Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-20 / 17. szám
1995. január 20., péntek Nugdíjasok Fóruma 7. oldal Január Ez, az év első hónapja nem közkedvelt, sőt inkább utált hónap az öregek körében. Elsősorban az előző, a december miatt. A karácsonyi ünnepekre rendszerint még az ország másik felében élő gyerekek is hazatérnek a szülői házhoz, de ha mást nem, hírt adnak magukról, jókívánságokat küldenek, vagy egyebet is idős szüleiknek. Többnyire családi körben telik falun és városon ez a szép ünnep, az öregszülők is kitesznek magukért, adnak, amit csak tudnak - a gyerekek is visznek haza szeretetet -, vagy ők látják vendégül saját otthonaikban fölmenőiket. És az unokák ünnepi jókívánságainál nincs szebb zene egy magányos emberpárnak, nagymamának vagy nagypapának. Aztán jön a január - csend lesz, talán levél se jön, a gyerekek rohannak tovább dolgozni, tanulni, az öregek meg folytatják ott, ahol tavaly abbahagyták. Élnek, ahogy tudnak. Éljárnak olykor orvoshoz, betérnek hetente a boltba, megnézik a tévét, ha szemmel bírják, olvasgatnak, hogy teljék az idő. Legközelebb talán csak húsvétkor látják szeretteiket. Aki közelebb van a gyerekeihez, annak se sokkal jobb: január ugyanis a pénztelenség ideje volt, és sajnos, most is az. De mennyire! Nemcsak a gyerek költötte el kis és nagy családjára ami pénze volt, a nagyszülő is. S lehet, a gyerek kapott ugyan január elején fizetést, de az most csak arra elég, hogy kifizesen gyerekkosztot az iskolában, villanyszámlát, gázt, különféle kölcsönöket - örül, ha sehol nem marad adós. Az öreg? Hajjaj, ez már nehezebb dolog. Évtizedes szokása a nyugdíjintézetnek, hogy decemberben előrehozza a nyugdíjak fizetését. Rendszerint december elején megy a postás a pénzzel s még ő is mondja: legközelebb csak január 18-a körül vágy ritég annak utána jön, jó lesz vigyázni. A nyugdíjas tudja ezt, miközben szeretne szeretteinek minél többet adni. Igen ám, de tudja, januárban is éppúgy fizetni kell mindenért, mint bármikor. És január első két-három hetében enni is kell, még ha oly szerény is már az igénye. Ráadásul... Igen, ez a ráadás a sok, amit az utóbbi öt évben bőrén tapasztal mindenki ebben az országban, akár idős, akár fiatal. A január nemcsak az új év, hanem az új ár ideje is. Évről évre ilyenkor „divat” az áremelés, ami úgy kezdődik, hogy „csak ez, csak az” - aztán mire eszmél az ember, felfedezi, hogy még a gyufa se a régi áron kapható már. Ebben az idei januárban is volt már annyi meglepetés, hogy az esztendőre elég lenne! Mondhatná bárki, csak hallgasson a nyugdíjas, hisz nemrég kapott emelést, s az egész évre több volt a 18 százaléknál. Mondhatná erre bárki válaszul: mennyi volt tavaly a bérnövekedés... A nyudíjasok többsége nem tud már dolgozni, de hát nincs is hol, különösen vidéken, ahol olyan sok a munka nélküli fiatal is. És azért a nyugdíjasnak is emelik az energia árát meg a többit, mint a fiataloknak. A magányos özvegynek is ki kell fizetni egy pénzből a lakást, a gázt, a villanyt, vagy meg kell venni a tüzelőt - mondják, aki szénnel, fával fűt, legnagyobb a terhe... És a nyugdíjas is megvenné a rizst, ami most 47 szá- zalékklal emelkedett az árlétrán, meg a tejet, sajtot, vajat, a jó kis péksüteményt - de hát mindenért több pénz kell már az idén, mint tavaly. A napokban a szolnoki vásárcsarnokban a krumplis standnál felkiáltott egy öregasszony: „Eddig azt mondtam, majd eszek krumplit krumplival, Istenem, de hát már a krumpli is 80 forint! Nahát, ezért nem szereti a nyugdíjas a januárt. Bár még az elején mondták neki: 10 százalék emelés megint várható, s áprilisban meg is kapja mindenki visszamenőleg (10% ?.!.). Addig élni is kell! És ez egyre nehezebb! \J Csallóközcsütörtöktől Martfűig Aranylakodalom Szikszaiéknál Az egész úgy kezdődött, hogy Majercsik Ilona kis-kisasszonyt, az érsekújvári gimnázium tanulóját a minden őszön a szezonnyitó tánciskolában fölkérte egy szőke nagyfiú. A fiú nyolcadikos volt, a kis-kisasszony épp csak ötödikes (akkor még nyolcosztályos volt a középiskola). A táncból nagy szerelem lett, olyan igazi, amit talán a mai gyerekek már nem is értenek, de nem is élhetnek meg. (Szerencsére vagy sajnos, ki-ki döntse el.) Mert ez a szerelem először a kisasszony, Majercsik Ilona osztályzatát kitűnőről jóra süllyesztette, a nagyfiú - Szikszai Róbert - meg, mi tagadás, pótérettségire kényszerült. Ebből anyai pofonok és szülői tiltások következtek, de a két „gyerekember” kitartott egymás mellett. Olyannyira, hogy amikor Szikszai ifiúr katona lett, már a szülők is belátták: ez a két gyerek egymásnak van rendelve. így talán azon sem csodálkoztak, hogy Ilona-llike és Róbert-Robi a háború hirtelen sietős napjainak egyikén, 1945 januárjának elején „meglépett otthonról”. A zászlóalj a Csallóközbe vonult, s Csallóköz- csütörtökön, egy kis faluban két katonabajtárs tanú jelenlétében kimondták a boldogító igent, összeházasodtak. A front pedig ment tovább. Vitte a „nászutasokat” is magával. Ausztriából Bajorországba, német után amerikai megszállók területére. Mindez nem addig tartott míg a második világháború, 1945 augusztusában értek haza Érsekújvárra, s szemmel is láthatóan, harmadmagukkal. És nem volt lakás - még a szülőket is kibombázták -, és nem volt munka sem. így aztán Róbert „át a Dunán”, meg sem állt a Tisza martfűi partjáig, ahol már eltöltött kevéske munkás hónapot a pótérettségi után. Ilona 1945 decemberében magas lázban és nagyon nehezen, gyógyszerek nélkül, de jó orvosok segítségével világra hozta Istvánt, s 1946 nyarán letelepedési engedélyt kapott fiával együtt Magyarországra, hogy együtt legyen a család. Hál’ istennek azóta együtt vannak. Persze borzasztóan goromba dolog ezt így, ilyen röviden leírni, de hát véges a papír, az oldal, az újság. A lényeg, hogy a két gyerekember, a két egykori újvári diák szerető hazát keresett s talált magának a magyar Alföld szívében. Martfűi lakosok lettek, amikor még falu sem volt a gyártelep, s martfűi lakosok most, amikor már város a település. E város anyakönyvvezetője előtt jelentették ki szombaton, hogy ötven évvel ezelőtti házassági fogadalmukat megújítják, életük további során egymást el nem hagyják. Aranylakodalmat tartottak, szerető családjuk, István fiuk, menyük, két unokájuk, testvérek és rokonok, jó barátok s nyugdíjasklubjuk körében. Az aranylakodalom egy fiatal városnak nem mindennapos esemény. Nagy készülődés előzte meg a polgármesteri hivatalban is, s csak természetes, hogy köszöntők, ajándékozók sorában ott volt Kozma Imre polgármester úr is, az önkormányzat ajándékkosarával. Jöttek a nyugdíjasklub tagjai is virággal, ajándékkal, hiszen a martfűi nyugdíjasklubnak a Szikszai házaspár a lelke. És eljött a szomszéd klub, a rákóczifalvi vezetője, Tábori Béláné is, hogy köszöntse a jubilálókat közössége nevében. Bensőséges ünnepség volt, legfeljebb azon háborgott, aki háborgott, hogy meg sem látszik az aranylakodalmasokon, hogy az első eskü, a csallóközcsütörtöki meg a mostani között eltelt öt ven év. Azért az eskü után nagy szeretettel csókolták meg egymást, de látszott: a közben Kozma Imre polgármester és Sólyom Dezsőné anyakönyvvezető pezsgős koccintásai kívánt minden jót A fogadalom után, a boldogság elérzékenyült percében Szikszai Róbert és Majercsik Ilona apává lett fiú, a meny s az unoka köszöntése esett nekik a legjobban. Életük folytatása, az utódok szeretete volt a legnagyobb örömük. így van rendjén. Szóval, az az érsekújvári kis gimnazista lány meg a nyolcadikos nagyfiú, ha gyerekemberként is, de nem gyerekésszel lépett fél évszázada, a háború viharában anyakönyvvezető elé. Esküjüket megtartották, a szeretet és a hűség rá a bizonyíték. Mit is kívánhattak volna a velük ünneplők: további sok Tábori Béláné, Piroska a rákóczifalvi nyugdíjasok klubja boldogságot, egészséget, nevében mond köszöntőt FOTÓ: IMRE LAJOS hosszú életet! Őszirózsás klub Van annak már húsz-egvnéhány éve, hogy a szajoli pávakör sikert sikerre halmozott. Szerepeltek különböző minősítő vizsgákon, és lelkes tanáruk vezetésével sokszor nyerték el az ezüstérmet. Telt, múlt az idő, nem maradt pénz az utaztatásra, az együttesre, ráadásul lejjebb hanyatlott a pávakörök országos csillaga. Ugyanakkor nagy gyász érte Papp Jánosné Erzsiké nénit, az egyik tagot. Hirtelen meghalt a párja, és rászakadt az ég, a föld. Miután eszébe jutott az ura intelme: ha magad maradsz, mindig legyél vidám. Elég, ha a szívedben gyászolsz. Egy szó mint száz, létrehozott egy nyugdíjasklubot, amelynek ma negyven-egynéhány tagja van. A legfiatalabb nyolcéves, mert járnak ide családok is apástól, mamástól, gyerekestől. Hetente hétfőnként találkoznak a kul- túrházban, hogy olykor kacagjanak, nevessenek is ezen a cudar életen. A múlt hét végét is így töltötték, amelynek egyetlen áldokacagás: önmaguk lettek színészek, a fellépő énekesek is. A talpalávalót Bartha Lajos és négytagú zenekara ingyen húzta szombat estétől vasárnap hajnalig. Egyébként mindig „pápai valutáért” zenélnek. Elmondásuk szerint addig, amíg Erzsiké néni a klubelnök, klubtitkár meg mindenes. Hogy meddig? Tavaly kitüntette a polgármester úr, jobban mondva huszonnégy éves fáradozásáért némi pénzmagot juttatott neki. Szó se róla, nem jött rosszul, hiszen tízezer forint a nyugdíja, és ebből még a dédunokáknak is kell, hogy jusson. Szóval azt mondta a település vezetője: a másik kitüntetésért, Pa-Dö-Dö a klubtagok megelevenítésében ifj. farkas Géza zata az a birka volt, melynek földi maradványai tányérokba kerültek. Dedrák Lászlóné és Lajkóné Cégmási Csilla rengeteget segített, hogy sikerüljön ez a január dereka körüli rendezvény. Volt műsor, móka. Erzsiké néni, majd együtt megyünk. újabb huszonnégy év múlva. Mit tehetnék mindehhez? Úgy legyen, mert addig ő (lesz) a klubelnök... D. Sz. M.-----------------------------------P ostafiók 604 Szelevény, Halesz-dűlő Hirdetés egy országos napilapból: „Nyugdíjasklubunk szabadidejének hasznos eltöltéséhez kérünk megunt, de még használható hanglemezeket, orsós és kazettás magnószalagokat, műfaji korlátozás nélkül. Szőke János, 5476 Szelevény, Pf. 604.” A múlt héten olvastam, és a hét végén arra jártam. Zsebemben egy kazettával elhatároztam, megkeresem azt a szele- vényi nyugdíjasklubot. Nem volt könnyű - már bent a faluban derült ki, a Haleszban kell keresni a címet, a tanyavilágban. Szerencsére jó hideg volt, havas földúton eltaláltam a címhez, Szőke János nyugdíjas házához. Csakhogy a gazda nem volt otthon, így a felesége mondta el a hirdetés történetét. A Kunszentmárton város árnyékában restellkedő kis faluban, a Halesz-dűlőben összefogott vagy tizennyolc nyugdíjas, hogy havonta egyszer, a hónap első keddjének délutánján együtt múlassák az időt. Mivel a klubnak meg tagjainak (kevéske saját nyugdíjon kívül) semmije sincs, szeretnének kicsit társasági életet élni, együtt szórakozni - amihez egy öreg orsós és kazettás magnón kívül egyebük nincs. Ezért használták ki a klubvezető előfizetett újságjának kedvezményét, ingyenes hirdetést adtak föl, hátha akad patrónusuk. Ennyi az egész. A szelevényi tanyavilágban egyszerű sorsú, idős emberek kérik, várják a segítséget. Gondolom, lesz a szőkébb hazában, a megyében is, aki gondol rájuk. Egy magyar nótás kazettát én vittem, s remélem, az első fecske után, tavaszra sok fecske csinál majd nyarat, jókedvet a Halesz-dűlő öregjeinek. Azt mondják, annyi mellőzést, hátrányt elszenvedtek már, hogy jöhetne a változás. Úgy legyen! (/ Az oldalt összeállította: Sóskúti Júlia Ma döntő! Vasutas nyugdíjasok országos találkozója Február harmadikán Egyesületi közgyűlés Az ország minden részéből érkeznek ma vasutas nyugdíjasklubok amatőr művészeti csoportjai Szolnokra. Nem is mennek messzire a vasútállomástól: a Csomóponti Művelődési Ház várja őket sok szeretettel a hannadik országos találkozó döntőjére, reggel kilenc órára. Tavaly novemberben hírül adtuk, a kelet-magyarországi elődöntőt Szolnokon rendezték meg, s a kétnapos találkozón több mint hatvan műsorszámot mutattak be a csoportok. Mint Molnár Lajosné igazgatótól megtudtuk, az országos döntő ma egynapos lesz, összesen 32 műsorszám verseng a különböző díjakért, elismerésekért. Miként az elődöntőkön, illetve a területi döntőkön, most is a MÁV Vezérigazgatóság Rt. a rendezvény első számú támogatója. A zsűri elnöke ismét Szabó Miklósné, a MÁV Rt. VÍG osztályvezetője lesz, s a zsűri nemcsak díjakat, különdí- jakat is ad a legjobban szereplő nyugdíjascsoportoknak és személyeknek. Az országos döntőn különben megyénket több rangos vasutas nyugdíjasklub - így a szolnoki, a szajoli, a törökszentmiklósi, a kisújszállási - reprezentálja majd. » Fogadás a fővárosban A Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének elnöke, Bleyer Jenő országgyűlési képviselő minden hónap első és harmadik péntekjén 9-11 óra között fogadóórát tart nyugdíjasok részére. Ennek megfelelően éppen ma, valamint február 3-án és 17-én kereshetik fel az elnök-képviselőt a nyugdíjasok Budapesten, a Köztársaság tér 26. szám alatt, az ügyfél- szolgálati irodában. Ez az országos szövetség lapjában, a havonta megjelenő tájékoztatóban is olvasható. A szövetség különben fölvállalta a nyugdíjasok képviseletét és érdekeinek védelmét is. Munkaterve szerint február harmadikán délelőtt 9 órai kezdettel tartja évi rendes közgyűlését Szolnokon, a Szapáry u. 19. szám alatt a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete. Az idős emberek egyre nagyobb tömegeit összefogó és érdekeiket is képviselő egyesület rövid, de egyre értékesebb múltat tud maga mögött. Szinte évről évre növekszik azoknak a nyugdíjaskluboknak a száma, amelyek csatlakoznak a megyei egyesülethez, s amelyeknek tagjai részt vesznek a megye politikai, társadalmi és kulturális életében. Tavaly több érdekes rendezvényük országos figyelmet és érdeklődést váltott ki. Nagy sikerei rendezték meg a szépkorúak versmondó versenyét, többnapos találkozón látták vendégül a környező országok, a Kárpát-medence nyugdíjasait, magyar nemzetiségű reprezentánsait, s először jelöltek képviselőket is a helyi önkormányzatokba. A február 3-i közgyűlésen ennél jóval több érdemi tevékenységről adnak számot a klubok képviseletében megjelenő 70-80 résztvevőnek. Ismertetik az idei és a jövő évi terveket, elképzeléseket, beszámolnak az 1995-ös „költségvetés teljesítéséről”, s alapszabályt is módosítanak, előreláthatólag az egyesületi munka további fejlesztése céljából. .