Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
1995. január 21., szombat Hazai Tükör 3. oldal Az endoszkópos műtőért Jótékonysági bált rendeznek Egyre inkább érezzük, hogy szükség van az alapítványokra. Az egészségügyben is mind több alapítvány jelenik meg, lehetővé téve, hogy olyan műszereket vásároljanak, amelyekre az intézmények költségvetéséből nem futja. Egészségügyi alapítványra talán szívesebben is adakoznak az emberek, hiszen a pénzük ott marad a településen, jobb egészségügyi ellátást biztosít. A megyei kórházban folyó gyógyítómunkát is több alapítvány támogatja, és segítségükkel komoly eredményeket értek el. Még az idén szeretnék például elkezdeni a munkát abban az endoszkópos operációkat lehetővé tévő műtőben, amelyet a kórház urológiai osztályán alakítottak ki. A speciális felszereléssel rendelkező műtő olyan operációkat tesz lehetővé, amelyek során nem a hagyományos módon kell megnyitni a beteg hasfalát, hanem egy kis lyukon keresztül végzik el a műtétet. Ennek az az előnye, hogy a páciens sokkal hamarabb gyógyul, a has izomzata is erősebb marad, mint a hagyományos módszernél. Ahhoz, hogy ez a műtő kialakuljon, nagyon nagy segítséget adott a „Jászsági, Nagykunsági, Szolnoki Polgárok a Szolnoki Kórházért” elnevezésű alapítvány, melyet az urológiai osztály dolgozói hoztak létre. Az alapítványra már eddig befolyt pénzből sikerült az eszközök egy részét beszerezni, s az alapítványi pénz járul hozzá ahhoz, hogy a műtőt teljes felszereltséggel átadják majd. Az alapítvány január 28-án jótékonysági bált rendez a Tisza és a Pelikán Szállóban régi és az új szponzorok részvételével. A bál bevétele természetesen a műtő felszereléséhez járul hozzá. P. E. Gépiparisták találkozója A szolnoki Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközép- iskola, melyet az ott végzettek és a város a mai napig is gépipari technikumként ismer, április 29-én technikusnapot szervez. A rendezvényre - melynek fővédnöke Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere - a végzés évszámától függetlenül, minden volt gépiparistát meghívnak. Napjainkban a társadalmi és piaci változások hatására egyre inkább felértékelődnek a személyes kapcsolatok. Nyitottabbá kell válnunk egymásra, tudni, hogy a másik mivel foglalkozik, mely területen él és dolgozik. Erre szeretnének lehetőséget teremteni az iskola volt hallgatóinak körében a technikusnap szervezői. Az iskola számára is lényeges, hogy információi legyenek a végzettekről, élő kapcsolat legyen a volt diákok és az intézmény között.Az iskola fejlődésének új irányait és lehetőségeit is feltárhatják a végzett hallgatók által közvetített piaci igények, a felvetett ötletek és tanácsok. Az egész napos rendezvény délelőtti programjában szakmai előadások, bemutatók és kiállítások lesznek. Tizenegy órától tervezik a különböző években végzettek osztálytalálkozóit és osztályfőnöki óráit. Természetesen e rendezvények és kiállítások az iskola összes helyiségeiben lesznek. Délután 3 órakor közös emlékünnepséget terveznek, melyen az összes résztvevő előtt mutatkoznak be a tanárok, az iskola jelenlegi vezetősége. A már húsz éve működő iskolai énekkar is csatlakozik a programhoz, és szintén ekkor rendezi találkozóját. Az esti órákban a Tisza Szállóban és a Helyőrségi Művelődési Házban a régi diákok újból átélhetik a hagyományos technikusbálok hangulatát. Kötetlen formában találkozhatnak volt tanáraikkal és iskolatársaikkal. Az elképzelések szerint a technikusnap találkozóit az egyes osztályok önként jelentkező képviselői szerveznék meg. Ennek érdekében kérik azon vállalkozó kedvű volt gépiparistákat, akik szívesen csatlakoznának a szervezéshez, mielőbb vegyék fel a kapcsolatot az iskolában Gúth Ferenac általános igazgatóhelyetessel. Cím: Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközép- iskola 5000 Szolnok, Baross Gábor utca 37. Telefon, fax 56/425-844. Az egyenetlenség és a széthúzás hamis prófétái „Kerestem embert, aki részt falazna, és a törésre állna, de nem találtam” - szól az Úr. Akkor így válaszoltam: „ímhol vagyok, Uram, küldj el engemet! (Ézsaiás próféta) Szakadozik ez a világ; minden eresztéke nyög és sóhajtozik. Az egyenetlenség és a széthúzás hamis prófétái viszik a prímet. A nékik helyeslők tábora duzzadóban, míg az egység megszállottái egyre inkább magukra maradnak ... És nem vesszük észre, hogy azt az ágat vágjuk, melyen ülünk. Mindannyian. De ugye, ez csak egy rossz álom? Ugye nem kell komolyan venni ezt a múló rosszkedvet, melyet majd ledönt lábáról a sikerélmény biztos tudata? Ilyenkor ehhez hasonló kérdéseket használunk légycsapóként, megpróbálva elhessegetni velük a ránk törő kételyeket. De van egy másik út is. Ézsaiás próféta ezt a göröngyös, de valódi megoldást hozó utat járta végig. Hadd legyen számunkra most ő a buzdító példa! Hogy miben? Például abban, hogy ő az őt körülvevő világ zűrzavarából képes volt kihallani a Teremtő szomorú helyzetértékelését. Ézsaiás ennek nyomán megértette: a fő gond nem a politikai-gazdasági divatok és érdekek hullámzásában keresendő, hanem az egyes emberben. Jézus ezt úgy fogalmazza meg: „A szívnek teljességéből szól a száj” - vagyis: amit mondasz, amit képviselsz, az ősforrásában nem a külső hatások, hanem a te lelked állapotának következménye. Ez az isteni helyzetértékelés pontosan meghatározza a diagnózist is: ez az elemeire bomló világ híjával van azoknak az embereknek, akik készek összetartani az egymásnak feszülő ellentétek hordozóit. Hiányoznak a habarcs-egyéniségek, a szó igazi értelmében munkálkodó összekötők. De Ézsaiás nemcsak eddig jut el. Döntő lépésre szánja el magát: önmagát kínálja fel követként, villámhárítóként, békességhordozóként. A Mennyei Atya szomorúsága őt cselekvésre, és nem jajveszékelésre indítja. Ézsaiás így válik egy vészterhes időszakban népe, vagyis Izráel túlélésének zálogává. Azzá válhatunk mi mindannyian: Te meg én. A morcos, zsémbelődésektől terhes családban a „vissza nem szólás” kegyelmét gyakorolva; a karrierharc munkahelyi lövészárkaiban a megbocsájtás üzenetét tolmácsolva; az utcán, amikor a lábamra lépnek. Mindenhol szükség van a rést falazó, törésbe álló nőkre és férfiakra! Áldassék a mi Urunk Jézus Krisztusunk neve, Aki még ma is útnak indít ilyen embereket csak azért, hogy esélyt adjon ennek a világnak a megváltozásra! Hecker Róbert $ Tanácskozás a Szentírásról Bibliai konferencia Kunhegyesen Tudósok és gyakorló református lelkészek részvételével 58 V A „könyvek könyve”, a Biblia minden korhoz a maga nyelvén szól, s minden kor legavatottabb tudósai, kutatói törekszenek üzenetének méltó kifejtésére, tolmácsolására. Nincsen ez másképpen nálunk sem. A Könyv valamennyi népe, az összes egyház kötelességének tudja, hogy a Szentírással foglalkozzon, a mindennapi vele élésen túl a tudományos munka szintjén is. Többek között ez az egyik feladata a Magyarországi Református Egyház Doktorai Kollégiumának is, melynek újszövetségi szekcióülését 1995. január 23-26-án rendezik meg Kunhegyesen, az ottani egyház és Nagy Kálmán lelkipásztor házigazdái közreműködése mellett. A szekciónak huszonöt tagja van, hat teológiai professzor és két világi kutató - a zsámbéki tanítóképző rektora és áz El .TE professzora - mellett, főleg gyakorló református lelkészeket tömörít soraiba. Az ország két legtávolabbi pontja, ahonnan érkeznek: Ger- gelyugomya és Sopron, de a résztvevők zöme a református többségű Nagykunsági Egyházmegyében szolgál. A konferencia témája az Újszövetség értelmezése, az új- szövetségi kutatás. Az e téren elért új eredményeket szándékoznak ismertetni a kutatók. Jelen lesznek és előadást tartanak: dr. Lenkeyné dr. Semsey Klára, a debreceni teológia tanszékvezető professzora, a szekció elnöke, dr. Bolyky János, a budapesti teológia professzora, a szekció titkára, dr. Barta Tibor szegedi, dr. Vladár Gábor debreceni professzor, Győri István, a sárospataki teológia dékánja, Szabó Csaba zsákai lelkipásztor. Az egyház hagyományai szerint a konferencia minden napján istentisztelet is lesz a kun- hegyesi református templomban, ahol a résztvevők közül többen igét hirdetnek. Maguk az előadások mindennap délelőtt 9 órakor lesznek. Szathmáry Faluról Városra Elköltöztek Szolnok. A Scientology Egyház Szolnoki Dianetika Központ új helyre költözött (Mária utca 19. I. em„ tel.: 56/372-042). Hétfőtől péntekig (15.30 és 19.30 között), illetve szombaton és vasárnap (12.30 és 19.30 között) továbbra is várják mindazokat, akik hatékonyabban akarnak működni az élet különböző területein, így aki eredményesebben akar tanulni, sikeresebben kíván kommunikálni, a kapcsolatain szeretne javítani, az új helyen találja a központot. Új bizottságok Abádszalók. Alakuló ülésén társadalmi megbízatású alpolgármestert választott a testület, Pólyák Csabáné személyében. Két bizottság összetételéről is döntöttek a „községatyák”. Eszerint az ügyrendi, pénzügyi és községpolitikai bizottság elnöke Borsós Gyula lett, tagjainak pedig dr. Pataky Tibort, Szabó Istvánt, Szivák Ilonát, Somodi Károlyt és Molnár Károlynét választották meg a képviselők. A társadalompolitikai team - Pál Antal, Füleki Imréné, Földházi Julianna, Juhász Julianna, Bodor Imréné és Pu- zsoma Miklós - pedig dr. Bagi Imre irányításával végzi munkáját a következő ciklusban. Bál az iskoláért Nagykörű. A Rákóczi Úti Általános Iskola jótékony- sági bált rendez február 25-én mindazok részére, akik a belépőjegy vásárlásával, adománnyal szeretnék segíteni elképzeléseiket. Az esten a közel 100 tanuló melett a tanári kar is új oldaláról mutatkozik be. A bevételből alapítványt szeretnének létrehozni, mely segítségével az oktatás techikai feltételeinek javítását, az oktatási formák eltérő tehetségű gyermekek számára történő megszervezését, az iskola által felvállalt nevelési célok megvalósításának támogatását, a település történetének, népi hagyományainak felkutatását, ápolását kívánják előse gíteni. tanulmányokat folytató ifjakat sok meglepetés éri az iskolákban. Az iskolák között is a felsőoktatás körébe soroltak a legváltozatosabbak. A hallgatók előadásokra és szemináriumokra járnak, vagy éppen hiányoznak, majd félévenként élvezhetik a vizsgaidőszak örömeit. Vannak liberálisabb intézmények, ahol a tanerők ritkán buktatnak, másutt meg éppen becsület dolgának tartják a tanulóifjúság sorainak ritkítását. A bölcsészettudományi karok inkább az előbbi kategóriába sorolhatóak, hiszen egy antik szerző műveinek félreértelmezéséből ritkán keletkezik népgazdasági kár vagy súlyos közúti baleset. Talán ezért is a bölcsészkarok folyosóin és büféiben találkozhatunk a leg- jámborabb, de legblődebb ötleteket ontó különös külsejű hölgyekkel és urakkal. Más józanabb, hétköznapibb életet élő ember talán el is csodálkozik, hogy hangyaszorgalmú tudóspalánták miért áldoznak több száz munkaórát arra, hogy összefüggést találjanak a szibériai medveölő sámánének és a pápua termékenységi rítusok között. A bölcsészkaron semmi sem tűnt különösnek azokban az években sem, amikor jómagam is a patinás épület padjait koptattam. Műveltségem fehér foltjainak száma ugyan nem csökkent jelentősen, de megtanultam türelemmel viseltetni sok-sok, számomra értelmetlennek tűnő dolog iránt. Úgy harmadéves korom tájékán már lassan beleszoktam Mostanság Vizsgán is lehet tanulni ebbe a világba, és még a politizá- lók körében is némi tekintélyre tettem szert legitimista kiállásommal. Ezek után már senki sem akart igazán meggyőzni saját agyrémei igazságairól, hiszen saját magam alkotta agyrémeim védettséget is biztosítottak a másokéval szemben. A különbség csupán az volt, hogy ezeket ők többnyire komolyan vették. Más volt a helyzet a professzorokkal, ők tették fel a vizsgákon a kérdéseket, így tehát tőlük függött a tanulmányi ösztöndíjam összege. Ez fontos szempont volt, hiszen a főváros rengeteg sörözője, vendéglője árasztotta vendégszeretetét (az ifjú) Gambrinusra. A Donald kacsáról elnevezett MC gyorsétkezdék, hamburgerhara- pók világa még nem tántorította el hazafiúi lelkemet a magyar és székely ételek és italok folyamatos fogyasztásától. A vendéglőben ülés váltakozott a könyvtárakban töltött tartalmas órákkal. Az egyetemre felsőéves koromban már csak vizsgaidőszakban jártam feltűnő gyakorisággal, ez úgy heti két alkalom volt. A legtöbbet egy esztétika vizsgán tanultam, tudom, hogy a vizsgára kellett volna sokat tanulni, de a vizsgán is lehet. A tárgyat okító derék, érett korú tudós professzor ezen az ominózus napon a szokottnál is rosszkedvűbben látott munkához. Az állandó jelleggel a kitűnő címért küzdő csoporttársnők hármas, négyes osztályzatokkal kullogtak ki tőle. Szomorúan ballagott ki a nagynevű tudós vizsgáztatótól az esztétika iránt egyetlen igazán érdeklődő csoporttársam. Rögtön megkérdeztem tőle, mit kérdez a mester, hogy ilyen gyenge jegyek születtek. Bele is kezdett, hogy mindenkitől az antik arisztotelé- szi gondolatok interpretálását kéri, majd egy merész ficamos fordulattal megkérdezi, hogy a platóni dialógusokban mi igazán Platón és mi Szókratész mondanivalója. Ezt természetesen senki sem tudta, mire kajánul elmondta, hogy a rövid szöveg Szókratész, a hosszú Platón, de hogy miért, azt nem mondta meg. Rám került a sor, és minden az ismert forgatókönyv szerint zajlott. Mikor megkérdezte, melyik szövegrész Platón, melyik Szókratész, magabiztosan válaszoltam: természetesen a rövid szövegrészek a párbeszédekben Szókratész, a hosszúak Platón gondolatai. Korát meghazudtoló ugrással adott kifejezést csodálkozásának, és kerekre tágult pupillákkal csak ennyit kérdezett: honnan tudta? Természetesen a tudomány terjesztésének szentélyében nem illett ilyen parlagi igazságot kimondani, hogy az előző vizsgázótól. Rövid hatásszünet után dupla vagy semmi alapon válaszoltam: Franz Altheim klasszika filológiai írásaiban olvastam. A lelkendező tudományos híresség közelebb jött, rám mosolygott, és halkan közölte: kilogikáztam ezt én is, tudja ifjú kolléga, a színész röviden beszél, és Szókratész mi- musszínész volt, a filozófus pedig hosszan. Csodálattal adóztam a logikai okfejtésnek, és mint a tudomány nagy ígérete távoztam szinte megrészegülve a sikertől. Azóta megtanultam tisztelettel és komolyan végighallgatni a legblődebb tudományos hipotéziseket is, és időnként szorult helyzetben már különféle sohasem volt közép- és újkori szerzőkre hivatkoztam. Ha hivatkozásaim némely hipotézist alátámasztanak, akkor kiötlőik rendkívül boldogok. Tudom, hogy ez egy kicsit szélhámosság, no de hogyan lehetne még ennyire olcsón és kevés erőfeszítéssel örömet szerezni komoly embereknek? ondoljunk csak bele: a jóindulatú bölcselők tévedései és tévelygései miatt még sohasem fordult elő, hogy egy felüljáró két oldalról épülő járdaszintje nem egy síkban találkozott. Gambrinus 7JTiszafüred, Jászberény és környéke telefonra várakozói! Azonnali telefonhoz jutási lehetőséget kínálunk Önnek mi, a Westel 900 GSM. Amennyiben élni kíván a felkínált lehetőséggel, hívja fel üzletkötőnket, akitől lakásán vagy munkahelyén - az Önnel megbeszélt időpontban - egy működő, digitális mobiltelefont vásárolhat meg. CSAK EGY TELEFON! A Westel 900 GSM üzletkötője: (06-50) 505-881 Értékesítési hálózatunk legközelebbi pontjai: Westel 900 GSM mintabolt Eger, Rákóczi út 95. • APEX Bt. Jászberény, Táncsics u. 7. Westel 9 0 0 GSM. A kapcsolat