Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-20 / 17. szám

1995. január 20., péntek Nugdíjasok Fóruma 7. oldal Január Ez, az év első hónapja nem közkedvelt, sőt inkább utált hó­nap az öregek körében. Első­sorban az előző, a december miatt. A karácsonyi ünnepekre rendszerint még az ország má­sik felében élő gyerekek is ha­zatérnek a szülői házhoz, de ha mást nem, hírt adnak magukról, jókívánságokat küldenek, vagy egyebet is idős szüleiknek. Többnyire családi körben telik falun és városon ez a szép ün­nep, az öregszülők is kitesznek magukért, adnak, amit csak tudnak - a gyerekek is visznek haza szeretetet -, vagy ők látják vendégül saját otthonaikban fölmenőiket. És az unokák ün­nepi jókívánságainál nincs szebb zene egy magányos em­berpárnak, nagymamának vagy nagypapának. Aztán jön a ja­nuár - csend lesz, talán levél se jön, a gyerekek rohannak to­vább dolgozni, tanulni, az öre­gek meg folytatják ott, ahol ta­valy abbahagyták. Élnek, ahogy tudnak. Éljárnak olykor orvoshoz, betérnek hetente a boltba, megnézik a tévét, ha szemmel bírják, olvasgatnak, hogy teljék az idő. Legközelebb talán csak húsvétkor látják sze­retteiket. Aki közelebb van a gyerekeihez, annak se sokkal jobb: január ugyanis a pénzte­lenség ideje volt, és sajnos, most is az. De mennyire! Nem­csak a gyerek költötte el kis és nagy családjára ami pénze volt, a nagyszülő is. S lehet, a gyerek kapott ugyan január elején fize­tést, de az most csak arra elég, hogy kifizesen gyerekkosztot az iskolában, villanyszámlát, gázt, különféle kölcsönöket - örül, ha sehol nem marad adós. Az öreg? Hajjaj, ez már nehe­zebb dolog. Évtizedes szokása a nyugdíjintézetnek, hogy de­cemberben előrehozza a nyug­díjak fizetését. Rendszerint de­cember elején megy a postás a pénzzel s még ő is mondja: leg­közelebb csak január 18-a körül vágy ritég annak utána jön, jó lesz vigyázni. A nyugdíjas tudja ezt, miközben szeretne szeretteinek minél többet adni. Igen ám, de tudja, januárban is éppúgy fizetni kell mindenért, mint bármikor. És január első két-három hetében enni is kell, még ha oly szerény is már az igénye. Ráadásul... Igen, ez a ráadás a sok, amit az utóbbi öt évben bőrén ta­pasztal mindenki ebben az or­szágban, akár idős, akár fiatal. A január nemcsak az új év, ha­nem az új ár ideje is. Évről évre ilyenkor „divat” az áremelés, ami úgy kezdődik, hogy „csak ez, csak az” - aztán mire esz­mél az ember, felfedezi, hogy még a gyufa se a régi áron kap­ható már. Ebben az idei január­ban is volt már annyi meglepe­tés, hogy az esztendőre elég lenne! Mondhatná bárki, csak hallgasson a nyugdíjas, hisz nemrég kapott emelést, s az egész évre több volt a 18 száza­léknál. Mondhatná erre bárki válaszul: mennyi volt tavaly a bérnövekedés... A nyudíjasok többsége nem tud már dolgozni, de hát nincs is hol, különösen vidéken, ahol olyan sok a munka nélküli fia­tal is. És azért a nyugdíjasnak is emelik az energia árát meg a többit, mint a fiataloknak. A magányos özvegynek is ki kell fizetni egy pénzből a lakást, a gázt, a villanyt, vagy meg kell venni a tüzelőt - mondják, aki szénnel, fával fűt, legnagyobb a terhe... És a nyugdíjas is meg­venné a rizst, ami most 47 szá- zalékklal emelkedett az árlét­rán, meg a tejet, sajtot, vajat, a jó kis péksüteményt - de hát mindenért több pénz kell már az idén, mint tavaly. A napokban a szolnoki vá­sárcsarnokban a krumplis standnál felkiáltott egy öreg­asszony: „Eddig azt mondtam, majd eszek krumplit krumpli­val, Istenem, de hát már a krumpli is 80 forint! Nahát, ezért nem szereti a nyugdíjas a januárt. Bár még az elején mondták neki: 10 száza­lék emelés megint várható, s áprilisban meg is kapja min­denki visszamenőleg (10% ?.!.). Addig élni is kell! És ez egyre nehezebb! \J Csallóközcsütörtöktől Martfűig Aranylakodalom Szikszaiéknál Az egész úgy kezdődött, hogy Majercsik Ilona kis-kisasszonyt, az érsekújvári gimná­zium tanulóját a minden őszön a szezonnyitó tánciskolában fölkérte egy szőke nagyfiú. A fiú nyolcadikos volt, a kis-kisasszony épp csak ötödikes (akkor még nyolcosztályos volt a középiskola). A táncból nagy szerelem lett, olyan igazi, amit talán a mai gyerekek már nem is értenek, de nem is élhetnek meg. (Szerencsére vagy saj­nos, ki-ki döntse el.) Mert ez a szerelem először a kisasszony, Majercsik Ilona osztályzatát kitű­nőről jóra süllyesztette, a nagyfiú - Szikszai Róbert - meg, mi tagadás, pótérettségire kény­szerült. Ebből anyai pofonok és szülői tiltások következtek, de a két „gyerekember” kitartott egymás mellett. Olyannyira, hogy amikor Szik­szai ifiúr katona lett, már a szülők is belátták: ez a két gyerek egymásnak van rendelve. így talán azon sem csodálkoztak, hogy Ilona-llike és Róbert-Robi a háború hirtelen sietős napja­inak egyikén, 1945 januárjá­nak elején „meglépett ott­honról”. A zászlóalj a Csal­lóközbe vonult, s Csallóköz- csütörtökön, egy kis faluban két katonabajtárs tanú jelen­létében kimondták a boldo­gító igent, összeházasodtak. A front pedig ment to­vább. Vitte a „nászutasokat” is magával. Ausztriából Ba­jorországba, német után amerikai megszállók terüle­tére. Mindez nem addig tar­tott míg a második világhá­ború, 1945 augusztusában ér­tek haza Érsekújvárra, s szemmel is láthatóan, harmadmagukkal. És nem volt lakás - még a szülőket is kibombázták -, és nem volt munka sem. így aztán Róbert „át a Dunán”, meg sem állt a Tisza martfűi partjáig, ahol már eltöltött kevéske munkás hónapot a pótérettségi után. Ilona 1945 decemberében magas lázban és na­gyon nehezen, gyógyszerek nélkül, de jó orvo­sok segítségével világra hozta Ist­vánt, s 1946 nyarán letelepedési en­gedélyt kapott fiával együtt Magyarországra, hogy együtt le­gyen a család. Hál’ istennek azóta együtt van­nak. Persze borzasztóan goromba dolog ezt így, ilyen röviden leírni, de hát véges a papír, az oldal, az új­ság. A lényeg, hogy a két gyerek­ember, a két egykori újvári diák sze­rető hazát keresett s talált magának a magyar Alföld szívében. Martfűi la­kosok lettek, amikor még falu sem volt a gyártelep, s martfűi lakosok most, amikor már város a település. E város anyakönyvvezetője előtt je­lentették ki szombaton, hogy ötven évvel ezelőtti házassági fogadalmu­kat megújítják, életük további során egymást el nem hagyják. Aranyla­kodalmat tartottak, szerető család­juk, István fiuk, menyük, két unoká­juk, testvérek és rokonok, jó barátok s nyugdíjasklubjuk körében. Az aranylakodalom egy fiatal vá­rosnak nem mindennapos esemény. Nagy készülődés előzte meg a pol­gármesteri hivatalban is, s csak ter­mészetes, hogy köszöntők, ajándé­kozók sorában ott volt Kozma Imre polgármester úr is, az önkormányzat ajándékkosarával. Jöttek a nyugdíjasklub tagjai is virággal, ajándékkal, hiszen a martfűi nyug­díjasklubnak a Szikszai házaspár a lelke. És el­jött a szomszéd klub, a rákóczifalvi vezetője, Tábori Béláné is, hogy köszöntse a jubilálókat közössége nevében. Bensőséges ünnepség volt, legfeljebb azon háborgott, aki háborgott, hogy meg sem látszik az aranylakodalmasokon, hogy az első eskü, a csallóközcsütörtöki meg a mostani között eltelt öt ven év. Azért az eskü után nagy szeretettel csókolták meg egymást, de látszott: a közben Kozma Imre polgármester és Sólyom Dezsőné anyakönyv­vezető pezsgős koccintásai kívánt minden jót A fogadalom után, a boldogság elérzékenyült percé­ben Szikszai Róbert és Majercsik Ilona apává lett fiú, a meny s az unoka köszöntése esett nekik a legjobban. Életük folytatása, az utódok szeretete volt a leg­nagyobb örömük. így van rendjén. Szóval, az az érse­kújvári kis gimnazista lány meg a nyolcadikos nagyfiú, ha gyerekemberként is, de nem gyerekésszel lépett fél évszázada, a háború vihará­ban anyakönyvvezető elé. Es­küjüket megtartották, a szere­tet és a hűség rá a bizonyíték. Mit is kívánhattak volna a velük ünneplők: további sok Tábori Béláné, Piroska a rákóczifalvi nyugdíjasok klubja boldogságot, egészséget, nevében mond köszöntőt FOTÓ: IMRE LAJOS hosszú életet! Őszirózsás klub Van annak már húsz-egvnéhány éve, hogy a szajoli pávakör sikert si­kerre halmozott. Szerepeltek különböző minősítő vizsgákon, és lelkes tanáruk vezetésével sokszor nyerték el az ezüstérmet. Telt, múlt az idő, nem maradt pénz az utaztatásra, az együttesre, ráadásul lejjebb hanyat­lott a pávakörök országos csillaga. Ugyanakkor nagy gyász érte Papp Jánosné Erzsiké nénit, az egyik tagot. Hirtelen meghalt a párja, és rászakadt az ég, a föld. Miután eszébe jutott az ura in­telme: ha magad maradsz, min­dig legyél vidám. Elég, ha a szívedben gyászolsz. Egy szó mint száz, létrehozott egy nyugdíjasklubot, amelynek ma negyven-egynéhány tagja van. A legfiatalabb nyolcéves, mert járnak ide családok is apástól, mamástól, gyerekestől. Hetente hétfőnként találkoznak a kul- túrházban, hogy olykor kacag­janak, nevessenek is ezen a cu­dar életen. A múlt hét végét is így töltöt­ték, amelynek egyetlen áldo­kacagás: önmaguk lettek színé­szek, a fellépő énekesek is. A talpalávalót Bartha Lajos és négytagú zenekara ingyen húzta szombat estétől vasárnap hajnalig. Egyébként mindig „pápai valutáért” zenélnek. Elmondásuk szerint addig, amíg Erzsiké néni a klubelnök, klubtitkár meg mindenes. Hogy meddig? Tavaly kitüntette a polgármester úr, jobban mondva huszonnégy éves fára­dozásáért némi pénzmagot jut­tatott neki. Szó se róla, nem jött rosszul, hiszen tízezer forint a nyugdíja, és ebből még a déd­unokáknak is kell, hogy jusson. Szóval azt mondta a település vezetője: a másik kitüntetésért, Pa-Dö-Dö a klubtagok megelevenítésében ifj. farkas Géza zata az a birka volt, melynek földi maradványai tányérokba kerültek. Dedrák Lászlóné és Lajkóné Cégmási Csilla renge­teget segített, hogy sikerüljön ez a január dereka körüli ren­dezvény. Volt műsor, móka. Erzsiké néni, majd együtt me­gyünk. újabb huszonnégy év múlva. Mit tehetnék mindehhez? Úgy legyen, mert addig ő (lesz) a klubelnök... D. Sz. M.-----------------------------------­P ostafiók 604 Szelevény, Halesz-dűlő Hirdetés egy országos napilap­ból: „Nyugdíjasklubunk szabadidejének hasznos eltölté­séhez kérünk megunt, de még használható hanglemezeket, or­sós és kazettás magnószalago­kat, műfaji korlátozás nélkül. Szőke János, 5476 Szelevény, Pf. 604.” A múlt héten olvastam, és a hét végén arra jártam. Zsebem­ben egy kazettával elhatároz­tam, megkeresem azt a szele- vényi nyugdíjasklubot. Nem volt könnyű - már bent a falu­ban derült ki, a Haleszban kell keresni a címet, a tanyavilág­ban. Szerencsére jó hideg volt, havas földúton eltaláltam a címhez, Szőke János nyugdíjas házához. Csakhogy a gazda nem volt otthon, így a felesége mondta el a hirdetés történetét. A Kunszentmárton város ár­nyékában restellkedő kis falu­ban, a Halesz-dűlőben összefo­gott vagy tizennyolc nyugdíjas, hogy havonta egyszer, a hónap első keddjének délutánján együtt múlassák az időt. Mivel a klubnak meg tagjainak (ke­véske saját nyugdíjon kívül) semmije sincs, szeretnének ki­csit társasági életet élni, együtt szórakozni - amihez egy öreg orsós és kazettás magnón kívül egyebük nincs. Ezért használ­ták ki a klubvezető előfizetett újságjának kedvezményét, in­gyenes hirdetést adtak föl, hátha akad patrónusuk. Ennyi az egész. A szelevényi tanyavilágban egyszerű sorsú, idős emberek kérik, várják a segítséget. Gondolom, lesz a szőkébb hazában, a megyében is, aki gondol rájuk. Egy magyar nótás kazettát én vittem, s remélem, az első fecske után, tavaszra sok fecske csinál majd nyarat, jókedvet a Halesz-dűlő öregjeinek. Azt mondják, annyi mellőzést, hát­rányt elszenvedtek már, hogy jöhetne a változás. Úgy legyen! (/ Az oldalt összeállította: Sóskúti Júlia Ma döntő! Vasutas nyugdíjasok országos találkozója Február harmadikán Egyesületi közgyűlés Az ország minden részéből ér­keznek ma vasutas nyugdíjas­klubok amatőr művészeti cso­portjai Szolnokra. Nem is men­nek messzire a vasútállomástól: a Csomóponti Művelődési Ház várja őket sok szeretettel a hannadik országos találkozó döntőjére, reggel kilenc órára. Tavaly novemberben hírül adtuk, a kelet-magyarországi elődöntőt Szolnokon rendezték meg, s a kétnapos találkozón több mint hatvan műsorszámot mutattak be a csoportok. Mint Molnár Lajosné igazgatótól megtudtuk, az országos döntő ma egynapos lesz, összesen 32 műsorszám verseng a külön­böző díjakért, elismerésekért. Miként az elődöntőkön, il­letve a területi döntőkön, most is a MÁV Vezérigazgatóság Rt. a rendezvény első számú támo­gatója. A zsűri elnöke ismét Szabó Miklósné, a MÁV Rt. VÍG osztályvezetője lesz, s a zsűri nemcsak díjakat, különdí- jakat is ad a legjobban szereplő nyugdíjascsoportoknak és sze­mélyeknek. Az országos dön­tőn különben megyénket több rangos vasutas nyugdíjasklub - így a szolnoki, a szajoli, a tö­rökszentmiklósi, a kisújszállási - reprezentálja majd. » Fogadás a fővárosban A Magyar Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szö­vetségének elnöke, Bleyer Jenő országgyűlési képvi­selő minden hónap első és harmadik péntekjén 9-11 óra között fogadóórát tart nyugdíjasok részére. Ennek megfelelően éppen ma, valamint február 3-án és 17-én kereshetik fel az el­nök-képviselőt a nyugdíjasok Budapesten, a Köztársaság tér 26. szám alatt, az ügyfél- szolgálati irodában. Ez az or­szágos szövetség lapjában, a havonta megjelenő tájékozta­tóban is olvasható. A szövet­ség különben fölvállalta a nyugdíjasok képviseletét és érdekeinek védelmét is. Munkaterve szerint február harmadikán délelőtt 9 órai kez­dettel tartja évi rendes közgyű­lését Szolnokon, a Szapáry u. 19. szám alatt a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdí­jasok Kulturális Egyesülete. Az idős emberek egyre na­gyobb tömegeit összefogó és érdekeiket is képviselő egyesü­let rövid, de egyre értékesebb múltat tud maga mögött. Szinte évről évre növekszik azoknak a nyugdíjaskluboknak a száma, amelyek csatlakoznak a megyei egyesülethez, s amelyeknek tagjai részt vesznek a megye politikai, társadalmi és kulturá­lis életében. Tavaly több érde­kes rendezvényük országos fi­gyelmet és érdeklődést váltott ki. Nagy sikerei rendezték meg a szépkorúak versmondó ver­senyét, többnapos találkozón látták vendégül a környező or­szágok, a Kárpát-medence nyugdíjasait, magyar nemzeti­ségű reprezentánsait, s először jelöltek képviselőket is a helyi önkormányzatokba. A február 3-i közgyűlésen ennél jóval több érdemi tevé­kenységről adnak számot a klubok képviseletében megje­lenő 70-80 résztvevőnek. Is­mertetik az idei és a jövő évi terveket, elképzeléseket, be­számolnak az 1995-ös „költ­ségvetés teljesítéséről”, s alap­szabályt is módosítanak, előre­láthatólag az egyesületi munka további fejlesztése céljából. .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents