Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-20 / 43. szám

1995. február 20., hétfő Húszon Innen — Tízen Túl 5. oldal Óriás vaddisznószobor. Csaknem 9 méter magas, 14 méter hosszú és 5 méter széles vaddisznószobrot készített az ardennes-i szobrász, Eric Sleziak. A hatalmas vaddisznó elszál­lítása készítésének helyéről kb. 600 ezer dollárba kerülne. A szobrász reménykedik, hogy az 50 tonás vaddisznó méltó helyet fog találni. feb-fotó Nóra, a magyar szívű amerikai A macska mancsa kacska Akik számára a fenti agyrém ismerősnek tűnik, azok bizo­nyára látták a Holt Költők Tár­sasága című filmet, amelynek számos tanulsága van. Igaz, a mondanivalója is sokféle. Amellett, hogy végletekben mutatja be tanárok és szülők nevelési elveit, felhívja a fi­gyelmet a művészet, a költé­szet fontosságára. A mindennapi életünkben szintén jelen vannak ezek fo­galmak. Kinek többet, kinek kevesebbet jelent, de létezik; ami a kiállítótermek és köny­vesboltok .mélyén” szunnyad, s csupán arra vár, hogy az em- bérék! kissé talárt" szürke és egyhangú életébe némi színt lophasson -' nos, ez kultúra. Egy regény, egy vers, egy no­vella mindenki számára lehet kellemes olvasmány. Csakugyan mindenkinek? Hetekkel ezelőtt történt, hogy hosszadalmas várakozás közben elkezdtem olvasgatni. A kezemben tartott könyv Al­bert Camus két legismertebb regényét, a Pestist és a Kö­zönyt tartalmazta. Lapozgatás közben szinte észre sem vet­tem, amikor egy közvetlen, életvidám tinilány odatelepe­dett mellém, és tüzetesen vizs­gálni kezdte a szemközti falon díszelgő hirdetményeket. Mi­után ráunt, s talán, hogy job­ban múljon az idő, megkér­dezte: mit olvasol? Ahogy megmutattam, elképedt.- Ilyeneket?- Ilyeneket - feleltem.- En nem tudnék efféléket olvasni - szögezte le.- Miért nem?- Csak!... Mert unalmas. Tehát, mégsem szól min­denkihez a művészet? Ha csakugyan ez a konklúzió, nyugtalanító. Vannak, akik semmi fantá­ziát sem látnak abban, hogy ha valaki írásra, festegetésre, szobrászatra vagy éppen szín­játszásra adja a fejét. Sőt, többnyire megvan a saját pejo­ratív véleményük erről. Ismer­tem valakit, aki egy napon be- 1 jelentette a családjának meg az egész rokonságnak: érettségi után egyetemre jelentkezik, mert tanár szeretne lenni. Erre csak annyi volt a válasz, hogy „no, fiam, akkor te sem sze­retsz dolgozni!” Szóval, a kör­nyezet sem mindig támogatja a nagyratörő vágyakat. Pedig jó volna néha elmondani, milyen felemelő, mámorító érzés, ha befejezzük egy remekbe sza­bott írásunkat, vagy amikor az ecsetünk nyomán hangulatos képek maradnak a papíron, vásznon. A fiatalok olykor szívesen faggatják az idősebbeket a művészetekről. Az ilyen be­szélgetések után többnyire el is határozzák, hogy ők bizony költők, drámaírók meg zene­szerzők lesznek. Bár elsőként aligha az alkotás öröme jut az eszükbe. Inkább önmagukat látják, amint a hódolóik köré­ben autogramot osztogatnak. Mások viszont kezdettől elzár­kóznak mindettől. Ők sohasem éreztek indíttatást ilyen időpo- csékolásra, inkább csinálnak valami olyasmit, aminek „ér­telme” van. Szerencsére azért minden májusban megtelnek a főisko­lák és egyetemek, hogy a sok­szoros túljelentkezés dacára a hallgatók hozzákezdjenek az írásbeli felvételi dolgozatuk­hoz, legyen szó történelemről, matematikáról, földrajzról vagy bármely más tantárgyról, így volt ez eddig is, s feltehe­tően így lesz ezután is. Egy gondolat erejéig még kanyarodjunk vissza az elején említett filmhez. A benne sze­replő diákok, á jövő pénzügyi szakemberei semmit sem ko- nyítottak a rímfaragáshoz, így amikor verset kellett írniuk, egyiküknek csak ennyire tel­lett: a macska mancsa kacska. Ezzel aligha írta be a nevét vi­lágirodalom klasszikusai közé, ám a próbálkozás dicséretet érdemlő. Vajon az életben nem lenne érdemes ilyesmivel fog­lalkozni? Ha most valaki tollat ragad, talán megmutatkozik rejtett írói vénája, s akkor is kitartóan próbálkozik, ha kezdetben csupán az előbbihez hasonló zöngeményre futja. Molnár G. Attila Miss Nora Juhasz, avagy Ju­hász Nóra Los Angelesben született 1981-ben. Jelenleg Szolnokon, a Széchenyi Kör­úti Általános Iskolában tanul, s a lakótelepen lakik. Az Amerikai Egyesült Államok déli szakaszát többször át­utazta, s hogy városunkba mi szél hozta, arról mesél ne­künk.- Elmondanád, mi is köt ehhez a városhoz?- Édesapám Abonyban, anyukám pedig Szolnokon ne­velkedett. Ismerkedésük után sokat járták a világot, laktak többek között Ausztriában és Svédorszában is, majd az Egye­sült Államokban kötöttek ki. Összeházasodtak, megszületett a nővérem, Anna, később pedig én is.- Szüleid könnyen „talpra álltak" odakint?- Igen, hiszen apukámnak van egy vállalkozása. Szakmá­ját illetően autószerelő. Hasz­nált autókat vesz, javít és ad el. Anyukám is vele dolgozik.- Pontosan hol történik mindez?- Laktunk sokfelé. Los An­gelesben, Floridában, San Die- góban és utóbb Colorado ál­lamban, Denverben. így tehát én is több iskolába jártam.- Mennyi időre jöttél Ma­gyarországra?- Egy évre. Tavaly augusz­tusban érkeztem, és idén nyá­ron fogok hazamenni. Célom az ország és a nyelv bővebb meg­ismerése volt, valamint a roko­naimmal való kapcsolat fejlesz­tése. Magyarországon, sőt egyál­talán Európában is csak egyszer jártam eddig, 1993-ban. Meg­szerettem a várost, jól összeba­rátkoztam az unokatestvére­immel, ezért döntöttem úgy, hogy maradok egy ideig. Szert tettem több barátra is, akik kezdtek hiányozni. Ők a jelen­legi iskolatársaim is.- Eléggé töröd a magyar nyelvet. Hogy állód meg a he­lyed az iskolában?- Bejárok az órákra, de nem osztályoznak. Nem felelek, és nem írok dolgozatokat. Itt egyébként jóval többet kell ta­nulni, mint az Államokban. A 12 osztályt az USA-ban három iskolában fogom kijárni. Az elementry az első hat osztályt, a junior high a 7-8-9.-et, és a high school következő három évet tartalmazza.- Milyen feltűnő különbsége­ket érzel a két ország között?- Itt jóval közvetlenebbek, barátságosabbak az emberek. A szórakozóhelyek is jobban ren­delkezésükre állnak a diákok­nak, hiszen Amerikában a fiata­lokat még nem engedik be az ilyen helyekre. Kint mi csak a magunk szervezte házibulikba tudunk eljárni. Aztán az alkohol és a ciga­retta: 21 éves kor alatt nem szolgálnak ki szeszes itallal, ci­givel pedig 18 év alatt. Ma­gyarországon - én úgy vettem észre - bárki hozzájuthat, s akármilyen mennyiségben. Itt rengeteg fiatal dohányzik, és szerintem gyakran sokat isznak. Ez az, amit nem kellene ten­niük!- Hiányzik a „szülő” -orszá­god?- Persze. Főleg a családom. A szüleimmel és nővéremmel sokat beszélek telefonon. Az iskolatársaim és barátaim ter­mészetesen hiányoznak, és hogy el ne felejtsem: a kutyám is!- Abonyban és Szolnokon la­kik az összes rokonod. Ok jár­tak már Amerikában?- Igen. Tavaly tavasszal pél­dául két hónapig volt nálunk a 86 éves dédmamám és a ke­resztanyám, akinél jelenleg la­kom. Segítettek a szüleimnek a munkában, valamint két hétig utazgattunk. Ellátogattunk töb­bek között Kaliforniába, Las Vegasba és Hollywoodba. Mindannyian jól éreztük ma­gunkat.- Még egy kérdés: hol sze­retnél élni?- Az Egyesült Államokban. Ott nőttem fel, s visszahúz a szívem. Az oldalt összeállította: Gerendássy Katalin G. K. Kamaszbajok kommentár nélkül Ajtócsapódás. Kint fúj a szél, a huzat az egész házban érezhető. Dühös mozdulatok zaja hallat­szik. Dong a lépcső, ahogy feljön. Nem tudni, kinek szólnak az indulatos mozdulatok - végtére is: senki sincs itthon. Benyitott a szobába, és hangosan csukta be az ajtót. Sokkal hangosabban, mint szabad lett volna. Pedig nem igazán volt dühös. Tarisznya volt a vállán, amit hanyagul hajítot le a szoba közepére... Tartalma a szőnyegre szóródott. Bosszúsan tépte fel az ablakszámyat, és ledobta magát az ablakpárkányra. Fél lába kint lógott a kétemeletnyi mélység felett. Esett az eső kint, a szobába is bevert a kitárt ablakon. Ráesett a tarisznyára, a reggeli sietség közben szétdobált tankönyvekre, néhány ledo­bott ruhára, amik a szék támláján várták sorsuk jobbra fordulását - egyelőre hiába. A csapzott, szétfújt haj, két értelmes, de bána­tos szem is kapott a csípős, erős széllel érkező, hideg esőcseppekből. Egy ideig tűrte, mert az eső megnyugtatta, de aztán önkéntelenül hara­gudott meg a szélre, az esőre is, felugrott, és be­csapta az ablakot. Saját magára haragudott a legjobban. Bekap­csolta a magnót, gyönyörű, lassú szám indult. Csak állt a szoba közepén, teljesen magába ros- kadtan. Fokozatosan körülvette a zene, a szél zúgása, a szürke esőcseppek kopogása az ablak­üvegen a szobájában uralkodó totális káoszt. Lassan folyt össze mindez saját feldúlt kamasz- leikével. Sími akart, minden fájdalmát elmosni vele. Végig akarta gondolni feldúltságának okait, de nem volt rá sem ereje, sem ideje. Megváltó hirtelenséggel robbant ki belőle a zokogás, amit most senki előtt nem szégyelt volna, mert szük­sége volt rá. Napok, hetek feszültsége robbant ki most egyszerre belőle. Hangosan sírt, megnyug­tató, bő könnyzáporral, ami elmosta minden fel­gyülemlett fájdalmát. Erőtlenül dőlt végig az ágyon, öntudatlanul szorított magához egy párnát. Aztán hosszú ideig nem mozdult. Sírt. Hol hangosan zokogott, hol halkan pityergett. Aztán lassan megnyugo­dott. A könnyektől nedves párnára hajtotta fejét, néha még fel-felcsuklott a hangja, de már köny- nyek nélkül. Érezte, most nagyon sokáig nem fog sími. Olyan volt, mintha minden baja felol­dódott volna ebben a könnyzáporban. Pedig nem szokott sírni. Apróságok miatt főleg nem. így pedig még sosem sírt. Ennyi feszültség felhalmozódásához néhány hosszú és kivételesen rossz hónap kell, és nem ismétlődhet túl gyakran. Az felőrölné. Ennyi vi­szont kell. Muszáj. Változás e nélkül túl lassú lenne. Márpedig egy kamasznak fejlődni, érle­lődni, edződni kell. Akár fájdalmasan is. Ez a dolga. Mire ezt végiggondolta, lejárt a zene. Ál­mosan búgott fülébe a szél, könnyű zsibbadtság vette körül, a teljes megkönnyebbülés érzése. Csodálatosat álmodott, hónapok óta először. Álomképei között halványan rémlett fel az is­kola képe. Hirtelen nyitotta ki a szemét, felug­rott. Már sötét volt, alig látott. Ijedten kezdte ke­resni a félhomályban, félálomban az órarendet. Kábult idegrendszerébe lassan lopózott be egy halvány emlékezésféle... Hiszen ma péntek volt... N. K. Süketnémák étterme Két kis adag csirkekrokett és egy adag sült krumpli - jelzi a pultnál lévő eladó a konyhai személyzetnek kar- és kézmozdulatok soka­ságával. A szakács visszajelez, és a munka folyik tovább a Ken­tucky Fried Chickennek Kairó Dokki nevű negyedében nemrég megnyílt gyorséttermében. Ez a létesítmény azonban egy kicsit más, mint a többi - írta a Reuter a különleges étterem történetét ismertetve. A 28 tagú személyzet, az üzletvezető és annak helyet­tese kivételével egytől egyig süketnéma.- A vállalat úgy érezte, hogy kapott valamit a közösségtől, és kötelezettségei vannak vele szemben - mondta Ali Sarhan üzletve­zető, akinek szavait a vállalat reklámmenedzsere egészítette ki: hi­szünk abban, hogy lehetőséget kell adni ezeknek az embereknek. Mi ezzel fejezzük ki, hogy nem vagyunk érzéketlenek. Az étterem több hónapos előkészületek után nyílt meg. A sze­mélyzet tagjait az egyiptomi süketnémák egyesülete által benyúj­tott listáról választották ki, és a süketnéma-jelbeszéd arab változa­tát ismerő tolmácsok segítségével tanították be. A vevők a kivá­lasztott ételeket egy nagy képekkel ellátott menükártyáról rendel­hetik meg, s a falakat stílszerűen a jelbeszéd ábécéjét ábrázoló je­lekkel díszítették. Amikor szól a telefon, vagy egy figyelmetlen vendég azt hiszi, hogy egy szokványos étterembe tévedt be, akkor az üzletvezető és helyettese mindig kéznél vannak. - Eddig gya­korlatilag még nem fordult elő probléma. Az elején egy kicsit ag­gódtam, de mindenki jó munkaerőnek bizonyult - meséli Sarhan, akinek ezt megelőzően nem volt tapasztalata fizikai hátrányban szenvedő emberekkel, de azóta megtanulta a jelbeszédüket is. A 21 éves Haled, aki kétéves korában egy lázas betegség követ­keztében vesztette el hallását, nagyon örül mostani állásának, mert befejezte ugyan az asztalostanfolyamot a süketnémák iskolájában, de munkát nem talált. - Most havi 250 fontot keresek, s ez óriási - lelkendezik. (MTI-Panoráma) Mila Jovovich, aki nagy sikerrel alakította a Vissza a kék lagúnához című film főszerepét, énekelni kezdett, és sze­retne ismertté válni a pop világában is. feb-FOTÓ Ifj. Farkas Gábor: Ne félj! (K. K.-nak ajánlom) ígértem, hogy üzenek, Ha égig lobogó tüzemet Eloltotta az idő nedves sugara. ígértem, hogy változom... Ma sok percem átkozom: Még könnyezik minden virradat... ígértem, hogy feledlek, Ha úgy keli, elengedlek. De a szív az úttól visszatart. ígértem: visszatérek, De bennem sem oldódott a Vétek, Még nem akarom, hogy lásd arcomat. Templomod előtt járok, Miközben tekinteted elé tárom Lángtalan, suhogó világom. Csak egyetlen dolog éltet: Soká majd e nyomasztó ítélet Benned majd megbocsájtat, S visszavársz majd egy nap. Egy napon, mikor úgy érzem, megtértem, A legtisztábbak soraiba értem, Ott találkozom veled újra. Ne félj, nem leszel többé feldúlva Általam, Te ártatlan. Templomod előtt járok, Miközben tekinteted elé tárom Lángtalan, suhogó világom. Csak egyetlen dolog éltet: Soká majd e nyomasztó ítélet Benned majd megbocsájtat, S visszavársz majd egv nap.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents