Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-09 / 7. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. január 9., hétfő A tulajdonosok józan paraszti felfogásában bízva Az „apaságot” nem tagadja A berekfürdői otthonomban egy régi munkatársam nyitotta rám az ajtót a múlt hónapban. Egyszerű, paraszti szavakkal köszönte meg, hogy öt évvel ezelőtt, 1989 őszén, a kunmad- rasi Kossuth Tsz nyugdíjas-ta­lálkozóján felvetettem azt a gondolatot: a Határdűlőben, amit csak az erdősáv választ el a bereki szélső házaktól, minta- zártkertet kellene létesíteni. Később Berekfürdő negyedik üdülőkörzetévé lehetne fejlesz­teni.- Ennek maga volt a nemző­apja, Gyula bácsi - mondta. - Maga vetette belénk, madarasi- akba azt a magot, amit mi, egy­szerű parasztemberek, de a termelőszövetkezet és a jelen lévő községi vezetők is öröm­mel fogadtak, és öt éves kihor­dás után megszültünk. Hogy közben mennyit acsarkodtunk egymásra, milyen dühödten csattogtattuk fogainkat azokra, akik - most már belátjuk - egyet akartak velünk. Hogy mi­lyen volt a tülekedés, az egy­más marása, abból lehet követ­keztetni, hogy eleinte több mint háromszázötvenen igényeltünk területet a részaránytulajdo­nunkból, a kárpótlásra kijelö­lendő, 20-30 aranykoronás föl­dekből. Az eredménye: kimar­tunk magunk közül annyi jogos igénylőt, hogy az utóbbi kimé­résnél már csak ötvenkettén kaptunk egy-egy 750 négyzet- méteres parcellát. No meg a ha­todik csoport, akik nem eléged­tek meg ennyivel. Köztük van olyan, akinek három és fél mé­ter széles parcellát mértek ki a 220 m hosszú táblából! Hogy mit kezd majd vele, az már az ő gondja lesz - mondta az egyik vezető. Aztán panaszkodott tovább a vendégem, hogy egy talpalatnyi közös területet sem mértek ki. Hova építjük a központunkat, a gondozólakást, a szerszámos- kamrát, a méregraktárt, és a majálisok rendezésekor hol húzzuk fel a fóliasátrat? Hol fogadjuk az idelátogató belföldi és külföldi kirándulókat, turis­tákat? A vállalkozó hol szol­gálja fel az alföldi birkapapri­kást vagy a halászlét? Hol gyűjtjük össze a hortobágyi ki­rándulásra, az alig pár kilomé­terre fekvő nemzeti parkra, a túzokrezervátumra kíváncsi embereket? Azokat, akik - a gyógyvizünkben lubickolás után - az alföldi rónaságra is kíváncsiak. Még az utcák he­lyeit sem mérették ki. Az már nem a mi gondunk - mondta a születésnél bábáskodó egyik vezetőnk. Bizony, igaz az a mondás, hogy „sok bába közt elvész a gyermek”. - Gyula bátyám! Maga csak nem tagadja meg a félresikerült, de mégiscsak kö­zös szülöttünket?! - Nem taga­dom - próbáltam megnyug­tatni, kissé felhevült látogató­mat. Hányszor leírtam már, szóban is hangoztattam: „in­kább száz vereséget, mint egy megalkuvást”. Ezt is vereség­nek könyvelem el, és a sors buzdításának fogom fel. Ösz­tönzésnek arra, hogy többet kell tevékenykednem, harcolnom a magyar nép, a falu, a parasztság fejlődéséért. - De hát mit kez­dünk azzal a három és fél méter szélességű parcellável? - szó­lott közbe látogatóm. Mint említettem, az egyik bábáskodó azt mondta, ez már nem az ő gondja. Én remélem, hogy az öt csoportban lévő öt­venkét tulajdonos megérti egymást és fejüket összedugva, tanulmányozzák, megvitatják a javaslataimat: a 220 méter hosszú táblának a közepén kel­lene nyitni egy olyan széles ut­cát, amelyben később ne csak villanyoszlopokat, hanem a földgázt, vizet, csatornát is meg lehessen építeni. Ugyanígy egy másik utcát az erdősáv tövében is. (Ott - egy utcaszélességben - úgyis használhatatlan a föld, a tölgyeserdő árnyékolja. Az így kialakított 100-100 m hosszú táblákon húznánk egy-egy far­mezsgyét. így alakítanánk ki az 50 m hosszú, 14 m széles par­cellákat, amelyek már alkalma­sak a művelésre, épületek épí­tésére, bejárókra. Bízom a tulajdonosok józan paraszti felfogásában. Sokkal nehezebb a közös terület kérdé­sének a megoldása! Csupán fel­tételezem, hogy a nagyobb terü­lettel rendelkezők között - ta­lán akad, aki vállakozik a szük­séges épületek felhúzására, üzemeltetésére, esetleg méltá­nyos térítés, csereingatlan elle­nében felajánlaná a szükséges területet. így nagymértékben hozzájá­rulnánk Berekfürdő fejlődésé­hez is. Hátha még az erdőre nyílnának az utcák! Id. Kanta Gyula A kisfiú esetén elsírta magát Az Új Néplap december 28-i számában olvastam a „Te árva, kedves kisfiú!” című írást, mely a Kunság-Extra Kisújszállás oldalon jelent meg, és nem szé­gyellem bevallani, bizony eközben elsírtam magam. Na­gyon sajnálom azt a kis „árva” gyereket, akit megszületésekor még csak látni sem akart az anyja, és mindjárt le is mondott a csöppségről... Két gyermekem van. Az egyik a sajátom, de már a másik is a sajátom! S miért fogalmaz­tam most így? Azért, mert há­rom évvel ezelőtt örökbe fogad­tunk egy kislányt, aki akkor hat hónapos volt. Bár szülhettem volna még, a férjemmel úgy döntöttünk, gyermekünk mellé örökbe fogadunk egy kislányt. Nem bántuk meg. Sok-sok szeretettel, sajátunkként nevel­jük. A mi kislányunk is Fegyver- nek-Szapárfaluban volt, ahol a cikkben szereplő kisfiú, és az ottani csecsemőotthonban gon­doskodtak róla mindaddig, amíg mi magunkhoz nem vet­tük. Róla is lemondott az „anyja”. Mi pedig végtelenül boldogok vagyunk, hogy örökbe fogadhattuk. Olvasónk hozzászólásából részletet adtunk közre, de aho­gyan a levelét zárta, az is figye­lemre méltó: A kislányom érdekében ké­rem, hogy a nevem ne hozzák nyilvánosságra, mert nem sze­retném, ha tágabb körökben is kiderülne az örökbefogadás, noha ezen igazán nincs niit szégyellnünk. Sőt! / 'Ml 1 • Bajtársaimmal Szentesen - 1958 Harminchat évvel ezelőtt, 1958. december 29-én vonultunk be katonának, Szentesre. Szilveszterkor az ott megalakult kultúr- csoportunk egy egész estét betöltő, vidám műsort adott a lakta­nyában, és ebből az alkalomból örökített meg bennünket a kép. A felvételen - az álló sorban - balról a negyedik Sivó Ferenc VIT-díjas zongoraművész, mellette a megyénkben oly népszerű Csiki Pál nótaénekes. Az ülő sorban, a kép jobb szélén én va­gyok. Klein Imre - Szolnok Reméljük, a két vasútvonal marad Nemrég olvastam az Új Nép­lapban, hogy a kormányzat köz­lekedéspolitikai koncepciójá­ban több vasútvonal megszün­tetését tervezi. Mintegy 906 ki­lométerről van szó, és me­gyénkben két vasútvonal szere­pel az idén nyárig leállítandók listáján, ami az Újszász-Vá- mosgyörk és a Karcag-Tiszafü- red közötti szakaszt érinti. Felháborítónak tartom, ha a meglévő vasútvonalakat fel­számolják: nagyon remélem, hogy ebből nem lesz semmi, hi­szen olyan külvilágtól zárná el az utasokat, ami hosszú évtize­deken keresztül az ország .köz­lekedési vérkeringésébe épült. Kérdezem az illetékeseket: hol voltak 1968-ban, amikortól el­kezdődött a vasút sorvasztása, vagy 1992-ben? Sajnálom, hogy keveset hallhatunk arról: MÁV milyen intézkedést ho­zott, hoz annak érdekében, hogy a nagyarányú veszteségét csökkentse, és azt is szeretnénk tudni - veszteséggel szemben - a nagy fizetésű főnökök bére mennyivel csökkent, s mennyi­vel az irodákban dolgozók lét­száma. Felmérték-e például, hogy Hatvan-Szolnok között mennyire kihasználtak a sze­mélyvonatok? A vasút melletti hobbiföldemen dolgozgatva, nap mint nap látom, sokszor annyi utas van a szerelvénye­ken, hogy egy kocsiban is lazán elférnének. Ha körültekintőbb szervezéssel, ésszerűen ritkíta­nák a kihasználatlan járatokat, az is megtakarítást eredmé­nyezne, de még említhetnék rá jo néhány példát. Mint kívül­álló, azt mondom, ne 25 milli­árd forint veszteséget tervezze­nek ’95-re, hanem a józan meg­fontolt menetrend kialakításán gondolkodjanak, fáradozzanak, és akkor a a személyszállítás - ilyen menetjegyárak mellett -, a ráfordítások kb. 32 százalékát fedezi. Alig megy tehervonat a pályán. Hódítsák vissza a vasúti árufuvarozást! - írta többek kö­zött hozzászólásában olvasónk. Simon László Jászberény Lassan csak a szemünk marad, hogy legalább sírni tudjunk Igazságot, tisztességet! A „Micsoda panamák, csalá­sok” című íráshoz, mely az Új Néplap december 19-i számá­ban jelent meg, hozzászólá­somban a következőket fűzöm: A kormánytól igazságot, tisz­tességet, emberséget kérünk, és azt, hogy felelősségre vonással távozzanak a közéletből azok, akik visszaéltek a kapott biza­lommal. Fizessék vissza azt a többmilliós végkielégítést, amiért nem dolgoztak meg, és vessünk véget a busás jövedel­meket hozó álláshalmozásnak. Hazánkban senkinek ne legyen lehetősége arra, hogy munka nélkül, tisztességtelen spekulá­cióval busás jövedelemhez jus­son. A magántulajdon nem szolgálhatja a kevesek munka nélküli tobzódását, a sokaság nyomorba döntését. Az új kor­mány, amely szocialistának-li- berálisnak vallja magát, bemu­tatkozott. Tétlenül nézi az anti­szociális, magas, törvénytelen jövedelmeket. Nyolcforintos búzából nyolcvanforintos ke­nyeret ehetünk?! Hová lesz a sok tisztességtelen haszon, amit beszednek - minden "vonalon? Ismét emelték az árakat, leér­tékelték a forintot. Elvonták a kisemberek verejtékes munká­val szerezett, megtakarított utolsó fillérét is, és mégis min­denütt deficit, deficit? Ez nem nevezhető szociális politiká­nak. Lemondták a világkiállítást, az egyetlen lehetőségét annak, hogy hazánkat bemutathassuk. Trianon előtt is mások mutattak be bennünket. Nem szüntették meg a pártok támogatását, a dolgozók pénzéből készült drága plakátokról, a tv-hirde- tésből azóta is nevetnek rám. Igaz, van mit nevetni rajtam, rajtunk. Meg kell szüntetni a listás képviselőséget. Törvénytelen­nek tartom, hogy egy demokrá­ciában olyan ember is képvi­selő lehet, akit sehol nem vá­lasztanának meg. És hol vannak ebben a parlamentben azok, akik a munkásokat, földműve­seket, gazdálkodókat, kiskeres­kedőket, iparosokat, a munka- nélkülieket, szegényeket, nyugdíjasokat és a fiatalokat képviselik? A népnek lassan már csak a szemét hagyják meg, hogy sími tudjon. És ez mindaddig így is marad, ameddig magára nem eszmél... Ezt a „demokráciát” felülről szervezték a magyar népre - saját verejtéke kortes­pénzén. Tisztességgel rakjuk le végre az új ezredév alapjait. Ez múltunk parancsa, jelenünk kö­telessége! Az önkormányzati választás történelmünk kegyes lehető­sége volt, hiszen magunk közül választottunk önzetlen, tisztes­séges, közös jólétünkért küz­deni tudó képviselőket! Igazságos rendet, tisztessé­get, jólétet - de mindenkinek! Deák Andris Huszonhét évesen . ,, Elment egy jó barát Váratlanul, 27 évesen örökre távozott közülünk a szeretette méltó, mindenkihez kedves Gyula. Megrendültén állunk a tény előtt, és nem akarjuk el­hinni: nem beszélhetünk vele többé. Tudtuk, hogy beteg, ezt soha nem is titkolta, de ha rit­kán panaszkodott is, az nem a hipochonderek szokásos önsaj­nálata volt, hanem egy szen­vedő ember közlése. Rövid élete folyamán lendületesen, erőteljesen dolgozott, és a taxija mindig makulátlanul tisz­tán, ő pedig barátságosan, ked­vesen várta utasait. S aki be­szállt hozzá, felkészülhetett, hogy vidám, tartalmas utazás részese lesz. - Helló, szia! Hal­lottad már ezt a viccet...? - kezdte, hogy felvidítsa barátait, ismerőseit. Kisfia, aki büszke volt rá, a karácsonyt már nél­küle töltötte. Ma sem akarjuk elhinni: Gyula nincs többé. Tit­kon arra gondolunk, csak meg­tréfált bennünket. De Gyula! Ezen már nem tudunk nevetni! Csupán kérdezzük: miért min­dig a jó ember, jó barát megy el?! Bozsó Melinda ______Expressz - Ajánlva H ogy mire számíthatunk? A szerkesztőségünkhöz január első napjaiban érkezett számtalan észrevétel, panaszáradat azt bizo­nyítja, bizony nagyon sok ember­nek nem valami rózsás hangulat­ban kezdődött az új esztendő. So­kan már decemberben azt számol­gatták, mennyit költhetnek az ünnepekre, hogy a következő hó­napokban várható pluszkiadásokra félretehessenek egy kicsit. Elsősorban a villamos energia és gáz megemelt árának pótlá­sára! A szolnoki Liget utcából például szóvá tették olvasóink, hogy náluk december 12-20 között felírták a villany- és gázórák állását, s az a hír járja, hogy az ezt követően leolvasott fogyasz­tásért már a megemelt áron kell fizetniük. Tele keserűséggel, így zárták soraikat: „Réggebben a padlásokat seperték le, ma a zsebeinket forgatják, vagy a fejünk tetejére állítanak, hogy az utolsó garasunk is kihulljon belőle”. - Megértjük Önöket, és mi tagadás, ez az évünk is sajnos úgy kezdődött, hogy a tavalyinál sokkal többe kerül a megélhetésünk. A rezsiköltség, az élelmi­szer, közte a nélkülözhetetlen mindannapi kenyerünk, a tej... Az energiaárak emelésénél maradva, egy kis képet adunk most arról, mennyivel is lesz több havonta a villany- és gázszámlánk. Rózsa Ferenc, a Titász Rt. Szolnoki Üzletág-igazgatóság igazgatója először is cáfolta azt a híresztelést, miszerint a múlt hónapban olvasott értékeket emelt áron számláznák. Azt még a régi tarifával fizetik a fogyasztók, és a korábbi gyakoroltnak megfelelően, a hó elsejétől 15-ig, valamint 15-30-a között ol­vassák le az órákat. Tény, hogy azok a fogyasztók, akiket mun­katársaik hó elején keresnek fel, valamivel rosszabbul járnak, mint akikhez 2-3 héttel később érnek. Várhatóan 100-200 forin­tot jelent, de ezt sajnos lehetetlen elkerülniük, hiszen az igazga­tóságukhoz 78 település, benne 200 ezer fogyasztó tartozik. A lakossági villamosenergia-díjak I-II-III-as tömbbe sorolva, Ft/ kWh-ként a következőképp alakulnak: nappali áram - I: 50 kWh/hó fogyasztásig 7,28 forint, II: az előző fogyasztást meg­haladó rész 9.52 Ft, III: a 300 kWh/hó feletti fogyasztás ára 11.76 ft. Az éjszakai, külön mért fogyasztásért -1: 20Ó kWh/hó 3,92 Ft, II: 200 és 1000 kWh/hó között 4,48 Ft, III: 1000 kWh/hó fölött 5,04 forint. A díjbeszedők január 2-tól folyama­tosan olvassák az órákat, de a januári értékek alapján készült számlát a fogyasztók még a régi áron fizetik. Az ezt követő, a februári leolvasás után született számlát kell majd az új áron fi­zetniük - márciusban. Marjas Kornél, a Gázszolgáltató Rt. üzemigazgatója is állí­totta: a januárban jegyzett fogyasztásért is még a régi áron számláznak. Cégük munkatársai a korábbiakhoz híven, minden hónapban 10-től 25-ig keresik fel a fogyasztókat, és a február 10-25 között leolvasott értéket - ami a januári, februári idősza­kot foglalja magában - számlázzák az új áron. Ezt a számlát a fogyasztók márciusban kapják kézhez. Mint mondta, a lakos­sági gázdíj - átlagban számolva, köbméterenként 15,5-16 forint között lesz - a fűtőérték függvényében, és az áfa 10-ről 12 szá­zalékra emelkedik. Kedves Olvasóink! Az adatok ismertetésével sajnos most csak abban tudtunk segíteni: ki-ki a havi fogyasztását átte­kintve, tisztában lehessen vele, milyen mérvű többletkiadásra számíthat. Reméljük, hogy az alacsony jövedelmű, rászoruló emberek a polgármesteri hivataloktól mihamarább megkapják az áremelést enyhítő támogatást. v ^ f K/h \) Csendes otthon Nyolc évvel ezelőtt, pontosabban 1986 októberében adták át a szolnoki Tófenék út 1-3-as számú nyugdíjastársasházat. Az épület­tömb 123 lakásból áll, amit - három család kivételével - idős nyugdíjasok vettek birtokukba. Ez a téli felvétel a mi házunkat örökítette meg nemrég. Igaz, most egy kicsit zord képet mutat, de néhány hónap múlva körös-körül a tisztaságról, a rendszeretetről árulkodik majd, és az idős emberek szorgos keze munkáját dicséri. Lakótársaim azt mondják, szeretnek itt élni, mert a házunkban csend és béke van. Három mozgássérült lakótársunknak is otthont ad ez a ház, és hál’ Istennek a mozgási, közlekedési lehetőségüket is sikerült könnyebbé tennünk. Beköltözésünk óta - mint közös képviselő - az itt lakó emberek közösségi munkáját végzem. Nem tudom, mi lehet az oka, de a je­lek azt mutatják, még sokáig nekem kell ellátni ezt a megtisztelő feladatot. Ugyanis valahányszor lejár a mandátumom, a lakók is­mét rám szavaznak, újra megválasztanak. Bizonyára azt jelenti, elégedettek a munkámmal. Bizalmukat köszönöm, s a továbbiak­ban is igyekszem rászolgálni. Gondjaink enyhítése érdekében egyénenként is, valamint a közösséget szolgálva, amiben csak tu­dok, segítek. Megragadom az alkalmat, és az Új Néplapon keresztül is min­den lakótársamnak erőt, egészséget, eredményekben gazdag, bol­dog új esztendőt kívánok. Földi József i nyugdíjasgarzonház közös képviselője Az oldalt szerkesztette: Csankó Mikiósné

Next

/
Thumbnails
Contents