Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-07 / 32. szám

1995. február 7., kedd Hazai Tükör 3. oldal Az Inter Color Stúdió szolnoki műhelyében a világ minden autószínét ki tudják keverni számítógéppel, ami majd’ húszezer színt és árnyalatot jelent. A festőkamrában a felhordott új színt 60 C-fokon égetik be. így a festékre nyugodtan adhatják a nyolc év, míg a végzett munkára a négy év garanciát. FOTÓ: barna Eddig is csak nevében volt biztonságos a BBS Több ezer „befektető” fut a pénze után A Biztonságos Befektetések Szervezete (Best of Business System, BBS) 1993 végén robbant a köztudatba a kárpótlási- jegy-felvásárlási akciójával. Információnk szerint több ezren értékesítették kárpótlási jegyüket a „társadalmi szervezetnek”, ám néhány részlet után a „biztonság” helyett levelek érkeztek, melyben a fizetésképtelenségüket közölték. A legfrissebb ilyen tárgyú értesítések az elmúlt hetekben özönlöttek ki. Ez utóbbi levélben talán némi biztatás)?) is áll arra, hogy az év végéig visszakaphatják pénzüket vagy jegyeiket a „befektetők”, bár tudomásunk van a gazdasági rendőrségen tett feljelentésről is. A BBS 1993 végén jelent meg a pénzpiacon, mint társadalmi szervezet. Hirdetései ország­szerte, így megyénkben is meg­jelentek, ezekben a kárpótlási jegyek felvásárlására tettek ajánlatot oly módon, hogy azt 100 százalékos áron megvéve 12 hónap alatt részletekben fi­zetik ki az eladónak. Az első részletek megérkezésével nem is volt baj, azonban 1994 má­jusa táján a kifizetések elma­radtak. Ekkor jött az első hideg zu­hany a befektetőknek. A BBS ugyanis levelet kül­dött, melyben tájékoztatta „tag­jait”, hogy a kárpótlási jegyek piacán bekövetkezett negatív hatások miatt a kifizetések csúsznak. Már akkor felhívta a tagok figyelmét a „biztonságra” a BBS. Ez a felhívás abból állt, hogy megtiltotta számukra a sajtóhoz vagy egyéb helyre - például a rendőrséghez - fordu­lást, ugyanis ellenkező esetben a .jövőbeni lehetséges megol­dást is lehetetlenné” teszik a ta­gok, mivel a szervezet megszű­nik, a pénz pedig elúszik. Volt, aki még nem kapott ilyen levelet. E befektetők álta­lában már nem 1993-ban kerül­tek kapcsolatba a BBS-sel, ha­nem 1994 elején. Az újabb fel­vásárlások sem jártak nagyobb eredménnyel, ugyanis mind­össze alig kettő-négy havi rész­let kifizetését bírta el a szerve­zet pénztárcája, s 1994 végére vidéki igazgatóságait is felszá­molta a BBS, legalábbis Szol­nokon a vízügyi székház bejá­ratánál kiplakátolva tudatják ügyfeleikkel az igazgatóság megszüntetését. Az 1994-es év végi csend és fizetési szünet után 1995 elején újabb meglepetéssel szolgált a „legbiztonságosabb” szervezet. A gyanútlan ügyfelek, ahelyett, hogy pénz kaptak volna, a szer­ződés felbontásának tényét közlő levelet kaptak. Több száz ilyen levelet küldtek a szerve­zettől, legalábbis az iktatószá­mok erre utalnak. A szerződés felmondásának indoklásában igen tárgyszerűen közlik: „előre nem látható és nem számítható módon” meg­változtak a körülmények a szerződés megkötéséhez ké­pest, s a változás oly mértékű, hpgy a vállalt kötelezettségnek néni tudnák eleget tertni. Egyút­tal felhívják tisztelt ügyfeleik figyelmét arra is, hogy a társa­dalmi szervezet ellen nem(!) indítható felszámolási eljárás, ezért „egyezségi” ajánlatot tesznek öt variációban. Az első két lehetőség szerint 1995 végéig az ügyfelek visz- szakapják jegyüket, ami talán végre tényleg biztos megoldás lehet. Napi áron történő felvá­sárlási lehetőséget ad a harma­dik pont, míg az utolsó két aján­lat szerint a kárpótlási jegy BBS-részvényre(?) cserélhető. Szülők és nevelők bálja Tiszaföldváron Úgy tűnik, visszavonhatatlanul megkezdődött Tiszaföldváron is a báli szezon. A hét végén a Kossuth Lajos Általános Iskola rendezett szü- lők-nevelők bálját az önkormányzat vendéghá­zában. Tavaly kezdődött az ilyen jellegű bálozás, s az iskola dolgozói nem titkolják, ezzel hagyo­mányt akarnak teremteni. Vallják, hogy egy év­ben egyszer szükség van arra, hogy a szülők, a tanárok, az iskola pártolói s bárki a városból fe­hér asztal mellett, kötetlenül beszélgethessen egymással. Az est első részében az iskolai énekkar műso­rát láthatta a közönség, majd a városi szavaló­versenyen kiemelkedően szereplő diákok pro­dukciójának tapsolhatotott megjelent több száz ember. A jó hangulatot megalapozta a kiváló va­csora, majd akinek viszketett a talpa, hamarosan táncra perdülhetett, hiszen vacsora után jólesett a mozgás. A zenéről a jól ismert Bencsik József és kisegyüttese gondoskodott. A hajnalig tartó bál bevételét az iskola tan­eszközök vásárlására fordítja. G. A. Kinek a bizonyítványa? Félévi mérleg Nehezek vagy könnyűek voltak az iskolatáskák és a gyermeki szívek? Valószínűleg is-is. Ab­ban csak bizakodni lehet, hogy az anyai, atyai fejek tiszták és józan ítélőképességűek. Még akár a gömbölyű fejű kettes vagy hasú hármas láttán is. Mert az ötösökkel ugyebár nincs probléma. Ügyes a gye­rek, ránk ütött (mármint szü­lőkre), és kész. Ha valami hi- bádzik a bizonyítvány körül, akkor még mindig lehet a tanár igazságtalan, szűk látókörű, ki­vételezésre hajlamos libling- gyűjtögető ... és így tovább. Mielőtt azonban - mi, min­dentudó szülők - levonnánk a végső következetetést, nem árt nekünk sem egy gyors félévi mérleget készítenünk. Törő­dünk eleget a gyerekkel? Tud­juk, minek örül és mi bántja? Kik a barátai? Mire vágyik? Rendesen táplálkozik, eszik elég vitamint? (Drága?! A ciga­retta meg a kávé is az!) Tartóz­kodik friss levegőn, vagy a négy fal közé zárkózik, esetleg oda kényszerítjük? Van egy nyugodt zug a lakásban - akár néhány négyzetméter egy szoba sarkában -,'ami háborítatlanul az övé? Arra a különórára jár, amire ő vágyik, amire mi, vagy amire a főnök csemetéje is? Meghallgatjuk, partnerként ke­zeljük, vagy csupán időnként számon kérjük, elbíráljuk, ítél­kezünk fölötte, mint most, a bi­zonyítványosztás ürügyén? Hogy már elkészült a mér­leg? Létezik önrevízió is. A végső következetetést pedig követheti még egy javított vál­tozatú kiadású. Ha a mi leltá­runkról nyugodt szívvel állít­juk, hogy rendben van, akkor jöhet a gyerek. Amennyiben hi­ányosságokat tapasztalunk csemeténknél, nem árt, ha eszünkbe jut: szép szóval, tűre- lemmel formáyjató á hajlékony és fogékony gyermeki termé­szet. Magyarország minősítése Két külföldi intézet értékelése alapján Magyarország hitelminő­sítése nem változott, egy harma­dik pedig most készíti elemzését. Erről Hárshegyi Frigyes, a Ma­gyar Nemzeti Bank alelnöke tájé­koztatta az MTI-t. Az MNB által külföldön kibocsátott kötvényeket a Japanese Credit Rating Agency, a Moody’s Investors Service, a Standard and Poors értékeli. A ja­pán hitelminősítő intézet, a Japa­nese Credit Rating Agency a kö­zelmúltban hozta nyilvánosságra újabb értékelését: a magyar köt­vények továbbra is befektetőnek ajánlott kategáriában vannak, mi­nősítésük BBB. (Mint ismeretes az említett intézetek rangsort állí­tanak föl, amelyet betűkkel jelöl­nek.) A Japanese Credit Rating Agencynél többször megújították ezt a minősítést. Korábban az in­tézet a magyar kötvényeket egy fokozattal magasabbra, BBB+-ra értékelte. A visszaminősítés 1993 novemberében történt. Döntött a testület Jászapáti. A helyi képvi­selő-testület legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében a te­lepülés csatlakozott a Kisváro­sok Szövetségéhez. A képvise­lők arról is határoztak, hogy az István király úti gyógyszertár az önkormányzat kizárólagos tulajdonába kerül. A redemptio # évfordulóján Jászjákóhalma. Természete­sen ez a jászsági település sem marad ki a jászok világtalálko­zójának eseményeiből, melyet ebben az évben a redemptio (megváltás) 250. évfordulója alkalmából rendeznek meg a Jászságban, a Nagykunságban, a Kiskunságban (a három terü­let egészen 1876-ig együvé tartozott). A község 1991 óta május 6-án rendezi meg a jászok nap­ját, emlékezve 1745 nagy eseményére. Már készülődnek a rendezvényre, melyet az idén egy nappal előbbre hoznak, hi­szen a fenti napon Kiskunhalas fogadja a jászkun települések delegációit. Vacsora a nyaralásért Kétpó. A helyi általános is­kola tanulói számára az idén is nyári táborral szeretnék emlé­kezetessé tenni a vakációt. A szervezők már most azon gon­dolkodnak, hogyan lehetne mindezt úgy megoldani, hogy a kicsik szüleinek pénztárcáját minél kevésbé terhelje meg az üdülés. A nemes cél érdekében szervezik azt a vacsorát is, melyre február 18-án este a művelődési házba várják mindazokat, akik a kellemes ízek élvezete mellett segíteni is szeretnének, hiszen a bevé­telt a gyermekek táboroztatá­sára ajánlják fel. Véget ért a sítábor Kunhegyes. Az elmúlt héten szerencsésen megérkeztek a szlovákiai Latky sítáborból a Kossuth iskola tanulói, tanárai és a szülők. A harminckilenc résztvevő számára nagy él­ményt jelentett a gyönyörű út, melyről jókedvűen, „kéz- és lábtörés nélkül” tértek haza. Az utat Tamasiné Ács Judit tanárnő szervezte, költségeit az intézmény és az iskolaszék is támogatta. Emléklapot kaptak Szajol. A decemberi vasúti ka­tasztrófa idején önzetlen segít­séget nyújtó, a mentésben, il­letve a romok és roncsok elta­karításában közreműködő pol­gári védelmi feladatokat ellátó embereket köszöntöttek Sza- jolban. Az Országos Polgári Védelmi Főparancsnokság és a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Polgári Védelmi Parancs­nokság emléklapját és emlék­plakettjét harmincötén vehet­ték át Szabó Zsigmond pol­gármestertől, Bacsó Ernő alez­redestől, a Jász-Nagykun Szolnok megyei polgári vé­delmi parancsnoktól és a Szol­nok székhelyű polgári védelmi parancsnoktól, Tatár Pál alez­redestől. A helyi polgármesteri hivatal műszaki ellátó szerve­zetének dolgozói, a Prímagáz Rt. tizennégy alkalmazottja, vajamint az ÁTI Közraktáro­zási Vállalat dolgozói része­sültek a polgári védelem er­kölcsi elismerésében. Keddi jegyzet Betegek ne legyetek! Ritkán szoktam tollat ragadni a gyengébb nem jogainak érvé­nyesítéséért, s nem tartozom a feminista mozgalmak támogató­inak körébe sem. Ám a mai magyar valóság - főként vidéken - mégis kikényszeríti, hogy gondolataimat megosszam a széle­sebb közönséggel is. Közhely ugyan, de a nők helyzete sem könnyű. Sajnos ma nagyon kevés család engedheti meg magának, hogy a feleség „főállású anyaként” gyermekei nevelésével, a házimunkával s a család összetartásával tölthesse mindennap­jait. A férj - már ha van munkája - általában látástól vakulásig dolgozik a megélhetésért, miközben élete párja is ezt teszi. Vagy csak tenné? Dolgozna a nő is, ha a munkáltatónak megfelelő „erények­kel” rendelkezik. E téren négy kategóriát lehet megkülönböz­tetni tapasztalatom szerint. Elsőként nézzük az egyszerűbbet. A nő egyedülálló, se férj, se gyerek, csak önmegvalósítás. Ekkor a sikerkarrier biztosított, ha megfelelően csinos, s természetesen képzett is. Ám arra gondolnia sem szabad, hogy családja le­gyen. Ez már nem fér bele az elképzelésekbe, mert akkor nincs karrier, nincs pénz és még több pénz. Egy idő után pedig már munka sem lesz. A második kategória - vagy nevezhetjük kasztnak is - a fia­tal, frissen végzett nőké. Ekkor még nincs család és gyerek, leg­feljebb barát. Az elhelyezkedés területén helyzetük hasonló az egyedülállókéhoz, ám ekkor is meggondolják a munkaadók, hogy felvegyék-e őkét. Hiszen lehet majd férj, ez pedig azt is je­lenti, hogy gyerek is lesz. Ezzel együtt szülési szabadság, gyed, esetleg gyes. Borzasztó! De van védelem! Nem határozatlan időre kell alkalmazni, hanem csak szerződéssel, s ha az lejár, akkor fel is út, le is út. Talán még egy előny lehet a munkaadók szempontjából e „rétegnél”: viszonylag alacsony bérkifizetés­sel meg lehet úszni az alkalmazást. Tovább követve a kasztokat, a „középosztály”, a gyermekes nők következnek. Velük legtöbb a gond! Beteg a gyerek! A má­sik is! Hol ezért, hol azért kell otthon maradniuk. Ha maradhat­nának! Ám az óvodában egyre több a köhécselő, lázas gyerek. Panaszkodnak ismerőseim: „Hogy vigyem így a gyerekemet az óvodába? Elkapja a másiktól! Hogy lehetnek ilyen felelőtlenek a szülők?” Aztán néhány nap múlva ő is olyan betegen viszi a gyermekét óvodába, mint ahogy a többiek tették. Vajon miért? Szívtelen a szülő? Nem, pusztán meg akar élni! Mert a munka­helyeken nem szívesen nézik el, ha nem lehet számítani a mun­kaerőre. A munkaerő feladata ugyanis az, hogy ellássa munká­ját. Ha pedig gyereket akar ápolni, akkor maradjon otthon, ne vállaljon munkát. Ma ez sok helyen így működik. S ezt tovább erősíti az a rendelet is, mely szerint a munkáltatónak kell fizet­nie az első tíz nap betegszabadságot. Még szerencse, hogy ed­dig nem fogadták el azt a javaslatot, mely szerint az első 30(!) napot kellene fizetniük. Akkor ugyanis legfeljebb egyszer le­hetne beteg a munkavállaló, avagy a gyerek. Az évek múlásával már nincs gyerekprobléma, viszont annál jobban kijjtköznelc a nyugdíjkorhatár okozta gondok. A negy- venot-Ötven évesek elhelyezkédési esélyei ezzel együtt egyen­lők a nullával. . > Miközben végignéztük, milyen gondokkal küzdenek a csalá­dok, hallom az újabb javaslatokat. A nő ne dolgozzon, legfel­jebb fél munkaidőben. Igen. Nem is lenne rossz, én is ezt java­solnám. Csak akkor a férfiakat kellene úgy díjazni, hogy abból akár egy négytagú család is megéljen. Einvág Zoltán Legtöbbet az olajszőkítők kaszáltak? (Folytatás az 7. oldalról) munkájukat már az eljárás kez­detén minél hatékonyabban vé­gezhessék. Egyelőre azonban a nyomozások eredményessége miatt több bírálatot, mint elis­merést kap a rendőrség. Azért mégis vannak olyan visszaélés­típusok, amelyek vizsgálatában jelentős eredményeket tudnak felmutatni a bűnüldözők. így például a kazettahamisítások, a pénzhamisítások, valamint a hi­telezési csalások ügyeiben, il­letve az őrölt pirospaprikával és a herendi porcelánnal kapcsola­tos visszaélések felderítésében értek el jelentős eredményeket. Úgy tűnik, jelenleg a privatizá­cióval összefüggő gyanús bankügyek elleni harc a legre- ménytelenebb. Ez esetekben ugyanis igen nehézkes a bizo­nyítás. A törvény a vám- és pénz­ügyőrség hatáskörébe utalja az olajszőkítéses ügyek nyomozá­sát. 1992 júliusától kezdve ez közel 200 ilyen ügyben jelen­tett számukra feladatot. Ha fi­gyelembe vesszük e bűncse­lekményfajta adóvonzatát, ak­kor elképesztő adatot kapunk: az állami bevételt ötmilliárd fo­rinttal kurtította meg ez a ha­talmas méreteket öltő kriminá­lis jelenség. Egyes becslések szerint ennek a számnak hat­szorosára is rúghat a soha fel nem derített ügyekből adódó kár összege. A nyomozások felügyeletét, a vádemelést és a vád képvise­letét ellátó ügyészség a jövőben elemezni kívánja a gazdasági bűnözés kiváltó okait. Az erről a témakörről készülő tanul­mányt várhatóan az év második felében bocsátják nyilvánosság elé. A Legfőbb Ügyészség kép­viselője nem tartja hatékonynak a tavaly májusban megalakult gazdaságvédelmi munkabizott­ság eddigi tevékenységét. A Fővárosi Bíróság szakér­tője szerint a gazdasági bűncse­lekményekkel kapcsolatos eljá­rások tekintetében a bírói gya­korlat - a piacgazdaság formá­lódásával - most van átalaku­lóban. Ez azonban „nem túl gyors” folyamat - hangzott nem túl biztatóan. H. Gy. Idegenforgalmi aktívum Növekedés dollárban és forintban is Tavaly november végéig csak­nem 100 millió dollárral több aktívum keletkezett az idegen- forgalomban, mint a megelőző esztendő azonos időszakában. Az MTI kérdésére tegnap a Magyar Nemzeti Bankban el­mondták, hogy a bevétel 11 hó­nap alatt 1 milliárd 336,8 millió dollár volt, a kiadás pedig 801,1 millió dollár. Mindkét té­tel 22 százalékos növekedést mutat 1993 azonos időszakához képest. Az aktívum pedig 535,7 millió dollár, míg a megelőző év 11 hónapjában ez 440,4 mil­lió dollár volt. Forintban szá­molva a bevétel 140,4 milliárd, a kiadás pedig 83,7 milliárd volt. Ez esetben a növekedés mindkét oldalon 38-39 százalé­kos. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents