Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-25 / 21. szám
1995. január 25., szerda Kunsági Extra - Mezőtúr 7. oldal Tavalyi vállalati eredmények, idei tervek Üzemek a mérlegkészítés időszakában A KAEV (Könnyűipari Gépgyártó Vállalat) 8. számú mezőtúri gyáregysége valószínű példaértékű, mivel jelenleg is állami vállalatként működik - tudtuk meg Hajcsák István igazgatótól. A budapesti központú nagyvállalat három évvel ezelőtt elvesztette keleti piacait, ezért több gyáregységében a termelés szinte teljesen megszűnt. Közben a nagy adósságállomány és a közismert recessziós okok miatt tőkés exportjainak nagy részét is elveszítette. 1992- ben öncsődöt jelentettek és ezzel megkezdődött a leépülési folyamat. Jelenleg végelszámolás alatt áll a vállalat, két működőképes gyára termelt, melyek közül az egyik a mezőtúri. Az 1992-es „megrázkódtatást” követően ebben a gyárban is nagyarányú létszámleépítést, átszervezést, profilváltást hajtottak végre. Egyidejűleg folyamatos termékfejlesztésre, új termékek bevezetésére törekedtek. Ennek eredményeként az 1993- as évet eredményesen zárták - 200 millió forintos árbevétel, 10-12 millió forintos adózatlan eredmény - és ez úgy tűnik érvényes az 1994-es gazdasági évre is. A gyárnak sikerült folyamatosan fenntartania a likviditását, működőképességét, miközben eleget tett valamennyi átutalási, közüzemi szervekkel fennálló pénzügyi kötelezettségének. Az elmúlt évben 20-21 százalékos bérfejlesztést sikerült biztosítaniuk, és egyik legnagyobb sikerüknek könyvelik el, hogy 1994- ben új faipari profilként meghonosították a bejárati és belső ajtó gyártását. Ebből az elmúlt év folyamán több mint 4 ezer darabot adtak el, mintegy 36 millió forint értékben. Az idei év első negyedévét viszonylag kedvező pozícióból kezdték, mivel a kapacitásuk 75 százalékára érvényes megrendeléseik vannak. Legnagyobb gondjuk egyike, hogy a gyár kétszeri nyilvános pályázat ellenére sem keltette fel egyetlen befektető figyelmét, melynek oka, hogy a pályázat készpénzes vásárlást írt elő. A gyáriak készpénz hiánya miatt nem tudják sorsukat saját kézbe venni, amire az új privatizációs törvény tavaszi elfogadásáig végképp nincs lehetőség. Valamely kedvezményes forma keretében történő privatizáció biztosíthatná a termelő- egység további működését, és az ott dolgozó közel 140 személy megélhetését. A Fémfeldolgozó Ipari és Kereskedelmi Rt. vezetőjétől, Csillik Lajostól megtudtuk, hogy az elmúlt évre vonatkozóan - mivel még folyamatban vannak a főkönyvi zárások - biztos adatai nincsenek. Az idei évben megalapozott a munkájuk, jól indítottak, mivel igen sok külföldi megrendelésük van. Ezek többségét német és angol kooperációban, külkereskedelmi cégeken keresztül bonyolítják. Megrendeléseik folyamatosak, de a gazdálkodás feltételeit az energiaár-emelkedések miatt még maguk sem ismerik igazán. Mivel az áremelkedésből eredő többletkiadást a külföldi partnerekre nem tudják áthárítani, ezért nem ismerik még, miként alakul ez évi gazdálkodásuk. A Vezérléstechnikai Alkatrészgyártó Rt. az 1994. évben kiemelkedően sikeres évet zárt. Árbevételét húsz százalékkal növelni tudta, eredményét várhatóan huszonöt százalékkal az előző, szintén jónak mondható évhez képest - tájékoztatta lapunk munkatársát Szilágyi Ernő. - A létszámot stabilizálni tudtuk, sőt 30 fő felvételével a munkanélküliek számát csökkentettük a városban.- Béremelésre futotta-e?- Két lépcsőben, mintegy 25 százalékkal tudtuk emelni a béreket. 1994. szeptember 28-29-én a német TÜV Rheinland által tanúsítva megfeleltünk az ISO 9001-es minőség- biztosítási szabványnak.- Az elmúlt évet hogyan sikerült zárni?- Az 1994-es üzleti évet gyakorlatilag hitelmentesen gazdálkodtuk végig, ami a jelenlegi gazdasági helyzetben szintén figyelemre méltó pénzügyi stabilitást jelent. Az előzőek mellett mintegy 8 millió forintot sok év óta először, beruházásra tudtunk fordítani. Gyártmányfejlesztésünket számítógépre tudtuk vinni, aminek segítségével máris néhány új termékekkel tudtunk a piacon megjelenni. Az 1994-es évben beindítottunk bérmunkavégzést egy európai hírű német cég részére, ISO 9002-es minőségbiztosítással, számottevő konvertibilis árbevétellel.- Az idei évi terveik?- 1995-ben az üzleti tervünk további fejlődésre alapoz, bővítjük az árbevételünket mintegy 20 százalékkal belföldön és mintegy 10 százalékkal külföldön. Űj exportpiacokon szeretnénk megjelenni, amit a külföldiekkel folytatott igen előrehaladt tárgyalásaink alapoztak meg. Az eredményünket ’94-es szinten stabilizálva, további bérfejlesztési és beruházási terveink vannak. 1995-ben folytatjuk a minőségbiztosítás tökéletesítését az ISO-n túl, immárom TQM-rendszer kiépítését tűztük ki célul. Piacpolitikában továbblépünk az eddig sem rossz eredményeken, alapelvünk lett a mindent a vevőért gondolat tudatos megvalósítása. Új kórházi műszerek Az új röntgengéppel történő vizsgálathoz készítik elő a beteget A régi, elavult röntgengépet az elmúlt év végén egy új, MED X-50F típusú váltotta fel a rendelőintézetben. A Medicor típusú, rétegfelvételi gép beszerzési árának kétharmadát pályázatok útján sikerült az önkormányzatnak „előteremteni”. A polgármesteri hivatal főtanácsosától, Kacskó Lászlótól megtudtuk, hogy 1994-ben közel húszmillió forintos beruházást valósítottak meg a városi kórház-rendelőintézetnél. Az egészségügyi intézmény ezáltal új alkotógéppel és az említett röntgengép mellett egy új átvilágító röntgengéppel is gyarapodott. A városi kórház-rendelőintézet fejlesztési stratégiájának a több szakma által igénybe vett eszközök beszerzését, cseréjét tűzte ki célul, már évekkel ezelőtt. A központi laboratórium - amely mind az alapellátásnak, mind a járó- és fekvőbeteg-szakellátásnak vizsgálatokat végez - műszerei értéktelenné amortizálódtak a beszerzés óta eltelt 25 év alatt. Ezeknek a műszereknek a javítása, karbantartása szinte lehetetlen. Ezért az idén - közel hatmillió forintos értékben - pályázatot nyújtottak be. Ameny- nyiben kedvező elbírálásban részesülnek, a következő műszerek cseréjét tudják majd megoldani: két kinetikus fotométer termosztatizált küvette blokkokkal, szabvány és átfolyó küvet- tákkal, egy lángfotométer (vér- vizsgálathoz) egy vér-gázanali- zátor, egy vérsejtszámláló, egy analitikus mérleg és egy hőlég- sterilizátor. Pályázat A világhírű túri fazekasmester Badár Balázs (Mezőtúr, 1855. március 6. - 1939. március 14.) születésének 140. évfordulója alkalmából a város önkormányzata pályázatot hirdet. A pályázat célja: Badár Balázs formai és stilisztikai jellegzetességeinek alkalmazása a kortárs fazekas- művészetben, különös tekintettel a hagyományos mezőtúri virágos díszítőelemek alkalmazására. A pályázat feltételei: 1. A magyar nyelvterületen élő és alkotó fazekasok vehetnek részt a pályázaton, akik a célként megjelölt motívumokat, formavilágot alkalmazzák. 2. A pályázaton részt venni eddig még be nem mutatott alkotásokkal lehet. Egy fazekas öt pályaművet küldhet (a készlet egy alkotásnak számít.) 3. A pályázat jeligés. A pályázó nevét, lakcímét lezárt borítékban kérik mellékelni. 4. A pályaművek bírálatát a rendező szerv által felkért zsűri végzi. A bírálóbizottságnak jogában áll a pályadíjakat átcsoportosítani. 5. A zsűri által kiválasztott alkotásokból kiállítást rendeznek. A pályázat eredményhirdetésére a kiállítás megnyitásakor kerül sor, melynek időpontjáról (várhatóan augusztus) a későbbiekben adnak tájékoztatást. Az alkotások átvételi időpontja: 1995. június 30. Helye: Kiállítási Csarnok, 5400 Mezőtúr, Múzeum tér. A pályaművek szállításáról a pályázóknak kell gondoskodni. Pályadíjak: Mezőtúr Város Önkormányzata által alapított Badár Balázs-díj (emlékérem + nettó 30 ezer forint), valamint két 20 ezer forintos, két 15 ezer forintos és két 10 ezer forintos díj. Segít, de senkit nem hiteget A képviselő fogadóóráján A körzet országgyűlési képviselőjétől, Tokár Istvántól fogadóórája végén az iránt érdeklődtünk, milyen rendszerességgel tart fogadóórát? Mekkora az érdeklődés? A választópolgárok milyen problémákkal keresik fel?- Mivel a fogadóórák tartására nincs útmutató, ezért önmagam alakítottam ki a formáját, gyakorlatát. Hat település (Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kétpó, Mezőhék és Mesterszállás) tartozik a körzetembe. Valamennyit végigjártam október-novemberben az első körben. Úgy terveztem, hogy negyedévenként ismétlem a kört. Mezőtúrt Túrkeve követi, majd január 26-án Kisújszállás, 27-én Mesterszállás és Mezőhék, február elején pedig Kétpó. A parlamenti munkanapok hétfő-kedd-szerdán vannak,' ezért fogadóórát csak csütörtökön és pénteken tudok tartani. Ami az érdeklődést illeti, eddigi tapasztalatom szerint a legnagyobb Mezőtúron, ezt Túrkeve követi. A többi helyen - valószínűleg azért, mert nem kapott kellő nyilvánosságot - jóval kisebb volt. Októberben kizárólag olyan problémákkal kerestek meg az emberek (telek, lakásvásárlás stb.), amit a bíróságon vagy a hivatalban nem tudtak elintézni. Ügyeikben már döntés született, amit nem tudtak elfogadni és tőlem vártak segítséget. A mai napon tizennyolcán kerestek fel, így fogadóórám fogadó órákká változott. Nyolcán voltak, akik egy dologról, mégpedig a vagyonnevesítésről érdeklődtek. Máshol is tapasztalom a volt szövetkezeti tagok üzletrésszel kapcsolatos tehetetlenségét. Azt hitték, hogy ha bemennek az irodába, megkapják a papírjukon szereplő összeget. Nem értik, hogy ezek az iratok elértéktelenedett értékpapírok. Nem forgalomképesek, az egymás közti csere nem működik, az üzletrész után nincs osztalék. És ez nemcsak a mezőgazda- sági, hanem az ipari szövetkezetekre és az áfészre egyaránt érvényes. Főleg azok gondolnak az üzletrészek kiváltására, akik munkanélkülivé váltak és nagy szükségük lenne a pénzre. Amit sajnos, bármennyire szeretnének, nem kapnak meg. Az idősebb generációból néhá- nyan azért kerestek fel, hogy elmondják ötleteiket, javaslataikat a gazdasági és a politikai élet megreformálására. Voltak, akik rokkantsági ügyben, illetve OTP-hitelkamattal kapcsolatosan kértek segítséget. És van, akit a kíváncsiság hozott ide, vagy csak beszélgetni szeretett volna. Mindenkit végighallgatok, hiszen ezért van a fogadóóra, de hitegetni senkit sem hitegetek. Ha tudom, hogy nem segíthetek, azt becsületesen megmondom. Van, akit a hivatalhoz továbbítok, mivel ügyét ott tudják elintézni, megoldani. Hét érme van „Aranyos” úszópalánta A vizet hó állapotában Is nagyon kedveli Tomi és öccse, Máté A közel ötven sportolóból, akiket a „Mezőtúr város sportjáért” Alapítvány elmúlt éves teljesítményükért díjazásban részesített, a három legfiatalabb - Tóth Nikolett, Varga Zoltán és Bánki Tamás - az úszószakosztály tagjai. Tamás a Református Általános Iskola 4. osztályos tanulója. Óvodás korában édesanyjától tanult meg úszni és első osztályos volt, amikor a szakosztály tagja lett. Másodikos korától versenyszerűen úszik. A mell- és gyorsúszást kedveli a legjobban, ezeket a hátúszás követi. Legnehezebbnek a pillangót tartja. Hét érme közül négy arany, kettő ezüst, egy pedig bronz. Utóbbit a tavalyi diákolimpia megyei döntőjén nyerte, 50 méteres békaváltó- ban (gyorsúszásban). Első aranyérmét 1994 márciusában Püspökladányban „úszta ki” magának. Legkedvesebb érmét a Kecskeméten megrendezett oszágos „Bikácsi Sándor-em- lékversenyen” nyerte. Itt első helyezett lett 50 méteres mellúszásban. Decembertől Dévai László, azt megelőzően Tóth Károly volt az edzője. Naponta - szombaton is két órát tölt az uszodában, és 3,5-4 ezer métert úszik. Kormos Áron és Bordács Sándor a két nagy úszó haverja, akikkel állandó versenyben áll az edzéseken. Kedvenc hobbija a rajzolás, rendszeresen részt vesz különböző rajzpályázatokon. A „Veszélyben a világ” országos rajzversenyen elnyerte a Földtani Intézet különdíját és iskolája Japánba, egy nemzetközi rajzpályázatra elküldte a képeit. Állatokat - cápát, bálnát, halakat - szeret a legjobban rajzolni. Kedvenc tantárgya a környezetismeret, a rajz és a testnevelés. Angolul is tanul, de olvasni magyarul szeret igazán, főleg az állatokról szóló könyveket. Ami az ételeket illeti, legjobban a paradicsomlevest és a paradicsomos húsgombócot kedveli, de ha nem ez van otthon, akkor is edzések után, amint hazaér, rögtön nekiáll enni. Teheti, hiszen 148 centijéhez csak 36 kiló párosul. Nagy vágya, hogy a vele egykorú szentesi Juhász Zsoltot, aki: „piszok jól úszik”, sikerüljön egy versenyen leúsznia. Testületi ülés A képviselő-testület januártól nem keddi, hanem csütörtöki napokon tartja üléseit. A január havi nyilvános ülést 26-án (csütörtökön) 13.30 órai kezdettel tartják a városháza nagytermében. Főbb napirendi pontok:- A testület 1995. első félévi munkatervének tárgyalása.- Önkormányzati rendelet a menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés díjtételének megállapításáról.- Tájékoztató a legutóbbi ülés óta tett fontosabb eseményekről és intézkedésekről.- Előterjesztés a túri vásár időpontjának megváltoztatásáról. Lakás Az önkormányzati bérlakások elidegenítésével kapcsolatosan a Tisza-Inköz Kft. ügyintézői szerdánként 13-16 óráig ügyfélfogadást tartanak a városházán. Szabó Zsuzsa ügyintéző felhívja a bérlők figyelmét arra, hogy a jelenlegi lakás- törvény szerint a bérlők vételi joga 1995. március 31 -én lejár. A vételi jogot a bérlőnek kell írásban kérni a helyi önkormányzatnál mind készpénzes, mind pedig részletfizetés esetén. Á vételi szándékot kell a fenti időpontig jelezni, amely alapján megkapják az árajánlatot. Az ügyfélfogadási időpontban minden érdeklődőnek információt adnak, amely alapján a bérlő eldöntheti, meg kívánja-e vásárolni a lakást? 1994-ben 155 lakást értékesítettek, és a vevők többsége a részlet- fizetést választotta. írta: Czikkely Anna Fotó: Korényi Éva Koncert. Vasárnap este a Közösségi Ház nagytermében telt ház előtt adtak koncertet az állami zeneiskola tanárai, akik a hallgatóság legnagyobb örömére új oldalukról is bemutatkoztak. A közismert komolyzenei darabok mellett, a műsor végén meglepetésként latinamerikai zenét és dixielandmuzsikát játszottak. Lehet, hogy idővel szalonzenekarként többször is találkozhatunk velük?