Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

1995. január 2., hétfő Körkép 5. oldal Két kontinens között, egy kötélen Mivel foglalkozol? - kérdezem a velem szemben ülő, alig har­mincnégy éves fiatalembert. Mire csodálkozva néz rám, és ne­mes egyszerűséggel csak annyit mond - sok mindennel. Az em­berek többsége ilyen vagy olyan okból nem tud, netán nem is akar kitörni a mindennapok egyhangúságából. Csak kevesek­nek adatik meg a bátorság, hogy valóban mást csináljanak, mint a többiek. Szekeres Ferenc egyike azoknak, akik egy szál egyedül vágnak neki hegycsúcsoknak, jégfalaknak, dacolnak hóviharral __ A z utóbbi fél évben tábort ve­zetett, fakitermeléssel foglal­kozott, újságoknak írt, víztor­nyot foldozott... ez utóbbit megbontotta a szél, s vissza kel­lett rakni a szigetelését. Ami az alpintechnika szempontjából rutinmunka - teszi hozzá. Ere­detileg gépész-üzemmérnök­ként végzett Győrben. Közben síelt, hegyet mászott, búvárko­dott, sziklamászást tanult. Hogy merre járt a nagyvilág­ban? Alpok, Kaukázus, Kara- kum-sivatag, Szicília, Izland . . - aztán elgondolkozik. A leg­magasabb hegycsúcsot végül is nem mászta meg. Ez az 5640 méter magas Elbrusz. Száz mé­terrel a cél előtt egy vihar miatt vissza kellett fordulnia. Azért - teszi hozzá gyorsan - nem fel­tétlenül a magasság a fontos. Kedvenc mászóhelye is mind­össze 15-20 méteres sziklafal a Mátrában. A Kaukázusról kérdezem. Azt igazából nem ismerem - hangzik a válasz, mert eléggé mezei módon, csak az Elbrusz érdekelt. Az Alpokban három éve járt először egyedül, az idén pedig a fiaival tette meg az utat. De 4000 méternél vissza­fordultak a hegyi vezető és az ottani orvos tanácsára. Egyéb­ként minden hegynek speciális klímája van - mondja -, min­den hegy külön világ. Napestig lehetne róluk beszélni. Az Etna azért érdekes, mert a közelben ez az egyedüli elérhető működő vulkán. Ha belegondolunk, hogy 10-15 kilométerre van alattunk a Föld élő teste ... A Mátrában pár éve volt egy széndioxid-kitörés. Évmilliók óta nyugalomban volt és mégis produkált váratlan dolgokat. Egy vulkánról épp ezért sosem lehet biztonsággal állítani, hogy nem működik. Az Etna kráte­rébe minden nehézség nélkül leereszkedett, akkor 60-80 mé­ter mélyre. Alatta az izzó-for- tyogó láva. Egészen véletlenül akadt össze egy Izlandra készülő, szakemberekből álló csapattal. Izlandon az út háromnegyed ré­szét egyedül tette meg. Sok olyan helyen járt, ahol a töb­biek nem. Például halászhajón az Atlanti-óceánon. Az utazáshoz szükséges pénz egyrészt cégek támogatásából jön össze, másrészt viszont - mondja komolyan - szerényen kell élni. Szállodában nem aludt egyetlen út során sem. A Kaukázusban úgy feküdt le egy folyó partján, hogy nem tudta: reggelre felfalja-e a medve vagy nem. De hát az élet nem tart örökké - teszi hozzá. Per­sze előfordult, hogy mászás közben törte-zúzta magát. Egy barlangmászás alkalmával egy 50-60 méteres függőleges akna alján ücsörgött éppen, alatta ki- sebb-nagyobb járatok. A többi­eket várta a sötétben. Ahogy megindult a mozgás, úgy hul­lottak fejére a kövek. Ezt elke­rülendő - megfeledkezve ma­gáról - odébblépett, pontosan egy aknába. Az volt a szeren­cséje, hogy a lába fennakadt. Utána két hétig nem tudott rá­állni. Miközben mesél, képek után matat. Elővesz egyet. Nem iga­zán tudom, merről is kell nézni. Ám ő magyarázza. Fotó egy bálnavadászat utórezgéseiről. Arról, hogyan nyúzzák és dara­bolják marcona arcú tengeré- szek-halászok nagy testű áldo­zatukat. Segítettünk a halászoknak megnyúzni - mondja. Amikor észrevették, hogy fényképen örökítik meg nem éppen dicső, ám szárazföldi európainak nem mindennapi látványt nyújtó tet­tüket, meg akarták késelni őket. Azt hihették, a Green Peace-től érkeztek. Kölcsönös volt a fé­lelem, ami végül a szerencsét­Tábor 4200 méter magasan helikopterrel viszik le. Nem volt sok választása. Egyedül' jobb - mondja. Az egyedüllét egy múló állapot, de semmiképp nem jelenti azt, hogy magányos az ember. Sok­szor viszont megváltás embe­rekkel találkozni a hegyek tete­jén. Az Elbruszt úgy mászta meg, hogy egy árva teremtett lélek nem volt a közelben. Haj­nalban, 4200 méteren otthagyta a sátrat, és mire visszament, hűlt helyét találta. Mint később kiderült, a hegyimentő szolgá­lat embere szerint rossz helyen parkolt. Nem hiszem, hogy za­vartam volna bárkit is - mondja, mindenesetre a jóem­ber a hóna alá csapta a sátrat és elvitte. Első menetben talán haza. Csak amikor mindenféle botránnyal fenyegetőzött, adta vissza, meglehetősen kelletle­koronája volt összesen - mu­tatta. Egy darabig tanácstalanul álldogáltak, végül a határőr döntött, és a pénzről lemondva, nagylelkűen utat mutatott neki. Máskor a csehek azt találták ki, hogy sastojást loptak. "Minden felszerelésüket centiméteres darabokra szedték szét a rend őrei. Persze tojást nem találhat­tak, de azért kitoloncolták a tár­saságot országukból. Az igaz­ság az, hogy sast se nagyon lát­tak. De állítólag akkor, ott köl­töttek, azon a környéken. Egyébként tizenhárom éve járja a világot. A kezdetek? Minden a győri búvárklubban kezdődött, a kötéltechnikával. Amikor tisztította a kekszgyár kútját, zárt búvárruhában, ha­talmas ólombakancsokkal a lá­bán, 18 ólomövvel a derekán. Moccanni is alig tudott. A bú­len bálna darabolásakor oldó­dott. Merthogy azt már közösen végezték. Cserébe bálnahúst kaptak. De a legkülönlegesebb étel mégis a tengeri sün volt. Belülről olyan, mint a ... mint amikor a hamutartóba belefújja a ló az orrát - mondja. És per­sze finom még a krill rák is. Ezt nyersen kell enni, miután a pot- rohnak kikiáltott részétől meg­szabadítod. Hát persze. Majd­nem olyan, mintha pókot enne az ember - jegyzem meg. Le­het, hogy olyan - hangzik a vá­lasz, de hát a pókot nem szere­tem, a krillt meg igen. Erről jut eszébe, a polipot akarta még kipróbálni, azaz megkóstolni. Mindenféle szer­számmal, csellel és praktikával szerette volna kicsalogatni a kövek alól, valahol a Tir- rén-tenger mélyén. A fél ten­gerfeneket elbontotta már, de a polip mindig talált magának egy kis lukat, ahová visszahú­zódott. Végül abban maradtak, hogy hagynak egymásnak egy kis gondolkodási időt - a leg­közelebbi találkozásig. Aztán városokról és embe­rekről kérdezem. Elkomorodik. És történeteket mesél. Amikor emberekkel találkozik, abból mindig csak probléma van. A Kárpátok csúcsára azért nem jutott fel, mert néhány ember nem akarta. Hegyi vezetőknek mondták magukat, hegymászó­kötelet és mindenféle papírt kértek tőle. Mivel ez az út nem igényel különösebb alpintech- nikát, nem volt nála semmi. Nekiszegezték a nagy kérdést: vagy visszafordul önként, vagy Szekeres Ferenc nül. Ráadásul akkor éppen el­fogyott a vize, alig várta, hogy visszaérjen a sátrához. De csak a helye volt meg. Levánszor- gott hát a táborhoz, ahol két an­gol lány és két orosz fiú sietett a segítségére. Sokszor ahhoz, hogy az em­ber feljusson egy csúcsra, át kell lépni az országhatárt. A történet helyszínén éppen Len­gyelország felé. Ez nem okoz­hat gondot, ahogyan az ola­szoknak vagy a franciáknak sem határaiknál - hihetné bárki. De tévedne. Őt ugyanis a völgyben elfogták a katonák. Az útlevelét kérték, de nála csak 20 korona volt meg a tér­képe. Hiába győzködte őket, hogy ha ezen az úton végig­megy, fél óra múlva már kint is van az országból. Nem lehet - szólt a válasz. Fegyveres kísé­rettel vitték ki a hegyről. A lak­tanyában még azt is megkér­dezték, párttag-e. Persze a sza­badulás érdekében magára vál­lalt minden el nem követett bűnt. Csak amikor megbizo­nyosodtak ártatlanságáról, ak­kor toloncolták át a határon, ahol egy férfi üldögélt. Unat­kozhatott szegény, mert még egyszer kihallgatta. A végén kibökte a menekülés feltételét is. Ha fizet 500 koronát, akkor mehet szabadon. De hát húsz várruha fejszelepe normális kö­rülmények között a túlnyomást engedi ki. Csakhogy rossz volt. fgy aztán főhősünk időnként megdagadt, orrát felgyűrte a búvárruha, mire nagy nehezen megtalálta a szelepet és leen­gedte. Ezt 5-6 percenként kel­lett megismételni, hogy életben maradjon. Egyébként is azzal indították el, ha történetesen ta­lál valamit odalent, azt ne na­gyon gyötörje, mert robbanhat. Aztán a mélységről beszél. Amikor lemegy az ember a sö­tétségbe, egy darabig megbé­nítja a feketeség. Ahogyan őt, akkor. Rengeteg cső volt a kút- ban - emlékszik. Az egyikbe ő akadt bele, a másikba meg a biztosítókötél. Talán valahol innen indult minden . . . ami a hegycsúcsokhoz, barlangok­hoz, tengerekhez vezette. Kemény percekről kérde­zem. Igen, kemény percei min­denkinek vannak. Neki az egyik egy összefüggő jégtakaró hátán volt. Az oldaláig jutott éppen, amikor elkezdett esni az eső. Letáborozott hát. Reggelre sátrát is ellepte a hó. Napokig mozdulni sem lehetett. A végén senki nem tudja, merről jött, és merre megy, és hogy hol lehet­nek a több száz méter mély sziklahasadékok. Tapogatózva indult el. Ilyenkor elég egy rossz mozdulat. .. Sokan túlél­tek már ilyen zuhanást és sokan nem. Izlandon több párhuza­mos repedés fut végig, a pár centiméterestől a húsz métere­sekig. Egy másik alkalommal többedmagával kiválasztott egyet és elindult lefelé kötélbiz­tosítás nélkül. A fal egyik olda­lán Amerika, a másikon Eu­rópa, és ők középen haladtak lefelé. Úgy 25-30 méter után belelépett a semmibe. Aztán jó pár méter szabadesés után sze­rencsésen beékelődött egy résbe. Igen, ilyenkor lehet iga­zán örülni az életnek. Aztán a félelemről; beszél. Ha az ember tudja, mit csinál, sejti teljesítőképességének ha­tárát és ismeri felszerelését, ak­kor nincs miért félni. Ha mégis fél, akkor a három közül vala­melyikben nem bízik. De a Matterhomon úrrá lett a fé­lelem. Ott két amerikaival akadt össze. Nem használtak kötelet, ő meg szégyellte mon­dani. hogy most már itt lenne az ideje. A baj akkor kezdődött, amikor visszafelé jövet egy om- ladékos részhez értek. Ä két amerikai a tetején haladt. Csúsztak, közben káromkodtak végig. Ő középen keresett utat. Amikor rálépett az omladékra, az méltóságteljesen elindult alatta, ami nem lett volna baj, ha a végén nincs ott egy 800 méteres szakadék. Ha csak egy kicsit is megmozdult, a törme­lék elindult alatta. Akkor, ott érezte először a tehetetlenséget, hogy a dolgokat nem ő, hanem valami más irányítja. Jól tudta, minden mozdulatra szép lassan, de biztosan belecsúsztatja ma­gát a szakadékba. Nem volt mit tenni, csak ráhasalni a törme­lékre és várni. Hogy majd csak dob valaki egy kötelet. De per­sze senki sem dobott. Aztán legutóbbi útjáról me­sél. Tavasszal Afrikába készült, de csak Marseille-ig jutott. Ott vette észre, hogy elvesztette az útlevelét. Irány vissza, Monte-Carlo. A városban meg­állította a rendőr. Merthogy nem sokan mászkálnak Monte Carlo utcáinHiegymászó-felsze- relésben. Meghallgatták, végül elengedték azzal, nem hiszik el, amit mond, de hát tegyen belá­tása szerint. Nyakába vette hát a várost, meg annak három ki­kötőjét. Végül meglett az útle­vél. A következő útjáról viszont nem beszél. Pedig nem írom meg - győzködöm. De hajtha­tatlan. Juszt’ se. Nem mondja meg: egyrészt, mert nem biztos, hogy oda megy, másrészt, mert nem tudja még, hogy mikor megy. Amíg csak egyvalaki ismeri tervét, és netán nem si­kerül, abból nincs nagy baj... Ez amolyan babonaféle ... Végül azzal válunk el, bár­hová tartson az út és bármikor, jó utat kívánok hozzá. -tbg­Boldog új évet! Boldog új évet! - mondja legkedvesebb eladóm a legkedvesebb üzletemben, s nagyon jólesik ez a figyelmesség tíz deka párizsi és húsz deka szalámi között. Mitől lesz boldogabb? - kérdezi tőlem pesszimista barátom, aki már vagy húsz éve „üzemel” barátként, de legalább har­minckilenc éve pesszimista. Nézd meg, mi van ebben az or­szágban! Naponta több gyilkosság, de nem ám amolyan béke­beli kirabolunk, meggyilkolunk, hűtlen asszony megfojtása, pá­linka fűtötte harag - nem ám. Maffia, kábítószer, leszámolás és kivégzés. Hová jutottunk? Na, köszönöm szépen - morog - megyünk Európába, de vajon melyik felébe? Tulajdonképpen nálunk csak azért nincs géprablás, mert még nem tört be az iszlám, vagy talán azért, mert ezek a mi repülő­gépeink olyan vacak műszaki állapotban vannak, hogy tisztes, jómódú géprablónak a szőr felállna a hátán, ha Malév-gépet kellene rabolnia. Hidd el, így van! Jó, a franciák nagyon ügye­sen megoldották a helyzetet, de mi van akkor, ha nem sikerül . kiszabadítaniuk a túszokat? Lemond a kormány? Ki az, aki ilyen súlyú ügyekben dönteni képes? Nálunk - na ne vacakolj - szerintem rábízták volna a helyi önkormányzatra, hogy osszon ki uzsonna-csomagot a gépen szorultaknak. Most mondd meg, mitől lesz boldogabb a következő év, amikor másról sem hallok, csak arról, hogy ilyen-olyan meg­szorító intézkedések, amikor már megszoktam, hogy nap- ról-napra magasabbak az árak. Bezzeg annak idején az ember tudta, hogy január elsején lesz áremelkedés, szépen bevásárolt decemberben, mert akkor még volt prémium meg ilyesmi - és utána boldog fricskát mutatott. Most, ahogy nézem, a fricska már nem is elég, de nem is boldog mind az, amit mutathatnék. Arról már nem is szólva, hogy nyugodtan ki sem merek menni az utcára. Attól tartok, hogy védelmi pénzt fognak köve­telni tőlem, hogy miért, nem tudom, s ha nem fizetek, lelőnek mint a kutyát. Persze attól is félek, hogy valaki telefonálás köz­ben leüt, és általában... Én már mindentől félek. Utálom az egészet, úgy, ahogy van. Na, jól elbeszélgettünk, hát akkor szervusz, és boldog új évet kívánok! Csabai Ágnes Százéves az iskolanővér Az Alföldön is tanított Századik születésnapját ünne­pelte december 29-én Csákvá- ron, a Római Katolikus Egy­házi Szeretszolgálat Otthoná­ban Várhegyi Anna, rendi ne­vén Menodóra nővér. Az egy­kori iskolanővért, pedagógust bensőséges ünnepségen kö­szöntötték otthonbeli társai, az intézmény és a település veze­tői, s levélben kívánt neki jó egészséget a köztársasági el­nök. Menodóra nővér a Kalocsai Iskolanővérek rendjének tagja­ként, majd a rendek feloszlatá­sát követően állami szolgálat­ban 42 éven át oktatta a gyere­keket. Tanított a felvidéki Al- sókompán, valamint Bácsalmá­son, Kiskunhalason, Siklóson, Szölősgyörökön és Somogyvá- ron. 1955-ben ment nyugdíjba, s 1988 óta a csákvári otthon la­kója. Egészségi állapota kielé­gítő, s bár fizikailag már elég gyenge, szelleme még most is friss. Szívesen és sokat mesél tanítói, rendházfőnöki pályafu­tásának történéseiből. (MTI) Ingatlanközvetítés és CD-lemezek Mindkettő az első Mezőtúron A Tur-Tip Bt. által üzemeltetett ingatlanközvetítő és -értékesítő iroda, ill. CD-lemezbolt egye­düli a városban. A Mezőtúron néhány hete megnyílt, két helyiségből álló üzletben érdeklődők és vevők adják a kilincset egymásnak. Mezőtúron ez az első olyan iroda, amely ingatlanok, laká­sok cseréjével és értékbecslés­sel foglalkozik. Céljuk a partnerek Összeho­zása, hirdetéseket vesznek fel, és az érdeklődőknek azonnali tájékoztatást adnak nyilvántar­tásukból. Sikeres ingatlanügy­leteket tudnak már maguk mö­gött, s remélik, hogy a kormány szociális támogatásának kö­szönhetően jövőre élénkülni fog az ingatlanpiac. A Szabadság tér 24. szám alatti CD-lemezeket és kazettá­kat árusító épületrészbe kará­csony előtt szinte alig lehetett bejutni. Elsősorban a fiatalabb kor­osztály vásárol itt. Sláger volt Presser Gábor új CD-je, Zámbó Jimi Roussos-dalai, a Pravis- simó magyar CD-változata, a külföldiek közül pedig a Beat- les-válogatás. Nagyon sok ko­molyzenei lemezt is eladtak, és különleges igényeket is teljesí­tenek. Pár napon belül beszer­zik a kért lemezt vagy kazettát. Az üzlet önerőből, hitelfelvétel nélkül jött létre, megelőlegezett árukészlettel dolgozik - tudtuk meg az ügyvezetőtől. Hétfőtől péntekig 9 órától 18 óráig, szombati napokon 8.30 órától 12 óráig tartanak nyitva. Az ingatlaniroda hétköznap 8 és 12 óra, valamint 15.30 és 18 óra között, szombaton pedig 8.30 órától 12 óráig várja az ér­deklődőket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents