Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-28 / 50. szám

Fák, bokrok költöztetése Építkezés, új út kialakítása vagy más ok miatt indokolttá válhat kertünk átrendezése, a nagyobb növények új helyre költöztetése. A kisebb fák, a nem túl idős bokrok és a terje­delmesebb évelő növénytövek a rügyfakadásig, illetve a kihaj­tásig sikeresen áttelepíthetők. Az 1-3 éve ültetett fáknak és cserjéknek ugyanúgy kell a ki­szemelt új helyet kialakítani, mint amikor elültettük őket, te­hát 50x50x50 cm-es gödröt ásunk. A gyökereket úgy kell el­vágni, hogy 30-40 centinél job­ban ne rövidüljenek meg. A gyökereken kiszedéskor óhatat­lanul keletkező sebfelületeket metszőollóval ferde vágással tüntessük el. Ha van gyökere- sedést segítő hormonos sze­rünk, a gyökérvégeket a hasz­nálati utasításnak megfelelően érdemes vele kúrálni. Hasonló módon, érdemi ká­rosodás nélkül költöztethetjük új lakóhelyre nagyobb évelő növényeinket, virágtöveinket is. Tartsuk szem előtt, hogy le­hetőleg minél nagyobb földlab­dával együtt kerüljenek át az új helyre. Általában biztonsággal telepíthetők több éve helyben levő fák, bokrok, sőt fenyők és más örökzöldek is - megfelelő méretű földlabda „társaságá­ban”. A méret természetesen függ a növény föld fölötti ré­szeinek méretétől. Általánosít­ható szabály, hogy a földlabda a föld fölötti ágrész átmérőjénél 5-6-szor nagyobb átmérőjű le­gyen. Ha zsákvászonnal vagy fóli­ával burkoljuk be a földlabdát, megakadályozhatjuk, hogy szállítás közben szétessen vagy elhulljon. A költöztetés záróak­kordjaként az előre elkészített gödörbe eredeti helyzetébe il­lesszük be a növényt, és 3-4 ka­róval feltétlenül támasszuk ki, a földlabda és az ültetőgödör kö­zötti részt pedig jó minőségű, nyirkos földdel töltsük ki, és jól iszapoljuk be. Dr. Komiszár Lajos (Ferenczy Europress) Farmgyakomokképzés A Földművelésügyi Miniszté­rium Humánpolitikai Főosztá­lya pályázatot hirdet Németor­szágba mezőgazdasági gyakor­nokok képzésére. A program keretében a csa­ládi gazdaságokban végzett gyakorlati munka mellett a gyakornokok Freiburgban elő­készítő tanfolyamon vesznek részt, valamint szakmai to­vábbképzésben részesülnek. A képzés időtartama hat hónap, várható időpontja 1995. április 24. A kinntartózkodás idejére a gyakornok részére családoknál teljes ellátást és havi 400 már­kát biztosítanak; az utazás költ­ségének 75 százalékát a minisz­térium vállalja. Pályázni lehet azoknak a 20-30 év közötti, lehetőleg egyedülálló egészséges fiata­loknak, akik legalább mező- gazdasági középfokú iskolai végzettséggel és legkevesebb 3 éves mezőgazdasági szakmai gyakorlattal, valamint gép­jármű-vezetői engedéllyel ren­delkeznek. A pályázatot - rövid szakmai önéletrajz - az FM Humánpolitikai Főosztályához kell megküldeni 1995. március 10-ig. (Budapest 1860, Pf. 1.) VETÉSI NAPTÁR MÁRCIUS - ÁPRILISRA Növényfaj Vetési idő Csírázási Vetőmag­Tenyészterület/cm hónap min. szükséglet s = sorban (dekád) hőmérséklet gramm/m2 f = fészekben Bab április (2) - május (2) 4,4 8-10 80 s Bimbóskel április (2) 4 3-4 60-70x40-50 Borsó március (1) 15,6 6-7 30 S Brokkoli március (2) - április (2) 4 3-5 50-70x50 Fejes káposzta március (2) - április (2) 4,4 3-6 50-70x40-60 Fejes saláta március (2) - április (2) 1,7 2-4 25-30x20-30 Zöldpaprika március (1) - április (1) 15,6 10-15 50-60x20-25 . Hónapos retek március (1) - április (3) 4,6 1-5 10-20 S Karalábé március (1) - április (3) 4 3-6 25-50x20-30 Karfiol március (1) - április (3) 3-6 4 50-70x40-60 Kelkáposzta március (1) - április (3) 4 3-6 40-70x40-60 Kifejtőborsó március (1) - április (1) 4,4 25-35 20-25 S Kínai kel március (1) - április (3) 4 3-5 40-50x40 Mák március (1) - április (3) 0,5-1 3 30-40 s Paradicsom március (1) - március (3) 10 2-4 60-100x30-50 Petrezselyem március (1) - március (3) 4 1-2 30-40 S Sárgarépa március (1) - április (3) 4 1-2 20-40 s Póréhagyma március (1) - április (3) 4 1-2 30x15 Sóska március (1) - április (3) 0,5-1 3 35-40 s Spárga március (1) - április (3) 2 10-12 120-150x30-40 Spenót március (1) - április (3) 1,5-2 4 20-30 s Velőborsó március (3) - április (3) 4 30-40 25-30 S Téli sarjadékhagyma március (1) - április (3) 4 1-2 40x20-25 Tojásgyümölcs március (1) - március (3) 1-2 10 60x40 Vöröskáposzta március (1) - április (1) 3-6 4 50-70x40-60 Vöröshagyma március (1) - március (3) 1-2 4 25-30 S Zeller március (1) - április (3) 1 4 40x40 Gyöngyhagyma március (1) - április (3) 4 10 20-25 s . Metélőhagyma március (1) - április (3) 4 10 10 s Nyári retek március (1) - április (3) 8-10 0,5-1 30 s Pasztinák március (1) - április (3) 5 1-2 50-60 s Sárgadinnye március (3) - április (3) 15 3 100-150x100 ÉisBBl Szövetkezetünk az alábbi szolgáltatásait ajánlja tisztelt vásárlóinak és megrendelőinek! KOMPLEX MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁK:- talajelőkészítés, vetés,- növényápolás,- betakarítás, terményszárítás, tárolás. GÉPJAVÍTÁS:- gépjármű- és munkagépjavítás,- gépkocsi és traktor szervizelés,- környezetvédelmi vizsgálat,- ADR-vizsgáztatás,- alkatrész-eladás. KERESKEDELEM:- ABC-áruház,- mezőgazdasági gépkereskedelem,- vasbolt,- műtrágya- és növényvédőszer-eladás. IPARI TEVÉKENYSÉGEK:- rugógyártás mezőgazdasági gépekhez,- gyorsan kopó alkatrészek gyártása,- építőipari tevékenység, Ha a felsorolt EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: szolgáltatásainkat igénybe- közúti teherszállítás, kívánja venni, kérjük keresse- irodahelyiség bérbe adás. fel szövetkezetünket! Címünk: 5130 Jászapáti, Velemi Endre út 4-6. Tel./fax: 56/377-516 Tx.: 23-567 *72373/1 h* 60- 100 Ft/kg-os áron - Rebeca, Kondor, Asterix, Desire, Gülbaba fajták. Minigumók: (vetőburgonya, nyolc fajta)- Ára: 7-10 Ft/db Dughagymák (vörös és lila) 130 - 200 Ft/kg Kapható még:- Raschel zsák 11-14.50 Ft/db- PP szövött zsák 28 Ft/db- Bálakötöző zsineg 140 Ft-tól 200 Ft/kg- Gégecsövek 25-33 Ft/m- Egyéb műanyag termékek, fóliák Cím: Simkó Zoltán vállalkozó Kecskemét, Csillag u. 4. Telefon: 76/483-182, 20/351-482 -72141/1H­MEZOGAZDASAGI ÜZEMEK, KISTERMELŐK, FIGYELEM! A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Részvénytársaság folyamatosan értékesíti a széles fajtaválaszékú, nagy termőképességű hibrid- kukorica, valamint borsóvetőmagvakat. Érdeklődni lehet munkanapokon 7-16 óráig Szenttamáson, a Vetőmagfeldolgozó Üzemben személyesen, vagy az 56/390-924 telefonszámon. Ügyintézők: Molnár Mihályné és Kemenczei Balázs. *72266/1 h*

Next

/
Thumbnails
Contents