Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-17 / 41. szám
1995. február 17., péntek Körkép 5. oldal / Eladó a tiszafüredi Sztár Áruház (Folytatás az 1. oldalról) dezetlen számlája sem volt. Ennek ismeretében nem volt meglepetés, hogy miután meghirdették a Sztár végleges privatizációját, a bérlők tulajdonosok akartak lenni. Ehhez azonban hiába teremtették elő a versenytárgyaláshoz szükséges kauciót, - további készpénz hiányában - egzisztenciahitelt szerettek volna felvenni. Ám a Budapest Bank „E”-hitelkérel- müket elutasította. Trázsiné ma is értetlenül áll az eset előtt, mert szerinte hosszú távra szóló üzleti tervük biztosította volna fizetőképességüket. A hitel hiányában az áruház volt üzletvezető-helyettese már csak kívülállóként vett részt a kecskeméti árverésen, amelyet egy miskolci pályázó nyert meg több pályázóval szemben, akik között egy tiszafüredi is volt. „Ez még nem is bántana - emlékezik az 1994. július 14-i versenytárgyalásra Trázsiné -, mert mind a miskolci illetővel, mind a tiszafüredi pályázóval jó a kapcsolatom. Ennek ellenére elhihetik, hogy nagyon szerettem volna, ha továbbra is a tiszafüredieké marad a 22 éves áruház, amely most is munkát adhatna sok olyan kereskedőnek, akiknek ez a szakma az élete.” A Trázsiné által emlegetett jó kapcsolatot mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyertes továbbra is kiadta bérleménybe az épületet, de csak 1994. december 31-ig. Ekkor korrekt módon közölte, hogy amennyi- ban nem képesek ötéves időtartamra bérelni az egész épületet - a bt. csak az áruház felét üzemeltette -, akkor azt üresen kívánja értékesíteni. Jelen anyagi helyzetében ő erre nem vállalkozott, így fel is oszlott a bt., s a Sztárban dolgozók ismét munkanélküliek lettek. Trázsiné a beszélgetés végén még elmondta, hogy az új tulajdonos bizalmából az áruház kulcsai még most is nála vannak, így azt is tudja, hogy már több érdeklődő is érkezett az épületre. Ám egyezség még a mai napig nem született, s azért áll üresen az áruház. * Lapunk munkatársa az ügyben felkereste a Budapest Bank képviselőit, akik annyit kívántak hozzáfűzni a fentiekhez, hogy Trázsiné „E”-hitelkérel- mét a bank pénzügyi szakemberei korrekt módon megvizsgálták, s megfelelő módon indokolva utasították el. Itt tart most az ügy. Az tény, hogy a félbemaradt Pátria étterem mellett nem öregbíti Tiszafüred város hírnevét egy üresen tátongó, azelőtt nagyon is népszerű áruház. A tiszafürediek csak abban bízhatnak, hogy hamarosan akad fizetőképes kereslet rá. Arra azonban valóban nagyon kevés az esély, hogy az illető helybéli legyen, mert Trázsiné- hoz hasonlóan, nagyon sokan csak hitel segítségével lennének képesek erre. PM. Lapunk újszászi terjesztője Szabó József né, Mária, tizennégy éve költözött két fiával Újszászra, Szolnokról. Azóta eltelt egy kis idő, a srácok felcseperedtek, önállóak lettek. Közülük az egyik itt lakik Újszászon, a másik visszament a megyeszékhelyre. Mivel már nyugdíjas, úgy alakult a sorsa, hogy 1993 decemberétől az Új Néplap egyik terjesztője. Akkor hárman hordták ki a házakhoz az újságokat, időközben az egyik bevonult katonának, és az a terület is az övé lett. 1995. január 1-jétől megint változás következett a mindennapjaiban, mivel magánvállalkozó lett. így az 5 ezer 400 lelkes nagyközség mindegyik Néplap-előfizetőjéhez ő juttatja el az újságot. Illetve helyesbíttek: családi vállalkozásban hárman hordják a lapökat. Amikor átvette, 314 volt, lemondtak rögtön tizenhetet. Azóta eltelt nem egészen két hónap, és az előfizetők száma húsz-egynéhánnyal nőtt, lassan eléri a háromszázharmincat. Igaz, a gyorsaságnak ára van, elvégre reggel fél háromra már a lakásán a lap. Rendszerint negyed háromkor ébred, és hatra, A cél az, hogy minél hamarabb elérjük a háromszázötven előfizetői számot - mondja lapunk újszászi terjesztője, Szabó Józsefné fél hétre harmadmagával széthordják, kiviszik az utolsót is. Éppen ezért nem véletlen, hogy esténként a tévében a Híradót még megnézi, és utána alvás, mert a vekker hajpalonta könyörtelen. A célja az, hogy minél hamarabb elérje a háromszázötven előfizetőt. Ehhez még húsz-egynéhány ember ottjártunkkor hiányzott, lehet, azóta annyi sem... D. Sz. M. A természet védelmében Az Európa Tanács 1995-öt a természetvédelem évének nyilvánította. Ennek jegyében a Kömyetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) Természetvédelmi Hivatala rendezvénysorozatot indít az idén - jelentette be Tardy János, a KTM helyettes államtitkára csütörtökön a pesterzsébeti polgármesteri hivatalban a sorozat nyitó előadásán. A rendezvények célja, hogy az állampolgárok az önkormányzatok aktív bevonásával információhoz jussanak lakóhelyük környezeti értékeiről és az adott területeken felmerülő környezetvédelmi problémákról. A környezetszennyező vagy -romboló tevékenységekhez a legtöbb esetben anyagi érdek fűződik. Tardy János kifejtetté, hogy az új természetvédelmi törvény az év második felében az Országgyűlés elé kerülhet. Ennek irányelvei szerint a zöldterületek értékhordozó jószágok. Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy fás terület kiirtásáért megfelelő pénzösszeget kell majd fizetni. (MTI) A McDonald’s mérlege Elkészült a város költségvetése Szolnok „takaréklángon” A McDonald’s az idén további tíz éttermet nyit Magyarországon. A beruházás teljes költsége eléri az 1,2 milliárd forintot. Az új éttermek forgalmával együtt a tervezett árbevétel várhatóan meghaladja az 5 milliárd forintot. A McDonald’s Magyarország Kft. vezetői sajtótájékoztatójukon arról is beszámoltak, hogy tavaly szintén 1,2 milliárd forintot fordítottak a hálózat bővítésére. A már meglévő 27 étterem árbevétele meghaladta a 3,7 milliárd forintot. A társaság 23 millió forintos nyereséggel zárta az elmúlt esztendőt. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) mértékű csökkenést „írnak elő” a tervezetthez képest. Ez a mutató az óvodáknál két, az általános iskoláknál három, a gimnáziumoknál négy, a szakmunkásképzőknél és szakközépiskoláknál pedig hat százalék. A csarnok- és piacintézménynél, illetve a Szigligeti Színháznál 5-5, a szociális foglalkoztatónál és a humán szolgáltatónál 4-4, míg a városi televíziónál 2 százalék lesz a „lefaragás”. Néhány esetben konkrét szám szerepel elvonásként, a városi művelődési központ 7, a városi könyvtár 4 millió forinttal kap kevesebbet az elképzelések szerint. A kurtítás természetesen vonatkozik a polgármesteri hivatal működtetésével kapcsolatos kiadásokra is. Az Új Néplap kérdésére, hogy a költségvetés ezen tervezete mennyiben tekinthető stabilnak, Horváth Péter azt válaszolta: a bizottság a meghatározó sarokszámokat 6-1, 7-1 arányban fogadta el, és a pártok képviselői nyilván saját politikai szervezeteik véleményét képviselték. Az is kiderült, hogy a költségvetési előterjesztést február utolsó napján vitatja meg a közgyűlés. LJ. Az alumínium és az élelmiszer „ROKON”-sága Munkahelyteremtés árukapcsolással A tiszafüredi polgármesteri hivatal nagyterme tegnap nem a megszokottak szerint funkcionált. A politikai tanácskozások és összejövetelek színhelye kiállítóteremmé változott. Lapunk két hete számolt be arról, hogy egy budapesti székhelyű Mezőgazdasági Termék- feldolgozó és Kereskedelmi Kft. megvásárolta a jelenleg holland érdekeltségű bérleményben üzemelő alumínium- áru-gyárat. A híradásban ugyan elhangzott, hogy az új tulajdonos régi profiljában kívánja üzemeltetni az Alumínium- áru-gyár Rt. tiszafüredi üzemét, de tegnap arra is fény derült. hogy nem mond le fő profiljáról, a húsipari termékek forgalmazásáról sem. A budapesti R-KO-N Kft. balmazújvárosi húsüzemének igazgatója, Pető Sándor elmondta, hogy az ország egyik legsikeresebb húsipari cége nagy fantáziát lát az idegenfor- galmilag potenciális helyen lévő tiszafüredi felvevőpiacban. A kóstolóval egybekötött termékbemutatón, melyen a polgármesteri hivatal meghívását elfogadva főleg az idegen- forgalomban és vendéglátásban érdekeltek jelentek meg, kiemelt hangsúlyt kapott az alugyári termelési kapacitás hasznosítása mellett az is, hogy a cég még fokozatosabban kívánja segíteni a „ROKON” márkanevet viselő húsipari termékeivel a Tisza-tó és vonzáskörzete még jobb ellátását. A tegnapi bemutató sikere erre reményt is adhat, mert a cég húskészítményei minden érdeklődő szemének és szájának igényeit kielégítették. Ezek után nem kívánhatunk mást, mint azt, hogy az R-KO-N Kft. ugyanilyen sikerrel tegyen eleget annak a felfokozott várakozásnak is, mely az alugyár jövőbeni hasznosítását előzi meg a Tisza-parti városban. PM. Gasztro-expo A kereskedelem és a vendéglátás volt az utóbbi évek sikerágazata Magyarországon, amely a bevont külföldi működő tőke értékét tekintve még mindig a legvonzóbb kelet-kö- zép-európai térség - hangoztatta Berényi Lajos, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára Pécsett, a második Gasztro-expo csütörtöki megnyitóján. A hatvan hazai, illetve külföldi cég részvételével megrendezett nemzetközi kiállítás és vásár a konyhaművészet és a vendéglátás legújabb termékeit, eszközeit és szolgáltatásait kínálja vasárnap estig az érdeklődőknek a pécsi sportcsarnokban. (MTI) Az Amstel Galéria ismét kiállítással várja a képző- művészetet kedvelőket. A tegnap megnyitott tárlaton ezúttal Zsitnyár Erzsébet alkotásai láthatók. A kiállítás egy hónapig tart nyitva. fotó: mészáros Karcagon 50 millió az F kategóriára Karcagon 105 pedagógust soroltak vissza az F kategóriából, közülük 93-an pereltek, s már közel negyvenen meg is nyerték a pert. Éppen ezért hívta össze megbeszélésre az összes érintettet dr. Fazekas Sándor polgármester.- Milyen megállapodás született? - kérdeztük a polgármestertől.- Az F kategóriában érintett pedagógusoknak, de nekem s az önkormányzatnak is az a véleménye, hogy a kialakult helyzetért sem a tanárok, sem az önkormányzat nem tehető felelőssé, ugyanakkor szenvedő alanyai sok szempontból mi vagyunk. En megértem azokat a tanárokat is, akik perelnek egy jogos követelésért, mely látszik, hogy jogos, hiszen a bíróság megítéli. Az önkormányzat anyagi teherbíró képességét meghaladja az, hogy egyszerre fizesse ki ezt az összeget, hiszen a 105 pedagógus részére ez 46 millió forint.- Ebben már a kamatok is benne vannak?- Igen, s a tavalyi és az idei részarányt is tartalmazza ez az összeg. Éz terheli a karcagi ön- kormányzatot a továbbiakban is, hiszen aki F kategóriái besorolást nyer, az a továbbiakban is abban fog szerepelni. Tavaly ezt az önkormányzat egyrészt nem tudta volna felvállalni más egyéb terhei miatt, másrészt a peres eljárások is kész helyzet elé állították az önkormányzatot. Az egyeztetésen felajánlottam, hogy valamennyi érintett - függetlenül attól, hogy perelt-e vagy sem - kb. 2 hónapon belül megkapja a járandóságát. Ezt az érintettek kedvezően fogadták, most folyik ennek a gyakorlati előkészítése. Az i-re a pontot a költségvetés elfogadásakor teszi fel majd a testület. • Érre minden esély megvan, hiszen a pénzügyi és az oktatási bizottság is támogatta a javaslatot, melynek van egy olyan vonzata is, hogy 50 millió forint működési hitelt kell felvenni a munkabérre. Ez nem kis teher a városra nézve, hiszen az állami, az intézményi működést is 200 millióval alulfinanszírozza, ez is hiányzik, a fedezetét meg kell teremteni, ehhez szigorú takarékossági intézkedést kell bevezetni. Lassanként ott vagyunk, hogy'az állami támogatás csak a tanárok munkabérére elég, a világításra, takarításra, F kategóriára nem szán pénzt. Akkor felmerül, hogy milyen iskolát várnak el tőlünk.-deÚj szolgáltatások a vasúti fuvarozásban A vasútnak a furazozás területén változatlanul jelen kell lennie, és erősíteni pozícióját - hangzott el tegnap Szolnokon, a fuvaroztatói igényekről és a MÁV Rt. új szolgáltatásainak bevezetéséről szóló fórumon. A MÁV Rt. január elsejétől új szolgáltatást vezetett be, az úgynevezett belföldi kisáru-fu- varozást, amely 48 óra alatt biztosítja az áru eljuttatását az ország bármely pontjára, 23 regionális központon keresztül. Egyes területeken jelentős fejlődés tapasztalható. Ma már a Józsefváros nem képes a nemzetgazdaság export-import forgalmát kombinált fuvarozásban lebonyolítani. Ennek megfelelően tervezik azokat a lépéseket - mint a szolnoki depó megnyitása -, amelyek csökkentik a főváros-centrikusságot. A szakemberek szerint a vasút jelenlegi vonalai versenyképesek, hiszen jóval gyorsabbak a közúti forgalomnál. A tavalyi esztendőről szólva elhangzott, ez az első év, amikor a szállítási teljesítmény növekedett, melynek következtében a vasutak 10 milliárd forintot meghaladó fuvarbevételt könyvelhet el. Mint mondták, még az idén megkezdik a számítógépes szállítmányozási rendszer telepítését. Elhangzott, a MÁV Rt. továbbra is fenntartja azt a javaslatát, miszerint a szolnoki - jelenleg kihalt - rendező pályaudvar területén alakítsanak ki logisztikai központot, amely többek között a vasúti és közúti szállítást, csomagolást és raktározást koordinálja majd. -tbgMezőgazdasági szolgáltatásból nehéz ma megélni Talajvizsgálatok feledésben A valamikor szakszolgálati állomásként működő szolnoki Ag- rolabor Kft. a tavalyi évet már szerény nyereséggel zárta. Ehhez azonban a fő profilból, a mezőgazdasági análitikából származó bevétel kevés lett volna, ezért a vegyipari termékek előállítása és kiszerelése is a cég repertoárjába tartozik. Ezek között is található olyan termék, a hypo, melynél a feketegazdaság és a nyugatról dömpingáron, reklámokkal támogatott termékek piaci nyomása rendkívül erős. A rendszerváltás előtt az állami gazdaságok szakszolgálati állomásaként üzemelő laboratórium 1990-ben vált önálló gazdasági egységgé, Agrolabor néven. Az először betéti társasági formában, majd később kft.-ként működő céget az 1992-es évben lezajlott privatizációkor a laboratórium dolgozói vásárolták meg, s az elmúlt két év alatt sikerült a vállalkozást nemcsak talpon tartani, hanem 1994-ben már szerény eredményt is elérni - mondotta érdeklődésünkre Tornyi La- josné ügyvezető igazgató. A kft. privatizációját követően a veszteséget öt évre határolták el, azonban a sikeres - s nagyon szigorú - gazdálkodás eredményeként 1995-re a veszteséget leírták. Ennek voltak következményei is, ám ez nem a létszám csökkentésében, hanem inkább a jövedelmekben tükröződött még 1993, 1994 folyamán. Az elmúlt év végén már sikerült - bár még az inflációtól elmaradó mértékben - a jövedelmi színvonalat emelni elemezte az Agrolabor Kft. ügyvezető igazgatója a cég gazdálkodását. A laboratóriumként létrehozott szakszolgálati állomás először kizárólag a volt állami gazdaságok számára végzett el különböző vizsgálatokat, azonban a gazdaság változásával együtt szükséges volt követni a piaci viszonyokat. Bár fő profilnak még mindig a mezőgazdasági analitika számít, azonban e téren a megrendelésállomány jelentősen csökkent. Részben a földtulajdonban bekövetkezett változások idézték elő, hogy a talajvizsgálatok száma csökkent. Erre pedig a gazdálkodóknak szüksége van - amellett, hogy törvény is előírja -, ugyanis ezen vizsgálatok alapján lehet eldönteni, vajon egy-egy területen milyen növényfajtát érdemes termelni, s ahhoz milyen talajerő-utánpótlást szükséges elvégezni. Mint mezőgazdasági vizsgálatokat végző laboratórium, az elmúlt évben az Agrolabor is azon hat laboratórium között volt hazánkban, mely a termények esetében a minősítéseket végezte. így a napraforgó, a kukorica mellett a búzát is minősítették. De vizsgálják a takarmányokat is, ami főként a gyártóknak szükséges, ugyanis ezt felhasználhatják az esetleges reklamációk során. Emellett kötöttek szerződést malmokkal is, melyek havonta küldik a mintát az ellenőrzés, a vizsgálat elvégzése érdekében. Az előbbiekben említett tevékenységek sajnos nem nyújtanak akkora bevételt, mellyel a laboratórium fenntartható lenne, hiszen nagy értékű műszerek állandó műszaki szinten történő tartása rendkívül költséges. Erre pedig szükség van, mert 1990 óta akkreditálják a labort, s a minősítést az Ágro- labor csak akkor kapja meg, ha megfelelő színvonalon tudja a vizsgálatokat elvégezni. Az akkreditálás több százezer forintba kerül - válaszolta kérdésünkre Tornyi Lajosné. A talpon maradáshoz és a nyereség eléréséhez ezért más tevékenységeket is kerestek. A legnagyobb munkát a vegyi- anyag-gyártás és -kiszerelés jelenti a Szolnok szélén otthonra lelt cégnek. A termékeik között található a hígított klór-lúg, azaz a hypo. „Jelenleg ez nem üzlet számunkra” - csóválta lemondóan a fejét. -ez-