Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-16 / 40. szám

1995. február 16., csütörtök Telefonos Hirdetésfelvétel: 56/424-924 9. oldal Borult ég, eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Hazánk időjárását az a nagy kiterje­désű ciklon határozza meg, amelynek középpontja a Skandináv-félszigettől nyugatra helyezkedik el. Ma éjjel a ciklonhoz tartozó újabb frontrendszer érte el a Kárpát-medencét. Hatására nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és sokfelé várható eső, illet­ve záporeső. A csapadék mennyisége a nyugati, délnyugati országrészben várhatóan jelentős lesz. A front északnyugat-délkeleti irányban halad át az ország fölött, ennek megfelelően a késő délutáni óráktól északnyugaton már felszakadozik a felhőzet. A kevés napsütés és az esőzés hatására ma már gyengébb lesz a felmelegedés, nap­közben 5, 10 fok várható. ___________ A térséget a front mögött újra ned­vesebb levegő árasztja el. Ezért ma napközben erősen megnövekszik a felhőzet, elered az eső, sőt helyenként záporeső is előfordul majd. A délnyu­gati szél időnként megélénkül. Napsü­tésre szinte egész nap nem számítha­tunk, s ez meglátszik majd a hőmér­sékleten is: a déli, kora délutáni órák­ban már csak 6, 8 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 1 Velencei-tó: 5 Tisza-tó: 3 Fertő-tó: 4 Tisza: 3-4 Duna: 5-6 Várható legmagasabb hőmérséklet Szolnok: °C 7 Kecskemét: °C 7 Jászberény: 8 Baja: 6 Tiszafüred:, 8 Kiskőrös: 7 Martfű: 7 Kiskunhalas: 6 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 50-55 Velencei-tó: 45-50 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 50-55 Szolnok: 40-45 Kecskemét: 40-50 Jászberény: 40-45 Baja: 45-55­Tiszafüred: 45-55 Kiskőrös: 40-45 Martfű: 40-50 Kiskunhalas: 45-50 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc 4> karcagi Déryné Művelődési Központban február 16 - 17-én. Nyitva: 9 -18 óráig Ülőgarnitúrák, sarokgarnitúrák, franciaágyak, heverők, fotelágyak 20 - 30 - 40 % -os árengedménnyel. Ön kiválasztja az anyagot, mi méretre készítjük bútorát! •71302/1H* A OPELk JÁSZBERÉNY sXeRViMÄe#Ä Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770. Minden típus raktárról. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfe­leinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APROHIRDETESEK INGATLAN TÓSZEGEN 400 négy­szögöl közművesített tel­ken lévő felújított, 3 szo­ba összkomfortos családi ház garázzsal és gazdasá­gi épületekkel együtt el­adó. Érdeklődni lehet: egész nap az 56/431-333 telefonon. *70663/3K* ZAGYVARÉKASON 2 szobás, gázos családi ház eladó. Érdeklődni: Zagyvarékas, Gyimesi ?u.Z2. »71012/2K*-OIJ .oU.uS öBlili-l LAKÁSOK, családi há­zak 0.8 M Ft-tól eladók, cserélhetők. Ingyenes ingatlanközvetítés. HIL- LER Ságvári 17. (piac mögött). *71145/1K* KIS családi ház eladó Kisújszállás, Szőlőskert út 2. Érdeklődni: Mó- ricz út 3/C. *71245/1H* TÓSZEGEN 800 négy­zetméter zártkert bekerít­ve, fúrott kúttal, lakóko­csival, villamosítva el­adó. Érdeklődni: 56/378- 280. »71287/2K* TISZAFÖLDVÁR, Ókincsem I. keresztút 4. alatt gázfűtéses, ker­tes, két és fél szobás családi ház azonnal be­költözhetően eladó. *71317/2K* __________ E LADÓ Szolnok, Bajcsy-Zs. u. 16. épület­ben kétszobás, 57 négy­zetméteres III. emeleti, déli tájolású lakás. Ér­deklődni: munkaidőben, ugyanott a mintaboltban, vagy 56/425-236 telefo­nod *7Í342/3K* SZANDASZŐLŐS, Eper úton 1200 négy­szögöl építésre alkalmas telek eladó, vagy műve­lésre bérbe adó. Érdek­lődni: 56/379-030 tele- fonon. *71357/2K* 32 négyzetméteres, alápincézett üzlethe­lyiség eladó Martfűn. Érdeklődni: 56/421- 978 9.00-15.00-ig. »71360/2K* CIBAKHÁZÁN, Bajcsy-Zs. u. 1. szám alatti lakóház hozzátar­tozó 200 négyszögöl telekkel, amely beépí­tésre alkalmas eladó. Érdeklődni: Deák F. u. 2. *71371/1K* GARÁZS eladó a Véső úti garázssoron. Érdek­lődni: napközben az 56/420-047, 18 órától az 56/422-055 telefon­számokon. *71401/1K* HÁROMSZOBÁS, tár­sasházként működő III. emeleti lakás, a Malom úton eladó. Kiköltözési és fizetési időpont meg­egyezés szerint. 56/423- 671. *71420/2K* 77 TISZAPÜSPÖKIBEN tetőtér-beépítéses, gáz­központi fűtéses családi ház 300 négyszögöl tel­ken eladó. Érdeklődni: 17 óra után a Sza­badság út 51/A, vagy a 06-60-387-617 telefo­non. *71461/2T* JÁSZKARAJENÖN ta­nya eladó. Kétszobás, központi fűtéses, víz, villany, nagy alsóépü­lettel, jószágtartásra al­kalmas, 1600 négyszö­göl szántóval. Érdek­lődni: Jászkarajenő, Csárdalapos 13. a hely­színen, vagy Tószeg, Szabadság út 9/a. *71482/1H* MEZŐTÚRON ker­tes, kétszobás családi ház eladó. Érdeklőd­ni: Mezőtúr, Lehel út 7. Szolnoki másfél szobás csere is érde­kel. *71483/1H* 77 MEZŐTÚRON, a Peresi holtágon 800 négyzetméter vízpart­ra nyúló hobbitelek eladó. Érdeklődni: 56/379-801 telefon­számon. *71506/1T* KERTES családi ház és üzemképes 1500-as Polski Fiat eladó. Szol­nok, Páva utca 8. *71534/1K* ®NAGYKÖRŰBEN Tisza-parti beállt gyü­mölcsössel, faházzal 600 négyszögöles telek eladó. Érdeklődni: 56/379-801 telefonszá­mon. *71542/1T* Szolnok város központjától 1500 m-re összközműves lakótelkek eladók. Érdeklődni: Tisza-Limes Ingatlan­forgalmazási és Vállalkozási Kft. Szolnok, Kossuth L. u. 2. (Megyeháza) fsz. 3. Telefon: 56-424-734 •7112I/2H* KARCZAG L. úton, 4 emeletes épület máso­dik emeleti 3 szoba + étkezős lakása eladó. Érdeklődni: 56/342-528 telefonszámon, 14 óra után. *71553/1K* ® GARÁZS eladó Szolnokon, a Szarvas úton. Érdeklődni: 56/370-220 telefon­számon. *71024/2T* SZOLNOKON 3+1 fél szobás! parkettás város­központi lakás eladó. Telefon: 56/372-920. *71571/1K* SZÉCHENYIN eladó 1 + 3 szobás lakás. Telefon: 56/374-280. *71583/1K* 77 SZÉCHENYI-LAKÓ- TELEPEN 3 szoba étke­zős lakás eladó. Érdek­lődni: 56/424-162 tele­fonszámon. *71616/1T* ^ZOUjOK, Építési telkek eladók!- Radnóti Miklós úton 320-320 négyszögöles tpllfplf 750.000 Ft/telek vételárért.- Vörösmező úton 400 négyszögöl 900.000 Ft-ért Érdeklődni: TISZA-INKÖZ Kft.-nél Szolnok, Mészáros L. út 2/a. Telefon: 56/377-545 •71150/3H* ® ELADÓ a Gorkij úton 3 szobás, 80 négy­zetméteres társasházi la­kás. Garázs, kis kert van. Érdeklődni: 18-20 óráig, 56/423-278 tele­fonszámon. *71587/1T* BESENYSZÖG, Árpád út 11. alatti kétszobás ház 490.000 Ft-ért el- adó. *71590/1K* 77 SZOLNOKON, a Kertvárosban, 200 mé­terre a Holt-Tiszától te­tőtér-beépítéses családi ház eladó. Érdeklődni: 56/422-319 telefonszá- mon, *7 X591/1T* JÁRMŰ TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984- estől. 06 (30) 40- 110. *69924/5H* AUTÓ DEPÓ Szolnok, Nagysándor J. út 12. Telefon: 56/343-158. Járművét ingyen kiállítjuk. «68470/I2H» _______________ 2 db Renault 370-es szerelvény és 1 db 4 éves Liaz szerelvény eladó. BUTI-TÜZÉP, Ebes, Útőrház 57. Telefon: 52/366-146. *70220/3H* w ELADÓ felújított Novor 1000-es permete­ző. Érdeklődni: 59/326- 442 telefonszámon. *70499/3T*__________ TÖ RÖTT, totálkáros au­tót veszek, kp-val fize­tek. Telefon: 06-30/421- 528. *65267/29T* HASZONJÁRMŰVEK, mikrobuszok, furgonok vásárlása Hollandiából, évjárat megkötés nél­kül. 06/30/415-490. *70996/1H* 7? SAMARÁT, 2107-es Ladát, Daciát keresek 6 éves korig. Telefon: 56/343-533. *66547/33T* KARAMBOLOS, sérült, totálkáros autót veszek. 06-1-290-5879; 06-30- 481-200. »71289/3K* 77 AUDI 80-as Qattro 6 éves, 1.8 injektoros, ka­talizátoros, gömbölyű, extrákkal eladó vagy cserét beszámítok, La­dát is. Érdeklődni: 53/360-891 telefonszá­mon. *71319/2T* Tr OPEL KADETT Kombi 1600-as dízel, 9 éves, friss műszakival, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: 53/361-405, 53/360-891 telefonszá- mokon. *71329/2T* BMW 318-as injekto­ros, katalizátoros, 1985- ös évjáratú, sérülésmen­tes, szerizkönyvvel, új karosszériával megkí­mélt állapotban eladó. Telefon: 57/312-376. *71335/1H* __________ 7 7 ELADÓ Warburg 1.3 Tourist 4 éves, első tulaj­donostól, megkímélt ál­lapotban. Ára: 320.000 Ft. Érdeklődni: 53/360- 594. »71362/2T* 77 ELADÓ Nissan Sanny 1.6-os, LX 6 éves, grafitmetál, hibát­lan, ár alatt sürgősen. Telefon: 53/360-594. *71364/1T* MULTICAR, platós 5.000 km-rel eladó. Te­lefon: 06-60-306-039. *71394/2K*__________ W ARTBURG Tourist 1988. októberi, 70.000 km-rel eladó. Telefon: 06- 60-306-039. *71395/2K* 77 ’89-es Trabant el­adó. Érdeklődni tele­fonon: 56/421-926. *71428/2T* 1.5 éves, 1.9 TD GL VW Vento extrákkal, újszerű állapotban, RÉSZLETRE is eladó. Továbbá ’90-es, 2.2-es Audi 100-as Quatro szintén részletre vásárolható. JUVENAL Kft. Szolnok, Széchenyi krt. 26. Telefon: 56/427-800. _________*7I516/IK*_________ N YSA 522 tehergépko­csi, 1983-as, májusig műszakival, zöldkártyá­val eladó. Irányár: 70.000 Ft. Telefon: 56/377-355/38 mellék. »71437/1K* 77 OPEL Astra 1.4 i, 1 év 5 hónapos, 5 ajtós, miamikék, sérülés- mentesen, szerviz­könyvvel eladó. Ki­sebb csere lehetséges. Telefon: 06-60-304- 965. *71453/2T* Holland Colours Hungária Kft. A Holland Colours egy fiatal, független holland vállalat több mint 10 vállalkozással világszerte. Ezek egyike Magyaror­szágon van. A Holland Colours tevékenysége a műanyag- és festékipar valamint egyéb speciális területek számára pigmentek és pigmentkészítmények gyártására, szállítá­sára és fejlesztésére koncentrálódik. A Holland Colours N.V. az amsterdami tőzsdén jegyzett vállalat. A részvények többségét egy beruházási társaság ellenőrzi, amelyben a Holland Colours majdnem valamen­nyi alkalmazottja részt vesz. A Holland Colours csoportot erős piaci helyzete, vevő orientációjú megközelítési módja valamint gyors és különlegesen újító beállítottságú szer­vezete jellemzi. A Holland Colours Hungária Kft. vegyes vállalat 1992. novemberében alakult Szolnokon, Magyarországon. A pigmentek és pigmentkészítmények előállítása mellett, amelyet a Holland Colours csoportnak ad el, Közép- és Kelet-Európábán saját eladási felelősséggel rendelkezik. Az alább részletezendő állás betöltésére keresünk fiatal, lelkes személyt, aki rendelkezik a szükséges képzett­séggel, beszél és ír magyarul, angolul és/vagy németül. Pénzügyi asszisztens Az állást betöltő a pénzügyi vezetőnek fog segíteni a mindennapi munkában. Számítógépes gyakorlati ismeretek szükségesek. A hollandiai anyavállalattal való rendszeres kapcsolattartás része a munkának. Legalább szakmai kö­zépiskolai végzettség szükséges. A fenti fontos posztra attraktív javadalmazási csomagot ajánlunk és előrejutási lehetőséget egy dinamikus és sikeres nemzetközi szervezetben: Ha úgy gondolja, hogy meg tud felelni igényeinknek, kérjük küldje el pályázatát C. V.-jével együtt angolul vagy németül az alábbi címre: Holland Colours Hungária Kft. (Szolnok, Tószegi u. Pf.: 8. 5007) Telefon: 56-420-644, Fax: 56-424-895 SZÖKŐKÚT-SZALON Elköltözött Araink a regiek (már 2.500 Ft-tól) '71541/1H* Új cím: Sütő u. 8. Nyitva: h. - p. 9 - 17 óráig A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI TISZATÁJ MG-I SZÖVETKEZETNÉL 15 db 6-7 hónapos, vemhes H-fríz, vöröstarka üsző eladó. Érdeklődni a szövetkezet központjában, Táncsics Mihály út 1. szám alatt lehet. •71465/1H* )Iost vásároljon! Szolnokon, az ADIDAS boltban (Centrum-Skála között) EQT tcniszdpők 9.050 Ft helyett 6.750 Ft-ért | vásárolhatók. < Amíg a készlet tart! * Örömmel értesítjük valamennyi tisztelt vendégünket, hogy a Szolnok tiszaligeti DIANA PANZIÓ ismét teljes szolgáltatási körrel üzemel. Továbbra is várjuk ked­ves vendégeinket műso­ros bárunkban, nonstop éttermünkben és igényes szobáinkban: •71621/1H* Óriási cserepesvirágvásár Szolnokon, a Városi MCÍveló'dési Központban február 16 - 17 - 18-án Egyenesen Hollandiából, a vlrágpiacról hozzuk önöknek a több mint 100 fajta virágot, most féláron! •71Z64/1H* LÍZING KÖTVÉNY LÍZING KÖTVÉNY NETTO t Fix k a m a t JEGYZÉS I0y 1 !< 1995 FEBRUAR 15-MARCIUS1. ÖN DÖNT: FUTAMIDŐ 1,5 VAGY 2 ÉV ’• V Az Önhöz legközelebi jegyzési helyek: A Takarékbank Rt. országos hálózatámáj \ tf 5000 Szolnok Baross Gábor u. 15. Tel.:56/424 154 A New York Bróker Kft. szervezésében AZ ALÁBBI COOPTURIST IRODÁBAN* 5000 Szolnok Szapári ü. 31. Tel.:56/37V064 LOM BARD ■: S ' * t- , *** LNs ANYAION ONIIZIT AN3AXQM ONIZ1T \ LOMBARD REKLÁMSTÚDIÓ

Next

/
Thumbnails
Contents