldöző bombatámadás ellen, amelynek négy cigány esett áldozatul Burgenlandban. feb-reuters Horn Gyula brüsszeli tárgyalásai Horn Gyula miniszterelnök Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnökkel, a tárgyalások megkezdése előtt Tegnap reggel Brüsszelbe érkezett Hóm Gyula magyar miniszterelnök. Á kormányfő háromnapos hivatalos látogatást tesz Belgiumban és Luxemburgban, az út első megállója a belga főváros. A magyar kormányfő Jean-Luc Dehaene belga és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök meghívásának tesz eleget, de az alkalmat kihasználva Brüsszelben találkozik majd valamennyi integrációs és biztonságpolitikai szervezet, intézmény vezető képviselőivel. A hivatalos program végeztével, szombaton a magyar miniszterelnök Antwerpenben részt vesz majd az Európai Tiszteletbeli Szenátus ülésén is. Horn Gyula és kísérete a szerda reggeli érkezés után a királyi palotához hajtatott, ahol II. Albert belga király fogadta őt kihallgatáson. A magyar kormányfő ezt követő programjai is a magyarbelga kétoldalú kapcsolatok jegyében zajlottak: délben megbeszélést folytatott Jean-Luc Dehaene miniszterelnökkel, aki ebédet is adott magyar vendége tiszteletére, majd Frank Van- denbroucke belga külügyminiszterrel találkozott a magyar miniszterelnök. A délutáni órákban Horn Gyula a Belga Gyáriparosok Szövetségének központjába látogatott, majd szálláshelyén, külön-külön fogadta Vallónia és Flandria miniszterelnökeit. Robert Collignont és Luc van den Brandét. Este a magyar kormányfő a brüsszeli magyar követségen a belgiumi magyar közösség képviselőivel, találkozott. Józef Oleksy a jelölt A lengyel kormánykoalíció két pártjának vezetői kedd este megegyeztek, hogy Józef Oleksyt, a szejm elnökét jelölik a miniszter- elnöki posztra. Aleksander Kwasniewski, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) elnöke a két párt vezetőinek tanácskozása után bejelentette, hogy az eddigi kormányfőt, Waldemar Pawlakot a parlamentben benyújtandó konstruktív bizalmatlansági indítvány segítségével szándékoznak leváltani. Pawlak pártja, a Lengyel Néppárt (Lengyel Parasztpárt - PSL) viszonzásul megkapja a parlamenti elnöki tisztséget. Marad a román koalíció A kormány „elemzőbizottságot” alakít A román kormánytöbbség négy pártjának vezetői - köztük Gheorghe Funar is - éjfél után véget ért tanácskozásukon aláírásukkal erősítették meg a Nicolae Vacaroiu kormányának és Iliescu elnöknek nyújtott támogatásukat. A tanácskozáson részt vett a kormányfő is, aki a legfontosabb határozatnak azt nevezte, hogy a kormánynak a jövőben határozottabban kell fellépnie az alkotmány és az ország törvényeinek érvényesítésére. A négypárti tanácskozás előtt a kormány már bejelentette, hogy „elemzőbizottságot” alakít a „Hargita megyében történt két súlyos eset” kivizsgálására és a megfelelő következtetések levonására - konkrétan Sántha Pál Vilmos megyei tanácselnök egyik nyilatkozata és a szombati székelyudvarhelyi szoboravatás körülményei (a magyar himnusz eléneklése, piros-fe- hér-zöld zászlók használata) kapcsán. Mint ismeretes, a felelősségre vonást először Funar követelte. PANORÁMA * PANORÁMA Kadhafi elhatárolja magát Moamer el-Kadhafi líbiai vezető az utóbbi hetek folyamán több kirohanást intézett az iszlám szélsőségesek ellen - Tri- poliban állomásozó diplomaták szerint ezzel akarja szemléltetni, hogy Líbia nem támogatja a terrorizmust. Kadhafi ezredes szinte naponta szót emel a szélsőségesek, kiváltképp az Iszlám Üdvfront (FIS) tagjai ellen, csalóknak és a szegények kizsákmányolóinak minősítve őket. Szerinte a szélsőségesek „nyugati imperialista tervet hajtanak végre, amelynek célja az arab és muzulmán nép szétzúzása és az iszlám lejáratása”. A líbiai vezető hangsúlyozza, hogy az iszlám nem buzdít ártatlanok meggyilkolására, és felhívja a figyelmet arra, hogy e szervezetek vezetői jórészt külföldön - Svájcban, Franciaországban, az Egyesült Államokban - élnek. Egy magát Népi Iszlám Parancsnokságnak nevező líbiai szervezet Kadhafit túllicitálva egyenesen a muzulmánok feladatának kiáltja ki a januári algíri merénylet elkövetőinek felkoncolását. A fundamentalisták elleni „szent düh” nem újdonság - emlékeztet egy nyugati diplomata az AFP ciprusi tudósítójának adott telefoninterjújában. Kadhafi ezredes már 1993-ban rászedetteknek és hamis hitűeknek nevezte az iszlám szélsőséges csoportokat, arra biztatva az igazhitűeket, hogy a fundamentalistákat, „a sátáni gyarmatosító összeesküvés” végrehajtóit per nélkül öljék meg, „mint a kutyákat”. I fiókjaiban SZOLNOK, MÁRIA U. 23. KUNHEGYES, Szabadság tér 9-11. TÚRKEVE, Petőfi tér 2-4. MSZÖSANkb^ ^^Z&8.‘\NX ftr '"mezőbank MSZŐ’&AHfKffz M&áswxsi mezősünk ni MEZŐBANK BT Ms^sanxbt mezőbank,<rr BANK KAMATOZÓ TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Látra szóló 16,5 % KINCSES TAKARÉKBETÉTKÖNYV • Minimum: 500.000,- Ft • 6 hónapos 26,0 % • 12 hónapos 27,0 % KAMATOZÓ JEGY Lekötési idő Éves kamat (nap) (%) 30 21,5 31-60 22,0 61-90 22,5 91-120 23,5 121-150 24,5 151-180 25,5 181-210 26,5 211-240 28,5 241-270 32,0 0 Zöld út O a sikerhez ÓÉ mrMm BANK SPRLVT BETÉTJEGY • 3,6,9 hónapos futamidő Maratott (Betétjegy • 3 éves futamidő • első évre fix kamat: 26% • a 2. és 3. évben változó kamat • lejáratkor kamatos kamat • fix kamatozású 3 hónapra évi 23,5 % 6 hónapra évi 25,0 % 9 hónapra évi 25,5 % W Afoínap óiztonsáya Árral szemben, tempóé lőnybea