Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-09 / 7. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. január 9., hétfő A tulajdonosok józan paraszti felfogásában bízva Az „apaságot” nem tagadja A berekfürdői otthonomban egy régi munkatársam nyitotta rám az ajtót a múlt hónapban. Egyszerű, paraszti szavakkal köszönte meg, hogy öt évvel ezelőtt, 1989 őszén, a kunmad- rasi Kossuth Tsz nyugdíjas-találkozóján felvetettem azt a gondolatot: a Határdűlőben, amit csak az erdősáv választ el a bereki szélső házaktól, minta- zártkertet kellene létesíteni. Később Berekfürdő negyedik üdülőkörzetévé lehetne fejleszteni.- Ennek maga volt a nemzőapja, Gyula bácsi - mondta. - Maga vetette belénk, madarasi- akba azt a magot, amit mi, egyszerű parasztemberek, de a termelőszövetkezet és a jelen lévő községi vezetők is örömmel fogadtak, és öt éves kihordás után megszültünk. Hogy közben mennyit acsarkodtunk egymásra, milyen dühödten csattogtattuk fogainkat azokra, akik - most már belátjuk - egyet akartak velünk. Hogy milyen volt a tülekedés, az egymás marása, abból lehet következtetni, hogy eleinte több mint háromszázötvenen igényeltünk területet a részaránytulajdonunkból, a kárpótlásra kijelölendő, 20-30 aranykoronás földekből. Az eredménye: kimartunk magunk közül annyi jogos igénylőt, hogy az utóbbi kimérésnél már csak ötvenkettén kaptunk egy-egy 750 négyzet- méteres parcellát. No meg a hatodik csoport, akik nem elégedtek meg ennyivel. Köztük van olyan, akinek három és fél méter széles parcellát mértek ki a 220 m hosszú táblából! Hogy mit kezd majd vele, az már az ő gondja lesz - mondta az egyik vezető. Aztán panaszkodott tovább a vendégem, hogy egy talpalatnyi közös területet sem mértek ki. Hova építjük a központunkat, a gondozólakást, a szerszámos- kamrát, a méregraktárt, és a majálisok rendezésekor hol húzzuk fel a fóliasátrat? Hol fogadjuk az idelátogató belföldi és külföldi kirándulókat, turistákat? A vállalkozó hol szolgálja fel az alföldi birkapaprikást vagy a halászlét? Hol gyűjtjük össze a hortobágyi kirándulásra, az alig pár kilométerre fekvő nemzeti parkra, a túzokrezervátumra kíváncsi embereket? Azokat, akik - a gyógyvizünkben lubickolás után - az alföldi rónaságra is kíváncsiak. Még az utcák helyeit sem mérették ki. Az már nem a mi gondunk - mondta a születésnél bábáskodó egyik vezetőnk. Bizony, igaz az a mondás, hogy „sok bába közt elvész a gyermek”. - Gyula bátyám! Maga csak nem tagadja meg a félresikerült, de mégiscsak közös szülöttünket?! - Nem tagadom - próbáltam megnyugtatni, kissé felhevült látogatómat. Hányszor leírtam már, szóban is hangoztattam: „inkább száz vereséget, mint egy megalkuvást”. Ezt is vereségnek könyvelem el, és a sors buzdításának fogom fel. Ösztönzésnek arra, hogy többet kell tevékenykednem, harcolnom a magyar nép, a falu, a parasztság fejlődéséért. - De hát mit kezdünk azzal a három és fél méter szélességű parcellável? - szólott közbe látogatóm. Mint említettem, az egyik bábáskodó azt mondta, ez már nem az ő gondja. Én remélem, hogy az öt csoportban lévő ötvenkét tulajdonos megérti egymást és fejüket összedugva, tanulmányozzák, megvitatják a javaslataimat: a 220 méter hosszú táblának a közepén kellene nyitni egy olyan széles utcát, amelyben később ne csak villanyoszlopokat, hanem a földgázt, vizet, csatornát is meg lehessen építeni. Ugyanígy egy másik utcát az erdősáv tövében is. (Ott - egy utcaszélességben - úgyis használhatatlan a föld, a tölgyeserdő árnyékolja. Az így kialakított 100-100 m hosszú táblákon húznánk egy-egy farmezsgyét. így alakítanánk ki az 50 m hosszú, 14 m széles parcellákat, amelyek már alkalmasak a művelésre, épületek építésére, bejárókra. Bízom a tulajdonosok józan paraszti felfogásában. Sokkal nehezebb a közös terület kérdésének a megoldása! Csupán feltételezem, hogy a nagyobb területtel rendelkezők között - talán akad, aki vállakozik a szükséges épületek felhúzására, üzemeltetésére, esetleg méltányos térítés, csereingatlan ellenében felajánlaná a szükséges területet. így nagymértékben hozzájárulnánk Berekfürdő fejlődéséhez is. Hátha még az erdőre nyílnának az utcák! Id. Kanta Gyula A kisfiú esetén elsírta magát Az Új Néplap december 28-i számában olvastam a „Te árva, kedves kisfiú!” című írást, mely a Kunság-Extra Kisújszállás oldalon jelent meg, és nem szégyellem bevallani, bizony eközben elsírtam magam. Nagyon sajnálom azt a kis „árva” gyereket, akit megszületésekor még csak látni sem akart az anyja, és mindjárt le is mondott a csöppségről... Két gyermekem van. Az egyik a sajátom, de már a másik is a sajátom! S miért fogalmaztam most így? Azért, mert három évvel ezelőtt örökbe fogadtunk egy kislányt, aki akkor hat hónapos volt. Bár szülhettem volna még, a férjemmel úgy döntöttünk, gyermekünk mellé örökbe fogadunk egy kislányt. Nem bántuk meg. Sok-sok szeretettel, sajátunkként neveljük. A mi kislányunk is Fegyver- nek-Szapárfaluban volt, ahol a cikkben szereplő kisfiú, és az ottani csecsemőotthonban gondoskodtak róla mindaddig, amíg mi magunkhoz nem vettük. Róla is lemondott az „anyja”. Mi pedig végtelenül boldogok vagyunk, hogy örökbe fogadhattuk. Olvasónk hozzászólásából részletet adtunk közre, de ahogyan a levelét zárta, az is figyelemre méltó: A kislányom érdekében kérem, hogy a nevem ne hozzák nyilvánosságra, mert nem szeretném, ha tágabb körökben is kiderülne az örökbefogadás, noha ezen igazán nincs niit szégyellnünk. Sőt! / 'Ml 1 • Bajtársaimmal Szentesen - 1958 Harminchat évvel ezelőtt, 1958. december 29-én vonultunk be katonának, Szentesre. Szilveszterkor az ott megalakult kultúr- csoportunk egy egész estét betöltő, vidám műsort adott a laktanyában, és ebből az alkalomból örökített meg bennünket a kép. A felvételen - az álló sorban - balról a negyedik Sivó Ferenc VIT-díjas zongoraművész, mellette a megyénkben oly népszerű Csiki Pál nótaénekes. Az ülő sorban, a kép jobb szélén én vagyok. Klein Imre - Szolnok Reméljük, a két vasútvonal marad Nemrég olvastam az Új Néplapban, hogy a kormányzat közlekedéspolitikai koncepciójában több vasútvonal megszüntetését tervezi. Mintegy 906 kilométerről van szó, és megyénkben két vasútvonal szerepel az idén nyárig leállítandók listáján, ami az Újszász-Vá- mosgyörk és a Karcag-Tiszafü- red közötti szakaszt érinti. Felháborítónak tartom, ha a meglévő vasútvonalakat felszámolják: nagyon remélem, hogy ebből nem lesz semmi, hiszen olyan külvilágtól zárná el az utasokat, ami hosszú évtizedeken keresztül az ország .közlekedési vérkeringésébe épült. Kérdezem az illetékeseket: hol voltak 1968-ban, amikortól elkezdődött a vasút sorvasztása, vagy 1992-ben? Sajnálom, hogy keveset hallhatunk arról: MÁV milyen intézkedést hozott, hoz annak érdekében, hogy a nagyarányú veszteségét csökkentse, és azt is szeretnénk tudni - veszteséggel szemben - a nagy fizetésű főnökök bére mennyivel csökkent, s mennyivel az irodákban dolgozók létszáma. Felmérték-e például, hogy Hatvan-Szolnok között mennyire kihasználtak a személyvonatok? A vasút melletti hobbiföldemen dolgozgatva, nap mint nap látom, sokszor annyi utas van a szerelvényeken, hogy egy kocsiban is lazán elférnének. Ha körültekintőbb szervezéssel, ésszerűen ritkítanák a kihasználatlan járatokat, az is megtakarítást eredményezne, de még említhetnék rá jo néhány példát. Mint kívülálló, azt mondom, ne 25 milliárd forint veszteséget tervezzenek ’95-re, hanem a józan megfontolt menetrend kialakításán gondolkodjanak, fáradozzanak, és akkor a a személyszállítás - ilyen menetjegyárak mellett -, a ráfordítások kb. 32 százalékát fedezi. Alig megy tehervonat a pályán. Hódítsák vissza a vasúti árufuvarozást! - írta többek között hozzászólásában olvasónk. Simon László Jászberény Lassan csak a szemünk marad, hogy legalább sírni tudjunk Igazságot, tisztességet! A „Micsoda panamák, csalások” című íráshoz, mely az Új Néplap december 19-i számában jelent meg, hozzászólásomban a következőket fűzöm: A kormánytól igazságot, tisztességet, emberséget kérünk, és azt, hogy felelősségre vonással távozzanak a közéletből azok, akik visszaéltek a kapott bizalommal. Fizessék vissza azt a többmilliós végkielégítést, amiért nem dolgoztak meg, és vessünk véget a busás jövedelmeket hozó álláshalmozásnak. Hazánkban senkinek ne legyen lehetősége arra, hogy munka nélkül, tisztességtelen spekulációval busás jövedelemhez jusson. A magántulajdon nem szolgálhatja a kevesek munka nélküli tobzódását, a sokaság nyomorba döntését. Az új kormány, amely szocialistának-li- berálisnak vallja magát, bemutatkozott. Tétlenül nézi az antiszociális, magas, törvénytelen jövedelmeket. Nyolcforintos búzából nyolcvanforintos kenyeret ehetünk?! Hová lesz a sok tisztességtelen haszon, amit beszednek - minden "vonalon? Ismét emelték az árakat, leértékelték a forintot. Elvonták a kisemberek verejtékes munkával szerezett, megtakarított utolsó fillérét is, és mégis mindenütt deficit, deficit? Ez nem nevezhető szociális politikának. Lemondták a világkiállítást, az egyetlen lehetőségét annak, hogy hazánkat bemutathassuk. Trianon előtt is mások mutattak be bennünket. Nem szüntették meg a pártok támogatását, a dolgozók pénzéből készült drága plakátokról, a tv-hirde- tésből azóta is nevetnek rám. Igaz, van mit nevetni rajtam, rajtunk. Meg kell szüntetni a listás képviselőséget. Törvénytelennek tartom, hogy egy demokráciában olyan ember is képviselő lehet, akit sehol nem választanának meg. És hol vannak ebben a parlamentben azok, akik a munkásokat, földműveseket, gazdálkodókat, kiskereskedőket, iparosokat, a munka- nélkülieket, szegényeket, nyugdíjasokat és a fiatalokat képviselik? A népnek lassan már csak a szemét hagyják meg, hogy sími tudjon. És ez mindaddig így is marad, ameddig magára nem eszmél... Ezt a „demokráciát” felülről szervezték a magyar népre - saját verejtéke kortespénzén. Tisztességgel rakjuk le végre az új ezredév alapjait. Ez múltunk parancsa, jelenünk kötelessége! Az önkormányzati választás történelmünk kegyes lehetősége volt, hiszen magunk közül választottunk önzetlen, tisztességes, közös jólétünkért küzdeni tudó képviselőket! Igazságos rendet, tisztességet, jólétet - de mindenkinek! Deák Andris Huszonhét évesen . ,, Elment egy jó barát Váratlanul, 27 évesen örökre távozott közülünk a szeretette méltó, mindenkihez kedves Gyula. Megrendültén állunk a tény előtt, és nem akarjuk elhinni: nem beszélhetünk vele többé. Tudtuk, hogy beteg, ezt soha nem is titkolta, de ha ritkán panaszkodott is, az nem a hipochonderek szokásos önsajnálata volt, hanem egy szenvedő ember közlése. Rövid élete folyamán lendületesen, erőteljesen dolgozott, és a taxija mindig makulátlanul tisztán, ő pedig barátságosan, kedvesen várta utasait. S aki beszállt hozzá, felkészülhetett, hogy vidám, tartalmas utazás részese lesz. - Helló, szia! Hallottad már ezt a viccet...? - kezdte, hogy felvidítsa barátait, ismerőseit. Kisfia, aki büszke volt rá, a karácsonyt már nélküle töltötte. Ma sem akarjuk elhinni: Gyula nincs többé. Titkon arra gondolunk, csak megtréfált bennünket. De Gyula! Ezen már nem tudunk nevetni! Csupán kérdezzük: miért mindig a jó ember, jó barát megy el?! Bozsó Melinda ______Expressz - Ajánlva H ogy mire számíthatunk? A szerkesztőségünkhöz január első napjaiban érkezett számtalan észrevétel, panaszáradat azt bizonyítja, bizony nagyon sok embernek nem valami rózsás hangulatban kezdődött az új esztendő. Sokan már decemberben azt számolgatták, mennyit költhetnek az ünnepekre, hogy a következő hónapokban várható pluszkiadásokra félretehessenek egy kicsit. Elsősorban a villamos energia és gáz megemelt árának pótlására! A szolnoki Liget utcából például szóvá tették olvasóink, hogy náluk december 12-20 között felírták a villany- és gázórák állását, s az a hír járja, hogy az ezt követően leolvasott fogyasztásért már a megemelt áron kell fizetniük. Tele keserűséggel, így zárták soraikat: „Réggebben a padlásokat seperték le, ma a zsebeinket forgatják, vagy a fejünk tetejére állítanak, hogy az utolsó garasunk is kihulljon belőle”. - Megértjük Önöket, és mi tagadás, ez az évünk is sajnos úgy kezdődött, hogy a tavalyinál sokkal többe kerül a megélhetésünk. A rezsiköltség, az élelmiszer, közte a nélkülözhetetlen mindannapi kenyerünk, a tej... Az energiaárak emelésénél maradva, egy kis képet adunk most arról, mennyivel is lesz több havonta a villany- és gázszámlánk. Rózsa Ferenc, a Titász Rt. Szolnoki Üzletág-igazgatóság igazgatója először is cáfolta azt a híresztelést, miszerint a múlt hónapban olvasott értékeket emelt áron számláznák. Azt még a régi tarifával fizetik a fogyasztók, és a korábbi gyakoroltnak megfelelően, a hó elsejétől 15-ig, valamint 15-30-a között olvassák le az órákat. Tény, hogy azok a fogyasztók, akiket munkatársaik hó elején keresnek fel, valamivel rosszabbul járnak, mint akikhez 2-3 héttel később érnek. Várhatóan 100-200 forintot jelent, de ezt sajnos lehetetlen elkerülniük, hiszen az igazgatóságukhoz 78 település, benne 200 ezer fogyasztó tartozik. A lakossági villamosenergia-díjak I-II-III-as tömbbe sorolva, Ft/ kWh-ként a következőképp alakulnak: nappali áram - I: 50 kWh/hó fogyasztásig 7,28 forint, II: az előző fogyasztást meghaladó rész 9.52 Ft, III: a 300 kWh/hó feletti fogyasztás ára 11.76 ft. Az éjszakai, külön mért fogyasztásért -1: 20Ó kWh/hó 3,92 Ft, II: 200 és 1000 kWh/hó között 4,48 Ft, III: 1000 kWh/hó fölött 5,04 forint. A díjbeszedők január 2-tól folyamatosan olvassák az órákat, de a januári értékek alapján készült számlát a fogyasztók még a régi áron fizetik. Az ezt követő, a februári leolvasás után született számlát kell majd az új áron fizetniük - márciusban. Marjas Kornél, a Gázszolgáltató Rt. üzemigazgatója is állította: a januárban jegyzett fogyasztásért is még a régi áron számláznak. Cégük munkatársai a korábbiakhoz híven, minden hónapban 10-től 25-ig keresik fel a fogyasztókat, és a február 10-25 között leolvasott értéket - ami a januári, februári időszakot foglalja magában - számlázzák az új áron. Ezt a számlát a fogyasztók márciusban kapják kézhez. Mint mondta, a lakossági gázdíj - átlagban számolva, köbméterenként 15,5-16 forint között lesz - a fűtőérték függvényében, és az áfa 10-ről 12 százalékra emelkedik. Kedves Olvasóink! Az adatok ismertetésével sajnos most csak abban tudtunk segíteni: ki-ki a havi fogyasztását áttekintve, tisztában lehessen vele, milyen mérvű többletkiadásra számíthat. Reméljük, hogy az alacsony jövedelmű, rászoruló emberek a polgármesteri hivataloktól mihamarább megkapják az áremelést enyhítő támogatást. v ^ f K/h \) Csendes otthon Nyolc évvel ezelőtt, pontosabban 1986 októberében adták át a szolnoki Tófenék út 1-3-as számú nyugdíjastársasházat. Az épülettömb 123 lakásból áll, amit - három család kivételével - idős nyugdíjasok vettek birtokukba. Ez a téli felvétel a mi házunkat örökítette meg nemrég. Igaz, most egy kicsit zord képet mutat, de néhány hónap múlva körös-körül a tisztaságról, a rendszeretetről árulkodik majd, és az idős emberek szorgos keze munkáját dicséri. Lakótársaim azt mondják, szeretnek itt élni, mert a házunkban csend és béke van. Három mozgássérült lakótársunknak is otthont ad ez a ház, és hál’ Istennek a mozgási, közlekedési lehetőségüket is sikerült könnyebbé tennünk. Beköltözésünk óta - mint közös képviselő - az itt lakó emberek közösségi munkáját végzem. Nem tudom, mi lehet az oka, de a jelek azt mutatják, még sokáig nekem kell ellátni ezt a megtisztelő feladatot. Ugyanis valahányszor lejár a mandátumom, a lakók ismét rám szavaznak, újra megválasztanak. Bizonyára azt jelenti, elégedettek a munkámmal. Bizalmukat köszönöm, s a továbbiakban is igyekszem rászolgálni. Gondjaink enyhítése érdekében egyénenként is, valamint a közösséget szolgálva, amiben csak tudok, segítek. Megragadom az alkalmat, és az Új Néplapon keresztül is minden lakótársamnak erőt, egészséget, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok. Földi József i nyugdíjasgarzonház közös képviselője Az oldalt szerkesztette: Csankó Mikiósné
