Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-11 / 36. szám

8. oldal

Kulturális Panoráma

1995. február 11., szombat

A Megint tanú Szolnokon is

Közelebb a nézőkhöz!

yv íjkiosztással vé- M Eget ért a fová- MS rosi filmszemle, végszóra a televízió is odaérkezett a tett színhelyére, s váratlan műsorváltozással közvetítette az „ünnepélyes" eseményt. Elhangzottak a zárószavak, a hajdan sikeres filmek alkotója, Kovács András elrebegte a zsűri véleményét, akár a sajátját, miszerint kár volna még, korai temetni a magyar filmet.

Tehát él még a magyar film. Ugyanakkor ő sem hallgathatta el: hiányzanak azok a műhelyek, alkotói közönségek, melyeknek tagjai - ezt már a jegyzetíró teszi hozzá - nemcsak önmagukra, hanem a közönségre is gondolnának, amikor elkészítik forgatókönyvüket, amikor elindítják a kamerákat. A szemle befejeztetett, de ezzel semmi el nem végeztetett, a kérdés: ma- rad-e minden a régiben? Vagy pedig a most is már gyér számú, mindössze tizennégy játékfilmnél is kevesebb születik egy-egy esztendőben, s a nézők száma is tovább csökken, s akár elérheti a nullát. Marad-e még valami a mozizás ízeiből? Amikor is közösségben, széles vászon előtt ülve érdemes keresni a sajátos élményt, a mozi varázsát. A most felvonultatott termésből is vajon hányhoz váltanak jegyet, és egyáltalán hány jut el - hisz a forgalmazás is válságos idejét éli -, hány lesz látható a közeljövőben a még működő filmszínházakban is? Talán megnyugtató, hogy a filmművészet, a magyar értékeire is figyelő szolnoki Tisza moziban a „várhatóan a legnagyobb közönséget vonzó” Megint tanú már e hónap utolsó hetében látható lesz, mely ugyan értékeit tekintve

nem léphet elődje, az első Tanú örökébe, és ez valamelyest jellemezheti a szemlén bemutatott alkotások természetét, talán színvonalát is - mégis ez a film várhatja a legtöbb nézőt a filmszínházakba. De talán nem lenne érdektelen bemutatni ugyanitt a kemény, ridegebb drámaiságú Gothárfilmet sem, A részleget, valamint a Kosztolányi írásaiból készült Esti Kornél csodálatos utazását, Pacskovszki József alkotását, már csak operatőri remeklései miatt is, hisz a szép képekért a venezuelai Gőzön Francisconak ítélték oda az operatőri díjat.

Közelebb a közönséghez, ha már az nem akar vagy nem képes, vagy épp nincs módja rá, hogy közeledjék hozzá. Es ez bizony szemlélet kérdése, ahogy divatosan manapság mondani szokás: önmagunk és környezetünk látásának és láttatásának, ábrázolásának kérdése. Mert ha a nézőre a filmvászonról is csak a lesújtó, letaglózó, vigasztalan nyomorúság képe néz, ha egy-egy játékfilmből csak a kelet-közép-európai bezártság, nyomasztó, semmi reményt nem ígérő világa köszön vissza, ha a celluloidszalagon a játék nem nyeri vissza jogát, ha hiányzik a filmekből az a fajta emberi melegség, humánum, amely például a hatvanas évek nézett, nézhető filmjeit oly vonzóan jellemezte, akkor a mai néző aligha nyeri vissza kedvét, hogy magyarfilmért mai moziba zarándokoljon el. Kérdés az is talán, hogy a Megint tanúnak is - jóllehet Pelikán József csaknem fogalommá vált - hányán lesznek majd nézői megint.

V. M.

Teremnek a táncosok Füreden

Tiszafüreden három éve működik a zeneiskola önálló tagozataként a „Ki mit tud?”-döntőn felnőtt néptáncegyüttes utánpótlását biztosító gyermekcsoport. Tiszafüreden van a bázisa, és Abádszalókon van egy fiókcsoportja, mintegy harminc taggal. S a két helyről január közepéig több mint 170 kis táncos tett már vizsgát. Ami az előzményeket illeti: az országban először a tiszafüredi zeneiskolában vállalták fel, hogy a folklórt tan- tervszerűen úgy népszerűsítik, hogy benne a népzenei hagyományok között a táncot is oktatják. Különben a Tisza-parti városban két évtizedes hagyománya van, hogy a népi kultúrát a népzene és a néptánc örökségére alapozva ápolják hivatott szakemberek irányításával, már a gyermekkortól kezdve. Hamarosan újabb nagy megmérettetés vár a már vizsgát tett gyermek táncosokra, egy még igényesebb vizsgán, az országos szólótáncversenyen bizonyíthatják tudásukat. A kiváló zenepedáA „dolgos” hétköznapok egyikén

gógus, Bakonyi István, aki már előzőleg is vizsgabiztosként olyannyira izgult, mint ahogyan tanítványai, a fentiekhez csak ennyit fűzött:- A vizsgákat látva bízom abban, hogy korábbi sikereinkhez méltóan szerepelnek majd a

gyerekek, tovább öregbítve ezzel városunk hírnevét is. Mint a felnőtt tánccsoport művészeti vezetője sem félek 1997-től, várhatóan akkor lesz a következő „Ki mit tud?”, amelyen mindenképpen részt akarunk, venni.

Vérátömlesztést kap Besenyszögön a közművelődés?

Új igazgató - új szórakozási igények

„Mindenképpen prioritást kérek a kultúrháznak”

Deficites rendezvények adósságait örökölte - hónapokig kongott az ürességtől a ház - konfliktusba került a hivatallal - prioritást kér a közművelődésnek - alapítványt szervez az ifjúságért - fazekasházat indít, ha a polgárőrök is rábólintanak - volt tanítványai a legnagyobb segítői - tervek sokaságát szövögeti, mert a művelődési igény óriási.

E sorok írója nem egyszer vitatkozott két vizsga között évfolyamtársaival az egyetemen: ki a hitelesebb népművelő? Kinek hasznosabb a munkája? Aki egy szegény kis faluban vállalja a kultúra apostolának szerepét, vagy aki beül egy nagyvárosi művelődési ház mindenféle infrastruktúrával felszerelt irodájába? A honi népművelőképzés nagy atyjáról, Durkó Mátyásról elnevezett debreceni „Durkológián” nem lehetett e kérdésben dűlőre jutni, mert nyilván mindkét típusú emberre szükség van. Az élet időközben egy dologban egyenlőségjelet tett közéjük: a pénztelenség miat# egyikőjük helyzete se irigyelhető. Ezúttal lássunk egy közelképet a vidéki népművelő magányosságáról, közösségépítő törekvéseiről.

Az igazgató

Koczkáné Deme Irén ’94. június 14-től - egy pályázati kiírást követően - került a be- senyszögi művelődési ház é- lére. Néhány éves kitérő után kezdte el felsőfokú tanulmányait. Tiszasülyön, majd - a jászberényi főiskola elvégzését követően - ’82-től a Beseny- szögi Általános Iskolában tanított. Az egri tanárképző történelem szakán is diplomát szerzett, illetve középfokú német nyelvvizsgát tett. Jelenleg is tanul, elsőéves hallgató a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem szociális szervező szakának budapesti kihelyezett tagozatán.- Több anyuka szerette volna, hogy helyben balettoz- zon a kislánya, Szolnokra ugyanis költséges lett volna a bejárás - mondja Koczkáné ezért még az iskolában megszerveztem három éve egy csoportot, a „Besenyszögi Ró- zsák”-at. Fellépési lehetőségeket szerveztem, balettoktatót hívtam számukra. Az iskolában teremgondokkal küzdöttek, most már a művelődési ház programjait gazdagítják.

Koczkáné Deme Irén:- Munkámban a szülőkre, volt tanítványaimra számíthatok leginkább

Az örökség- Kezdjük ott: mit örökölt?- Rengeteg adósságot örököltem: egy csomó deficites rendezvényt, ami meghatározta a munkámat tavaly év végéig. Kérdezgettem: mit lehet itt egyáltalán csinálni? Volt, aki azt mondta: örülj neki, hogy semmit se kell csinálni. Hónapokig kongott az ürességtől a ház. A három civil szerveződésen - a kertbarátokon, a népdalkörön és a Flotta Klubon - kívül rendkívül rossz állapotot örököltem. Tíz éve nem volt festés. Elértem, hogy legyen. A parketta is tönkrement teljesen, talán idén csiszolva és lakkozva lesz. Minden lerobbant, korszerűtlen. Szippantót kell hívni rendezvény előtt és után.

A segítők- Voltak-e, vannak-e segítői?- Egyszemélyes intézmény vagyok. A takarítónő segített sok szervezési dologban. A hivatallal is konfliktusba kerültem, mert korábban mindig volt itt egy plusz fél státusú állás, amit nyáron még nem kaptam meg. Végül decemberben

felvettem egy munkatársat magam mellé. Nyáron a szülők finanszírozták a Játszóházat. Heti egy alkalommal agyagozás, sókerámia, gyékényszövés - ez volt a program. Az iskolában sajnos se nyári, se téli szünetben nincs semmi.

Sportnapközit szerveztem a szolnoki Tiszaligetben. A legtöbbet a már felnőtté vált egykori tanítványaim segítenek. A falu vezetői szakmailag nem szólnak bele a munkámba, de semmiféle külön pénzt nem kapok az éves költségvetésben előírtakon kívül. Ez az összeg 1 millió 675 ezer forint volt tavaly, idén is erre számíthatok. Ez nem sok, hiszen tartalmazza két személy teljes bérét és a fenntartási költségeket is.

A jelen és a jövő- Mi a programkínálata a háznak jelenleg?- Működik a balett- és a ma- jorettcsoport, a játszóház, van angol- és németnyelv-oktatás, kéthetente tinidiszkó. E hó elejétől a fitnessklub is beindult. Huszonhat gyerek tanul hangszeren a faluban, ezért a zeneoktatásra, hangszeres gyakorlásra is lehetőséget szeretnék teremteni. Feltétlenül kellene egy pianínó vagy zongora. Most szervezzük e célok segítésére a Besenyszögi Ifjúságért Alapítványt. Van a művelődési háznak egy szolgálati lakása, amelyet a polgárőrök használnak. Ha átadnák nekünk, fazekasházat létesíthetnénk. Szomorú, de a polgármesterünk egyelőre a képviselő-testület elé sem kívánja vinni a kérésünket.- Nagy rendezvényekre jut-e

pénz?- Nagyon nagy igény van a zenés, táncos összejövetelre. Igyekszem olyan belépti díjakat - 300-500 forintokat - kérni, ami még megfizethető, és legalább nullszaldósra viszi a rendezvényt. Mindenképpen prioritást kérek az önkormányzattól a művelődési háznak, hiszen az iskola, óvoda már rendben van, az Öregek Napközi Otthona valóságos palota. Ami pénzt ide beinvesztálunk, az később egészen biztosan megtérül. Kép és szöveg:

Simon Cs. József

Volkov: eltűnt a reneszánsz embertípus

Mihail Volkov: Várakozás

Nem lehetek kétszer ugyanaz az ember - vallja Mihail Volkov. Akkor említette ezt, amikor megkérdeztem: ja- vít-e utólag képein, alakít- gat-e hónapokkal később rajtuk. A válasz nemleges volt.

Nem véletlen, jól észrevenni alkotásain korszakai jellegzetességét, azt, hogy évekkel, évtizedekkel ezelőtt, vagy annak a napnak abban az órájában mi foglalkoztatta, amikor készült egy műve. Épp ezért ritka eseménynek lehetünk részesei és élvezői kiállításain. Egy festő alkotásait csodálhatjuk meg, mégis, mintha több művész kiállítására gyűlnénk össze. Stílusok elegyednek úgy, hogy harmónia, rokonság van közöttük, és nem csak azért, mert egy kéz festette őket. Ez a harmónia több gyökérből táplálkozik, több alapvető okra vezethető vissza. Az egyik a lelki, művészi kapocs, amely összeköti és egységbe foglalja a festményeket. Ez nem más, mint a transzcendenciába, az Istenbe vetett hit. Az az életforma, amely számol ezekkel az alapvető tényezőkkel. Olyan összhang ez, amelyet természeti témájú pik- túrái is sugallnak. Élénkek, élettel teltek, mint amilyennek a teremtő alkotta és szerette volna látni a világot. Nézzük csak meg az Ősz, a Tél, a Folyó, a Március, az Est vagy a Nyáron című műalkotásokat.

De menjünk tovább! A képeken ott a könyv, a tudás egyik legfontosabb könyve, melyben elméjed az őszülő ha- lántékú, ritka hajú gondolkodó. Ez a Biblia. Mihail Volkov többször formázza képein, és maga is újból s újból olvassa a Bibliát. Ez az alapja gondolatainak. Mint mondja, eddig már sok millió híres könyv jelent meg, rengeteg világhírű író született a történelem során, de a Biblia az a könyv, melyet most is olvasnak.

Kapcsokról beszéltem, s mi más lehetne, mint az alkotó személye maga: egységében, összetettségében. Mondhatnám, a képeket „oroszul” festették, emlékeztetnek több festőóriás műveire. De ilyen nincs. Megjegyezte valamelyik hideg este: a falakat szétverhették Berlinben is, de az ész, a gondolkodás színvonala - sajnos - nem változott, nem javult. Hozzátette azt is, fia, Iljusa remek tolmácsolásában: eltűnt a reneszánsz embertípus, és a mai önmagát gyilkolja. Szürrealizmusa tanúsítja ezt az érzést. - Amikor ez a stílusirányzat megszületett, akkor az első világháborúban világméretű cinizmussal kitalálták a világ széttörését - jegyzi meg. A szürrealisták a képeiken, a helyzethez alkalmazkodva vetítették előre az esetleges világvégét. A^olkov azonban nem a világvégét ábrázolja szürrealista hatású festményein. Az esélyt, a lehetőséget.

Ekkor jelennek meg szentjei. Újabb szálak, melyek egysége- essé tehetik a gyűjteményt. Misztikus ködből szuggerálnak minket, vagy egyszerűen csak a tekintetünket keresik, ha még van benne valami emberi. Szikár alakjukkal észrevétlenek az erdő fái között, mégis jól látjuk, ahogy ott állnak a rengetegben. Szikárak, akár az erdő göcsör- tös, sűrűn erezett fái, kemények, akár az a kereszt, melyre Krisztust feszítették meg.

Itt a feldolgozás, a megnyugvás. Erről beszél a Ketten, a Köd, a Kereszten vagy az Angyal című alkotás.

Térjünk vissza Mihail Vol- kovra, a hús-vér emberre.

1954. június 28-án született Taskentben. 1976-ban végezte el a Taskenti Állami Tanárképző Egyetemet, grafika-képzőművészeti szakon. Tanulmányai befejeztével ugyanazon egyetem grafikai tanszékén tanított három évig. Ezt követően könyvgrafikával, monumentális festészettel foglalkozott, valamint a reklámszakmában tevékenykedett.

1987-ben Munkácsra költözött. Az itt töltött évek nem múltak el nyomtalanul. Számos festmény őrzi emlékét a kárpáti sétánynak. Munkácson képző- művészeti iskolában tanított és a Munkácsi Orosz Drámai Színház főszínpadrendezője

lett. Moszkvában és Németországban, Munkácson hét alkalommal, Kijevben két ízben,

Sárospatakon és Szolnokon háromszor volt kiállítása. Ennyiszer nézhették a képzőművészet barátai festményeit. Munkái megtalálhatók több magán- gyűjteményben. Az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában, Svédországban, Izraelben, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon.

Említettem, hogy grafika-képzőművészeti szakon végzett, majd az egyetemen tanított. A képek csak a technikai tudás birtokában nem születhettek volna meg. Mihail pszichológiával és fiziológiával is foglalkozott. Bőségesen meríthetett ezekből a stúdiumokból. Kimeríthetetlen, tápláló erők ezek. Végezetül hadd idézzek néhány kérdést és választ legutóbbi eszmecserénkből.- Melyik festménye áll legközelebb Ónhoz? - okvetetlenkedtem. Mire ő:- A legutolsó.

Megpróbáltam a dolgok végére járni, ezért faggattam tovább.- És melyiket nem adná el? - kérdeztem vissza.- Ha lenne pénzem, egyiket sem. Talán nem gondolja komolyan, hisz a képek azért készülnek, hogy gyönyörködhessünk lakásainkban bennük.

(Mihail Volkov festőművésznek a napokban nyílt kiállítása a szolnoki Városi Művelődési Központ galériájában.)-ák-